2016 évkezdő

Tisztelt Cégvezető! Tisztelt takarító, tisztítás-technológiai gyártó vagy -forgalmazó!

2016 JanuárA dolgok közepébe vágva: a piszkos anyagiakról beszélnék. (Nem szeretek panaszkodni, de néha muszáj. És sokan talán nem is sejtik, milyen körülmények között készül a TTT.) 21 éves a lap, személy szerint 16 éve foglalkozom a kiadásával. 9 éve kényszerűségből már csak szabadidőmben (főállás mellett). Nagy sikernek érzem, hogy túléltük a válságot, de a szomorú helyzet az, hogy egyre nehezebb fenntartani a TTT-t.

A bevételeink folyamatosan csökkentek, de azért (hála hűséges hirdetőinknek és előfizetőinknek) valahogy mindig kiszorítottuk a nyomda- és postaköltséget, telefont, internetet, adókat. Ezen kívül viszont nemigen futja szinte semmire. (Kb. 6 éve hogy fizetésre sem.) Folyton húzzuk még beljebb a nadrágszíjat, de már nincs nagyon hova.

Tovább

SCANDIC X RENDSZER (x)

– Teleszkópos nyél, csatlakozórendszer és Toolbox

A Scandic X rendszer

Egy jól felszerelt takarítókocsi számos eszközt tartalmaz, amelyek szükségesek a takarításhoz. Gond lehet azonban, hogy a nyelek rögzítése nem egységes, nincs rá szabály. Így a különböző rendszerekhez a kocsin számos nyelet kell szállítani. Ez külön kiadásokat eredmé- nyezhet, rontja a kocsi rendezett megjelenését és magában hordozza a berendezés károsodásának veszélyét. A VERMOP által gyártott Scandic X rendszer használatával ezek a mindennapos problémák megszűnnek.

Tovább

Minden, ami tisztaság – TisztaShow 2016

TisztaShow

A Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (MATISZ) 2016-os nemzetközi rendezvénye, a TisztaShow Tisztítás-technológiai Szakkiállítás és Vásár egy egyedülálló lehetőség a kiállító cégek számára, hogy a széles nyilvánosság előtt megmutassák, hol tart ma a szakma, milyen 21. századi technológiákat, eszközöket és megoldásokat alkalmaznak annak érdekében, hogy megfeleljenek a legmagasabb szakmai követelményeknek és a lakossági elvárásoknak egyaránt.

Regisztrált már? Ne maradjon le Ön sem az év rendezvényéről!

Tovább

Az optimális irodatakarítás alkalmazkodó

– nincs általános recept arra, hogy milyen gyakorisággal takaríttassunk munkahelyet

A munkahelyek takarításánál a gyakoriság elsősorban az ott dolgozók létszámától és a végzett tevékenységtől függ.Milyen gyakran takarítsunk/takaríttassunk irodát, munkahelyet? Gyakran felmerül ez a kérdés, és néha vita tárgya is. Pedig meg lehet találni az arany középutat.

Mit mond a jogszabály?

A jogszabály a következőket írja elő (3/22. (II.8.) SzCsM.EüM együttes rendelet, a munkahelyek munkavédelmi követelményeik minimális szintjéről):

Tovább

Forradalom a Professzionális Takarításban (x)

– A green care Professional Cardle to Cardle CertificatedCM arany tanúsítással rendelkezo termékpalettája egy átfogó környezettudatos tisztító- és ápolórendszert biztosít szerte világon!

A green care Professional tisztítószercsalád 2014 januárjában a világon elsőként kapta meg a neves „Cradle to Cradle CertifiedCM Gold” tanúsítást, mellyel ismét bizonyította, hogy élen jár a fenntartható fejlődés támogatásában. A több termékből álló választékot úgy alakították ki, hogy minden típusú professzionális intézményi és ipari szegmensnek megfeleljen.

Tovább

Hová vezet az út?

– Kocsi és istráng már van, igavonókat várunk - avagy mérföldkövek egy szakma rögös útján

Szöcsketársadalom

A járt út tudjuk hová vezet, azon járnak a tömegek. Új utak kitaposását mindig a nyugtalan lelkek választják, azon kevesek, akik vállalják gyalogszerrel is, és bozótvágóval a kézben. Kétségtelenül nehezebb, embert próbálóbb, de micsoda érzés leütni egy-egy útjelző karót, és időnként visszanézve meglátni a padkát egyengetőket.

Tovább

A legveszélyesebb takarítási feladat

– úgy tűnik, továbbra is a méret a lényeg

Az ablaktisztítást régóta társítják a magasban végzett munkával – azokkal a kockázatokkal együtt, amelyeket ez jelent. Felmerül azonban a kérdés, a víztápláló nyelek megjelenése óta mennyire vált mostanra biztonságossá az ablaktisztítás, illetve milyen új megoldások vannak még, amelyek hasonló célt szolgálnak.

A személyi biztonság egyre fontosabb kérdéssé válik a mai társadalomban. A legutóbbi 30 év során szembeötlő volt a folyamatosan erősödő trend az olyan biztonsági eszközök és intézkedések irányába, mint pl. a biztonsági gyerekülések, a személyi védőruházat, a kerékpárosok sisakja és a gyermekek játszóterein a gumival borított felületek.

Tovább

Takaríthatatlan épületek

– az épülettulajdonos legfőbb érdeke lenne ennek ellenkezője

Takarítók, épületüzemeltetők, létesítménytulajdonosok régi panasza, hogy nekik kell bajlódniuk a takaríthatatlan épületekkel. Mintha a későbbi fenntartás nem lenne szempont a kivitelezésnél.

Egyik forgalmazással foglalkozó olvasónk kért meg minket, vegyük újra elő a takaríthatatlan épületek témáját. Merthogy tapasztalatai szerint nemigen van változás ezen a téren: sorra készülnek olyan létesítmények, amelyeknél az derül ki,hogy nem hogy a kívánatos (hatékony, gyors, költségkímélő) gépi takarítás nem kivitelezhető, hanem esetleg a kézi munkavégzés is akadályokba ütközik. A takaríthatatlanság adódhat abból, hogy az esztétikai szempontokat a praktikum fölé helyezik és számos kivitelezési problémából is.

Tovább

Csak akarni kell

– izzasztó „megoldások” helyett megelőzés kellene

2012 és 2013 között az egyik bevásárlóközpontban a közös területek takarításáért felelős csoportvezető voltam. A terület sem kicsi, de az elvárások még annál is nagyobbak voltak. Valami mégis hiányzott, de nagyon.

Ami a tisztítás eredményességét illeti, sok problémás eset volt, a legegyszerűbb portalanítási eljárástól kezdve az alaptisztításon át a folteltávolításig bezárólag, a napi takarításban és az időszakos nagytakarítások alkalmával egyaránt.Ennek oka többféle volt, például a képzetlen munkaerő (betanítás = takarító tanított be takarítót), motiválatlanság, alvállalkozói hierarchia-rendszer. Aztán ott voltak még a szerződéskötési anomáliák, gazdasági érdekek, vezetői érdektelenség, stb. Ezért, és mert ez az állapot tartósan fennállt, a hatékony munkavégzés, a teljesítés átadása, a teljesítés-igazolás elismertetése a későbbiek folyamán is, hónapról hónapra embert próbáló feladat volt. Hogy mennyire, arra egy konkrét példát ragadok most ki.

Tovább

Így még talán soha nem gondolt az ablaktisztításra

– az orosz űrhajósok szerint is extrém ez a munka

Valami egészen rendkívüli takarítási művelet következik a Földön túlról.Mi általában székekre és létrákra állva egyensúlyozunk ennél a munkánál, az ablaktisztítás az űrben azonban sokkal extrémebb dolog. Ezt a két orosz űrhajósnak is meg kellett állapítania, amikor megtisztították az ablakokat a nemzetközi űrállomáson (International Space Station, ISS) 250 mérfölddel (400 km) a Föld felett lebegve.

Tovább

A technika a kulcs

– így lehet jobb a szolgáltatás és több a hozzáadott érték a takarítócégeknél

A vállalathoz 2011-ben léptem be külsősként. Jelentős tapasztalatom volt az irányítási rendszerek területén, így hamar megtaláltam a módját, hogy az üzletmenetet okosabbá és hatékonyabbá tegyem. Íme a mi sztorink.

Amikor beléptem az épületüzemeltető vállalathoz, nagyon hamar felismertem azokat a lényeges fejlesztési lehetőségeket, amelyeket új területemen eszközölni lehet, mivel a takarítási szektorba pénzügy-igazgatási és szoftver-megoldási háttérrel érkeztem.

Tovább

ISSA/INTERCLEAN Amszterdam 2016. május 10-13.

– már lehet regisztrálni a szakmai kiállításra

Megkezdődött a regisztráció az ISSA/INTERCLEAN 2016-os amszterdami kiállítására. Idén újdonság többek között az Innovációs Labor (InnovationLAB), az ISSA/INTERCLEAN Alkalmazás (ISSA/INTERCLEAN App) valamint az Oktatói Szemináriumok (Educational Seminars).

Tovább

A hónap takarítója

– Képregény

Tamás Kató: A hónap takarítója

Megihlette grafikusunkat a robottakarításos cikk. Íme a végeredmény.

Tovább

Kedves Cégvezetők, Takarítók és Forgalmazók! Kedves Előfizetőink!

A Facebook korában arra gondoltunk, mi lenne, ha arcokat adnánk a takarítószakmának. Szeretnénk elindítani a „hónap takarítója” szavazást, vagy ha úgy tetszik, egy barátságos versengést.

A bemutatkozás és a szavazás a honlapunkon zajlana (www.tisztatertechnologia.hu), amit a Facebookon keresztül is népszerűsítenénk.

Tovább

Mikro méretkategóriás vezetőüléses padlótisztító dupla hatékonysággal egy gyalogkíséretű gép áráért (x)

A Nilfisk SC2000 mikroméretű padlótisztító összehasonlítva a gyalogkíséretű padlótisztítókkal jelentősen csökkenti a munkával járó fáradalmakat. Vonzó megoldás irodák, szupermarketek, sportközpontok, kisboltok, éttermek, hotelek, és olyan intézmények takarítására, mint pl. a kórházak, iskolák.

Tovább

Az ördög a rendszerben lakik

– a gazdaságos, korszerű, környezetbarát és fenntartható padlótisztításról

„Koszos az a padló, koszos bizony. Évek óta egyre rosszabb, illetve mintha nem romlana tovább, de nem jó ez így. Hogy néz ki? Meg folyamatosan roszog a talpunk alatt a por, hiába mossák a takarítók naponta. Kéne’ vele csinálni már valamit.”
Az átlaggondok vagy -üzemeltető gyakran mormol ilyesmit a fogai között reggelente, amikor bemegy és délután, mielőtt távozik. Akár egy imamalom. Csak a megváltás nem jön.


A szennyeződések jelenléte legalább annyira egészségügyi, sőt műszaki probléma is, mint esztétikai. Jártunkban-keltünkben, de még a saját környezetünkben lévő épületekben is találkozhatunk elszennyeződött burkolatokkal. Ugyanakkor vannak tiszta, jól karbantartott padlók is, ami azt jelenti, hogy a feladat nem megoldhatatlan – lehetnének a burkolatok tiszták is.

Tovább

Luxusigények kiszolgálására szakosodva

– éljen a józan paraszti megközelítés!

Az eCJ folyóirat főszerkesztője luxus-bevásárlóközpontba látogatott, hogy többet tudjon meg azokról a napi kihívásokról, amelyeket az ilyen területre szabott, alaposan specifikált szolgáltatások teljesítése magában hordoz.

Tovább

Mit hozott a nyitva tartási stop a takarításban?

– a feladat nem lett kevesebb, az ütemezésben viszont lett mozgástér

Arra voltunk kíváncsiak, változott-e a vasárnapi/éjszakai zárva tartás bevezetése miatt/óta a kereskedelmi egységekben a takarítási gyakorlat.

Mire gondoltunk? Mivel éjszaka és vasárnap már jellemzően nem lehetnek nyitva az év nagyobbik részében a 200 négyzetméter feletti üzletek, emiatt lettek olyan időszakok, amikor nemigen szennyeződnek a felületek (nincsenek jelen sem a vásárlók, sem a dolgozók) és kvázi zavartalanabb lehet a takarítás (ugyanilyen okból).

Tovább

Takarítás és digitális forradalom kéz a kézben?

– így fog gyökeresen megváltozni a tisztítás a nem túl távoli jövőben

Az új okostechnikai megoldások életünk minden aspektusára kihatással vannak, habár a professzionális takarítóipar elég lassan fogadta be azokat. Az új digitális kor azonban a szektorra is nyilvánvalóan lényeges hatást fog gyakorolni.

Aki elolvassa az ’A második gépkorszak’ (The Second Machine Age) című könyvet, amelyet Erik Brynjolfsen és Andrew McFee írt, megtudhatja, hogyan fogják az új, okostechnikai megoldások a világot drasztikusan megváltoztatni. Talán nem 20 éven belül, de az úgynevezett digitális forradalom már megkezdődött, és meglepő következményei lesznek az emberi társadalomra nézve.

Tovább

2 in 1

– kiugrási pont a szakma elismertetéséhez és egy újfajta stratégia (kék óceán) bevezetése a versenypiacon

Cianobaktériumok

Másik cikkemben ismertettem, milyen problémát okozott egy bevásárlóközpontban az algaképződés, és hogy mennyire nem volt képes kezelni a negatív jelenséget az apparátus. Azt is jeleztem, hogy szerintem fontosabb lenne a megelőzés, mint az elhárítás. Most ez utóbbi gondolatomat fejteném ki bővebben.

A prevenció jegyében az algaképződés kialakulásának megelőzése lenne/kellene hogy legyen a cél, nem pedig csupán a kialakult tünet kezelése - vagyis az algák eltávolítása. Ennek érdekében tudnunk kell, hogy mi az algaképződést kiváltó ok, vagyis anyag, annak összetétele, vagy rendszertani meghatározása.

Tovább

Éjszakai „manók” varázsolták újjá az áruházak külsejét

– ha az állványtól kirázza a hideg

Egy különleges saját eljárás alkalmazásával sikerült felújítania az Egyesült Királyság több ismertebb ikonjának tartott áruház külső felületét. Itt ebben a cikkben a cég egy kicsivel még többet elárul ultragyors, költség-hatékony módszereiről.

A Thomann-Hanry vállalat homlokzatok tisztítására és karbantartására szakosodott. A céget 1946-ban hozták létre, kőfelületek felújítására.

Tovább

Köszönőember helyett üdvözöljön a szőnyeg

– a látvány mindenek felett!

