Az oldal cookiekat használ. Szabályzat

tamásné szabó zsuzsanna

Százezerre büntették a takarítónőt

– pedig a bankja hibázott, nem ő

Egy kisvállalkozót bemószerolt az önkormányzat a cégbíróságnál, aztán meg is bírságolták. Egy olyan hibáért, amit nem ő követett el. A hivatalok nem ismerték el, hogy hibáztak volna.

Több mint 20 éve alapított egy takarítónő egy betéti társaságot, és azóta is dolgozik apró cégében. Tavaly összejött némi iparűzésiadó-tartozása, amire kapott fizetési kedvezményt az önkormányzattól. Igyekezett kifizetni, amivel tartozott – utalgatta a részleteket. Aztán nem várt fordulat történt: az önkormányzat feljelentette őt a cégbíróságnál azzal, hogy a cégjegyzékben nem szerepel a bankszámlaszáma. Ami bő 20 év alatt eddig senkinek nem tűnt fel.

Tovább

Kedves Olvasó, Takarító, Forgalmazó, Előfizetőnk!

Bizonyára szerepel a naptárában az október 21-22.-i dátum, pirossal jól bekarikázva, mert akkor lesz a TisztaShow, a takarítószakma idei nagyszabású rendezvénye, a Hungexpo B. pavilonjában. Valahogy így?

Tovább

Ha akarjuk, házhoz jön a takarító

— egy magyar startup a lakástakarításban látta meg a piaci rést

Érdekelt, honnan jött az ötlet, hogy a Rendi (leánykori nevén Helpy) éppen lakástakarítással foglalkozzon, hol tartanak most, mennyire jött be a tervük, könnyen, vagy nehezen találnak-e takarítót, mennyire elégedettek (vagy nem) az ügyfeleik, képzik-e pl. a dolgozókat, merre tovább, stb. Interjú Udvardy Szabolcs marketing-igazgatóval.

Tovább

Kedves Olvasó, kulturális- és sportintézmények, illetve fürdők takarítással foglalkozó Felelőse!

Úgy gondolom, soha ne mondd, hogy soha… mindig van idő, lehetőség, tér arra, hogy változzunk, változtassunk. A saját életemben is igyekszem ezt az elvet időről időre gyakorlattá változtatni. Mostanában pl. azzal, hogy egy kicsit háttérbe szorítva a munkamániámat elkezdtem rendszeresen konditerembe és úszni járni, és arra is szakítok időt, hogy elmenjek egy-egy előadásra, koncertre, vagy kiállításra. Ezek az eddig csak ritkán művelt tevékenységek feltöltenek, plusz egy kicsit többet is látok a világból, mint az íróasztalomat, a monitort, meg a klaviatúrát. És persze önkéntelenül csekkolom közben a meglátogatott helyeket a tisztaság szempontjából is.

Tovább

Kedves Takarítók, Forgalmazók, Előfizetőink!

Olvasom a hírfolyamban, hogy májusban vizsgálatot indított a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) illetékes tankerülete a Dunaújvárosi Petőfi Sándor Általános Iskolában, mivel a szülők jelezték, hogy a tanítók vécétakarítására köteleztek 3. évfolyamos tanulókat… A Klik közleményében leszögezte, hogy minden az emberi méltósággal nem összeegyeztethető, a diákok jogait, személyiségfejlődését és érdekeit sértő megnyilvánulást, pedagógiai módszert elítél.

Tovább

Kísért az öngyilkos múlt

– muszáj lenne elismerni, hogy minimálbérért már nem kapni takarítót

A Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (MATISZ) március 9-én közzétett egy felhívást: piaci információkat kért azzal a céllal, hogy a döntéshozókhoz fordulhasson a fenntartható takarítási minimáldíj kihirdetése érdekében. De mit gondolnak minderről a cégvezetők?

Tovább

Kedves Olvasó, oktatási- és közintézmény takarítással foglalkozó Felelőse!

Nem tegnapi a hír, de tele volt a sajtó a központosított iskolafenntartó hibáival, március elején többek között a tarnazsadányi iskola fiú-WC-jének képeivel. Elég durván nézett ki a mellékhelyiség.

Tovább

Hosszú távú megoldásokra van szükség

– a költséghatékonyság a kulcsszó

Az előfizetőkön kívül óvodák, általános iskolák, közép- és felsőoktatási intézmények, valamint hivatalok, önkormányzatok közbeszerzést kiíró intézmények részére küldtem ki most az újságot. A klikes híreket olvasva, kíváncsi voltam, mi változott egy év alatt a takarításban, a higiéniában.

Tovább

Takaríthatatlan épületek

– az épülettulajdonos legfőbb érdeke lenne ennek ellenkezője

Takarítók, épületüzemeltetők, létesítménytulajdonosok régi panasza, hogy nekik kell bajlódniuk a takaríthatatlan épületekkel. Mintha a későbbi fenntartás nem lenne szempont a kivitelezésnél.

Egyik forgalmazással foglalkozó olvasónk kért meg minket, vegyük újra elő a takaríthatatlan épületek témáját. Merthogy tapasztalatai szerint nemigen van változás ezen a téren: sorra készülnek olyan létesítmények, amelyeknél az derül ki,hogy nem hogy a kívánatos (hatékony, gyors, költségkímélő) gépi takarítás nem kivitelezhető, hanem esetleg a kézi munkavégzés is akadályokba ütközik. A takaríthatatlanság adódhat abból, hogy az esztétikai szempontokat a praktikum fölé helyezik és számos kivitelezési problémából is.

Tovább

Kedves Cégvezetők, Takarítók és Forgalmazók! Kedves Előfizetőink!

A Facebook korában arra gondoltunk, mi lenne, ha arcokat adnánk a takarítószakmának. Szeretnénk elindítani a „hónap takarítója” szavazást, vagy ha úgy tetszik, egy barátságos versengést.

