Az oldal cookiekat használ. Szabályzat

ai

Megjelentek a tisztítástechnológiai mestervizsga követelményei

– A kamaránál lehet majd letenni a mestervizsgát.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) oldalán már fent vannak a tisztítástechnológiai mesterképzés vizsgakövetelményei. Aki bővebbet szeretne tudni, annak hasznos lesz a MATISZ októberi konferenciája.

Újdonság, hogy elindul a tisztítástechnológiai mestervizsgáztatás, az MKIK oldalán már fent is vannak a vizsgakövetelmények. Ebből az anyagból szemezgettük ki a legfőbb információkat.




Tovább

A szuperagy leleplezi

– Mesterséges intelligencia segíti a kínai konyhákat.

Hamarosan tetten érhetőek lesznek azok a kínai séfek, akik dohányoznak a konyhában vagy nem mosnak kezet ételkészítés előtt. Mesterséges intelligencia buktathatja le őket.

A kínai Zhejiang tartományban levő Shaoxing nevű város hatóságai kifejlesztettek egy új rendszert, amely képes felismerni a nem megfelelő higiéniai szokásokat. Ezeket aztán kamerával felveszik, és elküldik egy mobileszközön át az illetékes adminisztrátornak.




Tovább

Az Interclean legnagyobb húzása (X)

– Április 10-12-én Isztambulon volt a világ szeme.

A 2019-es Interclean Isztambul találkozó új kapcsolatok megteremtésére és a legújabb innovációk megismerésére biztosított lehetőséget a régió takarítóipara számára.

A kiállítás több mint 2500 látogatót vonzott 81 országból. Az eddigi show-khoz képest 33 százalékkal nőtt a nemzetközi látogatók száma, akik így találkozhattak potenciális üzleti partnerekkel és meg tudták erősíteni márkanevüket a piacon.




Tovább

Az antibakteriális törlők hamis biztonságot nyújtanak

– Legalábbis a konyhai baktériumokat nehéz kordában tartani.

Az otthonunkban használt antibakteriális kendők mindössze 20 percre tüntetik el a baktériumokat a konyhai felületekről. Az pedig, hogy a baktériumokat ezekkel tartsuk kordában, „abszolút idejét múlt” gyakorlat, állítja egy tudós.

Tovább

Szállodai takarítókat kaptak rajta, amint WC-kefével tisztítják a bögréket

– A tartalom alkalmas a nyugalom megzavarására.

Kínában luxusszállodák takarítóit kapták rajta kamerás felvételen, amint a vendégek teás csészéit WC-kefékkel tisztítják. A felvétel ezután azt is mutatja, amint ugyanazzal a kefével súrolják a toalettet és a kádat.

Takarítókat filmeztek rejtett kamerákkal a Kína északkeleti részén fekvő Harbin városban levő Kempinski Hotel, Shangri-La Hotel és Sheraton Harbin Xiangfang Hotel szobáiban. A felvételek szerint a WC-kefével tisztították a csészéket is, valamint olyan takarítókat is lelepleztek, akik törülközőket mártottak a toalettkagylóba, illetve a padlón hajtogatták a paplanokat.


Tovább

Biológiai mosóasztal lehet a megoldás az alkatrésztisztításra

– És még meg sem kell venni.

Az apró gépalkatrészek óriási problémákat okozhatnak, ha elszennyeződnek. A berendezések hosszú órákra leállhatnak miattuk, ami sok bosszúság forrása, és jelentős bevételkieséshez vezethet az üzemekben. Ezért az alkatrészeket rendszeresen és alaposan meg kell tisztítani, lehetőleg úgy, hogy a művelet ne szennyezze a környezetet, és a dolgozók egészségét se károsítsa. A biológiai mosóasztalok kiváló megoldást jelentenek erre a problémára – ám fontos, hogy a nap 24 órájában bevetésre készen álljanak, hiszen a munka nem maradhat abba egy percre sem.

Tovább

Nyakunkon az okosforradalom

– A jövő elől nem érdemes elfutni.

Rázúdultak világunkra az okosmegoldások: mobilalkalmazások, robotok, érzékelők és internet-alapú eszközök formájában. Szóval zajlik az „okosforradalom”. De vajon a takarítóipar képes-e lépést tartani, vagy inkább a lemaradók között kullog?

Tovább

Nem szégyen a súgásra hallgatni

– Kórokozók tömkelege lehet a bankjegyeken

Az Egyesült Királyságban dolgozó tudósító egy új, az irodai mosdók tisztasági színvonalát tárgyaló tanulmányról számolt be.

Fontos, hogy az épületüzemeltetési (FM) realitásokat időnként felülvizsgálják, és pontosan ezt teszi a Kimberly-Clark cég legutóbbi Professional UK Benchmark Report 2017 (2017. évi EK szakmai tisztasági színvonal) jelentése az irodai mosdók tisztasági színvonalával kapcsolatban. Ráadásul a megszokottnál sokkal jobban kiemelik, mennyire fontos, hogy rendben legyenek az irodai mosdók.


Tovább

Lehet, hogy nem csak a fertőtlenítésre kellene koncentrálni

– sok az otthonról hozott csíra is

A kórházi fertőzések (HAIs) azoknak a csíráknak is köszönhetőek, amelyeket mi viszünk be magunkkal az intézményekbe. Sőt. A kórházakban a legveszélyesebb csírák valószínűleg azok, amiket mi viszünk be magunkkal. Erre következtet egy új tanulmány.

Az USA Illinois államában levő University of Chicago egyetemen dolgozó kutatók több mint 250 páciensről vettek kenetet, amikor kórházi kezelésre érkeztek. Ugyancsak kenetet vettek a páciensek közvetlen környezetéről, valamint a velük kapcsolatba lépő nővérekről és orvosokról. A felmérésben részt vevő páciensek kb. 20 százaléka kapott kórházi fertőzést tartózkodása során.


Tovább

Miért kapod a Pénzt?

– csak egy helyes válasz van?

Miért fizetnek? Ledolgozott munkaidő? Elvégzett munka? Vagy esetleg van még valami más is?

Ez elég lényeges kérdés szerintem. És meg fogod látni, nem mindegy, hogy melyik harctéren vagy. Ugyanis ezekre a kérdésekre, csak egy válasz a helyes. Feltéve, ha hosszú távra szeretnél berendezkedni.

Itt az elején hadd hívjam fel a figyelmed egy minden eddigieknél fontosabb jelenségre. Az oktatás a mai iskolákban – tisztelet a kivételnek – nagyon alacsony színvonalon történik. Ezt nem nehéz megállapítani és utánajárni. Egy nemzetközileg elfogadott felmérés szerint legalábbis – ez a híres-hírhedt PISA – nagyon kullogunk.



Tovább

Ötből négy dolgozó jelzi, ha nem elégedett

– intelligens megoldásokat alkalmazó, tudatos és rugalmas irodákra van szükség

Az SCA és nemzetközi higiéniai márkája, a Tork világszerte 8 000 válaszadó véleményére alapozott új trendjelentése azt mutatja, hogy intelligens megoldásokat alkalmazó, tudatos és rugalmas irodákra van szükség. Ötből négy dolgozó vezetői tudtára hozza, ha nincs megelégedve az iroda higiéniai termékeinek minőségével.

Az alkalmazottak egyre tájékozottabbak és egyre igényesebbek irodai környezetükkel kapcsolatban. A menedzserek követik a példát, így mindinkább érdekeltté válnak abban, hogy egészséges, fenntartható és vonzó irodai környezetet biztosítsanak. Az alkalmazottak elvárják, hogy irodai környezetük kézzelfogható javuláson menjen keresztül – legyen szó rugalmasabb irodarendezési megoldásokról vagy a szabad mosdók helymeghatározására szolgáló alkalmazásról – így nyomást gyakorolnak munkaadóikra és a létesítmény-vezetőkre. Mindez új lehetőségeket kínál a létesítmény-üzemeltető- és a takarítócégek számára.

Tovább

Öngól lehet az elhanyagolt irodai mosdó

- érdemes odafigyelni a panaszokra

Egy tanulmány szerint az Egyesült Királyságban a kis- és közepes méretű cégeknél dolgozó alkalmazottak több mint egyötöde nincs megelégedve a munkahelyén rendelkezésre álló mosdókkal. Azt pedig kb. 32 százalékuk állítja, hogy tevékenységüket negatívan befolyásolja a toalettek színvonala. Utánanéztünk a magyar előírásoknak is.

Az Initial Washroom Hygiene (alapvető mosdóhigiénia) felmérés során megkérdezett irodai alkalmazottak több mint fele nyilatkozott úgy, hogy általában várnia kell, amíg sorra kerül a WC-n. Ez azt jelenti, hogy átlagosan hét percet fecsérelnek el hetenként, ami éves szinten több mint öt órát jelent. Vagyis elképzelhető, hogy nincs elég mosdó a munkahelyeken.