Talán nem is gondolná, mennyire fontos egy szőnyeg megjelenése, amikor annak egy üzleti vagy kiskereskedelmi létesítmény bejárati rendszerét kell képeznie. Mutatjuk, miért.

A szennyfogó-szőnyegek fő funkciója az, hogy már a látogatók belépésekor leszedjenek és utána magukban tartsanak minden lábon behordott szennyeződést.

Tovább

Miért van itt kupleráj kérem...?

- amikor a hóhért akasztják…

Ez a történet igaz szálakon fut, azonban megváltoztattam benne minden lényeges dolgot, hogy véletlenül se’ becsméreljem senki jó hírét. Nyeregbe fel!

Történt... valamikor nem is olyan régen… Pár évvel ezelőtt, egy kedves családi/baráti kiránduláson vettem részt. Pazar hegyvidéki településen jártunk a társasággal, honi vizeken...

Tovább

Tartalomjegyzék

A TTT magazin 2016 évkezdő számának tartalma – megjelent február 24-én!





Tovább

<< 0 1 2 3 4 >>

TisztaShow videók

– Normaadó verseny

Az ablaktisztítós videót a gyakorlás alatt rögzítettük, az egytárcsás súrolóst pedig élesben, a Normaadó Verseny alatt, a TisztaShow-n. :-)

Tovább

TisztaShow képek

– Standmustra

A képek október 22-én, szombaton kora délután készültek. Ha felismeri magát a képen, írja meg kommentben! :-)

Tovább

TisztaShow képek

– Színpadon

A képek október 22-én, szombaton készültek – a főszereplő a mikrofon, meg aki fogja! :-)

Tovább

TisztaShow képek

– Verseny

A képek október 22-én, szombaton készültek, a MATISZ Normaadó versenyén, ahol szőnyegtisztításban, PVC-tisztításban, busztisztításban, nyirkos feltörlésben, és ablaktisztításban mérhették össze tudásukat az érdeklődők. Ha felismeri magát a képen, írja meg kommentben! :-)

Tovább

TisztaShow képek

– Gyereksarok

A képek október 22-én, szombaton készültek, amikor a lurkók kipróbálhatták többek között a különböző porszívókat. Nagy élvezettel álltak neki a „munkának”. :-) :-)

Tovább

TisztaShow képek

– Érdeklődők

A képek október 22-én, szombaton készültek. Ha felismeri magát a képen, írja meg kommentben! :-)

Tovább

TisztaShow képek

– Egy mozgalmas nap képei

2016. október 21-22-én rendezte meg a MATISZ a TisztaShow kiállítást és vásárt, a HUNGEXPO B pavilonjában. Íme néhány beszédes kép szombatról! :-)

Tovább

Október 15. a Kézmosás Világnapja!

- A SUHANJ! Alapítvány és a Tork a fogyatékkal élők speciális kézmosási igényeire hívja fel a figyelmet

Október 15-én tartják a Kézmosás Világnapját, az UNICEF kezdeményezésére, amelynek célja, hogy tudatosítsa a szappannal történő kézmosás komoly jelentőségét a betegségek megelőzésében. A SUHANJ! Alapítvány által működtetett SUHANJ! Fitness higiéniai megoldásait biztosító Tork ez alkalomból célul tűzte ki, hogy felhívja a figyelmet a fogyatékkal élők speciális higiéniai igényeire és az akadálymentesítéssel kapcsolatos feladatokra. Céljuk egyszerűsíteni, segíteni a problémamentes önállóságot a fogyatékkal élők életében a higiénia területén is, ezért felmérést végeztek az alapítvány fogyatékkal élő tagjai körében arról, hogy mit tartanak a leggyakoribb problémának az akadálymentes mosdókban.

Tovább

Kedves Olvasók, Takarítók, Forgalmazók, Előfizetőink!

Munkaerőhiány van, és ezt már a takarítóipar is érzi egy ideje. Nem is beszélve a vendéglátásról, hiszen már tavaly is gond volt a főidényben, például a Balatonon. Nagyítóval keresték a pincéreket, és mint olvashattunk róla, az is előfordult, hogy egy étterem teljes stábja egyik-napról a másikra Ausztriába ment, nem hagyva csak egy rövid, cetlire írt üzenetet a tulajnak.

Tovább

A Nilfisk várja Önt a Tisztashow-n!(X)

2016. október 21-22-én rendezik az első TisztaShow Tisztítás-technológiai Szakkiállítást és Vásárt a Hungexpo B pavilonjában. Az iparágban ez lesz az idei év legnagyobb eseménye. Egy helyen lesz látható mindaz, amit a takarításról a 21. században tudni lehet: a legkorszerűbb professzionális gépek, eszközök, kezelőanyagok ismerhetők meg a helyszínen, és persze felvonulnak a professzionális szaktudást képviselő cégek és szolgáltatók is. A TisztaShow kiállítás és vásár - a szakma és a lakosság számára egyaránt.

Tovább

Meglátni és megszeretni, vagy megutálni

– ne kockáztassuk a reputációnkat

Az elfoglalt konyhai személyzet a lábát is lejárhatja nagy igyekezetében, azt azonban tökéletesen tudniuk kell, hogy a jó takarítási gyakorlatból sohasem engedhetnek. Felületek megtisztítása, fertőtlenítése, főzőedények elmosása, kézmosás – mindezek kulcsfontosságú tisztítási feladatok, amelyeket rendszeresen el kell végezni mindegyik étel-felszolgáló konyhában. És melyek a legjobb termékek a feladathoz? Exkluzív tippek.

Tovább

A törlés forradalma

- egyes szektorokban ma már fontosabbnak tartják a tisztítási hatékonyságot, mint a költséget

Az ipar egyre kevésbé ’koszos’, és mind inkább előtérbe kerülnek az olyan kérdések, mint az egészség és a biztonság. Eközben az automatizálás egyre magasabb színvonala azt jelenti, hogy a mechanikus alkatrészeket elektronikus berendezések váltják fel. Milyen hatást gyakorolt ez azokra a törlőkre és kendőkre, amelyek arra szolgálnak, hogy megtisztítsák a berendezéseket, a felületeket és a dolgozók kezét?

Tovább

Átlagon felüli tisztaságot várnak a vendégek

— egy tanulmány szerint a tisztaság kulcsfontosságú a szállodák értékelésénél

A P&G Professional és a trivago szállodakereső honlap közös kutatást készített annak meghatározására, milyen befolyása van a tisztaságnak a vendégek azon hajlandóságára, hogy pozitív online értékelést adjanak.

Tovább

Szemétbacik és szeméthősök

— a szemét-ligában a csúcsot a kempingek jelentik

Az eCJ tudósítója a dániai zenés fesztiválokon tapasztalható hulladékkezelést és a hulladékhoz való hozzáállás kérdését tekintette át.Műanyag poharak, ételcsomagoló anyagok, cigarettavégek. A zenés fesztiválok időszakát éltük mostanában. A legnagyobb dániai eseményen, a Smukfesten pl. 50.000 ember (fesztiválozók, önkéntesek és művészek) gyűlt össze naponta, és ez a tömeg nyilvánvalóan sok szemetet hagyott hátra. Mit lehet ezzel kezdeni?

Tovább

Gyenge pontok a takarításban

— a takarítási költségektől a minőség-ellenőrzéséig bárhol lehetnek lyukak

Olaszországban tanulmány készült arról, vajon az élelmiszer-ipari üzemek higiéniája, takarítási gyakorlata mennyiben felel meg az elvárásoknak. Az Afidamp Expo 2015 kiállítására konferenciát szervezett: „Különleges elemzés az élelmiszeriparról” – címmel. A szervező az Istituto Piepoli intézet volt. A konferenciát annak érdekében hozták létre, hogy megmutassák azokat a kritikus területeket, ahol be kell avatkozni, hogy javítani lehessen az élelmiszer-termelési folyamaton. A tanulmány és a kiállítás által is megjelölt, az élelmiszerekhez kapcsolódó fő cél az volt, hogy kiértékeljék az élelmiszer-ipari üzemek tisztaságának és fertőtlenítésének biztosítására szolgáló különböző eljárásokat, különös tekintettel a levegő minőségére és a szellőzőcsatornák gondozására. Íme, a főbb megállapítások.

Tovább

<< 0 1 2 3 4 >>

Alaposan átszervezné a MÁV a takarítást

- nem biztos, hogy működik, de sokkal drágább lesz

Tovább a cikkhez

Fiktív számlákkal 900 millió forintos adóhiányt okozott egy céghálózat

- takarító- és vagyonvédelmi cégek követték el a csalást

Fiktív számlákkal mintegy 900 millió forint adóhiányt okoztak egy cégháló tagjai, akiket kedden vettek őrizetbe - közölte a fővárosi főügyész szerdán az MTI-vel.

Tovább a cikkhez

EQUIPE BOX 10 L (x)

Újabb újdonsággal lepte meg a VERMOP cég a szeptemberi berlini CMS-vásár szakmai közönségét. Bemutatták az új boxrendszert, amelyet a már jól ismert és bevált Equipe takarítókocsikkal együtt lehet használni. Az innovációt Magyarországon is örömmel mutatjuk be partnereinknek és minden további érdeklődőnek.

Kompakt
Érintés nélküli – higiénikus – biztonságos:

A 10 literes boxszal a mopokkal kézi érintés nélkül dolgozhat. A Sprint V moptartó és a rugós lemez együttes használatával a laposmop egyszerűen és gyorsan használatra kész. Az áztatóbox segítségével a mopok forgatás nélkül átitathatók a tisztítószerrel. A sima felületű box könnyen tisztítható és fertőtleníthető; kifejezetten olyan területekre javasolt, ahol szigorú higiéniai előírásoknak kell megfelelni.

Tovább a cikkhez

A TTT magazin 2015 téli száma megjelent november 24-én!

A TTT magazin 2015 téli számának tartalma










Tovább a cikkhez

Kedves Higiénikusok, Gazdaságisok, Gondnokok és Takarítók!

Fontos esemény zajlott október végén – a takarítószakma szokásos éves konferenciája, ahol lapunk is ott volt. Készültünk is belőle egy rövid beszámolóval. A konferencián kellemes meglepetés ért, kis büszkeség is dagasztotta a mellemet: az egyik üzemeltető, aki egyben előadó is volt, beleolvasott őszi számunkba, és nagyon megnyerhette a tetszését, mert beleszőtte az előadásába is a TTT-t, sőt ajánlotta a jelenlévőknek, hogy ők is feltétlenül olvassák el. (És nem, ez nem fizetett reklám volt, ahogy az egyik ebédlőtársam félig tréfásan érdeklődött nálam.)

Mostani számunkat a takarítócégeken kívül az egészségügynek és a szociális otthonoknak ajánljuk, több cikk is foglalkozik az ő takarítási kérdéseikkel.Ezen kívül úgy alakult, hogy több szemszögből, több cikkben is foglalkozunk a kézhigiéniával, hogy mi a jelentősége, és hogy hogyan lehet tökélyre fejleszteni.

Tovább a cikkhez

A bejárónők tudnak valamit

- nem szégyen, tanuljunk tőlük!

Kell, hogy legyen egy speciális tudása azon szakma képviselőinek, amely átélt korokat, rendszereket, háborút, békeidőt, gazdasági fellendülést, és válságot. Ehhez a töretlen virágzáshoz nem elegendő a kereslet folytonossága, a jól prosperáló üzlethez hozzá kell hogy tegyenek valamit azok, akik a szakma művelői.Nézzük, talán a takarítószakma képviselői is tanulhatnának valamit a bejárónőktől.

Nyilvánvalóan nem azonos a kettő szolgáltatás, nem is szándékozom egyenlőségjelet tenni a kettő közé. Van persze hasonlóság, és vannak olyan értékek, amelyek azonosak.

A kettő közötti viszonyt inkább látom hasonlatosnak egy nagymama, és egy unoka, mint két nővér hasonlóságához.

A nagymama kifinomultabb, érzékenyen veszi észre a külvilág jelzéseit, és reagál rájuk, persze tapintatosan, megfontoltan, minden mozdulatában, megszólalásában érződik az élettapasztalata. Nem nagyon hajlamos az elhamarkodott véleménynyilvánításra, inkább jellemzi a bölcsesség, mint a hirtelen döntések. Tudja, hogy a dolgok egyáltalán nem csak fehérek, vagy feketék. Igaz, nehezebben alkalmazkodik, idegenkedik az újtól, de amit elvégez, az el van végezve.

Az unoka gyorsabb, hatékonyabb, tele új ismerettel, de hajlamosabb a kapkodásra, felületességre, ezért többször hibázik.Sok ismerete, alapos friss tudása magabiztossá teszi, meg van győződve a maga igazáról, így nem is nagyon látja szükségét annak, hogy másokra türelmesen figyeljen, és a tanácsok megfontolása is csak annyiban lényeges számára, amennyiben megerősíti saját álláspontját.

Tovább a cikkhez

Szabad-e istenítenünk a normát?

- fontos-e, hogy mi, vagy ki van a számok mögött?

A minőség a tisztasággal kezdődik és az egészséggel folytatódik. Vagyis, amire régen szocializáltak gyerekkorban, hogy a tisztaság fél egészség, az szerintem áll, aki körül tisztaság van egészséges(ebb) lesz. És csak az az ember tud minőségi munkát végezni, versenyképes maradni, aki körül tisztaság van. De mi kell a minőségi munkához? Feltétlenül csak a normateljesítés, viszonyítási számok, statisztikák?

Nagyon régen, mikor a matematikát kezdtem tanulni, voltak olyan feladatok, ahol „igaz, hamis” válaszokat kellett adni kérdésekre, és „kisebb, nagyobb” jelet kellett eltalálni. Ekkor még szerettem a matekot, mert viszonylag sikeresen eltaláltam a megfelelő válaszokat. Aztán jöttek a bonyolultabb műveletek, amihez már tanulni is kellett volna – ami akkor még nem volt az erősségem. Addigra már nem a matek volt a kedvenc tantárgyam.

Tovább a cikkhez

Tisztítás-technológiai konferencia a főszponzor, a Nilfisk szemszögéből(x)

Október 20-án PARTNEREK VAGYUNK A TISZTASÁGBAN szlogennel rendezték meg az idei évi tisztítás-technológia konferenciát, a fővárostól nem messze fekvő vecsési Stáció Hotelben.

Habár a korábbi években is részt vettünk ezen a szakmai konferencián, idén még izgatottabban vártuk, hiszen a 2015-ös évben cégünk volt a rendezvény főtámogatója.

A MATISZ-szal közös szervezkedések és hosszú előkészületek után úgy gondoljuk, hogy egy színvonalas szakmai nappal sikerült „megajándékoznunk” azt a konferenciára ellátogató 160 embert, akik közvetve vagy közvetlenül érintettek a takarítószakmában.