A bemutatkozás és a szavazás a honlapunkon zajlana (www.tisztatertechnologia.hu), amit a Facebookon keresztül is népszerűsítenénk.

Tovább

Mit hozott a nyitva tartási stop a takarításban?

– a feladat nem lett kevesebb, az ütemezésben viszont lett mozgástér

Arra voltunk kíváncsiak, változott-e a vasárnapi/éjszakai zárva tartás bevezetése miatt/óta a kereskedelmi egységekben a takarítási gyakorlat.

Mire gondoltunk? Mivel éjszaka és vasárnap már jellemzően nem lehetnek nyitva az év nagyobbik részében a 200 négyzetméter feletti üzletek, emiatt lettek olyan időszakok, amikor nemigen szennyeződnek a felületek (nincsenek jelen sem a vásárlók, sem a dolgozók) és kvázi zavartalanabb lehet a takarítás (ugyanilyen okból).

Tovább

Kedves Olvasó! - 2015 Szeptember

Kezdhetném most azzal, hogy lám, igazam volt (amikor a minisztérium első válaszlevelét olvastam, amit ugyan nem nekem küldtek, de eljutott hozzám, és a Facebookon hírt is adtunk róla). De nem kezdem, mert mindez tök mindegy már.

Tovább

Kedves Olvasó! - 2015 Október

A nyáron a Tisza-tónál voltunk nyaralni, ahol alkalmam volt takarításra felvett közmunkásokkal beszélgetni. A két középkorú nőnek társaikkal együtt az volt a dolga, hogy a hatalmas területen összeszedje a szemetet, meg kitakarítsa a mosdókat. Éppen a hajnali etap utáni pihenőjüket tartották, amikor melléjük telepedtünk.

Tovább

Kedves kulturális- és sportintézmény-vezetők, fürdőigazgatók, gondnokok! - 2015 nyár

Biztosan észrevették már, hogy június végén minden évben megérkezik önökhöz egy Tiszta Tér Technológia magazin. Ami nemcsak egyszerűen takarításról szól, hanem kifejezetten az önök intézményeinek tisztán tartásáról. Ez most szintén egy olyan lapszám, amelyet kifejezetten az önök kedvéért készítettünk.

Tovább

Kedves cégvezetők, takarítók és forgalmazók! Kedves Előfizetőink! - 2015 Nyár

Önök abban a „kiváltságos” helyzetben vannak, hogy lapszámról lapszámra követhetik, milyen kérdések foglalkoztatják a takarítószakmát.

Tovább

Kedves cégvezetők, takarítók és forgalmazók! - 2015 április

Köszönöm, hogy előfizették az idei évre a TTT-magazint, igyekezzük ezt a bizalmat az idén is megszolgálni. Ahogy már az előző számunkban is jeleztem, 20 éves idén a lap, és szeretnénk ezt az alkalmat felhasználni arra, hogy egy kicsit frissítsünk, újítsunk. Reméljük, ebben partnerek lehetünk. Volt már egy megbeszélés, és utána e-mailen kaptunk pár ötletet. Azonban itt nem állnánk meg. Tervezünk még véleménybegyűjtést kérdőívek útján, és személyes megbeszéléseket. Mindezt úgy fogjuk fel, mint befektetést a jövőbe.

Tovább

CleanEurope

– nyert az Aladdin Nagy Kft. csapata

Szabó Brigitta, Fazekas Béla és Nagy Dániel állhatott a dobogó legfelső fokára.

Tovább

A fej a lényeg

- a szórófejes/spraytisztítók helyes alkalmazásáról

Olvasónkat mindig rendkívül irritálja a szórófejes takarításnál a felületekre (és ezzel együtt a le- vegőbe is kiszórt, s így belélegzett) tisztítószer. Arra volt kíváncsi, esetleg ő nem jól alkalmazza-e a technológiát, illetve hogy van-e előírás arra, ezeket hogyan szabad (és hogyan nem szabad) alkalmazni. Íme, mit derítettünk ki.

Tovább

Kedves Olvasó! - 2014 Július - Augusztus

Győzelem a MiniSkillsen! - adta hírül májusban a szakmai felkészítő, Ritz Tibor Facebook oldalán. A magyar csapat ugyanis nyert márványfelújításban, az amszterdami ISSA/Intercleanen megrendezett szakmai versenyen.

Tovább

Egy a kesztyű, de különböző színű a törlőkendő

- kell-e színkódolt gumikesztyű, vagy jó-e, ha minden takarítási művelet elvégzéséhez ugyanazt használjuk?

Egy takarítócég-vezető tolmácsolta felénk nemrégiben (decemberben) OKJ-zott dolgozója kérdését. A frissen végzett tisztítás-technológiai szakmunkás azt kérdezte tőle, hogy a takarítók milyen színkódot használnak a munkavédelmi gumikesztyűkre. Merthogy erről nem hallott az oktatáson, csak a színkódolt törlőkről, mopokról, egyéb eszközökről. Elgondolkodtunk. A takarító végül is a kesztyűvel fog meg mindent (eszközt, kilincset, villanykapcsolót, koszos felületet). Talán valóban nem ártana abból is színkódolt, mondjuk külön a WC, a fürdőszoba, az irodai és a konyhai területek tisztításához. Bár színkódolt gumikesztyűkről eddig még nem hallottunk, azért igyekeztünk választ találni a felvetésre.

Tovább

Takarítási óradíj

- szükség van-e rá, jó-e, hogy annyi, amennyi, és az van benne, ami?

Idén 929 forintban határozta meg a szakmai szövetség a minimális takarítási szolgáltatási óradíjat. Mértékével már tavaly is többen vitába szálltak. Szakértőket kérdeztünk, pró és kontra.

Tovább

Októberben jön az EuroSkills

- kiválasztották a magyar csapattagokat

Ismét indul magyar takarítócsapat az EuroSkills versenyen, ahol a fiatal szakmunkások mérik össze tudásukat. A barátságos mérkőzés májusban Amszterdamban lesz, a döntő pedig októberben, a franciaországi Lille-ben. Az sem kizárt, hogy idén először a takarítás is bekerül a világversenybe.

