Az oldal cookiekat használ. Szabályzat

kórház

Kórházakra lebontva is ki kell adni a kórházfertőzési adatokat

– A Kúria egyetértett a korábbi, jogerős ítélettel.

A közérdekű adatok nyilvánossága szorosan kapcsolódik a szabad véleménynyilvánításhoz való joghoz, vagyis ezen jogokat is felelősséggel kell gyakorolni. A Társaság A Szabadságjogokért (TASZ) és az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) közötti csata eldőlt, a civil szervezet javára. A Kúria megerősítette, hogy ki kell adni kórházakra lebontva is a kórházfertőzési adatokat.

A Kúria 2019. június 5-én nyilvánosan kihirdetett határozata alapján, a kórházi fertőzésekre vonatkozó adatok kiadására (2014. és 2016. közötti adatok) indított perben (Pfv.IV. 20.993/2018.) az adatok kórházankénti bontásban kiadására kötelező jogerős ítéletet (amely egyidejűleg a személyes adatok felismerhetetlenné tételére feljogosította az alperest) hatályában fenntartotta.




Tovább

A tisztaság különösen fontos az egészségügyi és szociális intézményekben (X)

440-en haltak meg tavaly kórházi fertőzéstől Magyarországon

– — Összesen 15 389 nosocomiális fertőzés történt 2017-ben.

A kórházban szerzett ún. nosocomiális fertőzés az intézmények legnagyobb mumusa. Évről évre jelentésben rögzítik, hány ilyen fertőzés volt.

Összesen 15 389 kórházi fertőzés történt tavaly a magyar kórházakban, számolt be az RTL Klub Híradójának még október végén Böröcz Karolnia epidemiológus.




Tovább

„Félelmetes” – mondta a kórház egyik vezetője

– Megdöbbentő, milyen sok múlik a kézhigiénián.

Aggályok merültek fel a gyenge kézhigiénia miatt néhány brit sürgősségi kórházban. A kézhigiéniai hiányosságok hozzájárulhattak a fertőzésszám növekedéséhez.

Egy nemrég megtartott higiéniai ellenőrzésen a brit nemzeti egészségbiztosítási tröszt (NHS Foundation Trust) oxfordi egyetemi kórházaiban (OUH) öt kórterem gyenge minősítést kapott. A tröszt emellett összesen 72 esetet jelentett a Clostridium difficile fertőzésből az elmúlt év során – 19-cel többet, mint az előző évben, és hárommal többet, mint amit a helyi klinikai bizottság (Oxfordshire Clinical Commissioning Group) által megállapított limit megenged.




Tovább

Életmentés vagy kézhigiénia?

– Van aki szerint van értelme ennek a kérdésnek?

A kézhigiénia létfontosságú a betegségek terjedésének megfékezésében, ez különösen igaz az élelmiszerszektorban és az egészségügyben. A szakemberek véleménye szerint pedig egy hatékony rendszerrel mindössze 20 és 60 másodperc közötti időráfordítást igényel. De életszerű ez?

Mindannyian tudjuk, hogyan kell kezet mosni, és a legtöbben minden nap többször is gyakoroljuk e műveletet. Ez a hétköznapi ténykedésünk azonban sokszor a mosdóhelyiség privát zugában történik, ahol senki sem lát bennünket… és néha eléggé elkapkodott ügylet lehet.




Tovább

A kórháziak csak addig mosnak kezet, amíg valaki a sarkukban áll

– Ha nincs ellenőr, ellazáskodják a protokollt.

Az ausztráliai új-délwalesi egyetem (University of New South Wales; UNSW,) kutatói meglepő felfedezést tettek: a kézhigiéniai szabályok betartását jellemző viszonylag magas arányszám azonnal rohamosan elkezd csökkenni, amint a kórházi személyzet felügyeletét emberek helyett gépekre bízzák. Az ausztrál tanulmány szerint a kézhigiénia betartásáról közzétett adatok valószínűleg túlzóak. Korántsem olyan jó a helyzet, mint eddig gondolták.



Tovább

A takarítási csekklistában ne legyenek lukak

– A kórházban rizikós a tisztításból kihagyni valamit.

Az amerikai járványügyi és epidemiológiai szakemberek szövetségének (APIC) legutóbbi éves konferenciáján az egyik előadó arra világított rá, milyen fontosak azok a takarítási ellenőrzőlisták, amelyeket a kórházi takarítószemélyzet kap kézhez.

A betegváltásnál végrehajtott tisztítási művelet (végső tisztítás) kulcsfontosságú a szennyeződések eltávolításában. A pennsylvaniai Chambersburg városban található Summit Health kórházban a környezetvédelmi szolgáltatások teamje egy 175-tételes ellenőrzőlistát kap mindig kézhez a kórterem végső tisztításakor. A jegyzék már 2012 óta van használatban.




Tovább

Egy új fejlesztés csíramentesen tartja a kórházi ajtókat

– Ilyen is van, antibakteriális ajtóbetét.

Tudósoknak sikerült kifejleszteniük egy önfertőtlenítő textíliát, amely állításuk szerint több mint 90 százalékkal csökkenti a baktériumszintet. Sőt, arra is felhasználható, hogy antibakteriális ajtóbetéteket készítsenek belőle, amely főleg a kórházak számára lehet jó megoldás a hagyományos alumínium ajtóbetétek helyett.

A leedsi egyetemen fejlesztették ki a Surfaceskins elnevezésű antibakteriális ajtóbetétet, amelyet három nem szövéssel készült textília keverékéből állítanak elő.




Tovább

A kórházi vécék a fertőzés melegágyai

– de mit lehet tenni, hogy ne legyenek gócok?

A kórházi környezetben lévő mosdók nagy valószínűséggel különösen virulens táptalajt kínálnak a baktériumoknak. Ez az oka annak, hogy kulcsfontosságú a szigorú megközelítés: akkor is, amikor szerelvények megvásárlásáról, és akkor szintén, amikor a karbantartásukról van szó.

Az alábbiakban egy szaniter áruspecialista-vállalat, az Armitage Shanks kereskedelmi termékekért felelős kategóriaigazgatója ismerteti azokat a lépéseket, amelyeket a kórházak és más egészségügyi intézmények tehetnek, hogy biztosítsák mosdóhelyiségeikben a baktériumok elleni harcot, és elhárítsák a fertőzések terjedésének veszélyét.


Tovább

Higiénia, költség és környezet

– működhet-e a környezetkímélő takarítás a kórházakban?

A német tudósító a „zöld” kórházak pro és kontra érveit mutatja be.

Egyre több a gyógyszerre is rezisztens baktérium, egyre kevesebb a képzett személyzet, vezérelv a centralizáció: néhány azok közül a kihívások közül, amelyekkel Németország kórházainak szembe kell nézniük. Ebben a bonyolult helyzetben a „zöld” kórházak csak marginális figyelmet kapnak. A környezetvédelmi témák azonban nem állnak meg az egészségügyi rendszer kapuinál.


Tovább

Lehet, hogy nem csak a fertőtlenítésre kellene koncentrálni

– sok az otthonról hozott csíra is

A kórházi fertőzések (HAIs) azoknak a csíráknak is köszönhetőek, amelyeket mi viszünk be magunkkal az intézményekbe. Sőt. A kórházakban a legveszélyesebb csírák valószínűleg azok, amiket mi viszünk be magunkkal. Erre következtet egy új tanulmány.