Hét százalékuk mondta azt is, hogy a személyzeti morál romlása mellett mosdóik állapota az ügyfelek részéről is megjegyzésekre adott okot. Három százalék pedig úgy vélekedett, ténylegesen elvesztettek néhány üzletet azért, mert mosdóik rossz állapotban vannak. Tehát a tisztasággal és/vagy a küllemmel, a műszaki állapottal, illetve a felszereltséggel sem lehetett mindenki elégedett.

[bold]Van rá szabály


Az EK-ban a Workplace (Health, Safety and Welfare) Regulations (munkahelyi egészségi és biztonsági irányelvekre vonatkozó rendszabályok) 1992-es Health and Safety Executive guidelines (egészségi és biztonsági végrehajtási irányelvek) értelmében a kisvállalatoknál a személyzet számának emelkedésével arányban kell emelni a biztosított toalettek számát.[/bold]

Tovább

A FIDEN 60. kongresszusát Athénban tartják

– A FIDEN Görögországba invitálja a takarítószakmát

Az európai szerződéses takarítók szövetsége, a FIDEN, 60. kongresszusát Athénban tartja szeptember 22. és 25. között. A fő téma: „Globális trendek, amelyek megváltoztatják a világ épület-üzemeletetési (FM) iparágát”.

Tovább

Előadások, bemutatók, szakmai és családi programok a TisztaShow-n

2016. október 21-22-én a Hungexpo B pavilonjában rendezi meg a Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (MATISZ) a TisztaShow Tisztítás-technológiai Szakkiállítást és Vásárt. Itt tartják meg a minden alkalommal nagy érdeklődésre számot tartó éves szakmai konferenciát is. A családokat pedig különböző bemutatókkal, vetélkedőkkel várják a szervezők.

Tovább

Szeressük és kezeljük a követ

– a mattól, a fényesen át a királynői főnixmadárig

A kőburkolatoknak megvan a varázsa. Sokkal ünnepélyesebb érzés olyan helyiségbe belépni, amelynek padlója valamilyen természetes kő burkolóanyagból készült. A kő szép, elegáns, egyedi. Azonban a kő burkolóanyagok azért általában drágábbak is, mint a mesterségesen előállított burkolólapok. Így aztán nem is igazán elterjedtek, ma nem túl gyakori, hogy természetes kővel burkolnák az épületek belső tereit.
A kisebb népszerűséget persze az áron kívül a viszonylag magas gondozási igény is indokolja.

Tovább

Az igét terjeszd, ne a kórokozókat



- takarítási tippek az influenzás időszakra

Az irodában a kollégák gyengék, mint a tavaszi légy ... csak az évszak miatt van így? Esetleg igen, de lépéseket azért lehet tenni annak érdekében, hogy megfékezzük a fertőzések terjedését. Egy takarítási és épület-szolgáltatási szakember praktikus tippjei.

Ismerik ezt a régi vicces versikét?: „I had a little bird, its name was Enza, and I opened the window, and in flew Enza.” (Volt egy kis madaram, neve Enza, kinyitottam az ablakot és berepült Enza – szóvicc: in flew Enza= ejtve: influenza.) Ez a játszótéri gyerekmondóka az 1918. évi spanyolnátha idejéből való...

Tovább

Minden, ami tisztaság – TisztaShow 2016

TisztaShow

A Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (MATISZ) 2016-os nemzetközi rendezvénye, a TisztaShow Tisztítás-technológiai Szakkiállítás és Vásár egy egyedülálló lehetőség a kiállító cégek számára, hogy a széles nyilvánosság előtt megmutassák, hol tart ma a szakma, milyen 21. századi technológiákat, eszközöket és megoldásokat alkalmaznak annak érdekében, hogy megfeleljenek a legmagasabb szakmai követelményeknek és a lakossági elvárásoknak egyaránt.

Regisztrált már? Ne maradjon le Ön sem az év rendezvényéről!

Tovább

Takaríthatatlan épületek

– az épülettulajdonos legfőbb érdeke lenne ennek ellenkezője

Takarítók, épületüzemeltetők, létesítménytulajdonosok régi panasza, hogy nekik kell bajlódniuk a takaríthatatlan épületekkel. Mintha a későbbi fenntartás nem lenne szempont a kivitelezésnél.

Egyik forgalmazással foglalkozó olvasónk kért meg minket, vegyük újra elő a takaríthatatlan épületek témáját. Merthogy tapasztalatai szerint nemigen van változás ezen a téren: sorra készülnek olyan létesítmények, amelyeknél az derül ki,hogy nem hogy a kívánatos (hatékony, gyors, költségkímélő) gépi takarítás nem kivitelezhető, hanem esetleg a kézi munkavégzés is akadályokba ütközik. A takaríthatatlanság adódhat abból, hogy az esztétikai szempontokat a praktikum fölé helyezik és számos kivitelezési problémából is.

Tovább

Szakmai háromszög

Az idei „Szakmai háromszög” tisztítás-technológiai konferencián mind az előadók, mind a közönség soraiban szép számmal ott lesznek az ingatlanüzemeltetők, létesítménygazdák és a gyártók, forgalmazók képviselői – ígéri a Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (MATISZ).

Tovább

Lendületben a takarítóipar

- CMS Berlin: innovációk és fejlesztések

„Idén is a takarítószektor legrangosabb európai eseménye lesz a berlini CMS (Takarítás. Menedzsment. Szolgáltatások) szakvásár szeptember 22.-25. között” – jelentette ki a berlini vásárvállalat ügyvezető elnöke, Dr. Christian Göke egy berlini sajtótájékoztatón április végén.

Tovább

EuroSkills – aranyérmes lett a magyar csapat

- Lille-ben, a mesterségek versenyének döntőjében kiválóan szerepeltek a takarítók is

A Franciaországban zajló mesterségek versenyén a hagyomány szerint a fiatal (24 év alatti) szakemberek versengenek számos szakmában. Takarításban az idén három csapat kvalifikáltatta magát a döntőre. A magyaroknak holland és osztrák vetélytársaik voltak. S mivel csak hárman voltak, így az idén kizárólag arany érmet osztottak, ezüst és bronz nem volt. Vagyis a „mindent, vagy semmit” elve érvényesült.

Tovább

Új Seprű konferencia

- innováció, kényszerek, és megújulás a takarítási piacon

Októberben ismét összejött a szakma, egy kis közös programra: az Új Seprű konferencián nemcsak előadásokat hallhattunk, hanem a Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (MATISZ) szakértőket is avatott, díjakat adott át, és megrendezte a CleanEurope takarítási versenyt, valamint egy szakmai eszmecserére is meginvitálta a résztvevőket. Beszámoló dióhéjban.

Tovább

CleanEurope

– nyert az Aladdin Nagy Kft. csapata

Szabó Brigitta, Fazekas Béla és Nagy Dániel állhatott a dobogó legfelső fokára.

Tovább

Olvasok egy könyvet

- avagy egy vizsga margójára

Képletesen kezemben tartom a MATISZ könyvét, olvasom a fejezeteit. Most éppen a Szakértők c. fejezetnél tartok, és jegyzetelgetek a margójára. Akkor készít az ember jegyzeteket, ha érdekes a téma, és a MATISZ könyve számomra pont ilyen lebilincselő olvasmány, hiszen a szemünk előtt bontakozik ki egy foglalkozás szakmává válása, és felemelése a többi szakma közé.

Tovább

Ők nyertek az ISSA/INTERCLEAN-en



- kiderült, mely tisztítás-technológiai gyártók fejlesztéseit ítélték a legjobbnak 2014-ben

A 25. ISSA/INTERCLEAN Amsterdam kiállítás megnyitóján, május 6-án jelentették be, hogy a tisztítás-technológiai, higiéniai terméket gyártó cégek közül kik, milyen kategóriában nyertek az Amsterdam Innovation Award-on, és melyik fejlesztéseikkel.

Tovább

Egy iparág minősítése

- a takarítás még mindig nem kap kellő elismerést.

A professzionális takarítási és integrált szolgáltatási szektor találkozója, a Forum Pulire még március 26-27-én volt, Milánóban. A rendezvényen több olyan terv is született, amelyek a takarítási szakma felemelkedését szolgálnák.

Tovább

Kemény higiéniai kihívás az óceáni vitorlásverseny

- Női csapat is indul a 2014-2015 Volvo Ocean Race kupán

Az SCA globális higiéniai cég női csapattal vesz részt a világ legkeményebb nyílt óceáni regatta vitorlás versenyén, a 2014-2015 Volvo Ocean Race-en.  A versenyen a cég márkái is képviseltetik magukat.  A futamok során az extrém óceáni környezet extrém kihívásokkal párosul majd olyankor is, amikor például higiéniáról van szó, melyben a Tork a csapat professzionális partnere lesz.