Tovább

Kedves Olvasó! - 2014 április

Itt a tavasz, kinyílott a pitypang (amikor ezeket sorokat írom, éppen az országgyűlési választások napja van), hosszabbodnak a nappalok, rövidülnek az éjszakák, és ezzel együtt megbizsereg valami a háziasszonyokban (ha használhatom ezt a kicsit ma már elavulófélben lévő kifejezést), hogy aszongya: tavaszi nagytakarítás. Az, hogy háziasszonyt írtam, persze nem azt jelenti, hogy szerintem a (tavaszi nagy)takarítás csak a nők dolga lenne, vagy hogy csak ők foglalkoznának ilyesmivel. De azért azt hiszem, a munka oroszlánrésze többnyire rájuk marad.

Tovább

Minőségi munka, szabálykövetés, elfogadható ár, hosszú távú partnerség

- áruházláncokat kérdeztünk arról, milyen elvárásaik vannak a takarítócégekkel szemben

Kíváncsiak voltunk, a nagy multinacionális és hazai áruházláncok mit tartanak a legfontosabbnak, ha a takarításukról van szó. Feszegettük még a megrendelői felelősség kérdését, és rákérdeztünk arra is, mennyire szempont a kereskedői lán­coknak, hogy a szolgáltató környezetbarát technológiákat alkalmazzon.

Tovább

Zöld Jelzés 2013

- előre a környezetbarát takarítási szolgáltatásért

A Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (MATISZ) idei konferenciájának a Zöld Jelzés 2013 nevet adta, ami jól jelzi, hogy milyen fontosnak tartják a környezetbarát takarítási szolgáltatás védjegy kidolgozását és bevezetését. Az október végi konferenciát a MATISZ elnöke, Paár Zoltán nyitotta meg, hangsúlyozva, hogy a fő téma a zöld takarítás lesz.

Tovább

Megnyitott a kelet-közép-európai gépfelújítási és bérlési központ!

- augusztus elsején nyitott meg a kelet-közép-európai piacot Kolozsvárról kiszolgáló takarítógép-felújítási és takarítógép-bérlési központ.

Hogy mi ebben az igazi újdonság, arról a Tennant takarítógépeket forgalmazó Tenrom ügyvezető igazgatóját, Gorbai Attilát kérdeztük.

Tovább

<< 0 1 2 3 4 >>

TTT FONTOS BEJELENTÉS

– Tisztelt Olvasóink!

Sajnos nagyon úgy tűnik, hogy a TTT-magazin legközelebb csak ősszel tud megjelenni. (Ha csak valami csoda nem történik.)

Tovább

Megjelent a legújabb, a 2020-as évkezdő TTT-magazin!

Kattintson, és máris olvashatja a TTT-pdf-magazin évkezdő számát!

Tovább

A TTT magazin korábbi számai

– Itt megnézheti, mi jelent meg eddig. Lapozzon bele!

Mit tud az online TTT?
A/4-es méretű, minden oldala színes, lehet zenés, videós, animált a megjelenő tartalom, a hirdetésekben ott vannak a linkek, élő a tartalomjegyzék (oda lapoz, ahova kattint).
Okostelefonon is kiválóan olvasható.
És mivel a papírt és a szállítást kiiktattuk, környezetbarát is.

A slusszpoén, hogy minden cégvezető, takarító, vagy épületüzemeltető asztalán ott lehet, hiszen bárki megtalálhatja az oldalon, és elolvashatja. És aki ragaszkodik a papírhoz, az ki is nyomtathatja! :-)

Fizessen elő és máris olvashatja lejjebb a TTT korábbi számait!

Tovább

BUDAPEST CLEANING SHOW 2020

– Hogyan adjunk el többet a tisztítás-technológiai szakmában?

Szakmánkban a vállalkozások – néhány kivétellel – bevételük túlnyomó többségét abból szerzik, hogy más vállalkozásoknak értékesítenek. A B2B értékesítésnek más szakmákhoz nagyon hasonló szabályai és fortélyai vannak. A következőkben ezeket az eladás-technikai fortélyokat tekintjük át.

Tovább

4 év alatt megduplázódott a zöld irodaterületek mérete

– Több mint félmillió négyzetméter zöld irodaterület áll fejlesztés alatt.

A 2015 év végi, 630.000 m2 minősített zöld irodaállomány 2019 végére 1.500.000 m2 fölé kúszott, több mint megduplázva ezzel a környezettudatos irodaterületek mennyiségét. Összességében ez a teljes modern irodaállomány 40 százalékát teszi ki. Darabszámban is duplázás történt, 46-ról 105-re emelkedett a minősített irodaházak vagy irodakialakítások száma, derült ki a Colliers International nemzetközi ingatlan-tanácsadó cég zöld minősítésekre vonatkozó, legfrissebb elemzéséből.

Tovább

Saját fejlesztésű takarítórobot a magyar piacon

– Olasz-magyar közös fejlesztés nagy egybefüggő területek takarítására.

ICA után ROBIN – húsz új, saját fejlesztésű takarítórobotot állít munkába több hazai középületben és a ferihegyi repülőtéren a B+N Referencia Zrt.

Több százmillió forintot költöttünk a ROBIN fantázianevű robot fejlesztésére, de nem a szerkezetet, hanem a szolgáltatást adjuk el – nyilatkozta a Portfolionak a B+N Referencia Zrt. vezérigazgató-helyettese, Szij Csaba.

Tovább

Fertőzésmegelőzés

– Mikor, hol, hogyan és mit fertőtlenítsünk?

Körkérdést intéztünk a higiénia területén dolgozókhoz, hogyan készülhetnek fel a létesítmények a koronavírus megjelenésére, a fertőzésmegelőzésre. Mire érdemes figyelni a takarítás során vírusos járvány esetén? Hasznos, gyakorlatias tanácsok következnek, gyártóktól, forgalmazóktól.