Az USA Illinois államában levő University of Chicago egyetemen dolgozó kutatók több mint 250 páciensről vettek kenetet, amikor kórházi kezelésre érkeztek. Ugyancsak kenetet vettek a páciensek közvetlen környezetéről, valamint a velük kapcsolatba lépő nővérekről és orvosokról. A felmérésben részt vevő páciensek kb. 20 százaléka kapott kórházi fertőzést tartózkodása során.


Tovább

Mérgező pára betegítette meg a dolgozókat

– a kórháztakarítók 80.700 eurós kártérítést kaptak

Az Egyesült Királyság egyik kórházában a takarítással foglalkozó dolgozóknak 80.700 euró (25 millió forint) kártérítést ítéltek meg. A kártérítést azért kapták, mert megbetegedtek miután munkájuk során érintkeztek a fertőtlenítő vegyszerekkel.

A Torbay and South Devon NHS Foundation Trust (országos egészségügyi szolgálat torbayi és déldevoni alapítványi tröszt) 22 alkalmazottja hét évvel ezelőtt kezdte használni az Actichlor terméket. Állításuk szerint nem kaptak semmilyen oktatást annak használatához.


Tovább

Tényleg különleges feladat az egészségügyi intézmények takarítása?

– az biztos, hogy nagy üzlet és nélkülözhetetlen a működéshez

Számos vállalat kínál az egészségügyi szektornak specialista takarítási szolgáltatásokat és kézhigiéniai megoldásokat. És mivel a takarításnak minden intézményben erős prioritással kell rendelkeznie, adódik a kérdés: vajon valóban különleges feladatként kell-e kezelni a kórháztakarítás?. A szerző ezt a kérdést tette fel az iparág vállalatainak.

Az egészségügyi intézmények takarítása jelentős üzletté vált, mivel a gyártók egyre nagyobb számban jönnek elő specializált rendszerekkel, amelyeknél gőzre, ködre, személyre szóló vegyszerekre és UV-sugarakra van szükség a felületek fertőtlenítése során. De a beszállítók kívánság szerint gyártott szappanokat és fertőtlenítőszereket is kínálnak, amelyek garantálják, hogy az egészségügyi dolgozók keze tiszta és higiénikus maradjon. Ezeket a termékeket gyakran használják a tegnapi még alapvető szappan, víz, tisztítószer, fehérítő és Dettol oldatok helyettesítésére.


Tovább

Kedves Olvasó! Egészségügyi intézmény, szociális otthon takarításért, higiéniáért felelős dolgozója!

Rákerestem a neten a „kórházi fertőzés” szókapcsolatra, és végigpörgettem, mi volt az idei felhozatal.

Tovább

A megengedőbb szemlélet kudarca

- a szabályok lazítása növelte a kórházi fertőzések számát

Tanulságos, megtörtént eset: az NHS (angol nemzeti egészségbiztosítás) hiába akart jót, intézkedése azt igazolta, hogy a szigorúbb szabályok nagyobb biztonságot jelentettek.

Tovább

A vigyázó szem és a tiszta illat csökkentheti a kórházi fertőzések számát

- hihetetlennek tűnik, mégis így van

Egy figyelő emberi szem képe és a tiszta, citromos illat a tapasztalatok szerint jelentősen elősegítheti a kórházakban a kézhigiéniát, derült ki egy új tanulmányból. A felfedezést egy amerikai és angol szakemberekből álló közös team tette, akik a viselkedéstudomány felhasználásával kísérelték meg a kórházi kézhigiéniai előírások jobb betartatását. A kampányt azért indították el, hogy a klinikai környezetben a személyzetnél és a látogatóknál tapasztalható gyenge kézhigiénia ellen tehessenek lépéseket.

Tovább

A TTT magazin 2015 téli száma megjelent november 24-én!

A TTT magazin 2015 téli számának tartalma










Tovább

Négycsillagos, ötpontos szolgáltatás

- takarítás és étkeztetés közös felelősséggel

A St George’s kórház egyike az Egyesült Királyság legnagyobb oktatókórházainak. Az eCJ folyóirat főszerkesztője látogatta meg a területet, hogy kiderítse, hogyan működik a takarítási és étkeztetési szolgáltatás.

A St George’s kórház, amelyet 1733-ban alapítottak London délnyugati részén áll. Több, mint ezer ággyal rendelkezik és 8 ezer fős személyzetet foglalkoztat, az ott kezelt betegek száma pedig évente 800 ezer felett van. Az EK egyik legnagyobb szerződéses szolgáltató-szakvállalata, a Mitie cég áll hétéves szerződésben a kórházzal az étkeztetési és takarítási szolgáltatásokra. A szerződés 2009-ben lépett életbe, és 2016-ban jár le.

Tovább

A zombi-apokalipszis ehhez képest piskóta

- a szuperbacik rémálomba illő története

Amióta az 1960-as években jelentkeztek az első MRSA-esetek, már a kórházban elkapható „szuperbacik” egész sora került a rivaldafénybe. A szerző végigtekinti a szuperbacik idővonalát, és elemzi azt a szerepet, amit a jó kézhigiénia képes játszani a kórházi fertőzések terjedésének megelőzésében.

A penicillin – egyike a legelső antibiotikumoknak – forradalmi gyógyszerként volt számon tartva, amikor az 1940-es években megjelent. Az orvosok első ízben jutottak hozzá olyan erős eszközköz, amellyel a baktériumos fertőzésekkel szembeszállhattak. A penicillint aztán hamarosan követték más antibiotikumok is, csakhogy közben a baktériumok ellentámadásba mentek át.

Kivételes rugalmasságból született az MRSA

A baktériumok rugalmassága kivételes, ami azt jelenti, hogy bármelyik egyed, amelyik túlél egy antibiotikumos kezelést, gyorsan újra szaporodni kezd.

Tovább

Lap(os)ra csomagolt padlóápolás

- a kórházak és a vonatok takarításánál is bevált

Az egészségügyi intézmények környezetében a tisztaság létfontosságú, azonban az is ugyanilyen fontos, hogy ennek elérése közben csak minimális mértékben zavarják meg a páciensek életét. Hogy ezt hogyan lehet megoldani, arról egy Svédországban bejegyzett gyártócégtől hallunk. Azt is megtudhatjuk tőlük, hogyan hozta az egyik megoldás a másikat, ha már a fejlesztésekről volt szó.

Változás zajlik le Svédországban, az IKEA, az ABBA és Zlatan Ibrahimovic otthonában. Az ország jelentős tekintélyt szerzett az innováció területén az évek során, és egy új, karcsú vonalú padlótisztító gépnek köszönhetően a fejlesztés már a takarítóipar területét is elérte.]

A lapos sztori

A gépre (Qleeno) vonatkozó elképzelés még 2005-ben született meg, amikor az azonos nevű svéd vállalat először fizette ki rá a szabadalmi díjat. Az alacsony konstrukció (legmagasabb pontja mindössze 20 cm-re van a padlótól) lehetővé teszi, hogy minden irányban tudjon dolgozni, és pl. az olyan bútorok alatt is könnyedén képes legyen takarítani, amilyenek a kórházi ágyak. Méghozzá anélkül, hogy a súroláshoz át kéne húzgálni a bútorokat, fel kellene forgatni az egész kórtermet.

Tovább

Valóban növeli a kesztyűhasználat a fertőzésveszélyt?