A rendezvény napján több helyiségben zajlottak a programok; a konferenciateremben – kisebb-nagyobb szünetekkel – reggel kilenctől délután ötig mindig állt valaki a pódiumon, hogy naprakész, és a szakma számára érdekes, izgalmas előadásokkal keltse fel a közönség figyelmét. A prezentációk mellett a tisztítás-technológiai szakértők avatása, és az innovációs díjak átadása is megtörtént.

Tovább a cikkhez

Kedves Cégvezetők, Takarítók és Forgalmazók! Kedves Előfizetőink!

Az utóbbi hónapokban egyre sűrűbben merül fel a hazai sajtóban a munkaerőhiány témája, és már nemcsak arról szólnak a hírek, hogy nincs elég orvos, mérnök, informatikus, vagy hogy kevés az eladó, a pincér, hanem arról is, hogy bizony már takarítót sem könnyű találni, és ez már nem egyedül a turizmusban probléma, hanem a takarítócégeknél is. Beszéltem olyan szakmabeli cégvezetőkkel, akik hónapok óta nem találnak embert egy-egy kiemelten bizalmi megbízásra, de olyanokkal is, akiknél a kulimunkára sem jelentkezik szinte senki.

És már nem is kizárólag az ország nyugati felében tevékenykedő takarítócégek és épület-üzemeltetők kénytelenek szembesülni a problémával, hanem az ország középső és lassan keleti felén is.

Miért is? Mert sokan kimentek külföldre (akik tehették, akik elég élelmesek, bátrak voltak ehhez), mások pedig beszivárognak olyan (talán kicsivel jobban fizetett) munkahelyekre, ahol szintén hiány van, ezért már ők is lehetőséghez jutnak. És a közmunka is jelentős vetélytárs.

Tovább a cikkhez

A dán takarítók adhatják a mintát Európa számára

- figyeljünk, hátha tanulhatunk tőlük!

Egy regionális kórház takarítószemélyzetét modellként választották ki más európai országok kórháztakarítói számára.

Évente legalább egyszer megtörténik, hogy a dániai Randers városban levő regionális kórházban a takarítószemélyzet leteszi a mopokat és portörlőket, hogy részt vegyen egy továbbképző tanfolyamon. Az elfogadott egyedi oktatási rendszer mostanra nemcsak a hétköznapokban hozta meg az eredményét, hanem egy másik dimenzióban is. Az intézménynek ugyanis helyet biztosítottak – egyedüliként, a dán egészségügyi létesítmények közül – egy EU-projektben, amelynek célja, hogy európai szabványokat dolgozzon ki a kórházi személyzet oktatására.

Tovább a cikkhez

Négycsillagos, ötpontos szolgáltatás

- takarítás és étkeztetés közös felelősséggel

A St George’s kórház egyike az Egyesült Királyság legnagyobb oktatókórházainak. Az eCJ folyóirat főszerkesztője látogatta meg a területet, hogy kiderítse, hogyan működik a takarítási és étkeztetési szolgáltatás.

A St George’s kórház, amelyet 1733-ban alapítottak London délnyugati részén áll. Több, mint ezer ággyal rendelkezik és 8 ezer fős személyzetet foglalkoztat, az ott kezelt betegek száma pedig évente 800 ezer felett van. Az EK egyik legnagyobb szerződéses szolgáltató-szakvállalata, a Mitie cég áll hétéves szerződésben a kórházzal az étkeztetési és takarítási szolgáltatásokra. A szerződés 2009-ben lépett életbe, és 2016-ban jár le.

Tovább a cikkhez

A zombi-apokalipszis ehhez képest piskóta

- a szuperbacik rémálomba illő története

Amióta az 1960-as években jelentkeztek az első MRSA-esetek, már a kórházban elkapható „szuperbacik” egész sora került a rivaldafénybe. A szerző végigtekinti a szuperbacik idővonalát, és elemzi azt a szerepet, amit a jó kézhigiénia képes játszani a kórházi fertőzések terjedésének megelőzésében.

A penicillin – egyike a legelső antibiotikumoknak – forradalmi gyógyszerként volt számon tartva, amikor az 1940-es években megjelent. Az orvosok első ízben jutottak hozzá olyan erős eszközköz, amellyel a baktériumos fertőzésekkel szembeszállhattak. A penicillint aztán hamarosan követték más antibiotikumok is, csakhogy közben a baktériumok ellentámadásba mentek át.

Kivételes rugalmasságból született az MRSA

A baktériumok rugalmassága kivételes, ami azt jelenti, hogy bármelyik egyed, amelyik túlél egy antibiotikumos kezelést, gyorsan újra szaporodni kezd.

Tovább a cikkhez

Higiénia = tisztaság?

- mennyire van hatással a higiénia az életünkre?

Egy magyarországi felmérés arra kereste a választ, hogy mit is jelent számunkra a higiénia, és milyen elvárásaink vannak ezen a téren.

Hügieia (görögül Υγιεία, latinul Hygieia) a görög mitológiában Aszklépiosz és Épióné leánya, az egészség, a tisztaság és a közegészségügy istennője. Aszklépiosz kultuszának fontos alakja – amíg az orvos-félisten a gyógyítás megszemélyesítője, addig leánya, Hügieia a betegségek megelőzésének és a jó egészség megőrzésének megtestesítője. Az egészségügyi tisztaságot Hügieia neve után higiénének nevezik.

Tovább a cikkhez

A szentgrál keresése

- a hypótól elveheti a koronát a perecetsav

A szerző új termékeket fejlesztő vegyész-specialista. Az utóbbi években a kórháztakarítás területén alkalmazott fertőtlenítőszereket és megvalósított fejlesztéseket tekinti át.

A leghatékonyabb takarítótermékek és módszerek keresése már régóta az NHS (National Health Service, brit országos egészségügyi szolgálat) ’szentgrálja’. Az évtizedek során számos lehetőséget próbáltak ki és vizsgáltak meg – mindegyiknek megvoltak a maga előnyei és gyengeségei.

NÁTRUIM-HYPOKLORIT

A nátrium-hypokloritot, amelyet általában közepes szintű fertőtlenítőként sorolnak osztályba, elterjedten alkalmazzák fertőtlenítőszerként, mivel CRA (chlorine release agent, klórkibocsátó hatóanyag) jellegű, és fertőtlenítésre kiválóan alkalmas.

Tovább a cikkhez

Mikroszálas törlőkendő kórházi használatra

- Új alternatíva a fertőzések megelőzésében

A kórházi eredetű fertőzések egy része megelőzhető a megfelelő higiéniával, a felületek hatékony tisztításával. Sok jó megoldás született már erre a problémára, itt most az egyik legújabb módszert és eszközt mutatom be.

A törlőkendők legújabb generációjában, a nemszőtt textilek között találhatunk olyan mikroszálas szerkezettel készülő kendőt, amely a felületen lévő mikrobák 99,99%-át képes eltávolítani. Mindezt mosási költségek nélkül - a vékony, egyszerhasználatos terméknek köszönhetően.

Tovább a cikkhez

A kézfertőtlenítő elengedhetetlen a fertőzések megelőzéséhez (x)

A kézhigiénia az egészségügyben kiemelten fontos követelmény: a kézen lévő mikroorganizmusok számát minimalizálni kell. Ezt biztosítja hatékonyan az új Tork kézfertőtlenítők használata. Egy tanulmány azt is felfedte, hogy mi a kórházi dolgozók fenntartható kézhigiéniájának titka.

A kutatást a rotterdami Erasmus Egyetem Egészségügyi Központja végezte a Holland Egészségügyi Kutatási és Fejlesztési Szervezet finanszírozásával, Tork adagolók használatával. 2011 szeptemberétől 2013 áprilisáig 16 kórház 30 osztályán vizsgálták a dolgozók kézhigiéniai gyakorlatát.

A programban szociális és gyakorlati képzés, valamint a Tork adagoló-megoldások ismertetése, az alkalmazás megtanítása is szerepelt, de csak 7 intézmény sebészeti és intenzív osztályán. A kontrollcsoport a másik 9 kórház volt.

Tovább a cikkhez

Felkészült-e a takarítóipar az ebolára?

- és mi a helyzet, ha a válasz: nem?

Az eCJ folyóirat Egyesült Királyságban tevékenykedő tudósítója arra kérdezett rá, hogyan tud segíteni a takarítószektor az ebola elleni küzdelemben.

Van egy klasszikus történet Lyndon Johnson amerikai elnökről, aki az elnöki repülőgép (Air Force One) fedélzetére lépve az mondta a pilótának: „Menjen bárhova. Mindenütt bajaink vannak!”

Valójában a szituáció érvényes lehet bármelyik egymást követő elnökre. A világ vezetői közül szinte mindegyik ebben a helyzetben van, ahogy az egyszerű emberek közül is sokan.

Tovább a cikkhez

Hová tűntek a takarítók?

- és akik még nem tűntek el, miért nem akarnak takarítani?

MOTTÓ: Ha tiszta, akkor világos, ha világos, akkor könnyebb eligazodni.

Kolléganőm napok óta hívja telefonon Elvirát, lenne egy neki való munkahely, az egyik megrendelőnél üressé vált egy takarítói poszt, felajánlanánk neki. Nem bonyolult feladat, munkanapokon, délelőttös műszakban egy helyi üzemben a folyosók, mosdók, étkező, művezetői iroda takarítása, az üzemben, és a raktárban söprés, szemét összegyűjtése, időnként nagytakarítás. Rá gondoltunk.

Tovább a cikkhez

Biztonság és zöld padló-higiénia

- a higiénia és az egészség megtartása egyformán fontos a padlótisztításnál

A brit egészségügyi és biztonságtechnikai hatóság (Health and Safety Executive, HSE) évente 1,3 millió kiesett munkanappal számolva úgy becsli, hogy a munkahelyi elcsúszásos és eleséses balesetek miatt az Egyesült Királyság munkaadói 512 millió fontot veszítenek minden évben. Segíteni tud azonban egy egyszerű intézkedés, amelynek során hatékony takarítási rendszert állítanak munkába, hogy megvédjék az alkalmazottakat, a látogatókat, és az üzleti tevékenységet.

A koszos padlók már önmagukban is nem-professzionális látványt nyújtanak, így ahol ezzel találkozunk, ott az intézményről alkotott első benyomás negatív lesz. A sár és a korom a padlón ennél sokkal gonoszabb fenyegetést jelent, ami a teljes üzletmenetet érintheti, és még a szemre ártalmatlan por is erősen képes csökkenteni a keménypadlók csúszással szembeni ellenállását, ha már lerakódott.

Tovább a cikkhez

MATISZ – Szakmai háromszög

- gyártók, takarítók, forgalmazók együtt: partnerek a tisztaságban

Mik a takarítási szolgáltatás árainak sajátosságai, milyen innovációk vannak a szakmában, hogyan függ össze az értékteremtés és az ügyfélélmény, mennyire lehet objektív a minőségmérés, hogyan lehet csökkenteni a munka során keletkezett károkat, mit nyújthat a multibranding, mi köze a szexnek a szolgáltatás-értékesítéshez, mi a megrendelő véleménye a takarításról, mi újság a rezsióradíjjal, és hogyan lesznek jobb áraink és jobb munkavállalóink? Ezekre a kérdésekre kapott választ, aki ott volt Vecsésen október 20-án a Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (MATISZ) konferenciáján. És azt is megtudhattuk, kik lettek szakértők és kik nyerték az innovációs díjakat.

Tovább a cikkhez

Lap(os)ra csomagolt padlóápolás

- a kórházak és a vonatok takarításánál is bevált

Az egészségügyi intézmények környezetében a tisztaság létfontosságú, azonban az is ugyanilyen fontos, hogy ennek elérése közben csak minimális mértékben zavarják meg a páciensek életét. Hogy ezt hogyan lehet megoldani, arról egy Svédországban bejegyzett gyártócégtől hallunk. Azt is megtudhatjuk tőlük, hogyan hozta az egyik megoldás a másikat, ha már a fejlesztésekről volt szó.

Változás zajlik le Svédországban, az IKEA, az ABBA és Zlatan Ibrahimovic otthonában. Az ország jelentős tekintélyt szerzett az innováció területén az évek során, és egy új, karcsú vonalú padlótisztító gépnek köszönhetően a fejlesztés már a takarítóipar területét is elérte.]

A lapos sztori

A gépre (Qleeno) vonatkozó elképzelés még 2005-ben született meg, amikor az azonos nevű svéd vállalat először fizette ki rá a szabadalmi díjat. Az alacsony konstrukció (legmagasabb pontja mindössze 20 cm-re van a padlótól) lehetővé teszi, hogy minden irányban tudjon dolgozni, és pl. az olyan bútorok alatt is könnyedén képes legyen takarítani, amilyenek a kórházi ágyak. Méghozzá anélkül, hogy a súroláshoz át kéne húzgálni a bútorokat, fel kellene forgatni az egész kórtermet.

Tovább a cikkhez

Valóban növeli a kesztyűhasználat a fertőzésveszélyt?

- amikor az időmegtakarítás egyáltalán nem jó tanácsadó

Egy új kutatás azt derítette ki, hogy az egészségügyi szektorban a kesztyű használata növelheti a páciensek megfertőződésének kockázatát, ha nem megfelelő módon alkalmazzák. Következtetésük szerint a megoldás az lehet, hogy az egészségügyi személyzetben tudatosítják, miért is viselnek kesztyűt: hogy magukat is megóvják és növeljék a betegek biztonságát is.

A Gondozás Hírei című angol szakfolyóiratban megjelent egyik cikk szerint a kesztyűk használatát először akkor javasolták, miután megjelent a HIV vírus és a köztudatba került, hogy azt a fertőzött vérrel tovább lehet adni. Vagyis fertőzésmegelőzés céljából.

Tovább a cikkhez

A kézhigiénia növeli a bőrártalmak megjelenését az egészségügyben dolgozók között

- melyik ujjunkat harapjuk?

Az Egyesült Királyságban levő University of Manchester (manchesteri egyetem) nyilvánosságra hozta, hogy a szigorúbb kézhigiénia következtében a bőrártalmak előfordulása 4,5-szeresére emelkedett az egészségügyben dolgozók körében. A szigorítást azért vezették be, hogy csökkentsék pl. az MRSA-fertőzéseket.

Az egyetem lakossági egészségre koncentráló intézetének (Institute of Population Health) kutatói azt szerették volna megtudni, milyen hatással van a kézhigiénia szigorítása az egészségügyben dolgozók kezeinek állapotára. Ehhez áttanulmányozták azokat a jelentéseket, amelyeket az egyetem által működtetett országos adatbázisnak (THOR) adtak le önkéntes alapon a bőrgyógyászok 1996 és 2012 között.