A koronavírusok, a burkos vírusok közé tartoznak. A fertőtlenítéshez elegendő az összes „korlátozottan virucid” fertőtlenítőszer használata, betartva a gyári adatlapokon megadott adagolási és hatóidőt. A szélesebb hatásspektrummal rendelkező „korlátozottan virucid PLUS” és a „virucid” tanúsított termékek szintén megfelelőek a Tana termékek gyártója, a Werner & Mertz Professional Vertriebs GmbH szerint.

Tovább

Fertőtlenítéssel, kézmosással és légtisztítással is érdemes védekezni a vírusok ellen

– A higiéniai szaktanácsadó ajánlása a fertőzések megelőzésére

Leginkább az alapos és gyakori kézmosással, de megfelelő fertőtlenítéssel, a takarítási-mosogatási szabályok betartásával és a levegő tisztításával is védekezhetünk a vírusok terjedése ellen – hívja fel a figyelmet az Assist-Trend Kft. A magyar higiéniai piac meghatározó szereplője szerint nem csak a koronavírussal kapcsolatos aggodalmak, de a tél végi szokásos megbetegedések miatt is érdemes fokozottabban ügyelni a tisztaságra.

Tovább

Fontos a személyi higiénia, a tisztítás és fertőtlenítés

– Sok múlik a vezetők elkötelezettségén és a dolgozók odafigyelésén is

Az intézményi higiénia gyakorlata mindennapi kihívást jelent. A felelős intézményvezetőt az jellemzi, hogy napról napra fenntartja a kreatív napi munka és a professzionális higiénia, kézhigiénia egyensúlyát. Ha betartjuk az általános higiéniai szabályokat, ezzel kizárjuk a külső veszélyforrások döntő többségét (pl. kézmosás elmulasztásából származó veszélyek, hiányos takarításból, nem megfelelő fertőtlenítésből származó veszélyek). Az az intézmény, amelyik felelősen betartja és betartatja az előírt higiéniai szabályokat a saját munkáját teszi egyszerűbbé.

Tovább

A koronavírusról és a kialakult járványügyi helyzetről tárgyilagosan

– A Magyar Tudományos Akadémia tájékoztatója

A világban jelenleg egy új koronavírus (2019-nCoV) okoz járványt. Nagyon sok hivatalos és félhivatalos, hiteles és légből kapott hír jelent meg, így az MTA a lehetőségekhez képest adott szakmai, tárgyilagos tájékoztatást a kialakult helyzetről. A cikk megírására a Szentágothai János Kutatóközpont (Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar) Virológiai Kutatócsoportjának kiváló szakembereit, dr. Kemenesi Gábort és prof. dr. Jakab Ferencet kérték fel.

Tovább

Digitális takarítási terv

– Megkönnyíti a takarítók és a vezetők munkáját is.

Újdonság a „digitális takarítási terv” nevű takarításirányítási szoftvermegoldás, amely a fejlesztők állítása szerint egyrészt megkönnyíti a takarítók munkáját, másrészt képessé teszi az épületüzemeltetési vezetőket, hogy jobb visszajelzéseket kapjanak és fejlettebb vezetési stílust alkalmazzanak.

Tovább

Érdemes változtatni a takarításon

– Bizonyítottan csökkent a kórházi fertőzések száma.

Tanulságos kísérletet végeztek 11 ausztrál kórházban – azt tesztelték, hogy testre szabott takarítási újításokkal csökkenthető-e a kórházi fertőzések száma. Az eredmény elég meggyőző lett.

A multiközpontú, véletlenszerű kísérlettanulmány azt vizsgálta, hogy egy környezetbarát takarítási csomag alkalmazása hogyan hathat az egészségügyi gondozással összefüggő kórházi fertőzések előfordulására. Az eredményeket eredetileg a The Lancet Infectious Diseases szakfolyóiratban közölték, majd az Inclean folyóiratban szintén.

Tovább

Kartondobozból szalvéta

– Európai tisztítási és higiéniai díjat nyert fejlesztés.

A körkörös papírgazdaság elvét követő modellel már a hároméves próbaidőszaka alatt 105 tonna kartondobozt hasznosítottak újra.

A professzionális tisztítóipart legjobban népszerűsítő európai projekt díját érdemelte ki a Lucart: a European Cleaning Journal által szervezett 2019-es európai tisztítási és higiéniai díjat a Municipal-Material-Cycle® projekt nyerte el októberben. A higiéniai papírtermékeket gyártó vállalat célja egy olyan körkörös gazdasági rendszer létrehozása volt, amely tartós, sokszorozható és aktívan bevonja a helyi közösségeket, hogy használt italos kartonok újrahasznosításával új higiéniai és tisztasági papírtermékek készüljenek.

Tovább

A benti levegő kétszer szennyezettebb lehet, mint az utcai

– Gyerekekre is idősekre különösen veszélyes lehet.

Napjaink 85-90 százalékát beltérben töltjük, ezért nagyon nem mindegy, hogy milyen minőségű levegő vesz minket körül. A rossz hír az, hogy a beltéri levegő akár kétszer olyan szennyezett lehet, mint a kültéri, és mivel a fűtési- és influenzaszezonban a szellőztetés sokszor nehezen megvalósítható, előtérbe kerülhetnek azok a légtisztító megoldások, melyeket például a korszerű klímaberendezések kínálhatnak.

Első hallásra talán meglepően hangzik, de egyes ártalmas légszennyező anyagok a belső terekben magasabb koncentrációban lehetnek jelen, mint odakint, vagyis egy átlagos forgalmú városi utca levegője adott esetben akár tisztább lehet, mint a nappalinkban belélegzett levegő.

Tovább

Drágám, a WC-ülőke! Szívem, a fogkrém!

– Fürdőszobai válóok, vagy sok hűhó semmiért?