- amikor az időmegtakarítás egyáltalán nem jó tanácsadó

Egy új kutatás azt derítette ki, hogy az egészségügyi szektorban a kesztyű használata növelheti a páciensek megfertőződésének kockázatát, ha nem megfelelő módon alkalmazzák. Következtetésük szerint a megoldás az lehet, hogy az egészségügyi személyzetben tudatosítják, miért is viselnek kesztyűt: hogy magukat is megóvják és növeljék a betegek biztonságát is.

A Gondozás Hírei című angol szakfolyóiratban megjelent egyik cikk szerint a kesztyűk használatát először akkor javasolták, miután megjelent a HIV vírus és a köztudatba került, hogy azt a fertőzött vérrel tovább lehet adni. Vagyis fertőzésmegelőzés céljából.

Tovább

Ijesztő adatok

- az egészségügyi dolgozók kézzel foghatóan hibáznak

Egy új tanulmány megállapította, hogy az egészségügyben dolgozók több mint fele rendszeresen elmulasztja a kezén a kulcsfontosságú pontokat, amikor kézfertőtlenítőt használ.

A kutatók úgy találták, hogy a klinikai dolgozók kevesebb mint 40 százaléka keni be a hüvelyujját is a kézfertőtlenítővel. A három gyakran kihagyott pont között szerepeltek még az ujjhegyek és kézfejek is.

Fluoreszkáló adalék

A Spanyolország Extremadura tartományában végzett vizsgálatnál a kutatói team 705 egészségügyi dolgozót tanulmányozott azok megszokott műszakja során.

Tovább

Nem az okostelefon a fő ellenség

- a jó kézhigiénia megelőzheti, hogy fertőzzön a kütyü

Egy új tanulmány azt a következtetést vonta le, hogy az érintőképernyős okostelefonok használhatóak a klinikai gyakorlatban anélkül, hogy a baktériumos fertőzések forrásai lennének. A fertőzés elleni védekezés kulcsa nem meglepő módon a jó kézhigiénia.

Mobiltelefonok a klinikai gyakorlatban: a baktériumos fertőzések kockázatának csökkentése – ez a címe annak a tanulmánynak, amelynek elkészítéséhez egy team különböző tagjaitól származó 50 telefont vizsgáltak meg egy észak-írországi sebészeti egységnél úgy, hogy kenetet vettek baktériumtenyésztéshez.

Tovább

Azonos feltételek mellett is nagyobb kockázat

- a többágyas kórtermekben hatalmas hanyagság a kézmosás elbliccelése

A kézmosás a többágyas kórtermekben még annál is ’kritikusabb fontosságú’, mint azt korábban gondolták. Legalábbis ezt igazolják a kutatások.

A University of Leeds' Institute of Public Health and Environmental Engineering (leedsi egyetem közegészségügyi és környezettechnikai intézete) által az Egyesült Királyságban készített tanulmány azt az eredményt hozta, hogy a többágyas kórtermekben nagyobb annak a valószínűsége, hogy szennyezett felületeket találjunk bennük, mint az egyágyas szobákban. Ez növeli azoknak a fertőzéseknek a kockázatát, amelyeket az ott dolgozó személyzet adhat tovább.

Tovább

Kitüntetést hozó fejlesztés

- érdemes volt megújítani a kórházban a takarítást

Az Egyesült Királyságban működő egészségügyi takarítási szakemberek szövetsége (AHCP) minden évben díjazza, ha egy cég kiemelkedő sikereket ér el a szakterületén. Az elismerést tavaly ilyenkor a MITIE épületüzemeltetési cég nyerte el a Hull és Kelet-Yorkshire területén (Anglia észak-keleti részén) működő kórházi trösztnél (Hull and East Yorkshire Hospitals Trust) végzett munkájáért, illetve azért, mert jó partnerségben dolgozik megrendelőjével. Az eCJ folyóirat főszerkesztője meglátogatta a Hull városi királyi krónikus osztályt (Hull Royal Infirmary), hogy többet tudjon meg arról, hogyan javították meg ott a takarítás minőségét.

Tovább

Kézhigiénia

- az ír kórházakban gyakran elmarad

Gyakran mulasztotta el a személyzet a kézmosás lehetőségét az ír kórházakban az elmúlt évben – ezt állapította meg az ország egészségügyi információs és minőségi hatósága (Hiaq). Pedig közismert tény, mennyire kulcsfontosságú a kórházi megbetegedések terjedésének megelőzésében a kézmosás.

Tovább

Kihívások az egészségügyben

– takarítás rivaldafényben

A kórházi megbetegedések viszonylag gyakori (vagy legalábbis nem ritka) esetei egész Európában nagy port vertek fel, és ezzel a figyelem középpontjába helyezték a higiénia témáját. Az eCJ szerződéses takarítási szolgáltatókat kérdezett arról, mik a legnagyobb kihívások náluk, ha kórházakban, gondozó-intézetekben dolgoznak. Arra is kíváncsiak voltak, hogyan változtak meg a kórház- és intézettakarítók eljárásai az utóbbi években a jobb tudás és magasabb követelmények hatására.

Tovább

11 tipp a kórházi fertőzések ellen

- a dialízisközpontban minden sokkal nehezebb

Az összes kórházi és egészségügyi intézmény jellegéből adódóan eleve kockáza­tokkal kénytelen számolni. Nem könnyű ugyanis megakadályozni, hogy a fertőző betegségek a többi betegekre, a kórházi személyzetre vagy esetleg a takarító illet­ve üzemeltető dolgozókra is átterjedjenek. De még a kórházi átlagkockázatnál is jóval nagyobb a rizikó a dialízis-kezelések helyszínein. Ezért is kap kiemelten hangsúlyos szerepet a dialízisközpontokban a takarítás

Tovább

A takarítás fegyver

- ahol a klór hozott változást

Az eCJ Skandináviában tevékenykedő tudósítója Svédországból küldi jelentését, ami arról szól, miért a takarítás a legfontosabb fegyver a kórházi baktériumok ellen.

Tovább

Vívjuk meg a jó csatát!

- az egészségügyi higiénia érdekében

Különösen fontossá váltak az utóbbi 30 évben azok a jelentések, amelyek arról szólnak, hogy a betegek kórházi tartózkodásuk alatt milyen fertőzést kaptak. De képesek-e a kórházi takarítási és higiéniai rendszerek bármilyen előrelépést tenni az olyan egészségügyi fenyegetések ellen, mint a norovírus, MRSA és C. difficile? Vagy esetleg a higiéniai szakemberek csoportjai vesztésre állnak a csatában?

Tovább

Kedves Olvasó! - 2013 Október

Két takarítással kapcsolatos hír forgott a médiában, amikor ezeket a sorokat írtam.

1. Példátlanul súlyos gazdasági bűncselekményt leplezett le a rendőrség és az adóhatóság. A közokirat-hamisítás miatt indult nyomozás adócsalást, költségvetési csalást, csalást, sikkasztást, csődbűncselekményt, a számvitel rendjének megsértését és pénzmosás gyanúját tárta fel.

Tovább

Az EMMI cáfol

- a szakállamtitkárság szerint nincs vészhelyzetben a kórházak takarítása

[bold]Mint beszámoltunk róla, szerdán sajtótájékoztatót tartott a Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (MATISZ), ahol ismertetették, milyen komoly gondokat okoz a takarítóknak az, hogy a kórházak inem fizetenek (időben). Beszámolójuk szerint van olyan kórház is, ahol már 16 hónapja vár a pénzére a takarítócég. A tájékoztató címe az volt, hogy „Veszélyhelyzetben a kórházak takarítása”.