Tovább

Győzelem a MiniSkillsen

- A magyar csapat nyert márványfelújításban!

A 2014-es amszterdami MiniSkills verseny igen jól sikerült. A B+N Referencia ZRT és a MATISZ által szponzorált, a Tisztítás-technológia Tudományok Intézete által felkészített magyar csapat megnyerte a MÁRVÁNYFELÚJÍTÁS kategóriában a KUPÁT!

Tovább

Ők nyertek az ISSA/INTERCLEAN-en

- kiderült, mely tisztítás-technológiai gyártók fejlesztéseit ítélték a legjobbnak 2014-ben

A 25. ISSA/INTERCLEAN Amsterdam kiállítás megnyitóján, május 6-án jelentették be, hogy a tisztítás-technológiai, higiéniai terméket gyártó cégek közül kik, milyen kategóriában nyertek az Amsterdam Innovation Award-on, és melyik fejlesztéseikkel.

Tovább

Új vezető a Tisztítás-technológiai Tudományok Intézeténél

- a cég 1500 takarítót fog kiképezni az idén, már az új OKJ szerint

A Tisztítás-technológiai Tudományok Intézet Kft. alapítója, Ritz Tibor blogján számolt be róla, hogy decemberben átalakították a céget. Hogy miért kellett alapjaiban átszervezni a vállalkozást, annak okaként egy nagy volumenű munkát jelölt meg.

Tovább

ÚJ TERMÉKEK - ALACSONY ZAJSZINTŰ SÚROLÓAUTOMATA,

Használható kórházakban, szupermarketekben, kereskedelmi egységekben, gondo­zó-otthonokban és iskolákban egyaránt. A súroló-automata a legtöbb padlótípuson képes egyetlen lépésben felmosást, súrolást és vízfelszedést is végezni. A vállalat (Truvox) állítása szerint ez a modell különlegesen alacsony zajszinttel dicsekedhet, ami azt jelenti, hogy a nap bármely szakában lehet vele takarítani. A gép három szélességben – 24 cm, 34 cm és 44 cm – készül. Cserélhető keféi is vannak: keménypadlókhoz és napi takarításhoz, szőnyegtisztítás­hoz és szennyfogókhoz. A nagyobb termelékenységű 340-es vagy 440-es szivattyús verziónak négyliteres a tisztítószertartálya.

Tovább

Megnyitott a kelet-közép-európai gépfelújítási és bérlési központ!

- augusztus elsején nyitott meg a kelet-közép-európai piacot Kolozsvárról kiszolgáló takarítógép-felújítási és takarítógép-bérlési központ.

Hogy mi ebben az igazi újdonság, arról a Tennant takarítógépeket forgalmazó Tenrom ügyvezető igazgatóját, Gorbai Attilát kérdeztük.

Tovább

A magyar takarítócsapat vezet!

A Clean Europe tisztítás-technológiai vetélkedőn eddig a Carpex csapata szerezte a legtöbb pontot.

A 2012-es őszi szakmai konferencián megrendezett tisztítás-technológiai versenyen is nyert, s ezen a győzelmen felbuzdulva indult el az idén először megrendezett Clean Europe versenyen a Carpex Kft. csapata. Egyébként bár a verseny magyar ötlet (Ritz Tiboré), mégis a Carpex az egyetlen versenyző magyar team.

Tovább

Tisztítószerek osztályozása, címkézése, csomagolása

- CLP – 2015 június 1-ig kell áttérni

Mivel bizonytalanságot jeleztek nekünk a piacról azzal kapcsolatban, hogy mi­kortól is kell a tisztítószereknél (hivatalosan: keverékeknél) alkalmazni a CLP-t, utána néztünk a dolognak.

Tisztítás-technológiai forgalmazó jelezte szerkesztőségünnek, hogy bár a vonatkozó rendelet szerint keverékeknél (köznyelven: tisztítószereknél) 2015 jú­nius 1-ig kell bevezetni a CLP alkalmazását (http://www.okbi.hu/index.php/en/ghs-hataridok), mégis olyan nyomást tapasztalt, részben az ÁNTSZ, részben a kémiai biztonsági adatlapok készítésével foglalkozó szakértők részéről, ami arra utalt, mintha már most is alkalmazniuk kellene a keverékek gyártóinak/forgalmazóinak a CLP-t, és ezért büntethetőek is lennének. Ugyanis az emíltett szakemberek ezt mondták nekik.

A kérdéskörrel kapcsolatban az Országos Kémiai Biztonsági Intézet, valamint az Országos Tisztifőorvosi Hivatal Közegészségügyi Főosztálya az alábbi tájékoztatást adta:

Tovább

CMS Berlin – 2013. szeptember 24-27.

- kiállítás, vásár és szakmai kongresszus egyben

A hagyományosan kétévente rendezett CMS Berlin tisztítás-technológiai kiállítás és vásár az idén szeptember 24. és 27. között látogatható a Messe Berlin kiállítási területén.

Németország Európa legnagyobb takarítópiacát képviseli, ezért is meghatározó a CMS Berlin szerepe. A rendezvény megmutatja a takarítóipar legújabb trend­jeit, termékekeit, megoldásait és szolgáltatásait.
Megjelennek a legfrissebb fejlesztésű takarítóberendezések, gépek, eszközök, rendszerek, tisztítószerek, kiegészítők, vegytisztítási és karbantartási eszközök, ipari higiéniai termékek, műszaki berendezések, munka- és védő­ruházatok is.

Tovább

Merre, tovább TOD?

- avagy jó-e, ha a piac megjegyzi a 900 forintos értéket?

A Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (MATISZ) május közepén nyílt vitafórumot tartott arról, hogyan fejlesszék tovább a már kidolgozott takarítási szolgáltatási óradíjat (TOD).

Tovább

Két éve indult a főiskolai takarítóképzés

- már a szakdolgozatok írásánál tartanak az első hallgatók

2011 szeptemberétől adódott lehetőség arra, hogy a tisztítás-technológia iránt érdeklődők főiskolai képzésben vehessenek részt. Az oktatásnak a Wesley János Lelkészképző Főiskola ad otthont. A természettudományi képzésen belül a kör­nyezettan BA szakon környezettisztítási (technológiai) szakirányú, valamint a szakirányú továbbképzési szakon (un. másoddiplomás szak) indult környezethi­giéniai menedzserképzés. Ritz Tibor tanul és tanít is a kurzuson.

Tovább

Tisztítás-technológiai szakmai versenysorozat általános versenyszabályzata

A verseny szabályzata:

I. Clean Europe szakmai verseny feltételeinek ismertetése:

a. A verseny négy futamot és a döntőt tartalmazza:
1) Varsó
2) Verona
3) Bukarest
4) Budapest (verseny és döntő)

b. A versenyen két versenyszám kerül megrendezésre: [/bold]

Tovább

Clean Europe, a nemzetközi tisztítás-technológiai versenysorozat

Egy új megmérettetés a szakma előtt, ami 7 új lehetőséget is jelent.

A pitagoraszi számmisztika szerint a 7-es szám a sorsfeladat és a kiegyenlítés száma. Ellenpólusa, a sorsfeladatát nem vállaló, és a konfliktushelyzetből menekülő ember. Akinek a 7-es szám kiemelt helyen jelenik meg képletében, annak élete során szembesülnie kell azzal a ténnyel, hogy minden embernek van sorsfeladata.

Tovább

Miért fontos a takarítás, szőnyegtisztítás? (x)

Ez kell ahhoz, hogy a szőnyeg tényleg tiszta legyen!

Sokan úgy gondolják, a szőnyeget elég kiporszívózni, esetleg a régi jól bevált módon, ahogy a nagymamáink csinálták, kiporolni a padlót felseperni és el is van végezve a szőnyegtisztítás, takarítás.

Ha azonban környezet-egészségügyi szempontból vizsgáljuk a padlót, a szőnyeget, és annak tisztítását, fontos, hogy tisztában legyünk milyen mikroszkopikus biosszenyeződéseket kell eltávolítanunk ahhoz, hogy megelőzzük az allergia vagy az asztma kialakulását.

Tovább

Fogjuk meg, és vigyétek!

Beszélgetés Paár Zoltánnal a MATISZ (Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség) elnökével

Újra-csomagolásról és a szakmaiság bátrabb képviseletéről. Árral nyernek a kamikázék. Van-e olyan, hogy szakmai közgondolkodás? A túl megalkuvó Megrendelőről. Egy létesítménynek is vannak szükségletei. A legalacsonyabb ár: önbecsapás! Az elefántcsont-torony ürességéről. A kicsik, a Nagyok és a csodavárás.