Fény derül a mellékhelyiségek cseppet sem mellékes kérdéseire. Kiderül többek között, hogy a le nem hajtott WC-deszkán és a középen nyomott fogkrémes tubuson tényleg házasságok múlhatnak-e.

Valóban válóok a WC-ülőke le (nem) hajtása, vagy ez teljesen hidegen hagyja a nőket? Képesek a férfiak ülve végezni a kisdolgukat? Van olyan ember, aki soha nem használ nyilvános WC-t? A RAVAK tabudöntögető felmérése számos olyan kérdést tisztáz, amit mindig is tudni akartunk, de nem mertünk feltenni. Eljött az igazság pillanata; lerántják a leplet a mellékhelyiségek nem mellékes kérdéseiről.

Tovább

Tisztítószerek újrafelhasználható dobozban

– Eladják, ha kiürült összegyűjtik, kitisztítják, újratöltik és így tovább.

Az USA területén ismert Cascade és Tide háztartásitisztítószer-márkák gyártói csatlakoztak legutóbb a Loop körkörös beszerzési rendszerhez. Lényege, hogy a vásárlók már újrafelhasználható tárolóedényekben is megvásárolhatják a tisztítószereket, amelyeket ha kiürültek visszavesznek, összegyűjtenek, kitisztítanak, újratöltenek, hogy aztán újra meg lehessen azokat venni.

Tovább

<< 0 1 2 3 4 >>

TTT FONTOS BEJELENTÉS

– Tisztelt Olvasóink!

Sajnos nagyon úgy tűnik, hogy a TTT-magazin legközelebb csak ősszel tud megjelenni. (Ha csak valami csoda nem történik.)

Tovább a cikkhez

Megjelent a legújabb, a 2020-as évkezdő TTT-magazin!

Kattintson, és máris olvashatja a TTT-pdf-magazin évkezdő számát!

Tovább a cikkhez

BUDAPEST CLEANING SHOW 2020

– Hogyan adjunk el többet a tisztítás-technológiai szakmában?

Szakmánkban a vállalkozások – néhány kivétellel – bevételük túlnyomó többségét abból szerzik, hogy más vállalkozásoknak értékesítenek. A B2B értékesítésnek más szakmákhoz nagyon hasonló szabályai és fortélyai vannak. A következőkben ezeket az eladás-technikai fortélyokat tekintjük át.

Tovább a cikkhez

4 év alatt megduplázódott a zöld irodaterületek mérete

– Több mint félmillió négyzetméter zöld irodaterület áll fejlesztés alatt.

A 2015 év végi, 630.000 m2 minősített zöld irodaállomány 2019 végére 1.500.000 m2 fölé kúszott, több mint megduplázva ezzel a környezettudatos irodaterületek mennyiségét. Összességében ez a teljes modern irodaállomány 40 százalékát teszi ki. Darabszámban is duplázás történt, 46-ról 105-re emelkedett a minősített irodaházak vagy irodakialakítások száma, derült ki a Colliers International nemzetközi ingatlan-tanácsadó cég zöld minősítésekre vonatkozó, legfrissebb elemzéséből.

Tovább a cikkhez

Saját fejlesztésű takarítórobot a magyar piacon

– Olasz-magyar közös fejlesztés nagy egybefüggő területek takarítására.

ICA után ROBIN – húsz új, saját fejlesztésű takarítórobotot állít munkába több hazai középületben és a ferihegyi repülőtéren a B+N Referencia Zrt.

Több százmillió forintot költöttünk a ROBIN fantázianevű robot fejlesztésére, de nem a szerkezetet, hanem a szolgáltatást adjuk el – nyilatkozta a Portfolionak a B+N Referencia Zrt. vezérigazgató-helyettese, Szij Csaba.

Tovább a cikkhez

Fertőzésmegelőzés

– Mikor, hol, hogyan és mit fertőtlenítsünk?

Körkérdést intéztünk a higiénia területén dolgozókhoz, hogyan készülhetnek fel a létesítmények a koronavírus megjelenésére, a fertőzésmegelőzésre. Mire érdemes figyelni a takarítás során vírusos járvány esetén? Hasznos, gyakorlatias tanácsok következnek, gyártóktól, forgalmazóktól.

A koronavírusok, a burkos vírusok közé tartoznak. A fertőtlenítéshez elegendő az összes „korlátozottan virucid” fertőtlenítőszer használata, betartva a gyári adatlapokon megadott adagolási és hatóidőt. A szélesebb hatásspektrummal rendelkező „korlátozottan virucid PLUS” és a „virucid” tanúsított termékek szintén megfelelőek a Tana termékek gyártója, a Werner & Mertz Professional Vertriebs GmbH szerint.

Tovább a cikkhez

Fertőtlenítéssel, kézmosással és légtisztítással is érdemes védekezni a vírusok ellen

– A higiéniai szaktanácsadó ajánlása a fertőzések megelőzésére

Körkérdést intéztünk a higiénia területén dolgozókhoz, hogyan készülhetnek fel a létesítmények a koronavírus megjelenésére, a fertőzésmegelőzésre. Mire érdemes figyelni a takarítás során vírusos járvány esetén? Hasznos, gyakorlatias tanácsok következnek, gyártóktól, forgalmazóktól.

Leginkább az alapos és gyakori kézmosással, de megfelelő fertőtlenítéssel, a takarítási-mosogatási szabályok betartásával és a levegő tisztításával is védekezhetünk a vírusok terjedése ellen – hívja fel a figyelmet az Assist-Trend Kft. A magyar higiéniai piac meghatározó szereplője szerint nem csak a koronavírussal kapcsolatos aggodalmak, de a tél végi szokásos megbetegedések miatt is érdemes fokozottabban ügyelni a tisztaságra.