Tovább

Vészhelyzetben a kórházak takarítása

- 2 milliárd forinttal tartoznak

Néhány egészségügyi intézmény képtelen kifizetni a minőségi takarítást, ezért nem garantálható az intézmények szakszerű tisztítása. Két milliárd forinttal tartoznak csak a takarítóknak.

Semmelweis hazájában veszélyben a higiénia! Van olyan kórház, amely már 16 hónapja nem fizetett a takarítócégnek, átlagban pedig 3 hónapos késéssel kapják meg a pénzüket a szolgáltatók. Vagyis a takarítócégek kénytelenek megfinanszírozni azt, hogy a kórházakban tisztaság legyen – derült ki a takarítószakma szerdai sajtótájékoztatóján.

Tovább

Vermop antibak mop (x)

- A higiénia (görög: egészség) a betegségmegelőzés és az egészségfenntartás, -megkövetelés és -megerősítés tudománya

A fertőzések számának a kórházakban, idős- és ápolási otthonokban, valamint az ambulan­ciákon tapasztalható növekedése azt eredményezte, hogy középpontba került a higiénikus takarítási eljá­rások átgondolásának szükségessége.

Tovább

Az egészségügyi higiénia legnagyobb kihívásai

- Kik a legveszélyeztetebbek?

Gondozóotthonok, kórházi kórtermek, intenzív osztály, műtők, baleseti se­bészetek (Accident and Emergency, A&E units)... Melyek azok a helyek, amelyek a legnagyobb higiániai kihívást jelentik? Az eCj a forgalmazók és egy egészségügyi szakember véleményét kérdezte erről.

Tovább

A brit kórház-higiéniai kampány 10.000 életet mentett meg

- A kézmosás a megoldás kulcsa

Egy jelentés szerint jelentős csökkenést hozott a kórházi megbetegedések számában az az angol kormányzat által támogatott kampány, amelyet Anglia és Wales kórházaiban folytattak.
2004-ben indították el a „mossál kezet” (CleanYourHands) mozgalmat. Ezt követően a brit egészségbiztosítási szolgálat (NHS, National Health Service) alá tartozó intézményeknél majdnem háromszorosára emelkedett a vásárolt szappan és alkohol men.­nyisége. Ezt igazolja az a tanulmány is, amelyet egy brit orvosi folyóirat (BMJ, British Medical Journal) is publikált.

Tovább

Harc a kórházi fertőzések ellen

- Programot hirdettek

Az egészségügyi világszervezet (WHO) online platformot hirdetett „privát szervezetek az ügyfelek egészségéért” néven (Private Organisations for Patient Safety (POPS).
Ez az online platform azt a célt tűzte ki maga elé, hogy elérje, a mostaninál jobban alkalmazzák az egészségügyi világszervezet különböző ajánlásait. S hogy ezáltal csökkentsék az egészségügyi ellátással kapcsolatos fertőzések (healthcare associated infections, HCAIs) előfordulási gyakoriságát. Mindezt úgy érnék el, hogy a programban résztvevő vállalatok osztanák meg minél szélesebb körben az ajánlásokat, információkat.

Tovább

Ez összeillik: zöld és profi

Pszichiátriai és pszichoterápiai szakklinikára látogatunk el Buchenbach városába.

A klinika már több mint 80 éve a heveny pszichikus panaszokkal küszködő emberek gyógyításának szenteli magát. Nézzük, itt milyen felfogásban fogalmazódik meg a napi takarítás?

Tovább

<< 0 1 2 3 4 >>

TTT FONTOS BEJELENTÉS

– Tisztelt Olvasóink!

Sajnos nagyon úgy tűnik, hogy a TTT-magazin legközelebb csak ősszel tud megjelenni. (Ha csak valami csoda nem történik.)





Tovább

Megjelent a legújabb, a 2020-as évkezdő TTT-magazin!

Kattintson, és máris olvashatja a TTT-pdf-magazin évkezdő számát!



Tovább

A TTT magazin korábbi számai

– Itt megnézheti, mi jelent meg eddig. Lapozzon bele!

Mit tud az online TTT?
A/4-es méretű, minden oldala színes, lehet zenés, videós, animált a megjelenő tartalom, a hirdetésekben ott vannak a linkek, élő a tartalomjegyzék (oda lapoz, ahova kattint).
Okostelefonon is kiválóan olvasható.
És mivel a papírt és a szállítást kiiktattuk, környezetbarát is.

A slusszpoén, hogy minden cégvezető, takarító, vagy épületüzemeltető asztalán ott lehet, hiszen bárki megtalálhatja az oldalon, és elolvashatja. És aki ragaszkodik a papírhoz, az ki is nyomtathatja! :-)

Fizessen elő és máris olvashatja lejjebb a TTT korábbi számait!

Tovább

BUDAPEST CLEANING SHOW 2020

– Hogyan adjunk el többet a tisztítás-technológiai szakmában?

Szakmánkban a vállalkozások – néhány kivétellel – bevételük túlnyomó többségét abból szerzik, hogy más vállalkozásoknak értékesítenek. A B2B értékesítésnek más szakmákhoz nagyon hasonló szabályai és fortélyai vannak. A következőkben ezeket az eladás-technikai fortélyokat tekintjük át.



Tovább

4 év alatt megduplázódott a zöld irodaterületek mérete

– Több mint félmillió négyzetméter zöld irodaterület áll fejlesztés alatt.

A 2015 év végi, 630.000 m2 minősített zöld irodaállomány 2019 végére 1.500.000 m2 fölé kúszott, több mint megduplázva ezzel a környezettudatos irodaterületek mennyiségét. Összességében ez a teljes modern irodaállomány 40 százalékát teszi ki. Darabszámban is duplázás történt, 46-ról 105-re emelkedett a minősített irodaházak vagy irodakialakítások száma, derült ki a Colliers International nemzetközi ingatlan-tanácsadó cég zöld minősítésekre vonatkozó, legfrissebb elemzéséből.



Tovább

Saját fejlesztésű takarítórobot a magyar piacon

– Olasz-magyar közös fejlesztés nagy egybefüggő területek takarítására.

ICA után ROBIN – húsz új, saját fejlesztésű takarítórobotot állít munkába több hazai középületben és a ferihegyi repülőtéren a B+N Referencia Zrt.

Több százmillió forintot költöttünk a ROBIN fantázianevű robot fejlesztésére, de nem a szerkezetet, hanem a szolgáltatást adjuk el – nyilatkozta a Portfolionak a B+N Referencia Zrt. vezérigazgató-helyettese, Szij Csaba.




Tovább

Fertőzésmegelőzés

– Mikor, hol, hogyan és mit fertőtlenítsünk?

Körkérdést intéztünk a higiénia területén dolgozókhoz, hogyan készülhetnek fel a létesítmények a koronavírus megjelenésére, a fertőzésmegelőzésre. Mire érdemes figyelni a takarítás során vírusos járvány esetén? Hasznos, gyakorlatias tanácsok következnek, gyártóktól, forgalmazóktól.

A koronavírusok, a burkos vírusok közé tartoznak. A fertőtlenítéshez elegendő az összes „korlátozottan virucid” fertőtlenítőszer használata, betartva a gyári adatlapokon megadott adagolási és hatóidőt. A szélesebb hatásspektrummal rendelkező „korlátozottan virucid PLUS” és a „virucid” tanúsított termékek szintén megfelelőek a Tana termékek gyártója, a Werner & Mertz Professional Vertriebs GmbH szerint.