Tovább

Kinek a stratégiája az árcsökkentés?

Egy önsorsrontó üzleti gyakorlat csúcsra járatása

Egy új stratégia ígérete. A versenyszám: takarítás. Az irányzat: free style, fool contact. Az utak kettéválnak. Az árvédő stratégia lehetőségeiről és lehetetlenségéről. Ugorjunk ki, vagy ne ugorjunk? –az itt a kérdés.

Tovább

Takarítási normák

Segítség a takarítási költségek tervezéséhez

A Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (MATISZ) a takarítási óradíj (TOD) és a takarítási normák meghatározásával igyekszik „szabványosítani” az ajánlatadást, a megrendelők számára pedig így próbálja megkönnyíteni az ajánlatok összehasonlítását.

Tovább

Sikertörténet lett a takarítás

Interjú Ritz Tiborral

A takarítóipart nagy megtiszteltetés érte az év végén: Magyarország köztársasági elnöke, Áder János, és miniszterelnöke, Orbán Viktor is fogadta a EuroSkills csapat fiatal szakmunkás versenyzőit, és felkészítőit. Köztük a takarítókat is.

Tovább

Cselekvési terv és Aktivitások listája

Szakmai Programok - 2013 MATISZ

A MATISZ a következő célokat tűzte ki magának 2013-ra.

1. Szakmai párbeszéd megindítása abban az alapvető fontosságú kérdésben: Hogyan tudja, hogyan tudná megvédeni szolgáltatási árait a szakma, egy konkrét cég? Mik ennek az eszközei?

Tovább

2012 Pályára állítás

- Kiosztották a tisztítás-technológiai szakértői okleveleket is

A Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (MATISZ) októberben tartotta 2012 Pályára állítás címmel idei szakmai konferenciáját és kiállítását. Az idén ebből az alkalomból ablaktisztítási és padlósúrolási verseny is volt.

Tovább

Szoftveres munkaerő-irányítás

- teljesítmény, munkaidő és munkabér-nyilvántartás

A takarítócégeknél megszokott felállás, hogy sok alkalmazottjuk van, akik esetleg eltérő munkaidőben, több helyszínen és eltérő bérszínvonalon dolgoznak. Ha manuálisan végzik az ilyen munkavégzéshez kapcsolódó admi­nisztrációs feladatokat, akkor az időrabló tevékenység lehet.

Tovább

2012 Pályára állítás

- Szakmai kiállítás és konferencia

A Magyar Tisztítás-technológia Szövetség (MATISZ) október 17-én, 10-17 óra között, különleges helyszínre, az ÖbölHáz Rendezvényközpontba hirdette meg „2012 Pályára állítás” címmel Szakmapolitikai Konferencia, Kiállítás és Szakmai Vetélkedő rendezvényét.
Az egyedülálló szakmapolitikai konferencia célja, hogy a szakma képviselői közösen fektessék le az alapokat: a szakmai irányelveket és szabványokat, melyek a magyar tisztítás-technológiai ipart a sikeres ágazatok közé emelik.

Tovább

Több mint 20 éve a papírhigiéniában (x)

- Információk a Bokk-Net Kft.-ről

Az 1990-es alapítása óta magyar tulajdonban működő BOKK-net Kft. fő tevékenysége higiéniai papírtermékek gyártása és forgalmazása. A professzionális piac megnövekedett igényei indokolttá tették termelőkapacitásaink bővíté­sét, így cégünk az elmúlt években gyártási, raktárlogisztikai és minőségbiztosítási fejlesztéseket hajtott végre, ezáltal jelentősen növelni tudtuk hatékonyságunkat is.

Tovább

Beszámoló I. Nano Fórumról

A rendezvényt hosszú, de eredményes szakmai szervezés előzte meg. Köszönet a Kézműipari Tagozat titkárságának.

Nem titkolt célunk, hogy a kutatás-fejlesztés eredményeit a hétköznapok világába beépítsük. Remek partnerekre leltünk az alább felsorolásra kerülő előadókban.

Tovább

A kéz védelmében

A lipcsei közétkeztetőcég (RWS Cateringservice GmbH) átfogó szolgáltatásokat kínál ügyfeleinek: idősek otthonainak, egészségügyi intézményeknek, iskoláknak és óvodáknak szállítanak egészséges, változatos ételeket. Ezen kívül kívánságra konyhákat, kávézókat, helyszíni üzemi étkezdéket is üzemeltetnek. A cikk arról szól, dolgozóiknak milyen kézvédelmi rendszert választottak.

Tovább

Egyszer az életben

- Olimpiai szerzodés

Egy hónap múlva kezdődnek a 2012-es londoni olimpiai játékok! A takarítóvál­lalatnak azonban, amely a játékok számos színhelyének tisztántartásáért lesz fe­lelős, már hónapokkal ezelőtt el kellett kezdeni foglalkozni az előkészületekkel.A cég mintegy 900 főnyi extra személyzet felvételével készült az idén július 27-től augusztus 12-ig zajló olimpiára, vagyis inkább a rendezvényen adódó takarítási feladatok elvégzésére – mondta Aden Duncan termelési (üzletszervezési) igazgató a Leisure Support Services-nél (szabadidő támogató szolgáltatások).

Tovább

Higiéniai kiállítás volt Valenciában

Hygienalia+Pulire kiállítás

Nemrégiben volt először a Hygienalia+Pulire professzionális takarítási kiállítás a spanyolországi Valenciában, és majdnem 4.000 látogatót vonzott.

Tovább

Ha nincs elég ellenőr…

- jól jöhet a higiéniai villanyrendőr

A német kormány úgy döntött, hogy bevezet egy olyan rendszert, amely az éttermekben jelzi a felhasználóknak a higiénia színvonalát.A német szövetségi államok fogyasztóvédelemért felelős minisztériumai több éves vita után végre elhatározták magukat: bevezetik azt a rendszert, amely jelzi, milyen higiéniai színvonal uralkodik az éttermekben.

Tovább

Indul a főiskolai képzés

Idén szeptembertől lehetőség van arra, hogy a tisztítás-technológia iránt érdeklődők főiskolai képzésben vehessenek részt.

Az oktatásnak a Wesley János Lelkészképző Főiskola ad otthont.

Tovább

Fertőtlenítő hatású szerek (x)

Megoldás a környezetünkben megtelepedő kórokozók okozta fertőzésekkel szemben

Az A.L. Trade Zrt. 2000. évi alakulása óta a higiéniai termékek piacának dinamikusan növekvő szereplője. A cég 2007 tavaszától a zöldmezős beruházás keretében létesült logisztikai és irodaközpontjából szolgálja ki Vásárlóit.

Tovább

Tisztítás vagy mosás?

- Nem mindegy, hogy mit mondunk

Mi a lényeges különbség a tisztítás és a mosás között technológiai szempontból? Próbáljuk meg tisztázni ezeket az alapvető fogalmakat, melyeket sajnos igen gyakran keverünk össze a gyakorlatban.

Tovább

III. CEM - Budapest

- Hogy megmutassák, mire jutott a szakma

2002 márciusában 2 éves lesz a KonfirMATISZ alapképzési program. Az első Közép-Európai Találkozót (I. CEM). 2000 februárjában tartottuk a FIDEN, CAC, PCA és akkor még alakulóba lévő román szövetség részvételével. Mintha csak tegnap lett volna az a Centrál kávéházi összejövetel, ahol először fogalmaztuk meg az oktatási program szükségességét. Akkor még mindössze egy 10 órás tanfolyamban gondolkodtunk, hiszen az akkoriban végzett felmérésünk azt mutatta, hogy a takarító cégek vezetői nem szánnának többet saját személyük fejlesztésére.

Tovább

Berlinben jártak…

Takarítócég-vezetők a CMS Berlinről

Ezt látták ők 2001-ben.

Tovább

A CMS berlini vásár

2001, magyar stand

A CMS Berlin az első olyan kiállítás volt, ahol kiállítóként a vásár egy másik arcát is megismerhettem. Érdekes volt látni az emberek arcán az érdeklődést, "na ez mi lehet?" ábrázatot vagy éppen a totális indifferenciát. Tulajdonképpen majdnem olyan volt, mint egy játék: bejön-e, be mer-e jönni, ha bejött komoly-e?

Tovább

A berlini CMS

A berlini vásár

A berlini CMS (Cleaning Management Services) vásár igazgatójától Hans-Henning Schmid úrtól meghívást és egy ingyenes kiállítási standot kaptunk a berlini vásárra. A vásárral egy időben a rendezők helyet biztosítottak az EFCI (Európai Takarító Szövetségek Szövetsége) konferenciájának. Az EFCI meghívta az EU- ba csatlakozni készülő országok (cseh, lengyel, román, magyar) szövetségeinek képviselőit is.