Tovább a cikkhez

Ijesztő adatok

- az egészségügyi dolgozók kézzel foghatóan hibáznak

Egy új tanulmány megállapította, hogy az egészségügyben dolgozók több mint fele rendszeresen elmulasztja a kezén a kulcsfontosságú pontokat, amikor kézfertőtlenítőt használ.

A kutatók úgy találták, hogy a klinikai dolgozók kevesebb mint 40 százaléka keni be a hüvelyujját is a kézfertőtlenítővel. A három gyakran kihagyott pont között szerepeltek még az ujjhegyek és kézfejek is.

Fluoreszkáló adalék

A Spanyolország Extremadura tartományában végzett vizsgálatnál a kutatói team 705 egészségügyi dolgozót tanulmányozott azok megszokott műszakja során.

Tovább a cikkhez

Nem az okostelefon a fő ellenség

- a jó kézhigiénia megelőzheti, hogy fertőzzön a kütyü

Egy új tanulmány azt a következtetést vonta le, hogy az érintőképernyős okostelefonok használhatóak a klinikai gyakorlatban anélkül, hogy a baktériumos fertőzések forrásai lennének. A fertőzés elleni védekezés kulcsa nem meglepő módon a jó kézhigiénia.

Mobiltelefonok a klinikai gyakorlatban: a baktériumos fertőzések kockázatának csökkentése – ez a címe annak a tanulmánynak, amelynek elkészítéséhez egy team különböző tagjaitól származó 50 telefont vizsgáltak meg egy észak-írországi sebészeti egységnél úgy, hogy kenetet vettek baktériumtenyésztéshez.

Tovább a cikkhez

Azonos feltételek mellett is nagyobb kockázat

- a többágyas kórtermekben hatalmas hanyagság a kézmosás elbliccelése

A kézmosás a többágyas kórtermekben még annál is ’kritikusabb fontosságú’, mint azt korábban gondolták. Legalábbis ezt igazolják a kutatások.

A University of Leeds' Institute of Public Health and Environmental Engineering (leedsi egyetem közegészségügyi és környezettechnikai intézete) által az Egyesült Királyságban készített tanulmány azt az eredményt hozta, hogy a többágyas kórtermekben nagyobb annak a valószínűsége, hogy szennyezett felületeket találjunk bennük, mint az egyágyas szobákban. Ez növeli azoknak a fertőzéseknek a kockázatát, amelyeket az ott dolgozó személyzet adhat tovább.

Tovább a cikkhez

Segítség, piszok került a gépezetbe!

- a felmosástól a szennyeződés-fellazításig...

Azt gondolom, sokan vannak, akik takarítanak, de kevesen akik tisztítanak. Arról már korábban is írtam, miért tartom nagyon fontosnak, hogy különbséget tegyünk a két kifejezés között, mert lényeges jelentésbeli eltérés van köztük, minőségi különbséget takarnak a gyakorlatban. Nem mintha csak egyféleképpen lehetne végezni a dolgokat. De részemről meggyőződés, hogy csak egyféleképpen érdemes.

Mit miért teszünk?

Az első gondolat a takarítással kapcsolatban szerintem az kell hogy legyen, hogy mit szeretnénk elérni. Ezt leginkább (jó esetben) megbízónk minőségi elvárásai szabják meg. Ehhez képest eléggé érdekes dolog megtapasztalni, hogy a tevékenységnek ez a része nincs kommunikálva. Vagyis nincs tisztázva, hogy mi kell hogy legyen a takarítói munka végterméke.

Aztán az is előfordul, hogy a megbízás még tartalmazza az elvárást, ám a végrehajtás már nem mindig jön össze. Mert bár a megbízott szeretne megfelelni a kívánalmaknak, ám a végrehajtás során valahogy piszok kerül a gépezetbe.

Tovább a cikkhez

Ismét kis- és középvállalkozások megtévesztése miatt bírságolt a GVH

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Stationeryland Kereskedelmi Kft. (Stationeryland) megtévesztő és hiányos tájékoztatást nyújtott ingyenes/próba iroda- és tisztítószercsomag ajánlatával a kis- és középvállalkozásoknak (kkv), így üzletfelei választási szabadságát indokolatlanul korlátozó üzleti módszert alkalmazott. A GVH a jogsértésért a maximálisan adható 900.000 forintos bírságot szabta ki, és megtiltotta a jogsértő magatartás folytatását.

Tovább a cikkhez

Kezeket fel! - Mert megnézem.

- Egy hónapos kampányt indít kisiskolás gyerekeknek az ALDI és az UNICEF Magyarország a kézmosás fontosságáról

„Tiszta kéz és kész” néven közös akcióval hívja fel az ALDI Magyarország Élelmiszer Bt. és az UNICEF Magyarország a gyermekek figyelmét a tiszta ivóvíz értékére, a baktériumok és fertőzések jelentette veszélyekre, valamint az alapos és rendszeres kézmosás fontosságára a nemzetközi kézmosás világnapjától kezdve egy hónapon át. Az áruházlánc és a jótékonysági szervezet 2015. október 15-től kezdve közös felvilágosító programot indít, illetve az ALDI vásárlóinak is lehetővé teszi, hogy segítsenek az UNICEF-nek világszerte minél több gyermek számára tiszta ivóvizet biztosítani.

Tovább a cikkhez

Üzleti titkok

- Olyat is tudnak a takarítók, amit nem kéne

Túl sok mindent árul el rólunk a szemetünk – derült ki a Fellowes friss kutatásából, amelyet takarítócégek körében végeztek el. A vizsgálati eredmények azt mutatják, hogy a szakszerű megsemmisítés hiányában bizalmas, személyes, illetve fontos üzleti adatokhoz lehet hozzáférni takarításkor.

Tovább a cikkhez

A legokosabb adagolás

- van, aki a szuperkütyükre esküszik, más az egyszerűségre

Az intelligens adagolás változásokat hoz a vegyszeradagoló piacra. Számos cég érvel azonban úgy, hogy az egyszerűbb megoldások is nagyon hatékonyak lehetnek. A szerző a piac legújabb termékeit derítette fel. Azokat, amelyeket azzal a céllal fejlesztettek ki, hogy a vegyszeradagolást még soha nem látott hatékony szintre emeljék.

Tovább a cikkhez

Kedves Olvasó! - 2015 Szeptember

2015 SzeptemberKezdhetném most azzal, hogy lám, igazam volt (amikor a minisztérium első válaszlevelét olvastam, amit ugyan nem nekem küldtek, de eljutott hozzám, és a Facebookon hírt is adtunk róla). De nem kezdem, mert mindez tök mindegy már.

Tovább a cikkhez

Standard vagy individuális(x)

„Ha a sikernek van titka, akkor az abban a képességben rejlik, hogy megértjük a másik ember nézőpontját és az ő szemszögéből is látjuk a dolgokat, nemcsak a sajátunkéból.”

Henry Ford

Tovább a cikkhez

Vegyi anyagok forgalomba hozatalának szabálymódosítása

- figyelem, változás 2015. szeptember 1-jétől

Az Európai Bizottság 2003 óta tartó munkájának eredményeként 2015. szeptember 1-től új szabályok vonatkoznak a BIOCID termékek forgalmazására.

Tovább a cikkhez

Akár 80 százalékkal csökkenthető a hulladék és a kezelési költség a géprongyok textilhatású kendőkre cserélésével(x)

Egy új kutatás rávilágít annak az előnyeire, ha a régi géprongyok és bérrongyok helyett modern tisztítókendőket használunk.

Tovább a cikkhez

Törlőkendők új generációja

- melyiket válasszam?

A sokszínű általános törlőkendőket mindenki ismeri, ma már majdnem mindenki tudja azt is, hogy mi az a mikroszálas technológia. Most a következő generációról szeretnék írni.

Tovább a cikkhez

„A minőség a renddel és a tisztasággal kezdődik” – 13.

- készségek és képességek vizsgálata

Az önállóságra nevelésről hajlamosak vagyunk „megfeledkezni”, ha valaki egy kicsit (vagy annál jobban, de) kilóg a sorból. Ami szerintem figyelmetlenség, butaság, pazarlás, bűn. Attól függ, honnan közelítek. Ennél is nagyobb baj, hogy akinek nem adjuk meg az önálló munkavégzés lehetőségét, akivel nem vagyunk elég türelmesek, hogy megtaláljuk, miben jó ő, attól elvesszük azt a létszükséglettel felérő érzést, hogy az ő munkája is fontos.

Tovább a cikkhez

Kedves Lakótársak! Koszos a lépcsőház! Avagy: miről tehet Béla?

- egy megoldhatatlannak tűnő rejtélyes tisztítási probléma megoldása

A megkeresés egy társasház részéről egy eddig megoldhatatlanként kezelt problémáról szólt, amivel évek óta foglalkoztak.

Tovább a cikkhez

Öt csillagra hajtanak a menő éttermek

- pusztító híre van annak, ha egy profi konyha nullás minősítést kap

Hogyan képes a konyhai személyzet egy előkelő étteremben a kezét, a felületeket és az eszközöket tiszta és higiénikus állapotban tartani a teljes műszak során? A szerző a két Michelin-csillagos és 5 higiéniai-csillagos londoni étterem, a The Ledbury vezető chefjével, Brett Grahammel beszélgetett arról, náluk hogyan történik mindez.

Tovább a cikkhez

A borravaló bánja, ha nincs tisztaság

- nincsenek kiskapuk, amikor a takarításról van szó

A vendégek szerint a tisztaság a legfontosabb tényező egy étterem megítélésénél.

Tovább a cikkhez

Bonne Cuisine (kiváló konyha)

- a jó konyhához kell egy jó koncepció, meg persze tisztaság és higiénia

A magas színvonalú étkeztetés (haute cuisine) szülőhazájában, Francoiaországban már majdnem 1.300 McDonald’s étterem működik, ami bizonyítékul szolgál arra, mennyire megváltoztak az ottani étkezési szokások. Az amerikai gyorséttermi lánc egyébként folyamatosan keresi a lehetőséget az ügyfelek elégedettségének növelésére. Ennek részre, hogy egyre magasabb minőségi színvonalat céloznak meg nemcsak az ételekre és az italokra, hanem a higiéniára és a tisztaságra is.

Tovább a cikkhez

Kedves Olvasó! - 2015 Október

Tisza-tó

A nyáron a Tisza-tónál voltunk nyaralni, ahol alkalmam volt takarításra felvett közmunkásokkal beszélgetni. A két középkorú nőnek társaikkal együtt az volt a dolga, hogy a hatalmas területen összeszedje a szemetet, meg kitakarítsa a mosdókat. Éppen a hajnali etap utáni pihenőjüket tartották, amikor melléjük telepedtünk.

Tovább a cikkhez

ÚJ NILFISK VU500 KIVÉTELES TISZTÍTÁSI TELJESÍTMÉNNYEL(x)

Örömmel tudatjuk, hogy elérhető a Nilfisk új hengerkefés porszívó-családja a VU500 sorozat. Nyár óta rendelhető az új koncepció szerint gyártott álló porszívónk, ami kivételes teljesítményével, briliáns megoldásaival és ár/érték arányával megoldást nyújt a szőnyegezett felületek gyors, hatékony és egyszerű tisztítására.

Tovább a cikkhez

„A minőség a renddel és a tisztasággal kezdődik” – 14.

- Szükségletfelmérés és problémamegoldás

Két hónapja egy Habilitációs Intézet szociális ápolója és gondozója is vagyok. Érdekes párhuzamokat találtam e szakma és a takarítás között.

Tovább a cikkhez

Bosszantó szőnyegek

- igazi kihívást csak az elhanyagolt szőnyeg tisztítása okozhat

Néhány szőnyeg különleges – vagy azért, mert egyedülállóan régi, páratlanul értékes vagy azért, mert szokatlanul nehezen tisztítható szálakból készült. Akkor hát ez azt jelenti, hogy különleges bánásmódot igényelnek tisztításkor? A szerző ezt derítette ki.

Tovább a cikkhez

Veszélyben az étterem?

- ha nem biztosított a higiénia, oda az élmény és a profit

Mik azok a higiéniai kockázati tényezők, amelyek a gasztroenterológiai megbetegedések terjedésében szerepet játszanak, és hogyan lehet ezeket kezelni?

Tovább a cikkhez

Törlőkendő-labirintus

- mi kell tisztításhoz, törléshez, mopoláshoz, fényezéshez és kiömlött folyadék összeszedéséhez?

A törlőkendőket a legkülönbözőbb környezetek széles körében használják, mint pl. az élelmiszeriparban, a gépészetben, az elektronikában, az autóiparban és az egészségügyi szektorokban. De melyik környezetben milyen típusú kendő a legjobb? Az eCJ folyóirat ezt deríti ki.

Tovább a cikkhez

Minden vendég rémálma

- videofelvétel bizonyítja, hogy a személyzet ugyanazt a törlőkendőt használta a toalett és a poharak tisztítására

A kínai szállodákban uralkodó tisztaságot erősen megkérdőjelezték, amikor a jobb kategóriájú intézményekben dolgozó személyzetet azzal szembesítették, hogy ugyanazt a rongyot használták a toalettek és a poharak törlésére.

Tovább a cikkhez

Meg kell felelni a biztonsági kihívásoknak

- a takarítási iparág hatalmas szaktudást kínál

A cég igazgatója legújabb blogbejegyzését bocsátotta az eCJ rendelkezésére. Írásában arra a szerepre koncentrál, amit a tudományos innováció játszik az élelmiszerszektort érintő kihívások leküzdésében.A cég igazgatója legújabb blogbejegyzését bocsátotta az eCJ rendelkezésére. Írásában arra a szerepre koncentrál, amit a tudományos innováció játszik az élelmiszerszektort érintő kihívások leküzdésében.

Tovább a cikkhez

Az elmúlt 25 év legnagyobb innovációi

- a takarítóhősök a legjobb megoldást érdemlik

Tulajdonképpen mennyire fontos a padlótisztító korong (=pad) szerepe a hatékony és termelékeny padlóápolásban, és hogyan válasszuk ki a legjobb padkorongot az egyes alkalmazásokhoz? Padkorong-specialista kínálja fel most szakmai segítségét, és áttekinti az utolsó években megfigyelhető legfontosabb műszaki fejlődési irányokat.

Tovább a cikkhez

A tisztaság profitot termel

- a tisztaság hiánya miatt pedig elvész az üzleti bizalom

Miért költ ön a kelleténél többet a tisztaságra? Mit tehet, hogy a legegyszerűbb megoldásokat és a legjobb termékeket kaphassa meg, hogy az épületei vonzóak, figyelemfelkeltőek és hosszú élettartamúak legyenek?