Tovább

Fertőtlenítéssel, kézmosással és légtisztítással is érdemes védekezni a vírusok ellen

– A higiéniai szaktanácsadó ajánlása a fertőzések megelőzésére

Körkérdést intéztünk a higiénia területén dolgozókhoz, hogyan készülhetnek fel a létesítmények a koronavírus megjelenésére, a fertőzésmegelőzésre. Mire érdemes figyelni a takarítás során vírusos járvány esetén? Hasznos, gyakorlatias tanácsok következnek, gyártóktól, forgalmazóktól.

Leginkább az alapos és gyakori kézmosással, de megfelelő fertőtlenítéssel, a takarítási-mosogatási szabályok betartásával és a levegő tisztításával is védekezhetünk a vírusok terjedése ellen – hívja fel a figyelmet az Assist-Trend Kft. A magyar higiéniai piac meghatározó szereplője szerint nem csak a koronavírussal kapcsolatos aggodalmak, de a tél végi szokásos megbetegedések miatt is érdemes fokozottabban ügyelni a tisztaságra.




Tovább

Fontos a személyi higiénia, a tisztítás és fertőtlenítés

– Sok múlik a vezetők elkötelezettségén és a dolgozók odafigyelésén is

Körkérdést intéztünk a higiénia területén dolgozókhoz, hogyan készülhetnek fel a létesítmények a koronavírus megjelenésére, a fertőzésmegelőzésre. Mire érdemes figyelni a takarítás során vírusos járvány esetén? Hasznos, gyakorlatias tanácsok következnek, gyártóktól, forgalmazóktól.

Az intézményi higiénia gyakorlata mindennapi kihívást jelent. A felelős intézményvezetőt az jellemzi, hogy napról napra fenntartja a kreatív napi munka és a professzionális higiénia, kézhigiénia egyensúlyát. Ha betartjuk az általános higiéniai szabályokat, ezzel kizárjuk a külső veszélyforrások döntő többségét (pl. kézmosás elmulasztásából származó veszélyek, hiányos takarításból, nem megfelelő fertőtlenítésből származó veszélyek). Az az intézmény, amelyik felelősen betartja és betartatja az előírt higiéniai szabályokat a saját munkáját teszi egyszerűbbé.




Tovább

A koronavírusról és a kialakult járványügyi helyzetről tárgyilagosan

– A Magyar Tudományos Akadémia tájékoztatója

Körkérdést intéztünk a higiénia területén dolgozókhoz, hogyan készülhetnek fel a létesítmények a koronavírus megjelenésére, a fertőzésmegelőzésre. Mire érdemes figyelni a takarítás során vírusos járvány esetén? Hasznos, gyakorlatias tanácsok következnek, gyártóktól, forgalmazóktól.

A világban jelenleg egy új koronavírus (2019-nCoV) okoz járványt. Nagyon sok hivatalos és félhivatalos, hiteles és légből kapott hír jelent meg, így az MTA a lehetőségekhez képest adott szakmai, tárgyilagos tájékoztatást a kialakult helyzetről. A cikk megírására a Szentágothai János Kutatóközpont (Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar) Virológiai Kutatócsoportjának kiváló szakembereit, dr. Kemenesi Gábort és prof. dr. Jakab Ferencet kérték fel.






Tovább

Digitális takarítási terv

– Megkönnyíti a takarítók és a vezetők munkáját is.

Újdonság a „digitális takarítási terv” nevű takarításirányítási szoftvermegoldás, amely a fejlesztők állítása szerint egyrészt megkönnyíti a takarítók munkáját, másrészt képessé teszi az épületüzemeltetési vezetőket, hogy jobb visszajelzéseket kapjanak és fejlettebb vezetési stílust alkalmazzanak.



Tovább

Érdemes változtatni a takarításon

– Bizonyítottan csökkent a kórházi fertőzések száma.

Tanulságos kísérletet végeztek 11 ausztrál kórházban – azt tesztelték, hogy testre szabott takarítási újításokkal csökkenthető-e a kórházi fertőzések száma. Az eredmény elég meggyőző lett.

A multiközpontú, véletlenszerű kísérlettanulmány azt vizsgálta, hogy egy környezetbarát takarítási csomag alkalmazása hogyan hathat az egészségügyi gondozással összefüggő kórházi fertőzések előfordulására. Az eredményeket eredetileg a The Lancet Infectious Diseases szakfolyóiratban közölték, majd az Inclean folyóiratban szintén.




Tovább

Kartondobozból szalvéta

– Európai tisztítási és higiéniai díjat nyert fejlesztés.

A körkörös papírgazdaság elvét követő modellel már a hároméves próbaidőszaka alatt 105 tonna kartondobozt hasznosítottak újra.

A professzionális tisztítóipart legjobban népszerűsítő európai projekt díját érdemelte ki a Lucart: a European Cleaning Journal által szervezett 2019-es európai tisztítási és higiéniai díjat a Municipal-Material-Cycle® projekt nyerte el októberben. A higiéniai papírtermékeket gyártó vállalat célja egy olyan körkörös gazdasági rendszer létrehozása volt, amely tartós, sokszorozható és aktívan bevonja a helyi közösségeket, hogy használt italos kartonok újrahasznosításával új higiéniai és tisztasági papírtermékek készüljenek.




Tovább

A benti levegő kétszer szennyezettebb lehet, mint az utcai

– Gyerekekre is idősekre különösen veszélyes lehet.

Napjaink 85-90 százalékát beltérben töltjük, ezért nagyon nem mindegy, hogy milyen minőségű levegő vesz minket körül. A rossz hír az, hogy a beltéri levegő akár kétszer olyan szennyezett lehet, mint a kültéri, és mivel a fűtési- és influenzaszezonban a szellőztetés sokszor nehezen megvalósítható, előtérbe kerülhetnek azok a légtisztító megoldások, melyeket például a korszerű klímaberendezések kínálhatnak.

Első hallásra talán meglepően hangzik, de egyes ártalmas légszennyező anyagok a belső terekben magasabb koncentrációban lehetnek jelen, mint odakint, vagyis egy átlagos forgalmú városi utca levegője adott esetben akár tisztább lehet, mint a nappalinkban belélegzett levegő.




Tovább

Drágám, a WC-ülőke! Szívem, a fogkrém!

– Fürdőszobai válóok, vagy sok hűhó semmiért?

Fény derül a mellékhelyiségek cseppet sem mellékes kérdéseire. Kiderül többek között, hogy a le nem hajtott WC-deszkán és a középen nyomott fogkrémes tubuson tényleg házasságok múlhatnak-e.

Valóban válóok a WC-ülőke le (nem) hajtása, vagy ez teljesen hidegen hagyja a nőket? Képesek a férfiak ülve végezni a kisdolgukat? Van olyan ember, aki soha nem használ nyilvános WC-t? A RAVAK tabudöntögető felmérése számos olyan kérdést tisztáz, amit mindig is tudni akartunk, de nem mertünk feltenni. Eljött az igazság pillanata; lerántják a leplet a mellékhelyiségek nem mellékes kérdéseiről.




Tovább

Tisztítószerek újrafelhasználható dobozban

– Eladják, ha kiürült összegyűjtik, kitisztítják, újratöltik és így tovább.

Az USA területén ismert Cascade és Tide háztartásitisztítószer-márkák gyártói csatlakoztak legutóbb a Loop körkörös beszerzési rendszerhez. Lényege, hogy a vásárlók már újrafelhasználható tárolóedényekben is megvásárolhatják a tisztítószereket, amelyeket ha kiürültek visszavesznek, összegyűjtenek, kitisztítanak, újratöltenek, hogy aztán újra meg lehessen azokat venni.