Tovább

Halmai Antallal, csak komolyan

Apám mindig azt mondta, ha nem tanulok, WC-pucoló lesz belőlem

Interjú

Tovább

Szállodák higiénéje

Erre figyelnék, ha én lennék az ÁNTSZ ellenőre

Engedje meg a kedves olvasó, hogy azzal kezdjem, nem dolgozom az ÁNTSZ-ben, de valaha dolgoztam. A mai feltett kérdésre inkább csak a szakma oldaláról szeretnék válaszolni és arról az oldalról, amit egy laikus szállodajáró / lakó lát ill. meg tud állapítani, ha megszáll valahol.

Tovább

<< 0 1 2 3 4 >>

Megjelent a legújabb, a 2021-es őszi TTT-magazin!

Kattintson, és máris olvashatja a TTT-pdf-magazin legújabb számát!



Tovább

Takarítási Forradalom

– Tény vagy fikció?

Az Egyesült Királyságban dolgozó tudósító szerint itt az ideje megkérdőjelezni a világjárvány előtti időkben alkalmazott takarítási rendszereket. Mert itt a nagy betűs Takarítási Forradalom.

Nem volt olyan ember bő egy évvel ezelőtt, aki elhitte volna, hogy egy olyan év fog következni, amit mindannyian megtapasztaltunk. Nemigen volt senki, aki előre látta volna, hogy lezárásokra, fázisokra osztott újranyitásra lesz majd szükség.




Tovább

Újranyitás biztonságosan a Covid-19 pandémiát követően

– Tippek fürdőknek, kulturális- és sportintézményeknek

A Covid-19 pandémiát követően az üzemeltetőket nagyobb felelősség terheli az szolgáltatások széles körű újraindításánál. A közegészségügyi/járványügyi előírásokat az intézményeknek még szigorúbban kell követni, hogy tevékenységük biztonságosabb legyen, de maguknak a szolgáltatás igénybevevőinek is nagyobb óvatossággal érdemes eljárni.



Tovább

Fertőtlenítési tippek

– Kemikáliákkal, vagy azok nélkül

A háztartásunkba számos helyről kerülhetnek baktériumok: bevihetjük azokat a kezünkön a megérintett felületekről, a bőrünkön, a ruháinkon, vagy akár a használati tárgyainkon is. Ezért fontos, hogy otthonunkat a rendszeres takarítás mellett fertőtlenítsük is, különös tekintettel azokra a tárgyakra, eszközökre, amikkel gyakran érintkezünk. Tegyük hozzá, főleg ezekben a vírusos időkben.

Az LG szakértői összegyűjtötték, a lakás mely pontjaira érdemes kiemelt figyelmet fordítanunk és milyen módszerekkel fertőtleníthetjük ezeket a helyeket hatékonyan.




Tovább

Mi kell a nyilvános mosdók biztonságos használatához koronavírus-járvány idején?

– Higiéniai szakemberek tippjei

Hat higiéniai ajánlás, amelyre érdemes figyelmet fordítani a járvány idején, a nagyobb biztonság érdekében, a nyilvános WC-k használatakor.

A koronavírus miatt fennálló korlátozó intézkedések ideje alatt is számos üzlet, bevásárlóközpont és szolgáltató működik. A pandémia miatt a nyilvános mosdók használata is fokozottabb kockázatokat jelenthet. A globális higiéniai termékekre és megoldásokra szakosodott Essity vállalatcsoport Tork üzletágának most megjelent tanulmánya sorra veszi azokat a szempontokat, amelyeket érdemes betartani saját higiénés biztonságunk érdekében a nyilvános mosdók használatakor.




Tovább

Így fertőtlenítünk a járványügyi helyzet hatására

– Nem vagyunk elég tudatosak

Tízből kilenc ember gyakrabban mos kezet a járványügyi helyzet hatására, a ruhákat azonban csak a megkérdezettek egyharmada mossa és fertőtleníti az eddigieknél körültekintőbben.

Bár az egészségügyi szakembereknek hisznek leginkább higiéniás kérdésben a magyarok, sokan hallgatnak a család és a barátok tanácsaira, illetve szívesen tájékozódnak az internetről is a témában, derül ki a Lysol fertőtlenítő termékcsaládot forgalmazó Reckitt Benckiser által tavaly augusztusban készített reprezentatív kutatásból, amelynek keretében 16 országban, köztük Magyarországon vizsgálták az emberek higiéniai és fertőtlenítési szokásait.




Tovább

A Kökinél első a biztonság

– Védelmet kapott a bevásárlóközpont

A magyarországi bevásárlóközpontok között elsőként a Kökiben használták decemberben a Resysten nanotechológiás higiéniai védőbevonatot, hogy a lehető legbiztonságosabb feltételeket nyújthassák vásárlóiknak a járvány alatt már a karácsonyi szezonban is. A magyar fejlesztésű eljárásnak köszönhetően, a laboratóriumi vizsgálatok alapján több mint 90 százalékkal csökken a baktériumok és vírusok jelenléte a kezelt felületek öntisztulási képessége miatt.



Tovább

Újratervezés, Ritz Tibor módra

– Új ötletek megvalósítására kiválóan alkalmas volt az elmúlt bő egy év

A járvány időszaka nem feltétlenül csak a bezárkózásról kell, hogy szóljon. Ritz Tibor takarító-szakembert például számos új ötlet megvalósítására sarkallta a kényszerű bezártság. Legelőször is csapatával kidolgozta a covid-protokollt, online butikba szállt be, elindította az önképző klubot, értelmező szótárt készített, szakmai egyesület alapítását tervezi. És ez még nem minden.



Tovább

Az oviban és bölcsiben non-stop takarítás megy

– Higiénia irányelv alapján dolgoznak

A német tudósító betekintést ad a bölcsődékben és óvodákban érvényes takarítási protokollokba.

Együtt játszani, együtt tanulni, együtt étkezni: az óvoda sokféle változatos tevékenység helyszíne, vállalkozói közösség, ahol van konyha, étkező, játékszoba és vannak szaniterlétesítmények. Ha pedig ebédet is adnak, az óvoda – a német törvények értelmében – élelmiszeripari üzemnek is tekintendő.




Tovább

Ajánlás az újranyitó iskoláknak

– A mélytisztításon túl

A koronavírusos kényszerű bezárása után a családok, tanárok és tanulók is nagyon várták már Olaszországban az újranyitást. Amikor azonban végre elérkezett a napja, az örömbe egy kis aggódás is vegyült. Egy megoldás van, még jobban kell ügyelni a higiéniára.

A professzionális takarítószektor termékeit és gépeit gyártó és forgalmazó cégeket képviselő olasz szövetség, az Afidamp adott néhány megszívlelendő újranyitási tanácsot, amelyek segíthetnek megóvni a közösség tagjainak egészségét, és megfékezni a koronavírus ismételt terjedését. Egyszerű, alapvető szabályokat rögzítettek, melyek segítségével az oktatási intézményekben is jobb lehet a higiénia és a biztonság.




Tovább

Biztonságot és tisztaságot az iskolákba

– Újranyitás előtti teendők

Ahogy megtesszük első óvatos lépéseket kifelé a lezárás állapotából, fel kell készülnünk arra, hogyan fogadjuk vissza az ifjúságot az iskolába.

A higiénia, a dekontamináció és a biztonság garantálása kell hogy legyen a legfőbb prioritásunk, hogy meg tudjuk óvni gyermekeinket, valamint a tanárokat és a személyzet többi tagját is, akik gondjukat viselik tanulmányaik ideje alatt.




Tovább

Hogyan tarthatjuk biztonságban az iskolákat a COVID-19 alatt?

– Más országokban így nyitottak

Csokorban a többi országban elfogadott sikeres iskolai újranyitási modellek. A kézhigiénia is fontos szerepet játszik az iskolák biztonságában.

Miután az Egyesült Királyságban az iskolák több mint két hónapig zárva voltak tavaly tavasszal, a kísérleti újranyitás júniusban kezdődött meg. A vélemények erősen megoszlottak annak kivihetőségéről, hogy az iskolákat a nyári szünet egy részére megnyissák, mivel számos szülő fogadkozott, hogy gyerekeiket inkább otthon tartják majd, biztonságuk garantálása érdekében.




Tovább

Újranyitás az iskolákban

– Fontos részletkérdések

Tisztítás-technikai tippek újranyitás előtt, oktatási létesítményeknek.

Nem titok, hogy mindnyájan alkalmazkodunk az új protokollokhoz munkánk és szabadidős tevékenységünk során is. Akik a takarítószektorban dolgoznak, azoknak mindig is meghatározó szerepük volt abban, hogy a nyilvános helyek higiénikus és csíramentes állapotban legyenek. Így van ez most, amikor a fő feladat a COVID-19 terjedésének visszaszorítása.