Tovább a cikkhez

Szakmai háromszög

Az idei „Szakmai háromszög” tisztítás-technológiai konferencián mind az előadók, mind a közönség soraiban szép számmal ott lesznek az ingatlanüzemeltetők, létesítménygazdák és a gyártók, forgalmazók képviselői – ígéri a Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (MATISZ).

Tovább a cikkhez

A TTT magazin őszi száma megjelent szeptember 22.-én!

A TTT magazin 2015 őszi számának tartalma


















Tovább a cikkhez

Miről tehet Béla?

- avagy: Kedves lakótársak! Miért koszos a lépcsőház?

Most nézzük meg más szempontból a koszos járólapú lépcsőház problémáját.

Tovább a cikkhez

Üzletfelek megtévesztése miatt bírságolt a GVH

- ingyenesnek hirdették a próba-tisztítószercsomagot, de nem volt az

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) megállapította, hogy a Cleaner-Pack Kft. (korábbi nevén: iBioPlus Kereskedelmi Kft.) megtévesztő és hiányos tájékoztatást nyújtott a vállalkozásoknak ingyenes/próba iroda- és tisztítószercsomag ajánlatával, így üzletfelei választási szabadságát indokolatlanul korlátozó üzleti módszert alkalmazott. A jogsértésért 400.000 forint bírságot szabott ki a GVH, egyúttal eltiltotta a Cleaner-Pack Kft.-t a jogsértő magatartás folytatásától.

Tovább a cikkhez

Kedves kulturális- és sportintézmény-vezetők, fürdőigazgatók, gondnokok! - 2015 nyár

2015 május - június

Biztosan észrevették már, hogy június végén minden évben megérkezik önökhöz egy Tiszta Tér Technológia magazin. Ami nemcsak egyszerűen takarításról szól, hanem kifejezetten az önök intézményeinek tisztán tartásáról. Ez most szintén egy olyan lapszám, amelyet kifejezetten az önök kedvéért készítettünk.

Tovább a cikkhez

A mélytisztítás titkai

- befektetési szempontból is szükség van időnként a nagytakarításra

Mi a titka annak, hogy a szőnyegeket és a bútorkárpitot hosszabb ideig meg lehessen őrizni tiszta állapotban? Íme a mélytisztítás előnyei, olyan tippek segítségével, amelyek biztosítják a hatékonyságot. Amióta munkahelyünk mesterségesen megvilágított épületekben van, amelyben fűtés és valószínűleg légkondicionálás is működik, nem nagyon figyelünk oda az évszakok változására. A nagytakarítás(ok)ra azonban emellett is mindig szükség lesz, és ez különösen igaz a szőnyegekre és a bútorok kárpitozására.

Tovább a cikkhez

Milyen a jó vízlehúzó?

- a gumin sok múlik, de a foglalat is számít

A vízlehúzó fontos, állandó kelléke a profi takarító felszerelésének, főleg akkor ha uszodában, vagy más vizes helyen dolgozik, illetve ahol gyakran kell ablakot tisztítania. Sokan talán nem is gondolnák, de van néhány kiválasztási trükk, ha a lehető legjobb eszközt szeretnénk megkapni a munkánkhoz. A vízlehúzó eszközök több néven futnak a kereskedőknél. Lehúzó, víztoló, összehúzó, és folytathatnánk. A gyártói terminológia viszont csak egy kifejezést használ, ez angolul a squeegee. Jó lenne itthon is csak egy kifejezést használni: én a vízlehúzót választanám.

Tovább a cikkhez

Vegyük fel a kesztyűt!

- használati kultúra, szokások és új lehetőségek

A különböző tevékenységek elvégzéséhez hordott kesztyű eltérő funkciókat kell hogy betöltsön. Ehhez képest ha arról van szó, hogy mit húzzon a dolgozó a kezére, szinte mindenki leragad a latexkesztyűnél, mert azt ismerik. Pedig az eltérő feladatokhoz a latexnél sokkal testre szabottabb megoldások is vannak már. Ráadásul olyanok, melyekkel a céges költségek is mérséklődhetnek, és a dolgozók számára is kényelmesebb, biztonságosabb lesz a munkavégzés. Jöjjön a kesztyűforradalom!

Tovább a cikkhez

Magyar abszurd

- találós kérdés: A, B vagy C pályázó lesz a befutó a pályázaton?

Tulajdonképpen izgalmas itt élni. Mármint Magyarországon. Nekünk magyaroknak különös érzékünk van az abszurdhoz. A „Tóték” minden nap megelevenedik ilyen vagy olyan formában, néha másokkal, néha velünk. Mindegy mivel foglalkozunk, hány évesek vagyunk, és az ország melyik pontján élünk.

Tovább a cikkhez

Mi legyen a tendencia a vízfelhasználásban?

- Igyuk, vagy takarítsunk vele?

Talán első hallásra meglepő, amivel elő fogunk állni ebben a cikkben. De csak első hallásra. Úgy gondoljuk, ha nem is forradalmi az ötlet, de mindenképpen elgondolkodtató. Sőt, követendő lehet. Akár egy új mozgalommá is válhat.

Tovább a cikkhez

HIGIGURU, ahol megkapja a tutit(x)

- háztartás-higiéniai és vegyi áru nagykereskedés és webáruház

A HIGIGURU, mint a jópofa név jelzi, a higiéniában vállalja fel a guru szerepét. A guru szankszrit szó, eredeti jelentése „fényt hozó”, manapság azonban inkább azt a „mestert” értjük rajta, aki megmondja a tutit.

Tovább a cikkhez

10 pont a fertőzés-megelőzésért

- nem tízparancsolat, de érdemes szem előtt tartani

A bőrrel közvetlen érintkezésbe kerülő sporteszközöket minden egyes használat után meg kell tisztítani és hagyni megszáradni. Hasonlóan kell eljárni a fejvédőkkel és egyéb védőeszközökkel is. A sportolókat kiszolgáló helyiségeket (mint pl. az öltözők), állandóan tiszta állapotban kell tartani, függetlenül attól, volt-e MRSA (vagy más) fertőzés az edzésre járók körében. Hiszen nem az a cél, hogy utólag „tüzet oltsunk”, hanem az, hogy megelőzzük a bajt. Ugyanez vonatkozik az általuk használt sporteszközökre is. A tisztítást úgy érdemes elvégezni, ahogy a gyártó utasítása előírja, hogy biztosítani lehessen, a tisztítószer nem árt az eszköznek.

Tovább a cikkhez

Higiéniai hiányosságok

- egy tanulmány rávilágított, hogy a férfiaknál és nőknél is vannak

Ha valaha is voltak kétségeink munkahelyi kollégáink személyi higiéniai szokásait illetően, egy új tanulmány következtetései nem fogják eltüntetni ezeket a kételyeinket.

Tovább a cikkhez

Rejtélyes botrány a British Múzeumban

- 77 éve próbálják kideríteni, hogy szakszerű(tlen) volt-e a tisztítás

A görög Parthenonról származó márványtáblákat még 1938-39-ben tisztították meg a British Múzeumban. Az eljárás azt jelentette, hogy a múzeum munkásai hivatalos felhatalmazás nélkül rézeszközökkel távolították el azt, amit szennyeződésnek tartottak. De mint utólag kiderült, a szennyeződésnek vélt anyag mézszínű patina volt a történelmi felületeken.

Tovább a cikkhez

Kellemetlen potyautasok

- erre is gondoljunk, ha repülőre ülünk

Nem ijesztgetésnek szánjuk a nyaralások előtt, de egy tanulmány azt mutatja, hogy a repülőgépeken levő felületeken vígan szaporodnak a csírák.

Tovább a cikkhez

Amivel tisztában kell lenni

- a sportlétesítmények különleges takarítási kihívásokat jelentenek

Jó példa: Amerikában olyan útmutató készül a sportlétesítmények zöld takarításához, amely a megrendelőknek és a szolgáltatóknak is támpontul szolgálhat. Amikor a zöld tisztítószerek és eszközök kerülnek szóba, a sportlétesítmények nem különböznek sokban a többi piaci szegmenstől. Egyediek azonban a szükséges mennyiség mértékében. Az objektumok mérete és használati módja szintén különleges kihívásokat támaszt, ezekkel pedig a forgalmazóknak is tisztában kell lenniük.

Tovább a cikkhez

4 tipp az uszodák tisztításához

- a higiénia olyasmi, ami kell hogy legyen, nem pedig valami, amiről csak beszélünk

A különböző létesítmények, mint pl. a sporttermek, az öltözők és az uszodák takarítási szempontból rengeteg kritikus területet jelentenek. Ráadásul olyanokat, ahol más-más higiéniai követelmények vannak.

Tovább a cikkhez

Kedves cégvezetők, takarítók és forgalmazók! Kedves Előfizetőink! - 2015 Nyár

2015 NyárÖnök abban a „kiváltságos” helyzetben vannak, hogy lapszámról lapszámra követhetik, milyen kérdések foglalkoztatják a takarítószakmát.

Tovább a cikkhez

Fáradságmentes takarítás a Nilfisk innovatív ráállós padlótisztítójával(X)

Álljon a gépre, nyomja meg a pedált és takarítson. Ennyire egyszerű a Nilfisk SC1500 kezelése. A gép egy olyan ráállós gép, amely a nagy gépek teljesítményével bír, ám mégis kezes és kompakt. A kis méret és a jól kezelhető kormány leegyszerűsíti a manőverezést.

Tovább a cikkhez

Lendületben a takarítóipar

- CMS Berlin: innovációk és fejlesztések

„Idén is a takarítószektor legrangosabb európai eseménye lesz a berlini CMS (Takarítás. Menedzsment. Szolgáltatások) szakvásár szeptember 22.-25. között” – jelentette ki a berlini vásárvállalat ügyvezető elnöke, Dr. Christian Göke egy berlini sajtótájékoztatón április végén.

Tovább a cikkhez

Egy eszköz, ami forradalmasítja az ablaktisztítást

- a ferdén kialakított gumiél segítségével a sarkokból is összeszedheti a vizet

Milyen eszközökre van szükség az ablaktisztításhoz? Vödör, vízlehúzó, törlő, stb. A gond az, hogy legyen szó bár profi vagy általános ablaktisztításról, az egész napos munka után általában garantált a csukló-, váll és derékfájdalom. Az eszközök meg hamar kopnak, egy-egy vízlehúzó gumiéle szinte napi fogyóeszköz.

Tovább a cikkhez

Volt TOD-unk, van TÖD-ünk, mi kell még?

- bádogváros a takarítás a panellakótelepek mellett

Újat létrehozni soha nem könnyű. Járatlan területeken új utak taposása, keresés, próbálkozás, tervek, tanulás, küzdelmek, áldozatok, reménykedés, csalódások, sikerek. Végül az érdekek, körülmények, erők hatására valami létrejön. De az sem végleges, mert az építő és romboló erők lebontják, és újraépítik másképp.

Tovább a cikkhez

Vörös mop

- padlótisztítás könnyen, egyszerűen

[boldKihívást jelent tisztán tartani a sportlétesítmények padlóit, mert számos padlóburkolat-típus és makacs szennyeződés fordulhat elő a tornacsarnokokban, termekben.

Tovább a cikkhez

Vödör helyett mondjunk tartályt?

- melyik a helyes kifejezés a takarítószakmában?

Egyik új olvasónk keresett meg minket azzal, hogy nem szakszerűen szerepel az újságban egy a takarítók által használt eszköz neve. Tette ezt az után, hogy a frissen megkapott TTT-magazinokat átolvasta, és számos helyen bukkant „vödörre”. Olvasónk kedvesen, de kérdőre vont minket, miért használjuk a vödör kifejezést az újságban, amikor a takarítószakmában a vödröt tartálynak hívjuk. Hogy ezt honnan vette? Most jár OKJ-s tisztítás-technológiai tanfolyamra, és ott bizony ezt mondták neki. Többször is kijavították, hogy nem vödröt, hanem tartályt kell mondani, és figyelmeztették, hogy erre majd a vizsgán is ügyeljen.

Tovább a cikkhez

A tanácsadók 6 fő tévedése

- hogy ne legyen zsákbamacska

A gond az, hogy a tanácsadó választásakor az ügyfél nem tudja előre megítélni, illetve nem tud száz százalékosan megbizonyosodni arról, hogy milyen szakemberrel van dolga. A minőségirányítási szabvány egyik fő követelménye a beszállítók értékelése: könnyen előfordulhat azonban, hogy az ügyfél ugyanolyan hibásan választja ki a tanácsadóit, mint azt beszállítóival tette, mielőtt kialakította irányítási rendszerét. Célszerű a tanácsadó kiválasztásakor olyan szempontrendszert felállítani, amely alapján meg tudjuk állapítani annak hozzáértését, szakmai felkészültségét. Összeszedtük az ISO tanácsadók főbb hibáit, amiket munkájuk során elkövethetnek.

Tovább a cikkhez

Múzeumtakarítási „kézikönyv”

- mit, hol, hogyan, mivel tisztítsunk meg

A múzeum irányításának lényeges részét képezi a jó takarítási gyakorlat. A takarítási rendszernek a múzeum minden területét számításba kell vennie, beleértve a következőket: a múzeumi tér, a kiállítási és tároló területek, az egyes objektumok. Íme egy praktikus útmutató, ha úgy tetszik, múzeum-takarítási minikézikönyv.

Tovább a cikkhez

Mennyire tiszták a mozik vetítővásznai?

- és lehet-e egyáltalán tisztítani azokat?

A vetítővásznak több éves használat után szennyezetté és emiatt homályossá válhatnak. Emiatt pedig az optimálisnál sokkal rosszabb élményt nyújthatnak a jegyük árát megfizető mozilátogatóknak.

Tovább a cikkhez

Súroló-automaták

- főszerepben a kefe és a felszívó

Mennyire fontos a vízfelszedő típusa, a kefék mérete, alakja és elhelyezése a súroló-automata teljesítményéhez? Aki ilyen gépet akar használni, vásárolni, annak ezzel feltétlenül tisztában kell lennie. Súroló-automaták kaphatóak minden alakban és méretben. Az átlagos vevő számításba veszi a gép méretét, a vele végzett munka kényelmét, a költséget és a kezelés egyszerűségét is, amikor azt latolgatja, melyik modellt vásárolja meg. Ezeknek a tényezőknek ugyanis mindnek jelentős befolyása van a súroló-automata teljesítményére. De mi a helyzet azokkal a szerszámokkal, amelyek ténylegesen elvégzik a súrolási és szárítási feladatokat? Vagyis a kefékkel és a vízfelszedőkkel? Mekkora befolyásuk van ezeknek egy gép teljesítményére vagy egyéb jellemzőire? Izgalmas kérdés, nézzük, milyen választ adnak rá a gyártók.