Tovább

<< 0 1 2 3 4 >>

TTT FONTOS BEJELENTÉS

– Tisztelt Olvasóink!

Sajnos nagyon úgy tűnik, hogy a TTT-magazin legközelebb csak ősszel tud megjelenni. (Ha csak valami csoda nem történik.)





Tovább a cikkhez

Megjelent a legújabb, a 2020-as évkezdő TTT-magazin!

Kattintson, és máris olvashatja a TTT-pdf-magazin évkezdő számát!



Tovább a cikkhez

BUDAPEST CLEANING SHOW 2020

– Hogyan adjunk el többet a tisztítás-technológiai szakmában?

Szakmánkban a vállalkozások – néhány kivétellel – bevételük túlnyomó többségét abból szerzik, hogy más vállalkozásoknak értékesítenek. A B2B értékesítésnek más szakmákhoz nagyon hasonló szabályai és fortélyai vannak. A következőkben ezeket az eladás-technikai fortélyokat tekintjük át.



Tovább a cikkhez

4 év alatt megduplázódott a zöld irodaterületek mérete

– Több mint félmillió négyzetméter zöld irodaterület áll fejlesztés alatt.

A 2015 év végi, 630.000 m2 minősített zöld irodaállomány 2019 végére 1.500.000 m2 fölé kúszott, több mint megduplázva ezzel a környezettudatos irodaterületek mennyiségét. Összességében ez a teljes modern irodaállomány 40 százalékát teszi ki. Darabszámban is duplázás történt, 46-ról 105-re emelkedett a minősített irodaházak vagy irodakialakítások száma, derült ki a Colliers International nemzetközi ingatlan-tanácsadó cég zöld minősítésekre vonatkozó, legfrissebb elemzéséből.



Tovább a cikkhez

Saját fejlesztésű takarítórobot a magyar piacon

– Olasz-magyar közös fejlesztés nagy egybefüggő területek takarítására.

ICA után ROBIN – húsz új, saját fejlesztésű takarítórobotot állít munkába több hazai középületben és a ferihegyi repülőtéren a B+N Referencia Zrt.

Több százmillió forintot költöttünk a ROBIN fantázianevű robot fejlesztésére, de nem a szerkezetet, hanem a szolgáltatást adjuk el – nyilatkozta a Portfolionak a B+N Referencia Zrt. vezérigazgató-helyettese, Szij Csaba.




Tovább a cikkhez

Fertőzésmegelőzés

– Mikor, hol, hogyan és mit fertőtlenítsünk?

Körkérdést intéztünk a higiénia területén dolgozókhoz, hogyan készülhetnek fel a létesítmények a koronavírus megjelenésére, a fertőzésmegelőzésre. Mire érdemes figyelni a takarítás során vírusos járvány esetén? Hasznos, gyakorlatias tanácsok következnek, gyártóktól, forgalmazóktól.

A koronavírusok, a burkos vírusok közé tartoznak. A fertőtlenítéshez elegendő az összes „korlátozottan virucid” fertőtlenítőszer használata, betartva a gyári adatlapokon megadott adagolási és hatóidőt. A szélesebb hatásspektrummal rendelkező „korlátozottan virucid PLUS” és a „virucid” tanúsított termékek szintén megfelelőek a Tana termékek gyártója, a Werner & Mertz Professional Vertriebs GmbH szerint.




Tovább a cikkhez

Fertőtlenítéssel, kézmosással és légtisztítással is érdemes védekezni a vírusok ellen

– A higiéniai szaktanácsadó ajánlása a fertőzések megelőzésére

Körkérdést intéztünk a higiénia területén dolgozókhoz, hogyan készülhetnek fel a létesítmények a koronavírus megjelenésére, a fertőzésmegelőzésre. Mire érdemes figyelni a takarítás során vírusos járvány esetén? Hasznos, gyakorlatias tanácsok következnek, gyártóktól, forgalmazóktól.

Leginkább az alapos és gyakori kézmosással, de megfelelő fertőtlenítéssel, a takarítási-mosogatási szabályok betartásával és a levegő tisztításával is védekezhetünk a vírusok terjedése ellen – hívja fel a figyelmet az Assist-Trend Kft. A magyar higiéniai piac meghatározó szereplője szerint nem csak a koronavírussal kapcsolatos aggodalmak, de a tél végi szokásos megbetegedések miatt is érdemes fokozottabban ügyelni a tisztaságra.




Tovább a cikkhez

Fontos a személyi higiénia, a tisztítás és fertőtlenítés

– Sok múlik a vezetők elkötelezettségén és a dolgozók odafigyelésén is

Körkérdést intéztünk a higiénia területén dolgozókhoz, hogyan készülhetnek fel a létesítmények a koronavírus megjelenésére, a fertőzésmegelőzésre. Mire érdemes figyelni a takarítás során vírusos járvány esetén? Hasznos, gyakorlatias tanácsok következnek, gyártóktól, forgalmazóktól.

Az intézményi higiénia gyakorlata mindennapi kihívást jelent. A felelős intézményvezetőt az jellemzi, hogy napról napra fenntartja a kreatív napi munka és a professzionális higiénia, kézhigiénia egyensúlyát. Ha betartjuk az általános higiéniai szabályokat, ezzel kizárjuk a külső veszélyforrások döntő többségét (pl. kézmosás elmulasztásából származó veszélyek, hiányos takarításból, nem megfelelő fertőtlenítésből származó veszélyek). Az az intézmény, amelyik felelősen betartja és betartatja az előírt higiéniai szabályokat a saját munkáját teszi egyszerűbbé.




Tovább a cikkhez

A koronavírusról és a kialakult járványügyi helyzetről tárgyilagosan

– A Magyar Tudományos Akadémia tájékoztatója

Körkérdést intéztünk a higiénia területén dolgozókhoz, hogyan készülhetnek fel a létesítmények a koronavírus megjelenésére, a fertőzésmegelőzésre. Mire érdemes figyelni a takarítás során vírusos járvány esetén? Hasznos, gyakorlatias tanácsok következnek, gyártóktól, forgalmazóktól.

A világban jelenleg egy új koronavírus (2019-nCoV) okoz járványt. Nagyon sok hivatalos és félhivatalos, hiteles és légből kapott hír jelent meg, így az MTA a lehetőségekhez képest adott szakmai, tárgyilagos tájékoztatást a kialakult helyzetről. A cikk megírására a Szentágothai János Kutatóközpont (Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar) Virológiai Kutatócsoportjának kiváló szakembereit, dr. Kemenesi Gábort és prof. dr. Jakab Ferencet kérték fel.






Tovább a cikkhez

2507 forint a javasolt takarítási óradíj 2020-ra

– Itt az új szakmai ajánlás a MATISZ-tól.

A takarítási óradíjra vonatkozó ajánlást a Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (MATISZ) a munkaerő minőségére, a munkabérekre befolyással bíró gazdasági tényezők és hatások, a kormányzat által bejelentett várható minimálbér- és garantáltbérminimum-emelés, és a takarítóipart sújtó óriási munkaerőhiány figyelembe vételével készítette el.

A tisztítástechnológia nélkülözhetetlen tiszta és biztonságos környezetünk megteremtésében, fenntartásában. A társadalom és gazdaság minden szereplője kiemelten fontosnak tartja az egészséges és higiénikus feltételek megteremtését és fenntartását, különösen a gyógyító-, kereskedelmi-, közigazgatási- és oktatási intézményekben, illetve az ipar különösen magas hozzáadott értékű termelési területein (pl. autóipar, gyógyszeripar, tiszta tér technológiák).