Tovább

Vissza az iskolába

– Kezeljük úgy az iskolákat, úgy mint az egészségügyi intézményeket

Hogyan leszünk képesek megóvni a személyzetet és gyermekeinket a COVID-19 veszélyétől, amint a kormány elkezdi újra megnyitni az iskolákat? Az Osprey Deep Clean vállalat szakemberei avatnak be a részletekbe.

Miközben a COVID-19 léptei időnként lassulni látszanak, továbbra is nem szűnő, állandó fenyegetést jelent mindenki számára. Számos országban már nem először téma az iskolák újranyitása, van, ahol a kormányok sürgetik az iskolákat, hogy nyissák meg a kapukat, közben az önkormányzatok, szülők és számosan mások félnek attól, mivel járhat ha a tanulók és a személyzet újra kontaktusba kerülnek.




Tovább

Szükség van takarítói életpályamodellre

– Szabályozni kellene, ki vállalhasson takarítást

A takarítási, tisztítási szakma olyan változatos és szemet gyönyörködtető elhivatottság , hogy szerintem boldog lehet az, aki ezzel foglalkozik. Bátran hívhatjuk művészetnek is, lásd például az alaptisztítást majd védőréteg felvitelét. De mivel korántsem idilli minden, tehetnénk érte, hogy megbecsültebb legyen a szakmánk.



Tovább

<< 0 1 2 3 4 >>

Megjelent a legújabb, a 2021-es őszi TTT-magazin!

Kattintson, és máris olvashatja a TTT-pdf-magazin legújabb számát!



Tovább a cikkhez

Takarítási Forradalom

– Tény vagy fikció?

Az Egyesült Királyságban dolgozó tudósító szerint itt az ideje megkérdőjelezni a világjárvány előtti időkben alkalmazott takarítási rendszereket. Mert itt a nagy betűs Takarítási Forradalom.

Nem volt olyan ember bő egy évvel ezelőtt, aki elhitte volna, hogy egy olyan év fog következni, amit mindannyian megtapasztaltunk. Nemigen volt senki, aki előre látta volna, hogy lezárásokra, fázisokra osztott újranyitásra lesz majd szükség.




Tovább a cikkhez

Újranyitás biztonságosan a Covid-19 pandémiát követően

– Tippek fürdőknek, kulturális- és sportintézményeknek

A Covid-19 pandémiát követően az üzemeltetőket nagyobb felelősség terheli az szolgáltatások széles körű újraindításánál. A közegészségügyi/járványügyi előírásokat az intézményeknek még szigorúbban kell követni, hogy tevékenységük biztonságosabb legyen, de maguknak a szolgáltatás igénybevevőinek is nagyobb óvatossággal érdemes eljárni.



Tovább a cikkhez

Fertőtlenítési tippek

– Kemikáliákkal, vagy azok nélkül

A háztartásunkba számos helyről kerülhetnek baktériumok: bevihetjük azokat a kezünkön a megérintett felületekről, a bőrünkön, a ruháinkon, vagy akár a használati tárgyainkon is. Ezért fontos, hogy otthonunkat a rendszeres takarítás mellett fertőtlenítsük is, különös tekintettel azokra a tárgyakra, eszközökre, amikkel gyakran érintkezünk. Tegyük hozzá, főleg ezekben a vírusos időkben.

Az LG szakértői összegyűjtötték, a lakás mely pontjaira érdemes kiemelt figyelmet fordítanunk és milyen módszerekkel fertőtleníthetjük ezeket a helyeket hatékonyan.




Tovább a cikkhez

Mi kell a nyilvános mosdók biztonságos használatához koronavírus-járvány idején?

– Higiéniai szakemberek tippjei

Hat higiéniai ajánlás, amelyre érdemes figyelmet fordítani a járvány idején, a nagyobb biztonság érdekében, a nyilvános WC-k használatakor.

A koronavírus miatt fennálló korlátozó intézkedések ideje alatt is számos üzlet, bevásárlóközpont és szolgáltató működik. A pandémia miatt a nyilvános mosdók használata is fokozottabb kockázatokat jelenthet. A globális higiéniai termékekre és megoldásokra szakosodott Essity vállalatcsoport Tork üzletágának most megjelent tanulmánya sorra veszi azokat a szempontokat, amelyeket érdemes betartani saját higiénés biztonságunk érdekében a nyilvános mosdók használatakor.




Tovább a cikkhez

Így fertőtlenítünk a járványügyi helyzet hatására

– Nem vagyunk elég tudatosak

Tízből kilenc ember gyakrabban mos kezet a járványügyi helyzet hatására, a ruhákat azonban csak a megkérdezettek egyharmada mossa és fertőtleníti az eddigieknél körültekintőbben.

Bár az egészségügyi szakembereknek hisznek leginkább higiéniás kérdésben a magyarok, sokan hallgatnak a család és a barátok tanácsaira, illetve szívesen tájékozódnak az internetről is a témában, derül ki a Lysol fertőtlenítő termékcsaládot forgalmazó Reckitt Benckiser által tavaly augusztusban készített reprezentatív kutatásból, amelynek keretében 16 országban, köztük Magyarországon vizsgálták az emberek higiéniai és fertőtlenítési szokásait.




Tovább a cikkhez

A Kökinél első a biztonság

– Védelmet kapott a bevásárlóközpont

A magyarországi bevásárlóközpontok között elsőként a Kökiben használták decemberben a Resysten nanotechológiás higiéniai védőbevonatot, hogy a lehető legbiztonságosabb feltételeket nyújthassák vásárlóiknak a járvány alatt már a karácsonyi szezonban is. A magyar fejlesztésű eljárásnak köszönhetően, a laboratóriumi vizsgálatok alapján több mint 90 százalékkal csökken a baktériumok és vírusok jelenléte a kezelt felületek öntisztulási képessége miatt.



Tovább a cikkhez

Újratervezés, Ritz Tibor módra

– Új ötletek megvalósítására kiválóan alkalmas volt az elmúlt bő egy év

A járvány időszaka nem feltétlenül csak a bezárkózásról kell, hogy szóljon. Ritz Tibor takarító-szakembert például számos új ötlet megvalósítására sarkallta a kényszerű bezártság. Legelőször is csapatával kidolgozta a covid-protokollt, online butikba szállt be, elindította az önképző klubot, értelmező szótárt készített, szakmai egyesület alapítását tervezi. És ez még nem minden.



Tovább a cikkhez

Az oviban és bölcsiben non-stop takarítás megy

– Higiénia irányelv alapján dolgoznak

A német tudósító betekintést ad a bölcsődékben és óvodákban érvényes takarítási protokollokba.

Együtt játszani, együtt tanulni, együtt étkezni: az óvoda sokféle változatos tevékenység helyszíne, vállalkozói közösség, ahol van konyha, étkező, játékszoba és vannak szaniterlétesítmények. Ha pedig ebédet is adnak, az óvoda – a német törvények értelmében – élelmiszeripari üzemnek is tekintendő.




Tovább a cikkhez

Ajánlás az újranyitó iskoláknak

– A mélytisztításon túl

A koronavírusos kényszerű bezárása után a családok, tanárok és tanulók is nagyon várták már Olaszországban az újranyitást. Amikor azonban végre elérkezett a napja, az örömbe egy kis aggódás is vegyült. Egy megoldás van, még jobban kell ügyelni a higiéniára.

A professzionális takarítószektor termékeit és gépeit gyártó és forgalmazó cégeket képviselő olasz szövetség, az Afidamp adott néhány megszívlelendő újranyitási tanácsot, amelyek segíthetnek megóvni a közösség tagjainak egészségét, és megfékezni a koronavírus ismételt terjedését. Egyszerű, alapvető szabályokat rögzítettek, melyek segítségével az oktatási intézményekben is jobb lehet a higiénia és a biztonság.




Tovább a cikkhez

Biztonságot és tisztaságot az iskolákba

– Újranyitás előtti teendők

Ahogy megtesszük első óvatos lépéseket kifelé a lezárás állapotából, fel kell készülnünk arra, hogyan fogadjuk vissza az ifjúságot az iskolába.

A higiénia, a dekontamináció és a biztonság garantálása kell hogy legyen a legfőbb prioritásunk, hogy meg tudjuk óvni gyermekeinket, valamint a tanárokat és a személyzet többi tagját is, akik gondjukat viselik tanulmányaik ideje alatt.




Tovább a cikkhez

Hogyan tarthatjuk biztonságban az iskolákat a COVID-19 alatt?

– Más országokban így nyitottak

Csokorban a többi országban elfogadott sikeres iskolai újranyitási modellek. A kézhigiénia is fontos szerepet játszik az iskolák biztonságában.