Tovább a cikkhez

A mop újraértelmezése

- sokkal több, mint egy kisméretű súroló-automata

A márciusi londoni Cleaning Show 2015 kiállítás egyik kiállítója a szerző cége volt, ők kapták meg az innovációs díjat padlótisztítási és általános kategóriában. De nemcsak ezért emelkedtek ki a mezőnyből, hanem azért is, mert a látogatók pillanatnyi nyugtot sem hagytak nekik. A cikkben a cég kereskedelmi igazgatója (Tibor Killi, az ifjabbik) meséli el annak a terméknek történetét, ami ekkora izgalmat okozott, illetve azt, hogy szerinte miért is volt rá ilyen jelentős érdeklődés.

Tovább a cikkhez

5 tanács az edzőterem tisztán tartásához

- a profit bánja, ha erre nem figyelnek a klubok

A fitneszterem tisztán tartása nehéz feladat, akár az öltözőtőre, a futópadra vagy a többi helyiségre/felületre gondolunk. Ennek ellenére sosem szabad lazítani, ha a takarításról, tisztításról van szó. (És nem csak azért, mert jöhet az ellenőrzés, meg a bírság.) Nyomós érv, hogy minél jobban odafigyel a klub a tisztaságra, annál jobbak lesznek a növekedési számai, illetve annál inkább képes lesz megtartani tagjait és profitálni.

Tovább a cikkhez

A felületgyilkos

- a sorozat folytatódik

Kriminológiai hasonlattal élek, hogy bemutassam azt, ami alapjaiban változtatja meg a nézőpontodat a takarítás végtermékét illetően. Azt is szokták mondani, lehet, hogy fordítva ülsz a lovon. Ne kapd fel a fejed, eddig én is azt hittem, hogy jól fogom a gyeplőt, és én kormányozom a jószágot, de bizony mire feleszméltem a markomban egy csomó lószőrrel, rájöttem, hogy ez nem az a bőrszíj, amire gondoltam, és ha cibálom, az nem oda vezet, ahova akarom.

Tovább a cikkhez

TTT20

TTT20

TTT20

- Mondja el véleményét a TTT-ről!

Tovább a cikkhez

TTT20

TTT20

TTT20

TTT20

TTT20

TTT20

TTT20

TTT20

- Mondja el véleményét a TTT-ről!













Tovább a cikkhez

TTT20

Sok takarítót fokoznak le közmunkássá

– jogi értelemben a meglevő alkalmazottak kirúgása árán is lehet alkalmazni közmunkásokat

Néhány napja botrány lett belőle, hogy kiderült: a Klik az egyik legnagyobb közfoglalkoztató az országban, ahol több mint négyezer közmunkás dolgozik. A helyzet azonban ennél sokkal súlyosabb: állami és önkormányzati intézmények sokaságánál napi gyakorlat, hogy az alkalmazottakat közfoglalkoztatottakra cserélik.

A Klik-botrány azután robbant ki, hogy az LMP Balog Zoltán és Pintér Sándor minisztereknek jelezte: tudomásuk szerint a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ meglevő közalkalmazotti állásokat szüntet meg, és a munkahelyeket közfoglalkoztatottakkal tölti fel (nem ritkán úgy, hogy az elbocsátott alkalmazottat foglalkoztatják vissza közmunkában) - írta a Népszabadság.

Tovább a cikkhez

Országos konferencia

- Létesítmény-gazdálkodás az egészségügyben

Az általánosan elfogadott definíció szerint a létesítmény-gazdálkodás (facility management) a szervezeten belül a munkahely és a munkavégzés szükségleteihez kapcsolódó belső szolgáltatások iránti kereslet és kínálat menedzselése a szervezet stratégiájának figyelembe vételével. Ez az iparág állítja elő a nemzeti össztermék 7%-át, foglalkoztatja a lakosság 9-11%-át. Erre a szervezetet támogató tevékenységre természetesen szükség van a hazai egészségügyben is, ahol magának az épület- és eszközállománynak teljes tételes felmérése, a felmérés eredményeinek validálása és kataszterbe rendezése is még csak folyamatban van.

Tovább a cikkhez

TTT20

Az ételek íze után a mosdók és az éttermi rész tisztasága a legfontosabb az étterem-látogatóknak

- Egy európai felmérés szerint a mosdók tisztasága a második leggyakoribb elégedetlenségi tényező a lassú kiszolgálás után

Több mint 3000 éttermi vendég bevonásával az SCA globális márkája, a Tork megbízásából készített felmérés azt mutatta, hogy 10-ből 9 válaszadó szerint fontos, hogy a vendéglátó egységek mosdói legalább olyan színvonalat képviseljenek, mint az étkezési terület. A válaszadók 61%-a pedig nagyra értékeli, ha láthatja, hogyan készítik elő az ételt a nyitott konyhában, továbbá a vendégek 67 százalékának az is kiemelten fontos, hogy módja legyen megítélni az éttermi konyha tisztaságát és higiéniáját. Annak vizsgálatához, hogy az éttermi élmények hogyan jelennek meg a vendégek szemén keresztül, a Tork modern szemkövető technológia felhasználásával vizuális „hőtérképet” is készített a vendégek élményeiről olyan szemüvegek alkalmazásával, amelyek rögzítik a vendégek szemének minden mozdulatát és tekintetük irányát.

Tovább a cikkhez

Semmelweis öröksége

A fertőzések megelőzésének legegyszerűbb eszköze a kézmosás

Kézmosás világnapja

A fertőző betegségek 80 százaléka közvetlen érintkezés útján terjed. A külső környezettel közvetlenül érintkezésbe kerülő bőrfelszínek közül a kéz tekinthető a legszennyezettebbnek, esetenként a legfertőzőbbnek. Ezért a gyakori, alapos szappanos kézmosás a fertőzések megelőzésének egyik legegyszerűbb módja. Erre hívja fel a figyelmet az ÁNTSZ a Kézhigiénés Világnapon.

Tovább a cikkhez

TTT20

- 20 éves a TTT-magazin, ami jó apropó arra, hogy beszéljünk a hogyan továbbról

Szeretném, ha ön is kifejtené a véleményét, mit gondol a lapról, és milyennek szeretné látni a jövőben. Hogy ezt megtudjam, fel fogok tenni néhány kérdést, és megtisztelne azzal, ha mint szakmabeli, mint a tisztítás-technológia jövőjét kiemelten fontosnak tartó személy, válaszolna akár a szavazásban, akár elküldené nekem ([email protected]), amit gondol, lát, érez a TTT-magazinnal kapcsolatban.

És most jöjjenek a kérdések. Egy-egy kérdésre 1 héten át lehet szavazni.

Tovább a cikkhez

Future FM (X)

Future FMTeljes körű facility management szolgáltatás 1991 óta társaságunk tevékenységi köre a piac és ügyfeleink változó igényeinek megfelelően folyamatosan bővült, mára meghatározó szereplőjévé váltunk a magyarországi létesítménygazdálkodási piacnak. Szolgáltatásainkat országos hálózatunkon keresztül biztosítjuk, az ország több mint 168 városában nyújtunk facility management szolgáltatást.

Tovább a cikkhez

Kedves iskola- óvodavezetők, gazdaságisok, gondnokok, iroda- és hivatalvezetők! - 2015 Március

2015 MárciusMár megszokhatták, hogy ilyenkor április végén egyszer csak „bepottyan” önökhöz egy Tiszta Tér Technológia magazin, amiben kifejezetten olyan témákat is találhatnak, amelyek az intézményeik takarításához, tisztításához higiéniájához kapcsolódnak. Íme, mivel készültünk most!

Tovább a cikkhez

A lapos mop egyáltalán nem ördögtől való

— a takarítók is erre vágynak, csak még nem tudnak róla

A terepen járva azt látjuk, hogy az iskolák, óvodák szívesen korszerűsítenék a seprés-felmosás napi feladatát, de az újítás gyakran azon bukik meg, hogy a takarítók mereven ellenállnak. Mert emberből vannak: a megszokottal érzik magukat biztonságban, az újtól meg tartanak, hátha nem boldogulnak majd vele. Pedig ha tudnák, mennyivel könnyebb dolguk lenne...! Íme egy kis kedvcsináló, vagy ha úgy tetszik súgó az új eszközök használatához, sok képpel.

Tovább a cikkhez

A profi

- avagy miről álmodik a királyréti kisvonat?

Kedves Kollégák! – akik botcsinálta vállalkozóként, vagy a szakmájuk iránt érzett olthatatlan szerelemtől késztetve, és persze biztos megélhetést remélve lettetek takarítóvállalkozók. Veletek szeretném megosztani az alábbi néhány gondolatomat remélve, hogy néhányotokból sikerül kicsalogatnom a leírtakkal kapcsolatos gondolatokat.

Tovább a cikkhez

ISSA TISZTÍTÁSTECHNIKAI SZABVÁNY 0714-2014

- A tisztaság mérése a K-12 iskolákban

Ezt az ISSA szabványt, amely K-12 (12 év alatti diákokat oktató) iskolákban a tisztaság mérését szabályozza, konszenzus alapján dolgozták ki iparági szakértők, szakmai szervezetek, oktatási intézmények és egyéb szervezetek.

Tovább a cikkhez

Nem jó, ha vissza kell tartani

– hogyan kerülhetőek el a koszos iskolai toalettek?

Dániában a jobb higiénia eléréséért küzdő szervezet (Council for Better Hygiene) évek óta szervezi a nemzeti iskolai toalettnapot (National School Toilet Day). Céljuk a rendezvénnyel az, hogy felhívják a figyelmet rá, nem mindegy, milyen állapotban vannak az oktatási intézmények WC-i.

Tovább a cikkhez

TOD helyett TÖD-öt mond a MATISZ

— tudja meg, mennyi az idén a takarítás minimális önköltségi díja a szövetség ajánlása szerint

A Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (MATISZ) idén újrafogalmazta irányadó takarítási költségmutatóját, és már nem Takarítási Óradíjnak (TOD), hanem Takarítási Önköltségi Díjnak (TÖD) nevezi. Ami nem változott, hogy a TÖD a legalacsonyabb szolgáltatási önköltségi óradíjat kívánja modellezni, amelynél kisebb díjból a szövetség álláspontja szerint a hatályos és vonatkozó törvények, jogszabályok betartásával, valamint a szakmai szempontok figyelembe vételével nem megvalósítható a takarítási szolgáltatás.

Tovább a cikkhez

Kisdiákok igényeire szabva

- 5 tipp a megfelelő kézszárító kiválasztásához

A tökéletes mosdóhelyiséghez kell egy jó kézszárító is, és ha iskoláról van szó, nem árt az sem, ha a masina nem csinál túl nagy zajt. Mert az ijesztő lehet. A gyerekek már csak tudják.

Tovább a cikkhez

A seprőgépek ergonómiája

- ha Józsi, vagy Rózsi jól érzi magát, a munka is jobban megy

Mennyire fontosak egy vezetőüléses seprőgépnél az olyan tényezők, mint a kényelem, az egyszerű használat és a biztonság? A szerző a seprőgépgyártókat kérdezte arról, milyen fejlesztéseket kínálnak legújabban, és azt is kiderítette, milyen hatásuk van ezeknek a termelékenységre és a teljesítményre.

Tovább a cikkhez

RAL-GZ 902

– minőségirányítás a német szerződéses takarításban

Úgy tűnik, Németországban a megrendelők hajlanak arra, hogy a korábbit hanyagolva egy új minőségszabvány mellé tegyék le a voksukat

Tovább a cikkhez

Egy okkal több, hogy a kockázatokat ne bagatellizáljuk el!

– hátborzongató történet nem csak nyaralótulajdonosoknak!

Hurrá, itt a tavasz, hétvégenként ismét irány a telekre! ... a téli álmot alvó nyaralók tavasszal ismét benépesülnek, a városi ember vágyik a szabadba... Teendőink: először az ősszel lezárt házikó kitakarítása, majd irány a kert. A gondos növényápolás pedig gyümölcsöző eredményt hoz majd a kertművelőnek.

Tovább a cikkhez

Gondolatok a takarító-szolgáltatás társadalmi elfogadottságáról

- 5 tipp, hogyan lépjünk túl a 70-es évek takarítási színvonalán

„Két ember beszélget. Az egyik kérdezi a másiktól: Sikerült valahol elhelyezkedned? Mit dolgozol most? A másik válaszol: Igen. Egy takarítócégnél dolgozom. Az egyik: Mit csinálsz? Csak nem takarítasz? Nem találtál valami rendes munkát?”

Tovább a cikkhez

6 tipp, hogyan harcoljunk a fertőzések ellen

- hogyan takarítsunk és fertőtlenítsünk az iskolákban, hogy megfékezzük az influenza terjedését?

A takarítás és fertőtlenítés része annak az átfogó megközelítésnek, amellyel megelőzhető az iskolákban a fertőzőbetegségek elterjedése. Az influenza terjedésének megfékezésénél a védelem első vonala, hogy beoltatjuk magunkat. Egyéb intézkedések között van, hogy a köhögés és tüsszentés alatt zsebkendőt tartunk magunk elé, kezet mosunk és a beteg embereket távol tartjuk a többiektől. Az alábbiakban azok a tippek szerepelnek, amelyek specifikusan a takarítás és fertőtlenítés segítségével lassíthatják le az influenza terjedését, például egy iskolában.

Tovább a cikkhez

Trendi mopolás

– a sokoldalúság fontos hajtóerő lehet

Ismerje meg egy gyártó szemüvegén keresztül, mik a legfontosabb trendek ma a mopolási felszereléseknél, hogyan reagálnak a gyártók a felhasználók újabb és újabb elvárásaira. Például arra az igényükre, hogy mindig még termelékenyebb, jobb higiéniai színvonalat eredményező és alacsonyabb költségű eszközöket szeretnének használni. A professzionális mopolóeszközök világában a fő trendek egyike az, hogy a vödrökre és présekre támaszkodó hagyományos takarítási módszert fokozatosan és egyre inkább helyettesítik a modern, előre benedvesített mopok technikájával.

Tovább a cikkhez

Kedves cégvezetők, takarítók és forgalmazók! - 2015 április

2015 ÁprilisKöszönöm, hogy előfizették az idei évre a TTT-magazint, igyekezzük ezt a bizalmat az idén is megszolgálni. Ahogy már az előző számunkban is jeleztem, 20 éves idén a lap, és szeretnénk ezt az alkalmat felhasználni arra, hogy egy kicsit frissítsünk, újítsunk. Reméljük, ebben partnerek lehetünk. Volt már egy megbeszélés, és utána e-mailen kaptunk pár ötletet. Azonban itt nem állnánk meg. Tervezünk még véleménybegyűjtést kérdőívek útján, és személyes megbeszéléseket. Mindezt úgy fogjuk fel, mint befektetést a jövőbe.