Tovább a cikkhez

Budapest Cleaning Show 2020

– Jövő októberben újra takarítóipari szakkiállítás.

A Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (MATISZ) 2020. október 14-15-én ismét takarítóipari szakkiállítást szervez, Budapest Cleaning Show 2020 néven.

A magyarországi tisztítástechnológiai szolgáltató, gyártó- és forgalmazócégek hosszabb szünet után először 2016-ban, a TisztaShow-n mutatkoztak be újra, majd 2018-ban a megújult nevű Budapest Cleaning Show Szakkiállításon, ahol 3500 négyzetméteren 51 kiállító jelent meg. Az eseményre 1500 szakmai látogató volt kíváncsi.




Tovább a cikkhez

Lapozható pdf (pl.: céges katalógus, magazin, stb.)

Ár: 2000 Ft

Leírás: Vállaljuk lapozható pdf-ek elkészítését. Ha már maga a pdf kész, akkor oldalanként 2000 Ft az átalakítás. Ha magukat a pdf-eket is el kell készíteni, akkor kérjen külön ajánlatot. Vállaljuk a megtervezést, logótervezést, kisarculat-tervezést, kiadványtervezést.

TTT-online-magazin előfizetés

Ár: 3000 Ft

Leírás:



Az összes jelszóval védett tartalmat olvashatja a www.tisztatertechnologia.hu-n, már azelőtt is, hogy a TTT-pdf-magazin megjelenne.

Tartalom: szakmai hírek, újdonságok, vélemények, interjúk, riportok, esettanulmányok, takarítási problémák és megoldásaik, stb.

Az online előfizetés megrendelhető a kiadónál (Tamásné szabó Zsuzsanna e.v.).

TTT-pdf-magazin regisztráció

Ár: ingyenes

Leírás:

Csak regisztrálnia kell, és onnantól kezdve önt is értesítjük e-mailben, amikor megjelent a következő TTT-pdf-magazin. Kérjük, jelölje meg, takarítással, forgalmazással foglalkozik-e, ha pedig valamilyen létesítmény képviselője, akkor azt írja meg, milyen típusú épületről van szó.

Apróhirdetés a www.tisztatertechnologia.hu oldalon

Ár: 5000 Ft

Leírás:

Ha takarítógépeket, eszközöket, egyéb takarításhoz szükséges dolgokat vásárolna, vagy eladna, akkor azt az Apróhirdetés rovatban közölheti. A hirdetés díja egy hónapra vonatkozik. A megrendelés fülre kattintva a megjegyzés rovatba írja be, milyen szöveggel szeretné megjelentetni a hirdetését!

Álláshirdetés a www.tisztatertechnologia.hu oldalon

Ár: ingyenes

Leírás:

Állást keresők és állást kínálók hirdetéseit díjmentesen jelentetjük meg az oldalon, az Álláshirdetés rovatban! A megrendelés fülre kattintva a megjegyzés rovatba írja be, milyen szöveggel szeretné megjelentetni a hirdetését!

Tisztítás-technológia c. könyv

Ár: 6000 Ft

Leírás:

Bogdán Tibor, Csordás Tamás és Pataki László: Tisztítás-technológia 2014

Könyvünk a tisztítás-technológiai szakma elméleti és gyakorlati képzéséhez nyújt szakmai és módszertani útmutatót, és ajánljuk szakembereknek is hivatásuk gyakorlásához. Azokat az alapvető matematikai, fizikai, kémiai és szakmai törvényszerűségeket ismertetjük benne, melyek a szakma magas szintű gyakorlásához szükségesek. Több évtizedes gyakorlati és elméleti tapasztalatainkat összegyűjtve, elemezve és szakmai elhivatottságtól vezérelve tesszük közkinccsé a könyvben.
Ajánljuk mindenkinek, aki a tisztítás-technológiai vagy létesítmény-gazdálkodási iparban tevékenykedik, azért, hogy eredményesebb és sikeresebb legyen. A könyv nyelvezete szakmailag kifogásolhatatlan, de közérthető, vagyis tanuló- és olvasóbarát.
A könyv írása közben törekedtünk megfogalmazni az épített és természeti környezet megóvásának fontosságát. Ezért minden esetben hangsúlyoztuk a kezelőszerek helyes használatának illetve a technológiai fegyelem betartásának jelentőségét.
A könyv három részből áll. Az elsőben a tisztítás-technológiai szakmában előforduló kockázatokkal, tisztasági szintekkel, a tisztítás-technológiai törvényszerűségeivel, hatásmechanizmusaival, a technológiai fegyelemmel és a piktogramokkal foglalkozunk. A második részben a tisztítás-technológiához szükséges háttérismereteket foglaljuk össze. S a könyv harmadik részében szót ejtünk a környezettudatosságról, a normákról, az ergonómiáról továbbá az alkalmazástechnikai módszereket mutatjuk be. Az olvasó számos ábrát, rajzot, piktogramot, táblázatot és fotót talál a könyvben, melyek mind a jobb megértést segítik. Második, bővített kiadás, 345 oldal. ISBN: 9789630838672
Postázási költség: Kb. 1320 Ft.

2017-től a könyvet Bogdán Tibortól kérje. Tel: +3630/921-7089 e-mail: bogdantibor2@gmail.com

Durbák Ildikó: Haristum c. könyv

Ár: 1490 Ft

Leírás:

"Egyre gyakrabban lobbannak fel a lángok Budapesten. Mintha a tűz tudatos lény lenne. Vagy netán valaki irányítja? A fiatal tűzoltónak, Áronnak rémálmai vannak, megmagyarázhatatlan dolgok történnek vele. Eddig két lábbal állt a földön, de egyre inkább meginog a materializmusa, a természetfeletti betör az életébe. Lesz-e elég ereje, hogy megbirkózzon azzal, amit megtud magáról és a világról? Megtalálhatja a boldogságot és a szerelmet? Megtörténhet valaha, hogy a fekete fehérré válik, és a gonosz megpróbál jót tenni? És vajon bocsánatot nyerhetnek a múlt bűnei?"

Könnyed olvasmány, tökéletes ajándék! Lepje meg szeretteit egy izgalmas, lebilincselő regénnyel.

A postaköltséget a megrendelő fizeti.
ISBN: 978-963-12-1070-5

Cégnév:

Számlázási cím:

Postázási cím:

E-mail:

Telefonszám:

Ügyintező neve:

Megjegyzés:



Külföldön is rendet tesz a magyar start-up

– Közép-Európában terjeszkedik az ország legnagyobb online takarítószolgálata

Nemzetközi vizekre evezve terjeszkedik az ország egyik legdinamikusabban fejlődő start-upja, a Rendi.hu. A Magyar Fejlesztési Bank csoporthoz tartozó Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő növekedési befektetési programján keresztül 800.000 euró (247 millió forint) tőkével járul a Rendi nemzetközi terjeszkedéséhez. A 2018-as év nagyszabású tervei között kiemelt szerepet kap a nemzetközi terjeszkedés, első lépésként a közép-kelet-európai régióra fókuszál a vállalat.
- Az itthon jól bevált, kapacitás megosztáson alapuló sharing economy üzleti modellt fogjuk alkalmazni a V4-ek térségében: Lengyelországban, Szlovákiában és Csehországban. Terveink ambiciózusak, célunk 2020 végére a négy országban együttvéve a havi 35 ezer megrendelés elérése – mondta el Csillik Timur, a cég ügyvezető igazgatója. A támogatás fennmaradó részét a start-up hazai és nemzetközi versenyképességének növelésére fordítja.