Miután az Egyesült Királyságban az iskolák több mint két hónapig zárva voltak tavaly tavasszal, a kísérleti újranyitás júniusban kezdődött meg. A vélemények erősen megoszlottak annak kivihetőségéről, hogy az iskolákat a nyári szünet egy részére megnyissák, mivel számos szülő fogadkozott, hogy gyerekeiket inkább otthon tartják majd, biztonságuk garantálása érdekében.




Tovább a cikkhez

Újranyitás az iskolákban

– Fontos részletkérdések

Tisztítás-technikai tippek újranyitás előtt, oktatási létesítményeknek.

Nem titok, hogy mindnyájan alkalmazkodunk az új protokollokhoz munkánk és szabadidős tevékenységünk során is. Akik a takarítószektorban dolgoznak, azoknak mindig is meghatározó szerepük volt abban, hogy a nyilvános helyek higiénikus és csíramentes állapotban legyenek. Így van ez most, amikor a fő feladat a COVID-19 terjedésének visszaszorítása.




Tovább a cikkhez

Vissza az iskolába

– Kezeljük úgy az iskolákat, úgy mint az egészségügyi intézményeket

Hogyan leszünk képesek megóvni a személyzetet és gyermekeinket a COVID-19 veszélyétől, amint a kormány elkezdi újra megnyitni az iskolákat? Az Osprey Deep Clean vállalat szakemberei avatnak be a részletekbe.

Miközben a COVID-19 léptei időnként lassulni látszanak, továbbra is nem szűnő, állandó fenyegetést jelent mindenki számára. Számos országban már nem először téma az iskolák újranyitása, van, ahol a kormányok sürgetik az iskolákat, hogy nyissák meg a kapukat, közben az önkormányzatok, szülők és számosan mások félnek attól, mivel járhat ha a tanulók és a személyzet újra kontaktusba kerülnek.




Tovább a cikkhez

Szükség van takarítói életpályamodellre

– Szabályozni kellene, ki vállalhasson takarítást

A takarítási, tisztítási szakma olyan változatos és szemet gyönyörködtető elhivatottság , hogy szerintem boldog lehet az, aki ezzel foglalkozik. Bátran hívhatjuk művészetnek is, lásd például az alaptisztítást majd védőréteg felvitelét. De mivel korántsem idilli minden, tehetnénk érte, hogy megbecsültebb legyen a szakmánk.



Tovább a cikkhez

Felhívás

– A szakmai érdekképviselet a kormányhoz fordult

A MATISZ (Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség) szakmai érdekképviselet 2021. március 30-án felhívással fordult Magyarország kormányához, az oltási munkacsoporthoz és az operatív törzshöz a takarítási szolgáltatási piacon dolgozó munkavállalók érdekében.



Tovább a cikkhez

Javasolt takarítási óradíj 2021-re

– A Magyar Tisztítás-technológia szakmai ajánlása

Március 8-án közzétette a Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (MATISZ) elnöke az idei javasolt takarítói óradíjakat.

A Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (MATISZ) elnöke, Paár Zoltán a 2021. évi javasolt takarítási óradíj összegére vonatkozó szakmai ajánlással fordult a tisztítástechnológiai szolgáltatást megrendelő és szolgáltató vállalkozások vezetőihez. Az ajánlást a munkaerő minősége, a munkabérekre befolyással bíró gazdasági tényezők és hatások, a kormányzat által bejelentett minimálbér- és garantált bérminimum emelés, és a takarítóipart sújtó óriási munkaerőhiány figyelembe vételével készítették el.




Tovább a cikkhez

Lapozható pdf (pl.: céges katalógus, magazin, stb.)

Ár: 2000 Ft

Leírás: Vállaljuk lapozható pdf-ek elkészítését. Ha már maga a pdf kész, akkor oldalanként 2000 Ft az átalakítás. Ha magukat a pdf-eket is el kell készíteni, akkor kérjen külön ajánlatot. Vállaljuk a megtervezést, logótervezést, kisarculat-tervezést, kiadványtervezést.

TTT-online-magazin előfizetés

Ár: 3000 Ft

Leírás:



Az összes jelszóval védett tartalmat olvashatja a www.tisztatertechnologia.hu-n, már azelőtt is, hogy a TTT-pdf-magazin megjelenne.

Tartalom: szakmai hírek, újdonságok, vélemények, interjúk, riportok, esettanulmányok, takarítási problémák és megoldásaik, stb.

Az online előfizetés megrendelhető a kiadónál (Tamásné szabó Zsuzsanna e.v.).

TTT-pdf-magazin regisztráció

Ár: ingyenes

Leírás:

Csak regisztrálnia kell, és onnantól kezdve önt is értesítjük e-mailben, amikor megjelent a következő TTT-pdf-magazin. Kérjük, jelölje meg, takarítással, forgalmazással foglalkozik-e, ha pedig valamilyen létesítmény képviselője, akkor azt írja meg, milyen típusú épületről van szó.

Apróhirdetés a www.tisztatertechnologia.hu oldalon

Ár: 5000 Ft

Leírás:

Ha takarítógépeket, eszközöket, egyéb takarításhoz szükséges dolgokat vásárolna, vagy eladna, akkor azt az Apróhirdetés rovatban közölheti. A hirdetés díja egy hónapra vonatkozik. A megrendelés fülre kattintva a megjegyzés rovatba írja be, milyen szöveggel szeretné megjelentetni a hirdetését!

Álláshirdetés a www.tisztatertechnologia.hu oldalon

Ár: ingyenes

Leírás:

Állást keresők és állást kínálók hirdetéseit díjmentesen jelentetjük meg az oldalon, az Álláshirdetés rovatban! A megrendelés fülre kattintva a megjegyzés rovatba írja be, milyen szöveggel szeretné megjelentetni a hirdetését!

Tisztítás-technológia c. könyv

Ár: 6000 Ft

Leírás:

Bogdán Tibor, Csordás Tamás és Pataki László: Tisztítás-technológia 2014

Könyvünk a tisztítás-technológiai szakma elméleti és gyakorlati képzéséhez nyújt szakmai és módszertani útmutatót, és ajánljuk szakembereknek is hivatásuk gyakorlásához. Azokat az alapvető matematikai, fizikai, kémiai és szakmai törvényszerűségeket ismertetjük benne, melyek a szakma magas szintű gyakorlásához szükségesek. Több évtizedes gyakorlati és elméleti tapasztalatainkat összegyűjtve, elemezve és szakmai elhivatottságtól vezérelve tesszük közkinccsé a könyvben.
Ajánljuk mindenkinek, aki a tisztítás-technológiai vagy létesítmény-gazdálkodási iparban tevékenykedik, azért, hogy eredményesebb és sikeresebb legyen. A könyv nyelvezete szakmailag kifogásolhatatlan, de közérthető, vagyis tanuló- és olvasóbarát.
A könyv írása közben törekedtünk megfogalmazni az épített és természeti környezet megóvásának fontosságát. Ezért minden esetben hangsúlyoztuk a kezelőszerek helyes használatának illetve a technológiai fegyelem betartásának jelentőségét.
A könyv három részből áll. Az elsőben a tisztítás-technológiai szakmában előforduló kockázatokkal, tisztasági szintekkel, a tisztítás-technológiai törvényszerűségeivel, hatásmechanizmusaival, a technológiai fegyelemmel és a piktogramokkal foglalkozunk. A második részben a tisztítás-technológiához szükséges háttérismereteket foglaljuk össze. S a könyv harmadik részében szót ejtünk a környezettudatosságról, a normákról, az ergonómiáról továbbá az alkalmazástechnikai módszereket mutatjuk be. Az olvasó számos ábrát, rajzot, piktogramot, táblázatot és fotót talál a könyvben, melyek mind a jobb megértést segítik. Második, bővített kiadás, 345 oldal. ISBN: 9789630838672
Postázási költség: Kb. 1320 Ft.

2017-től a könyvet Bogdán Tibortól kérje. Tel: +3630/921-7089 e-mail: bogdantibor2@gmail.com

Durbák Ildikó: Haristum c. könyv

Ár: 1490 Ft

Leírás:

"Egyre gyakrabban lobbannak fel a lángok Budapesten. Mintha a tűz tudatos lény lenne. Vagy netán valaki irányítja? A fiatal tűzoltónak, Áronnak rémálmai vannak, megmagyarázhatatlan dolgok történnek vele. Eddig két lábbal állt a földön, de egyre inkább meginog a materializmusa, a természetfeletti betör az életébe. Lesz-e elég ereje, hogy megbirkózzon azzal, amit megtud magáról és a világról? Megtalálhatja a boldogságot és a szerelmet? Megtörténhet valaha, hogy a fekete fehérré válik, és a gonosz megpróbál jót tenni? És vajon bocsánatot nyerhetnek a múlt bűnei?"