Tovább a cikkhez

Nilfisk SC500(X)

– Gondos tervezés a termelékenység növelése és a takarítási költségek csökkentése érdekében

Az SC500 tervezésekor minden apró részletre figyeltek, kezdve a tisztítási munka könnyebbé tételétől egészen a minőségre, termelékenységre való törekvésig, költséghatékony víz és tisztítószer használata mellett.

Tovább a cikkhez

Legyen nagy, használt és felújított

- új dimenziókat nyithat egy takarítócég életében, ha az újon kívül más lehetőséget is megfontol a gépbeszerzésnél

A Tiszta Tér Technológia 2012-es évfolyamában egyszer már bemutattuk egy rövid cikkben a magyarországi, és ezen keresztül a külföldi használt takarítógép-piacot. Az elmúlt két és fél évben azonban ebben a piaci szegmensben Magyarországon jelentősnek mondható (az iparilag fejlettebb országokban kevésbé nagy) változások történtek. Az elmúlt két-három évben a használt takarítógépek iránti igény tovább növekedett a hazai piacon, éspedig a tapasztalatok szerint a nagyobb gépméretek irányába tolódott el a kereslet. Igaz ez mind a felmosó- mind a seprőgépekre, habár az változatlanul áll, hogy sokkal nagyobb a felmosóautomaták iránti igény és érdeklődés is.

Tovább a cikkhez

Kockázatok a fapadló-felújításban

- ha szükség lenne egy trükkre

A szerző elmagyarázza többek között, hogy milyen padlóápolási buktatók lehetnek egy élettartamának késői szakaszában levő faburkolatnál, ha azt újszerű állapotba szeretnék hozni. Az Egyesült Királyságban naponta 10.000 m2 fapadlót raknak le; ezek többnyire nyers állapotban vannak. Ezek után költői a kérdés: megengedheti-e magának bárki (takarítócég), hogy azt a piacot, amely ezeknek a padlóknak a karbantartását és bevonatolását jelenti, figyelmen kívül hagyja?

Tovább a cikkhez

Ilyen takarítókocsira vágynak az ügyfelek

- trendek, igények, előnyök, amelyekkel be lehet előzni a többiket

Kinézet, rugalmasság, fenntarthatóság, költségkímélet. Csupa előny. De közülük melyek azok, amelyek a takarítókocsik piacát irányítják? Ennek kiderítésére a gyártókat kérdezte a szerző.A takarítókocsik piaca állandóan fejlődik. A higiénia és a biztonság igénye vezetett például oda, hogy a hulladékok és szennyezett anyagok tárolására szánt rekeszeket zárhatóvá tegyék. Napirenden van a fenntarthatóság kérdése is, ami olyan strapabíró kocsik egész generációját hozta létre, amelyek újrahasznosítható anyagokból és alkatrészekből készültek. Mivel pedig egyre több vállalat keresi a lehetőséget, hogy vállalati arculatát vonzóbbá tegye, egyre nagyobb igény van az olyan személyre szabott kocsikra is, amelyeken el lehet helyezni a céges logókat és szlogeneket. S hogy mennyire tartják fontosnak a vásárlók emellett a költség, a rugalmasság és az egyszerűség kérdését? És még milyen fontos elvárásaik vannak, amelyek a mai piacot befolyásolják? Jó kérdés!

Tovább a cikkhez

Mindenkinek kell egy lehetőség

- kivételes hozzáállás a munkaerőpiacon

Van, aki számára a munkahelyi beilleszkedés mindennapos probléma. A müncheni repülőtéren különösen fontosnak tartják, hogy a megváltozott munkaképességű (testi fogyatékkal élő) munkatársak helyzetüknek megfelelő munkahelyet kapjanak. Tulajdonképpen minden vállalat számára magától értetődőnek kellene lennie annak, hogy azokat az embereket, akik egészségileg hátrányos helyzetben vannak, a lehető legjobb módon integrálja a munka világába – mondja a 32 éves Petra Axenböck, a munkáltató megváltozott munkaképességű alkalmazottakat képviselő megbízottja a müncheni repülőtéren. Ez a hozzáállás manapság mindenesetre még kivételnek számít a munkaerőpiacon.

Tovább a cikkhez

Coca-Cola – a tisztaság kötelező!(X)

- Minőséget szolgáltatni a világ egyik legnagyobb gyártójának.

Immáron 8. éve, hogy a FAKULTÁS FM Létesítménygazdálkodási Kft. megnyerte a Coca- Cola HBC Magyarország által kiírt takarítási (tisztítás-technológiai) pályázatot a gyár dunaharaszti központjában.Az 500 fős központi irodaházban dolgozó cégvezetés felelős a gyár 22 országot ellátó termeléséért, mely nem kevesebb, mint 13 000 embernek ad közvetlenül és közvetetten munkát Magyarországon. A FAKULTÁS FM életében ez hatalmas sikert és lehetőséget jelentett, hisz a Coca-Cola, a világ legismertebb multinacionális vállalata bizalmának elnyerésével a cég bevétele és szakmai reputációja jelentősen megnőtt.

Tovább a cikkhez

European Cleaning Days

– tenni kell a professzionális takarítás megismertetéséért

Az EUnited Cleaning szövetség, amely az európai takarítógép-gyártókat fogja össze, új kampányt indított el, amelynek neve European Cleaning Days (ECD, európai takarítási napok). A program célja, hogy közismertté tegye, mennyire fontos a professzionális takarítás, és milyen előnyei lehetnek például az iskolákban, hivatalokban, irodákban, kórházakban, reptereken, vasútállomásokon, stb.

Tovább a cikkhez

A linóleumburkolat – ami nem PVC

— a látszat nem csak néha csal, de felül lehet kerekedni rajta

Sokan azt hiszik, kezelés szempontjából mindegy, hogy linóleum, vagy PVC-padlóról van szó, hiszen olyan egyformák kinézetre. Ha a megrendelő gondolja ezt, az még bocsánatos „bűn” lehet.

Tovább a cikkhez

Válogasd meg a vevőidet, ha jót akarsz!

— a jó vevő legfőbb ismérve, hogy értéket akar kapni, és azt hajlandó is megfizetni

Ez komoly? A mai időkben kikötni, hogy ki lehet a jó vevő??? Hát nem úgy van, hogy aki megrendel valamit, az már mind „jó vevő”? Hadd provokáljalak: szerintem nem! Lehet, hogy első ránézésre bizarr a felvetés, ám az a tapasztalatom, hogy bizony-bizony elég gyakran kell békát nyelnie utólag annak, akinél „minden mindegy, jöjjön bárki” alapon működik a vevőkiválasztás.

Tovább a cikkhez

Vizsga kell a takarítógép vezetéséhez?

- egy hatósági határozat korábban azt mondta ki, hogy igen

Nyári számunkból talán még emlékeznek rá, áprilisi volt az a munkavédelmi határozat, amely kimondta, hogy a vezetőüléses takarítógépet (a határozatban konkrétan egy GHIBLI S 5 típusúról volt szó) csak megfelelői kezelői /vezetői engedély birtokában használhatja a takarító. Ami meglepett minket, mert eddig ilyenről nem hallottunk. Már júniusban próbáltunk utánajárni, mi indokolja a határozatot, és mit jelent ez a takarítócégeknél a jelenre, jövőre nézve. Küldetésünk akkor nem járt sikerrel, most viszont megnyugtató választ kaptunk a Nemzetgazdasági Minisztériumtól.

Tovább a cikkhez

A Henkel teljesítette a 2014. évi pénzügyi célokat

— Jó teljesítmény egy kihívásokkal teli környezetben

Az árbevétel 0,4 százalékkal 16,428 milliárd euróra nőtt (szerves növekedés: +3,4 százalék)
Az üzemi eredmény* 2,9 százalékkal 2,588 milliárd euróra nőtt
Az árbevétel-arányos megtérülés* (EBIT-marzs) 0,4 százalékponttal 15,8 százalékra emelkedett
Az elsőbbségi részvények hozama* (EPS) 7,6 százalékkal 4,38 euróra nőtt
A javasolt osztalék 7,4 százalékkal, elsőbbségi részvényenként 1,31 euróra nőtt

Tovább a cikkhez

Kedves Olvasó! - 2015 Január

2015 Január20 éves lett a Tiszta Tér Technológia magazin, ami öröm nekem, és gondolom büszkeség a takarítószakmának is. Meg szeretném köszönni azoknak, akik kitartottak mellettünk, cikkeikkel, hirdetéseikkel, előfizetésükkel lehetővé tették, hogy ezt megérjük. A hűségük számomra mindennél értékesebb, és megalapozza a folytatást.

Tovább a cikkhez

ISSA/INTERCLEAN CEE - VARSÓ (X)

- látogasson el ön is április 22-24 között a tisztítás-technológiai kiállításra

Az ISSA/INTERCLEAN CEE kiállítás április 22–24. között lesz Varsóban, ahol szeretettel várják a nemzetközi takarító-közösség tagjait egész Közép-Európából, ezen belül Magyarországról is, valamint a balti államokból, a Balkánról, és Dél-Kelet-Európából.

Tovább a cikkhez

Megalakult a MATISZ forgalmazói szekciója

- a szekcióelnököt kérdeztük a célokról és a tervekről

Antal Péter

A Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (MATISZ) december 4-én egy hosszú távú együttműködést alapozott meg: az addig kizárólag a takarító-szolgáltatókat magába foglaló szervezet kitárta kapuit a gyártók és a forgalmazók előtt. Január 20-án pedig megtartotta első ülését a megalakuló forgalmazói szekció, melynek elnökévé a 11 tagcég Antal Pétert választotta, aki az AMSA Higiénia Kft. ügyvezető igazgatója. Őt kérdeztük a célokról és tervekről.

Tovább a cikkhez

„A minőség a renddel és a tisztasággal kezdődik” – 12.

— a hallgatásnak ára van, a hallgatással csak elfödjük a bajt

A mindenki számára megfelelő minőségű tisztítási szolgáltatás megrendelése nem mindig pénz kérdése, és/vagy annak a hiánya. A pénz szerintem csak a kifogás, és nem a valós ok.

Tovább a cikkhez

Eggyel több ok, hogy leszokjon a dohányzásról

— hátborzongató történet, nem csak dohányosoknak

Biztosan ismerik azt a mondást, hogy az okos ember mindig más kárán tanul. Ezt az elvet meglovagolva új sorozatot indítunk, amelyben egy-egy konkrét, megtörtént takarítási (bal)eset kapcsán szeretnénk elgondolkodtatni az olvasókat.

Tovább a cikkhez

5 tipp a tiszta padlókért

— tartsunk tisztán minden folyosót a polcok között

Hasznos padlóápolási tanácsok az élelmiszer-kiskereskedelmi boltok élelmiszer-biztonságának javításához és a vevői bizalom és hűség eléréséhez.

Tovább a cikkhez

TopLock Indoor Aquasoft(x)

TopLock ablaktisztító rendszerünk keretén belül szeretnénk bemutatni az új TopLock Indoor Aquasoft speciális ablaktisztító készülékünket, amely megfelel a legmagasabb professzionális igényeknek.

Tovább a cikkhez

Itt tartunk

- a piros ász, ami a végén mindent eldönt

Vettem a bátorságot, és felnagyítottam, milyen rengeteg fonákság, értelmetlenség, ellentmondás, következetlenség, szakmaiatlanság van a mai takarítási pályázatok közül néhányban. Azokban a leírásokban, amelyek alapján árat kell adnunk, és dolgoznunk kell. Az olvasó meg döntse el, kinek jó ez az egész.

Tovább a cikkhez

MATISZ – Eseménynaptár, 2015

A Gyártó és Forgalmazó cégek belépésével várhatóan új szintre emelkedik a takarítási szolgáltatásokat végző cégek és beszállítóik közötti jó szakmai viszony.

Tovább a cikkhez

Okos munkaerő-programozás a takarítószektorban

- online rendszerrel tették tervezhetőbbé és áttekinthetőbbé a takarítók beosztását

Az eCJ folyóirat főszerkesztője az amszterdami repülőtérről tudósított, ahol a szerződéses épületszolgáltatásokért felelős vállalat munkaerő-programozási rendszert kezdett alkalmazni. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ma már a teljes (takarító)személyzetet számítógéppel irányítják, nem pedig a korábbi papíralapú rendszerrel. A váltás a szolgáltatócég személyzeti szaktanácsadója szerint jelentős megtakarításokat hozott minden területen.

Tovább a cikkhez

A takarítók öntisztuló mosdókat szeretnének

- a szanitertakarítás rendkívül népszerűtlen és nehéz feladat

A hivatásos takarító-szakemberek még a testváladékok feltisztítását is szívesebben vállalják, minthogy a nyilvános toalettekben levő foltokkal és szagokkal kelljen megbirkózniuk – állapítja meg egy új amerikai tanulmány.

Tovább a cikkhez

A védelmet nem elég kiépíteni

- a biztonság érdekében rendszeres ellenőrzésre is szükség van

A Eurosafe Solutions cég igazgatója arról mesél, a kockázatok minimalizálásánál miért is annyira lényeges egy épület leesés elleni és téli védelmi rendszerének tökéletes tesztelése. Vagyis az, hogy ezt a vizsgálatot a lehető legkorszerűbb technikai eszközökkel végezzék el.

Tovább a cikkhez

A takarítószektor jövője

– kipróbálás alatt az irodai takarítórobot

A european CLEANING JOURNAL német tudósítója azt boncolgatta, milyen jövőjük lehet a takarítóiparon belül a robotoknak.

Tovább a cikkhez

Kedves Olvasó! - 2015 Február

Bevezettünk néhány újítást az idén 20 éves lett a Tiszta Tér Technológia magazinnál. Az egyik, hogy a Facebookon keresztül próbáljuk hirdetési támogatással minél több érdeklődőhöz eljuttatni a legjobban sikerült cikkeket.

Tovább a cikkhez

Hatékony és energiatakarékos tisztítási teljesítmény(x)

Az új Nilfisk VP600 lényeges előnyöket nyújt és emellett rendkívül vonzó!

Tovább a cikkhez

Euforikus hangulatban a takarítók

— új lendület hajtja a szakmabelieket, fogékonyabbak az újra, és buzog bennük a tettvágy

Röviden takarítógurunak nevezik. Hosszabban ő a magyar takarítóképzés elindítója, a Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (MATISZ) vezető szakértője, a Tisztítás-technológiai Tudományok Intézetének (TTTI) szakmai vezetője, a CleanEurope szakmai verseny megálmodója, és az WordSkills Europe megmérettetés vezető szakértője.