Tovább

Év Vállalkozója 2016

- három takarítócég-vezető is van a kitüntetettek között

Megvannak az Év Vállalkozója díj 2016-os kitüntetettjei, akik között a takarítóipar is képviseltette magát.

A Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (MATISZ) ajánlására nyerte el a díjat a A Porminus Kft. ügyvezető igazgatója, Kovács Béla.

A Somogy megyei VOSZ ajánlásával pedig a Kristály-Mix Kft. vezérigazgatója , illetve tulajdonosa, Antal Mihályné, és Samu Attila.

Mindhárman évtizedek óta a szakmában dolgoznak.

A Tiszta Tér Technológia magazin gratulál a díjakhoz!

Tovább

Jelentős cégfelvásárlás a magyar piacon

Az olasz cégcsoport holdingvállalatán, a Lucart Spa-n keresztül vette meg a Bokk Paper Kft-t.

Tovább

Megvan az első deklaráltan zölden takarító cég!

-– mérföldkő a magyar takarítóiparban

Elsőként nyerte el Magyarországon takarítócég a Környezetbarát Szolgáltatás nemzeti ökocímkét, amely igazolja, hogy takarítási tevékenységük az adott helyen környezetbarát. A Future FM Zrt. 2015. július 24-én „Irodatakarítás a Tata Consultancy Services Ltd. magyarországi irodájában” címen nyújtott be pályázatot a „Környezetbarát Szolgáltatás” minősítésre és a védjegyhasználati jog elnyerésére.

Tovább

Rendi lett a Helpy



Rend, rendelésre: új névvel dübörög tovább a trendi startup

Az első magyar online takarítás-közvetítő saját felmérésének eredménye alapján áprilistól új néven kínálja szolgáltatásait. A hazai alapítású, Magyarországon működő startup a könnyebb beazonosítás miatt döntött a Rendi név mellett.

Tovább

Egymilliárdos takarítási megrendelés

- ennyiért takarítja a MÁV állomásokat a Jánosik Kft. konzorciuma

A Jánosik és Társai Kft. és stratégiai partnerének konzorciuma nyerte el Délkelet-Magyarország területén és Budapest egy részén a MÁV állomások tisztán tartására és rendbetételére kiírt, évi egymilliárd forintos közbeszerzési pályázatot - közölte a takarítási üzletágban piacvezető cég tulajdonosa az MTI-vel.

Tovább

Környezetbarát takarítási szolgáltatás

- A Future FM Zrt. elsőként nyerte el az ökocímkét

A Future FM Zrt. elsőként nyerte el a környezetbarát takarítási szolgáltatás nemzeti ökocímkéjét, ami hivatott igazolni Magyarországon a termékek és szolgáltatások környezetbarát voltát. A nyertes pályázó szolgáltatása a Tata Consultancy Services Ltd. magyarországi irodájában valósult meg. A védjegyelnyerést igazoló tanúsítvány ünnepélyes átadása is itt történt.

Tovább

A Henkel teljesítette a 2014. évi pénzügyi célokat

— Jó teljesítmény egy kihívásokkal teli környezetben

Az árbevétel 0,4 százalékkal 16,428 milliárd euróra nőtt (szerves növekedés: +3,4 százalék)
Az üzemi eredmény* 2,9 százalékkal 2,588 milliárd euróra nőtt
Az árbevétel-arányos megtérülés* (EBIT-marzs) 0,4 százalékponttal 15,8 százalékra emelkedett
Az elsőbbségi részvények hozama* (EPS) 7,6 százalékkal 4,38 euróra nőtt
A javasolt osztalék 7,4 százalékkal, elsőbbségi részvényenként 1,31 euróra nőtt

Tovább

Számlázás 2015-től

- adminisztráció-csökkentés jeligére

Kedves Olvasóink! Már régóta szerettük volna, de az idén meg is léptük: átálltunk az online számlázásra.

Tovább

Ők lettek az év üzemeltetője!

- 8 kategóriában összesen 9 díjat osztottak ki az „Év Irodája” versenyen

Az Év Irodája verseny idei díjátadó gáláját a Budapest Music Centerben tartották meg február 5-én. A neves szakemberekből álló zsűri 8 kategóriában összesen 9 díjat osztott ki – írta realista.hu.

Tovább

COMFORT Burkolattechnika Szakkiállítás és Konferencia

- Ahol február 21-én középpontban a takarítás!

A budapesti Syma Rendezvényközpontban tartják 2014 február 19-21 között a Burkolattechnika Szakkiállítást. Ennek zárónapján „műsoron lesz” a takarítás is. Íme, milyen programra számíthat, aki kilátogat:

Tovább

Díjat kapott a takarítócég vezetője

- Pintér Zoltán 2013-ban az Év Vállalkozója lett

Tavaly december 6-án tizenegyedik alkalommal adták át a magyar szellemi élet kiemelkedő képviselőinek a Prima Primissima díjat, és a vállalkozói szférában az Év Vállalkozója díjakat.

Tovább

Új vezető a Tisztítás-technológiai Tudományok Intézeténél

- a cég 1500 takarítót fog kiképezni az idén, már az új OKJ szerint

A Tisztítás-technológiai Tudományok Intézet Kft. alapítója, Ritz Tibor blogján számolt be róla, hogy decemberben átalakították a céget. Hogy miért kellett alapjaiban átszervezni a vállalkozást, annak okaként egy nagy volumenű munkát jelölt meg.

Tovább

Príma-díjat kapott

- Bagosi Sándor gyulai takarítócég-vezető

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) ügyvezető elnök­sége a vállalkozás területén elért kiemelkedő eredményeket és a meghatározó közéleti tevékenységet ismeri el a Príma-díjjal.

Tovább

Megnyitott a kelet-közép-európai gépfelújítási és bérlési központ!

- augusztus elsején nyitott meg a kelet-közép-európai piacot Kolozsvárról kiszolgáló takarítógép-felújítási és takarítógép-bérlési központ.

Hogy mi ebben az igazi újdonság, arról a Tennant takarítógépeket forgalmazó Tenrom ügyvezető igazgatóját, Gorbai Attilát kérdeztük.

Tovább

Nilfisk-Advance szilárd alapokon (x)

A Nilfisk-Advance több mint egy évszádos tapasztalattal szolgálja ki ügyfeleit, valamint 5000 alkalmazottat foglalkoztat világszerte.

Cégünk dániai központtal rendelkezik, és több mint 40 leányvállalattal büszkélked­het, mindezek mellett megközelítőleg 70 országban van jelen disztribúciós hálózatá­val.

Kevesen tudják, hogy a Nilfisk-Advance magyarországi jelenléte igen jelentős. Gyár­tóegységek találhatók Szigethalmon és Nagy­kanizsán is. Közel 600 főt foglalkoztatunk gyárainkban, ahol padlótisztítókat és porszí­vókat (Szigethalom), valamint magasnyomá­sú mosókat (Nagykanizsa) gyártunk a világ minden tájára.
A magyarországi Nilfisk-Advance Kereskedelmi Kft. a Nilfisk-Advance A/S 100 %-os tulaj­donú leányvállalata, több mint 20 éves tapasztalattal és töretlen dinamikával szolgálja ki a takarítási iparágat.

Tovább