Tovább a cikkhez

Fontos a személyi higiénia, a tisztítás és fertőtlenítés

– Sok múlik a vezetők elkötelezettségén és a dolgozók odafigyelésén is

Körkérdést intéztünk a higiénia területén dolgozókhoz, hogyan készülhetnek fel a létesítmények a koronavírus megjelenésére, a fertőzésmegelőzésre. Mire érdemes figyelni a takarítás során vírusos járvány esetén? Hasznos, gyakorlatias tanácsok következnek, gyártóktól, forgalmazóktól.

Az intézményi higiénia gyakorlata mindennapi kihívást jelent. A felelős intézményvezetőt az jellemzi, hogy napról napra fenntartja a kreatív napi munka és a professzionális higiénia, kézhigiénia egyensúlyát. Ha betartjuk az általános higiéniai szabályokat, ezzel kizárjuk a külső veszélyforrások döntő többségét (pl. kézmosás elmulasztásából származó veszélyek, hiányos takarításból, nem megfelelő fertőtlenítésből származó veszélyek). Az az intézmény, amelyik felelősen betartja és betartatja az előírt higiéniai szabályokat a saját munkáját teszi egyszerűbbé.

Tovább a cikkhez

A koronavírusról és a kialakult járványügyi helyzetről tárgyilagosan

– A Magyar Tudományos Akadémia tájékoztatója

Körkérdést intéztünk a higiénia területén dolgozókhoz, hogyan készülhetnek fel a létesítmények a koronavírus megjelenésére, a fertőzésmegelőzésre. Mire érdemes figyelni a takarítás során vírusos járvány esetén? Hasznos, gyakorlatias tanácsok következnek, gyártóktól, forgalmazóktól.

A világban jelenleg egy új koronavírus (2019-nCoV) okoz járványt. Nagyon sok hivatalos és félhivatalos, hiteles és légből kapott hír jelent meg, így az MTA a lehetőségekhez képest adott szakmai, tárgyilagos tájékoztatást a kialakult helyzetről. A cikk megírására a Szentágothai János Kutatóközpont (Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar) Virológiai Kutatócsoportjának kiváló szakembereit, dr. Kemenesi Gábort és prof. dr. Jakab Ferencet kérték fel.

Tovább a cikkhez

2507 forint a javasolt takarítási óradíj 2020-ra

– Itt az új szakmai ajánlás a MATISZ-tól.

A takarítási óradíjra vonatkozó ajánlást a Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (MATISZ) a munkaerő minőségére, a munkabérekre befolyással bíró gazdasági tényezők és hatások, a kormányzat által bejelentett várható minimálbér- és garantáltbérminimum-emelés, és a takarítóipart sújtó óriási munkaerőhiány figyelembe vételével készítette el.

A tisztítástechnológia nélkülözhetetlen tiszta és biztonságos környezetünk megteremtésében, fenntartásában. A társadalom és gazdaság minden szereplője kiemelten fontosnak tartja az egészséges és higiénikus feltételek megteremtését és fenntartását, különösen a gyógyító-, kereskedelmi-, közigazgatási- és oktatási intézményekben, illetve az ipar különösen magas hozzáadott értékű termelési területein (pl. autóipar, gyógyszeripar, tiszta tér technológiák).

Tovább a cikkhez

Budapest Cleaning Show 2020

– Jövő októberben újra takarítóipari szakkiállítás.

A Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (MATISZ) 2020. október 14-15-én ismét takarítóipari szakkiállítást szervez, Budapest Cleaning Show 2020 néven.

A magyarországi tisztítástechnológiai szolgáltató, gyártó- és forgalmazócégek hosszabb szünet után először 2016-ban, a TisztaShow-n mutatkoztak be újra, majd 2018-ban a megújult nevű Budapest Cleaning Show Szakkiállításon, ahol 3500 négyzetméteren 51 kiállító jelent meg. Az eseményre 1500 szakmai látogató volt kíváncsi.

Tovább a cikkhez

Lapozható pdf (pl.: céges katalógus, magazin, stb.)

Ár: 2000 Ft

Leírás: Vállaljuk lapozható pdf-ek elkészítését. Ha már maga a pdf kész, akkor oldalanként 2000 Ft az átalakítás. Ha magukat a pdf-eket is el kell készíteni, akkor kérjen külön ajánlatot. Vállaljuk a megtervezést, logótervezést, kisarculat-tervezést, kiadványtervezést.

TTT-online-magazin előfizetés

Ár: 3000 Ft

Leírás:

Az összes jelszóval védett tartalmat olvashatja a www.tisztatertechnologia.hu-n, már azelőtt is, hogy a TTT-pdf-magazin megjelenne.

Tartalom: szakmai hírek, újdonságok, vélemények, interjúk, riportok, esettanulmányok, takarítási problémák és megoldásaik, stb.

Az online előfizetés megrendelhető a kiadónál (Tamásné szabó Zsuzsanna e.v.).

TTT-pdf-magazin regisztráció

Ár: ingyenes

Leírás:

Csak regisztrálnia kell, és onnantól kezdve önt is értesítjük e-mailben, amikor megjelent a következő TTT-pdf-magazin. Kérjük, jelölje meg, takarítással, forgalmazással foglalkozik-e, ha pedig valamilyen létesítmény képviselője, akkor azt írja meg, milyen típusú épületről van szó.

Apróhirdetés a www.tisztatertechnologia.hu oldalon

Ár: 5000 Ft

Leírás:

Ha takarítógépeket, eszközöket, egyéb takarításhoz szükséges dolgokat vásárolna, vagy eladna, akkor azt az Apróhirdetés rovatban közölheti. A hirdetés díja egy hónapra vonatkozik. A megrendelés fülre kattintva a megjegyzés rovatba írja be, milyen szöveggel szeretné megjelentetni a hirdetését!

Álláshirdetés a www.tisztatertechnologia.hu oldalon

Ár: ingyenes

Leírás:

Állást keresők és állást kínálók hirdetéseit díjmentesen jelentetjük meg az oldalon, az Álláshirdetés rovatban! A megrendelés fülre kattintva a megjegyzés rovatba írja be, milyen szöveggel szeretné megjelentetni a hirdetését!