Könnyed olvasmány, tökéletes ajándék! Lepje meg szeretteit egy izgalmas, lebilincselő regénnyel.

A postaköltséget a megrendelő fizeti.
ISBN: 978-963-12-1070-5

Cégnév:

Számlázási cím:

Postázási cím:

E-mail:

Telefonszám:

Ügyintező neve:

Megjegyzés:



Külföldön is rendet tesz a magyar start-up

– Közép-Európában terjeszkedik az ország legnagyobb online takarítószolgálata

Nemzetközi vizekre evezve terjeszkedik az ország egyik legdinamikusabban fejlődő start-upja, a Rendi.hu. A Magyar Fejlesztési Bank csoporthoz tartozó Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő növekedési befektetési programján keresztül 800.000 euró (247 millió forint) tőkével járul a Rendi nemzetközi terjeszkedéséhez. A 2018-as év nagyszabású tervei között kiemelt szerepet kap a nemzetközi terjeszkedés, első lépésként a közép-kelet-európai régióra fókuszál a vállalat.
- Az itthon jól bevált, kapacitás megosztáson alapuló sharing economy üzleti modellt fogjuk alkalmazni a V4-ek térségében: Lengyelországban, Szlovákiában és Csehországban. Terveink ambiciózusak, célunk 2020 végére a négy országban együttvéve a havi 35 ezer megrendelés elérése – mondta el Csillik Timur, a cég ügyvezető igazgatója. A támogatás fennmaradó részét a start-up hazai és nemzetközi versenyképességének növelésére fordítja.


Tovább

Év Vállalkozója 2016

- három takarítócég-vezető is van a kitüntetettek között

Megvannak az Év Vállalkozója díj 2016-os kitüntetettjei, akik között a takarítóipar is képviseltette magát.

A Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (MATISZ) ajánlására nyerte el a díjat a A Porminus Kft. ügyvezető igazgatója, Kovács Béla.

A Somogy megyei VOSZ ajánlásával pedig a Kristály-Mix Kft. vezérigazgatója , illetve tulajdonosa, Antal Mihályné, és Samu Attila.

Mindhárman évtizedek óta a szakmában dolgoznak.

A Tiszta Tér Technológia magazin gratulál a díjakhoz!

Tovább

Jelentős cégfelvásárlás a magyar piacon

Az olasz cégcsoport holdingvállalatán, a Lucart Spa-n keresztül vette meg a Bokk Paper Kft-t.

Tovább

Megvan az első deklaráltan zölden takarító cég!

-– mérföldkő a magyar takarítóiparban

Elsőként nyerte el Magyarországon takarítócég a Környezetbarát Szolgáltatás nemzeti ökocímkét, amely igazolja, hogy takarítási tevékenységük az adott helyen környezetbarát. A Future FM Zrt. 2015. július 24-én „Irodatakarítás a Tata Consultancy Services Ltd. magyarországi irodájában” címen nyújtott be pályázatot a „Környezetbarát Szolgáltatás” minősítésre és a védjegyhasználati jog elnyerésére.

Tovább

Rendi lett a Helpy



Rend, rendelésre: új névvel dübörög tovább a trendi startup

Az első magyar online takarítás-közvetítő saját felmérésének eredménye alapján áprilistól új néven kínálja szolgáltatásait. A hazai alapítású, Magyarországon működő startup a könnyebb beazonosítás miatt döntött a Rendi név mellett.

Tovább

Egymilliárdos takarítási megrendelés

- ennyiért takarítja a MÁV állomásokat a Jánosik Kft. konzorciuma

A Jánosik és Társai Kft. és stratégiai partnerének konzorciuma nyerte el Délkelet-Magyarország területén és Budapest egy részén a MÁV állomások tisztán tartására és rendbetételére kiírt, évi egymilliárd forintos közbeszerzési pályázatot - közölte a takarítási üzletágban piacvezető cég tulajdonosa az MTI-vel.

Tovább

Környezetbarát takarítási szolgáltatás

- A Future FM Zrt. elsőként nyerte el az ökocímkét

A Future FM Zrt. elsőként nyerte el a környezetbarát takarítási szolgáltatás nemzeti ökocímkéjét, ami hivatott igazolni Magyarországon a termékek és szolgáltatások környezetbarát voltát. A nyertes pályázó szolgáltatása a Tata Consultancy Services Ltd. magyarországi irodájában valósult meg. A védjegyelnyerést igazoló tanúsítvány ünnepélyes átadása is itt történt.

Tovább

A Henkel teljesítette a 2014. évi pénzügyi célokat

— Jó teljesítmény egy kihívásokkal teli környezetben

Az árbevétel 0,4 százalékkal 16,428 milliárd euróra nőtt (szerves növekedés: +3,4 százalék)
Az üzemi eredmény* 2,9 százalékkal 2,588 milliárd euróra nőtt
Az árbevétel-arányos megtérülés* (EBIT-marzs) 0,4 százalékponttal 15,8 százalékra emelkedett
Az elsőbbségi részvények hozama* (EPS) 7,6 százalékkal 4,38 euróra nőtt
A javasolt osztalék 7,4 százalékkal, elsőbbségi részvényenként 1,31 euróra nőtt

Tovább

Számlázás 2015-től

- adminisztráció-csökkentés jeligére

Kedves Olvasóink! Már régóta szerettük volna, de az idén meg is léptük: átálltunk az online számlázásra.

Tovább

Ők lettek az év üzemeltetője!

- 8 kategóriában összesen 9 díjat osztottak ki az „Év Irodája” versenyen

Az Év Irodája verseny idei díjátadó gáláját a Budapest Music Centerben tartották meg február 5-én. A neves szakemberekből álló zsűri 8 kategóriában összesen 9 díjat osztott ki – írta realista.hu.

Tovább

COMFORT Burkolattechnika Szakkiállítás és Konferencia

- Ahol február 21-én középpontban a takarítás!

A budapesti Syma Rendezvényközpontban tartják 2014 február 19-21 között a Burkolattechnika Szakkiállítást. Ennek zárónapján „műsoron lesz” a takarítás is. Íme, milyen programra számíthat, aki kilátogat:

Tovább

Díjat kapott a takarítócég vezetője

- Pintér Zoltán 2013-ban az Év Vállalkozója lett

Tavaly december 6-án tizenegyedik alkalommal adták át a magyar szellemi élet kiemelkedő képviselőinek a Prima Primissima díjat, és a vállalkozói szférában az Év Vállalkozója díjakat.

Tovább

Új vezető a Tisztítás-technológiai Tudományok Intézeténél

- a cég 1500 takarítót fog kiképezni az idén, már az új OKJ szerint

A Tisztítás-technológiai Tudományok Intézet Kft. alapítója, Ritz Tibor blogján számolt be róla, hogy decemberben átalakították a céget. Hogy miért kellett alapjaiban átszervezni a vállalkozást, annak okaként egy nagy volumenű munkát jelölt meg.

Tovább

Príma-díjat kapott

- Bagosi Sándor gyulai takarítócég-vezető

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) ügyvezető elnök­sége a vállalkozás területén elért kiemelkedő eredményeket és a meghatározó közéleti tevékenységet ismeri el a Príma-díjjal.

Tovább

Megnyitott a kelet-közép-európai gépfelújítási és bérlési központ!

- augusztus elsején nyitott meg a kelet-közép-európai piacot Kolozsvárról kiszolgáló takarítógép-felújítási és takarítógép-bérlési központ.

Hogy mi ebben az igazi újdonság, arról a Tennant takarítógépeket forgalmazó Tenrom ügyvezető igazgatóját, Gorbai Attilát kérdeztük.

Tovább

Nilfisk-Advance szilárd alapokon (x)

A Nilfisk-Advance több mint egy évszádos tapasztalattal szolgálja ki ügyfeleit, valamint 5000 alkalmazottat foglalkoztat világszerte.

Cégünk dániai központtal rendelkezik, és több mint 40 leányvállalattal büszkélked­het, mindezek mellett megközelítőleg 70 országban van jelen disztribúciós hálózatá­val.

Kevesen tudják, hogy a Nilfisk-Advance magyarországi jelenléte igen jelentős. Gyár­tóegységek találhatók Szigethalmon és Nagy­kanizsán is. Közel 600 főt foglalkoztatunk gyárainkban, ahol padlótisztítókat és porszí­vókat (Szigethalom), valamint magasnyomá­sú mosókat (Nagykanizsa) gyártunk a világ minden tájára.
A magyarországi Nilfisk-Advance Kereskedelmi Kft. a Nilfisk-Advance A/S 100 %-os tulaj­donú leányvállalata, több mint 20 éves tapasztalattal és töretlen dinamikával szolgálja ki a takarítási iparágat.

Tovább