Tisztítás-technológia c. könyv

Ár: 6000 Ft

Leírás:

Bogdán Tibor, Csordás Tamás és Pataki László: Tisztítás-technológia 2014

Könyvünk a tisztítás-technológiai szakma elméleti és gyakorlati képzéséhez nyújt szakmai és módszertani útmutatót, és ajánljuk szakembereknek is hivatásuk gyakorlásához. Azokat az alapvető matematikai, fizikai, kémiai és szakmai törvényszerűségeket ismertetjük benne, melyek a szakma magas szintű gyakorlásához szükségesek. Több évtizedes gyakorlati és elméleti tapasztalatainkat összegyűjtve, elemezve és szakmai elhivatottságtól vezérelve tesszük közkinccsé a könyvben.
Ajánljuk mindenkinek, aki a tisztítás-technológiai vagy létesítmény-gazdálkodási iparban tevékenykedik, azért, hogy eredményesebb és sikeresebb legyen. A könyv nyelvezete szakmailag kifogásolhatatlan, de közérthető, vagyis tanuló- és olvasóbarát.
A könyv írása közben törekedtünk megfogalmazni az épített és természeti környezet megóvásának fontosságát. Ezért minden esetben hangsúlyoztuk a kezelőszerek helyes használatának illetve a technológiai fegyelem betartásának jelentőségét.
A könyv három részből áll. Az elsőben a tisztítás-technológiai szakmában előforduló kockázatokkal, tisztasági szintekkel, a tisztítás-technológiai törvényszerűségeivel, hatásmechanizmusaival, a technológiai fegyelemmel és a piktogramokkal foglalkozunk. A második részben a tisztítás-technológiához szükséges háttérismereteket foglaljuk össze. S a könyv harmadik részében szót ejtünk a környezettudatosságról, a normákról, az ergonómiáról továbbá az alkalmazástechnikai módszereket mutatjuk be. Az olvasó számos ábrát, rajzot, piktogramot, táblázatot és fotót talál a könyvben, melyek mind a jobb megértést segítik. Második, bővített kiadás, 345 oldal. ISBN: 9789630838672
Postázási költség: Kb. 1320 Ft.

2017-től a könyvet Bogdán Tibortól kérje. Tel: +3630/921-7089 e-mail: bogdantibor2@gmail.com

Durbák Ildikó: Haristum c. könyv

Ár: 1490 Ft

Leírás:

"Egyre gyakrabban lobbannak fel a lángok Budapesten. Mintha a tűz tudatos lény lenne. Vagy netán valaki irányítja? A fiatal tűzoltónak, Áronnak rémálmai vannak, megmagyarázhatatlan dolgok történnek vele. Eddig két lábbal állt a földön, de egyre inkább meginog a materializmusa, a természetfeletti betör az életébe. Lesz-e elég ereje, hogy megbirkózzon azzal, amit megtud magáról és a világról? Megtalálhatja a boldogságot és a szerelmet? Megtörténhet valaha, hogy a fekete fehérré válik, és a gonosz megpróbál jót tenni? És vajon bocsánatot nyerhetnek a múlt bűnei?"

Könnyed olvasmány, tökéletes ajándék! Lepje meg szeretteit egy izgalmas, lebilincselő regénnyel.

A postaköltséget a megrendelő fizeti.
ISBN: 978-963-12-1070-5

Cégnév:

Számlázási cím:

Postázási cím:

E-mail:

Telefonszám:

Ügyintező neve:

Megjegyzés:

Külföldön is rendet tesz a magyar start-up

– Közép-Európában terjeszkedik az ország legnagyobb online takarítószolgálata

Nemzetközi vizekre evezve terjeszkedik az ország egyik legdinamikusabban fejlődő start-upja, a Rendi.hu. A Magyar Fejlesztési Bank csoporthoz tartozó Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő növekedési befektetési programján keresztül 800.000 euró (247 millió forint) tőkével járul a Rendi nemzetközi terjeszkedéséhez. A 2018-as év nagyszabású tervei között kiemelt szerepet kap a nemzetközi terjeszkedés, első lépésként a közép-kelet-európai régióra fókuszál a vállalat.
- Az itthon jól bevált, kapacitás megosztáson alapuló sharing economy üzleti modellt fogjuk alkalmazni a V4-ek térségében: Lengyelországban, Szlovákiában és Csehországban. Terveink ambiciózusak, célunk 2020 végére a négy országban együttvéve a havi 35 ezer megrendelés elérése – mondta el Csillik Timur, a cég ügyvezető igazgatója. A támogatás fennmaradó részét a start-up hazai és nemzetközi versenyképességének növelésére fordítja.

Tovább

Év Vállalkozója 2016

- három takarítócég-vezető is van a kitüntetettek között

Megvannak az Év Vállalkozója díj 2016-os kitüntetettjei, akik között a takarítóipar is képviseltette magát.

A Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (MATISZ) ajánlására nyerte el a díjat a A Porminus Kft. ügyvezető igazgatója, Kovács Béla.

A Somogy megyei VOSZ ajánlásával pedig a Kristály-Mix Kft. vezérigazgatója , illetve tulajdonosa, Antal Mihályné, és Samu Attila.

Mindhárman évtizedek óta a szakmában dolgoznak.

A Tiszta Tér Technológia magazin gratulál a díjakhoz!

Tovább

Jelentős cégfelvásárlás a magyar piacon

Az olasz cégcsoport holdingvállalatán, a Lucart Spa-n keresztül vette meg a Bokk Paper Kft-t.

Tovább

Megvan az első deklaráltan zölden takarító cég!

-– mérföldkő a magyar takarítóiparban

Elsőként nyerte el Magyarországon takarítócég a Környezetbarát Szolgáltatás nemzeti ökocímkét, amely igazolja, hogy takarítási tevékenységük az adott helyen környezetbarát. A Future FM Zrt. 2015. július 24-én „Irodatakarítás a Tata Consultancy Services Ltd. magyarországi irodájában” címen nyújtott be pályázatot a „Környezetbarát Szolgáltatás” minősítésre és a védjegyhasználati jog elnyerésére.

Tovább

Rendi lett a Helpy

Rend, rendelésre: új névvel dübörög tovább a trendi startup

Az első magyar online takarítás-közvetítő saját felmérésének eredménye alapján áprilistól új néven kínálja szolgáltatásait. A hazai alapítású, Magyarországon működő startup a könnyebb beazonosítás miatt döntött a Rendi név mellett.

Tovább

Egymilliárdos takarítási megrendelés

- ennyiért takarítja a MÁV állomásokat a Jánosik Kft. konzorciuma

A Jánosik és Társai Kft. és stratégiai partnerének konzorciuma nyerte el Délkelet-Magyarország területén és Budapest egy részén a MÁV állomások tisztán tartására és rendbetételére kiírt, évi egymilliárd forintos közbeszerzési pályázatot - közölte a takarítási üzletágban piacvezető cég tulajdonosa az MTI-vel.

Tovább

Környezetbarát takarítási szolgáltatás

- A Future FM Zrt. elsőként nyerte el az ökocímkét

A Future FM Zrt. elsőként nyerte el a környezetbarát takarítási szolgáltatás nemzeti ökocímkéjét, ami hivatott igazolni Magyarországon a termékek és szolgáltatások környezetbarát voltát. A nyertes pályázó szolgáltatása a Tata Consultancy Services Ltd. magyarországi irodájában valósult meg. A védjegyelnyerést igazoló tanúsítvány ünnepélyes átadása is itt történt.

Tovább

A Henkel teljesítette a 2014. évi pénzügyi célokat

— Jó teljesítmény egy kihívásokkal teli környezetben

Az árbevétel 0,4 százalékkal 16,428 milliárd euróra nőtt (szerves növekedés: +3,4 százalék)
Az üzemi eredmény* 2,9 százalékkal 2,588 milliárd euróra nőtt
Az árbevétel-arányos megtérülés* (EBIT-marzs) 0,4 százalékponttal 15,8 százalékra emelkedett
Az elsőbbségi részvények hozama* (EPS) 7,6 százalékkal 4,38 euróra nőtt
A javasolt osztalék 7,4 százalékkal, elsőbbségi részvényenként 1,31 euróra nőtt

Tovább

Számlázás 2015-től

- adminisztráció-csökkentés jeligére

Kedves Olvasóink! Már régóta szerettük volna, de az idén meg is léptük: átálltunk az online számlázásra.

Tovább

Ők lettek az év üzemeltetője!

- 8 kategóriában összesen 9 díjat osztottak ki az „Év Irodája” versenyen

Az Év Irodája verseny idei díjátadó gáláját a Budapest Music Centerben tartották meg február 5-én. A neves szakemberekből álló zsűri 8 kategóriában összesen 9 díjat osztott ki – írta realista.hu.

Tovább

COMFORT Burkolattechnika Szakkiállítás és Konferencia

- Ahol február 21-én középpontban a takarítás!

A budapesti Syma Rendezvényközpontban tartják 2014 február 19-21 között a Burkolattechnika Szakkiállítást. Ennek zárónapján „műsoron lesz” a takarítás is. Íme, milyen programra számíthat, aki kilátogat:

Tovább

Díjat kapott a takarítócég vezetője

- Pintér Zoltán 2013-ban az Év Vállalkozója lett

Tavaly december 6-án tizenegyedik alkalommal adták át a magyar szellemi élet kiemelkedő képviselőinek a Prima Primissima díjat, és a vállalkozói szférában az Év Vállalkozója díjakat.

Tovább

Új vezető a Tisztítás-technológiai Tudományok Intézeténél

- a cég 1500 takarítót fog kiképezni az idén, már az új OKJ szerint

A Tisztítás-technológiai Tudományok Intézet Kft. alapítója, Ritz Tibor blogján számolt be róla, hogy decemberben átalakították a céget. Hogy miért kellett alapjaiban átszervezni a vállalkozást, annak okaként egy nagy volumenű munkát jelölt meg.

Tovább

Príma-díjat kapott

- Bagosi Sándor gyulai takarítócég-vezető

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) ügyvezető elnök­sége a vállalkozás területén elért kiemelkedő eredményeket és a meghatározó közéleti tevékenységet ismeri el a Príma-díjjal.

Tovább

Megnyitott a kelet-közép-európai gépfelújítási és bérlési központ!

- augusztus elsején nyitott meg a kelet-közép-európai piacot Kolozsvárról kiszolgáló takarítógép-felújítási és takarítógép-bérlési központ.

Hogy mi ebben az igazi újdonság, arról a Tennant takarítógépeket forgalmazó Tenrom ügyvezető igazgatóját, Gorbai Attilát kérdeztük.

Tovább

Nilfisk-Advance szilárd alapokon (x)

A Nilfisk-Advance több mint egy évszádos tapasztalattal szolgálja ki ügyfeleit, valamint 5000 alkalmazottat foglalkoztat világszerte.

Cégünk dániai központtal rendelkezik, és több mint 40 leányvállalattal büszkélked­het, mindezek mellett megközelítőleg 70 országban van jelen disztribúciós hálózatá­val.

Kevesen tudják, hogy a Nilfisk-Advance magyarországi jelenléte igen jelentős. Gyár­tóegységek találhatók Szigethalmon és Nagy­kanizsán is. Közel 600 főt foglalkoztatunk gyárainkban, ahol padlótisztítókat és porszí­vókat (Szigethalom), valamint magasnyomá­sú mosókat (Nagykanizsa) gyártunk a világ minden tájára.
A magyarországi Nilfisk-Advance Kereskedelmi Kft. a Nilfisk-Advance A/S 100 %-os tulaj­donú leányvállalata, több mint 20 éves tapasztalattal és töretlen dinamikával szolgálja ki a takarítási iparágat.

Tovább