Ritz Tibort kérdeztem arról, milyen változások voltak mostanában a szakképzésben.

Tovább a cikkhez

Mi az, ami kilóg a takarítás díja alól?

— tegyük a helyére a takarítás szolgáltatáshoz kapcsolódó egyéb szolgáltatásokat

Úgy érzem, a gyakorlatban kicsit összekutyulódtak a dolgok, amikor arról van szó, hogy milyen perifériás tevékenységek, vagy termékek tartoznak bele, vagy nem tartoznak bele a takarítási szolgáltatás díjába. Elmondom, én mit gondolok erről, és miért.

Tovább a cikkhez

„Erőteljes, gyors Megoldás fajsúlyos üzleti kihívásokra!”

— Action Learning és Megoldás központúság

Létezik egy nagy hatékonyságú szervezetfejlesztési módszer, melyet globális nagyvállalatok ugyan úgy használnak, mint kormányzati szervek, nonprofit szervezetek épp úgy, mint fejlődni kívánó közepes vállalkozások és igényes kis cégek.

Tovább a cikkhez

A fenntartható takarításért

– ezért fontos, hogy a dolgozók, a takarítók jól érezzék magukat a bőrükben

A vonzó munkahelyi környezet biztosítása kulcsfontosságú kell hogy legyen bármilyen fenntarthatósági politikában, mivel az támogatja az „Emberek, Bolygó, Profit’” képlet „emberek” részét . A szerző a takarítószektor vállalatainak képviselőit kérdezte meg arról, mit tesznek ők, hogy személyzetük tagjait biztonságban, egészségben és boldogságban tudják megtartani, és hogyan segítik az embereket a tágabb közösségben.

Tovább a cikkhez

Luxusillatokra vágyunk

- az illatosító-szerek arra is jók, hogy megkülönböztessék a cégét a többiektől

Mik a legfontosabb illatosítási trendek manapság? Még mindig az édes, nehéz illatú légfrissítőket igényeljük, vagy kezdjük előnyben részesíteni a szerényebb, frissebb aromákat? Ha pedig az ügyfelek ízlése változik, hogyan tudnak a légfrissítőgyártó-cégek alkalmazkodni a követelményekhez?

Tovább a cikkhez

Inkább egy szolgáltatót akarnak

- Amerikában egyre nagyobb az igény a „teljes üzemeltetési” modellre

Az FM (épületüzemeltetés) ügyfelei, megrendelői nem több, hanem inkább egyetlen szolgáltatót akarnak – ez derült ki egy nemrégiben készített amerikai tanulmányból.

Tovább a cikkhez

Okos rendszerek a lábunk alatt

- meg kell fogni a szennyeződéseket és a pénzt is

Kevesen szentelünk figyelmet a szennyfogó-rendszernek, amikor belépünk egy-egy középületbe. Pedig a lábunk alatt minden valószínűség szerint olyan okos megoldás rejtőzik, amely egyidejűleg több funkciót is teljesít. De mit mondanak erről a gyártók, mit tartanak ők a szennyfogók fő feladatának?

Tovább a cikkhez

A jó beszállító okos kiválasztása…

— aki választ, merjen igényes lenni!

Úgy gondolom, amikor egy szolgáltatás, mondjuk a tisztaság megvásárlásáról van szó, nincs helye a szemérmességnek, a maszatolásnak, a szerencsének. Annál inkább helye van a tudatos választásnak. Ez pedig a megrendelő dolga. Mint ahogy az is, hogy felkészüljön a kiválasztásra. Hozzád szólok most, kedves „Megrendelő”.

Tovább a cikkhez

Számlázás 2015-től

- adminisztráció-csökkentés jeligére

Kedves Olvasóink! Már régóta szerettük volna, de az idén meg is léptük: átálltunk az online számlázásra.

Tovább a cikkhez

Ők lettek az év üzemeltetője!

- 8 kategóriában összesen 9 díjat osztottak ki az „Év Irodája” versenyen

Az Év Irodája verseny idei díjátadó gáláját a Budapest Music Centerben tartották meg február 5-én. A neves szakemberekből álló zsűri 8 kategóriában összesen 9 díjat osztott ki – írta realista.hu.

Tovább a cikkhez

Aladdin Nagy Kft. - TAKARÍTÓCÉG

Cím: 2800 Tatabánya Akácfa u. 31. (Komárom-Esztergom)

Telefon: +36 34 425-413

Fax: +36 34 511-639

E-mail: [email protected]

Aladdin Nagy Kft-Napi piperetakarítás irodákban;
- ipari területeken;
-általános nagytakarítás;
-építõipari átadás elõtti nagytakarítás;
-ablaktisztítás;
-szõnyegtisztítás;
-kárpit-, autókárpit-tisztítás.
Az Aladdin Nagy Kft weboldala

EMIL ÉS TÁRSAI Kft. - TAKARÍTÓCÉG

Cím: Debrecen 4033 Veres Péter u. 108. (Hajdú-Bihar megye)

E-mail: [email protected]

Emil és Társai Kft. -24 órás munkavégzés;
-intézmények napi tisztítása;
-szőnyeg és kárpittisztítás;
-ablaktisztítás;
-átadás előtti nagytakarítás;
-padlózatok bevonatolása;
-kültéri takarítás;
-kosaras emelő bérbeadása

FIX NET Kft. - TISZTÍTÁS-TECHNOLÓGIAI FORGALMAZÓ

Cím: 2051 Biatorbágy Tormásrét u. 8. (Pest megye)

Telefon: (23) 530-492

Fax: (23) 312-682

E-mail: [email protected]

FIX NET Kft.-Takarítógépek óriási választéka és szervizelése!
- ipari porszívók, kárpittisztítók,
- súroló- és seprõgépek,
- professzionális takarítóeszközök,
- magasnyomású mosók,
- habosító berendezések,
- tömlõgyártás,
- tisztítószerek.
FIX-NET Kft weboldala

Future FM Létesítménygazdálkodási Zrt. - TAKARÍTÓCÉG és LÉTESÍTMÉNYÜZEMELTETŐ

Cím: 1148 Budapest Fogarasi út 5. (Pest megye)

Telefon: +36 1 468-4080

Fax: +36 1 468-4088

E-mail: [email protected]

Future FM Zrt.-Teljes körû facilty management szolgáltatás:
-létesítménygazdálkodás,
-üzemeltetés,
-takarítás,
-kertészet,
-étkeztetés,
-gépjármûflotta kezelés, iratkezelés,
-biztonsági szolgáltatások
A Future FM weboldala

Hocz és Medvegy Kft - TAKARÍTÓCÉG és KÖLTÖZTETŐ

Cím: Békéscsaba Kazincy u. 31/b. (Békés megye)

Telefon: 66/442-380

Fax: 66/442-380

E-mail: [email protected]

Hocz&Medvegy Kft.Takarítás, költöztetés!!!!!!!
Ingyenes árajánlat és csomagolódobozok biztosítása.
Raktározási lehetőség, rövid időre is.
Hocz & Medvegy Kft weboldala

NAGY-DUÓ Kft. - TAKARÍTÓCÉG

Cím: Debrecen 4032 Vezér út 3. (Hajdú-Bihar megye)

Telefon: (52) 515-100/5745

Fax: (52) 501-616

E-mail: [email protected]

Nagy Duó Kft.Intézmények teljes körű takarítása, aszeptikus laboratóriumok speciális takarítása, klímaberendezések takarítása, mentesítő mosása, fém, alu- és rozsdamentes krómozott felületek tisztítása, színes endoszkópos vizsgálat (kamerával) min. 18 mm átmérőnél, gyógyszergyárak, gyógyászatieszköz-gyártók nagytisztításágú vízrendszereinek és anyagvezetékeinek belső kémiai tisztítása
Nagy-Duó Kft. weboldala

Nilfisk-Advance Kereskedelmi, Értékesítõ és Szolgáltatóipari Kft. - TISZTÍTÁS-TECHNOLÓGIAI FORGALMAZÓ

Cím: Szigetszentmiklós-Lakihegy 2310 II.Rákóczi F. út 10. (Pest megye)

Telefon: +36 (24) 507-450

Fax: +36 (24) 507-451

E-mail: [email protected]

Nilfisk-Advance Kft.Nilfisk-Advance padlótisztító automaták, seprõ-szívó gépek, kommunális tisztítógépek, háztartási- és ipari porszívók, egytárcsás súrolók, polírozógépek, szõnyegtisztítók, gõztisztítók; Nilfisk-ALTO, magasnyomású mosók, gõzborotvák, ipari porszívók, központi és önkiszolgáló tisztítórendszerek, központi porszívók; Nilfisk-ALTO CarWash önkiszolgáló autómosók; Nilfisk-ALTO, Nilfisk-Advance és JYSK tisztítószerek.
A Nilfisk weboldala

SH-ITB Kft. - TISZTÍTÁS-TECHNOLÓGIAI FORGALMAZÓ

Cím: Budaörs 2040 Kinizsi u. 24. (Pest megye)

Telefon: +36 (23) 500-910

Fax: +36 (23) 500-912

E-mail: [email protected]

SH-ITB Kft.A legnagyobb gép- és eszközválaszték. HAKO képviselet. HAKO padlótisztító automaták; TRON ipari porszívók; EHRLE gõzborotvák, hidegvizes mosók; VERMOP, TTS profi takarítóeszközök; tisztító- és ápolószerek. Tekintse meg bemutatótermünket, hétköznap 8-16 óra között a budaõrsi Kika áruház mögött.
SH-ITB Kft weboldala

Vermop Hungária Kft. - TISZTÍTÁS-TECHNOLÓGIAI FORGALMAZÓ

Cím: Törökbálint DEPO I. ép. Hrsz. 062/66. (Pest megye)

Telefon: 23/336-086

Fax: 23/334-196

E-mail: [email protected]

Vermop Kft.Professzionális takarító rendszerek.
A Vermop Kft weboldala

ablaktisztítás

ablaktisztító eszközök

alumíniumtisztítás

ápolószerek

aszeptikus laboratórium takarítása

autókárpit-tisztítás

biztonsági szolgáltatások

csomagolódobozok

egytárcsás súrolók

ehrle gőzborotvák

előkészített moprendszer

építőipari átadás előtti takarítás

épületüzemeltetés

étkeztetés

facility management

fémtisztítás

gépjárműflotta-kezelés

gőzborotvák

gőztisztítók

gyógyászatieszköz-gyártók nagytisztításágú vízrendszereinek és anyagvezetékeinek belső kémiai tisztítása

gyógyszergyárak tisztítása

habosító berendezések

hako padlótisztító automaták

háztartási- és ipari porszívók

hidegvizes mosók

intézménytakarítás

ipari porszívók

ipari területek takarítása

iratkezelés

irodatakarítás

kárpittisztítás

kárpittisztítók

kefék

kertészet

klímaberendezések mentesítő mosása

klímaberendezések takarítása

költöztetés

kommunális tisztítógépek

kosaras emelő bérbeadása

központi és önkiszolgáló tisztítórendszerek

központi porszívók

krómozott felületek tisztítása

kültéri takarítás

létesítménygazdálkodás

magasnyomású mosók

mikrobiológiai laboratóriumok takarítása

mikroszálas törlőkendők

mopok

nagytakarítás

napi pipere takarítás

napi takarítás

nilfisk-advance és jysk tisztítószerek

nilfisk-advance padlótisztító automaták

nilfisk-alto

nilfisk-alto carwash önkiszolgáló autómosók

nonstop takarítás

padlótisztító eszközök

padlózatok bevonatolása

polírozógépek

porszívó

professzionális takarítóeszközök

raktározás

rozsdamentes felületek tisztítása

seprő-szívó gépek

seprűk

súroló- és seprőgépek

szaktanácsadás

szállodai takarítókocsik

színes endoszkópos vizsgálat (kamerával) min. 18 mm átmérőnél

szőnyegtisztítás

szőnyegtisztítók

takarítás

takarítóeszközök

takarítógépek

takarítókocsik

tisztaterek takarítása

tisztítószerek

tömlőgyártás

törlőkendők

tron ipari porszívók

tts profi takarítóeszközök

vermop profi takarítóeszközök

TTT online előfizetés

Bruttó ár: 3000 Ft

Leírás:

Tiszta Tér Technológia online

A www.tisztatertechnologia.hu „aktuális” cikkeit (amiben benne vannak a Tiszta Tér Technológia magazin nyomtatott számában éven belül megjelent cikkek is) csak jelszóval olvashatja.

Tartalom: szakmai hírek, újdonságok, vélemények, interjúk, riportok, esettanulmányok, takarítási problémák és megoldásaik, stb.

Az online előfizetés megrendelhető a kiadónál (Tisz-Ta-Más Bt.)

Aki magát a nyomtatott lapot megrendeli, az kérésre hozzáférést kap a www.tisztatertechnologia.hu „aktuális”, jelszóval védett tartalmaihoz is!

Tiszta Tér Technológia épülettisztítási szakmagazin éves előfizetés

Bruttó ár: 4998 Ft

Leírás:

Tiszta Tér Technológia címlap Tiszta Tér Technológia épülettisztítási szakmagazin - a profi épülettisztítók lapja. Szakmai hírek, újdonságok, vélemények, interjúk, riportok, esettanulmányok, takarítási problémák és megoldásaik, stb.

Évente 5 alkalommal jelenik meg (február, április, június, szeptember, november), B/5 méretben, 52 oldal terjedelemben. Megrendelhető kizárólag a kiadónál (Tisz-Ta-Más Bt.)
Több példány megrendelése esetén minden harmadik példány ajándék!
Lehetőség van határozatlan idejű előfizetésre is, ami 20% kedvezményt (és minden évben automatikus díjbekérő küldést) jelent.
Aki a nyomtatott lapot megrendeli, az kérésre hozzáférést kap a www.tisztatertechnologia.hu aktuális, jelszóval védett tartalmaihoz is!
ISSN: 1416-7727

TTT magazin - mintapéldány

Bruttó ár: ingyenes

Leírás:

TTT címlap 2012 tavaszi Ha még soha nem találkozott a Tiszta Tér Technológia épülettisztítási szakmagazinnal, szívesen küldünk önnek egy bemutatkozó példányt belőle.

Apróhirdetés a www.tisztatertechnologia.hu oldalon

Bruttó ár: 5000 Ft

Leírás:

ApróhirdetésHa takarítógépeket, eszközöket, egyéb takarításhoz szükséges dolgokat vásárolna, vagy eladna, akkor azt az Apróhirdetés rovatban közölheti. A hirdetés díja egy hónapra vonatkozik. A megrendelés fülre kattintva a megjegyzés rovatba írja be, milyen szöveggel szeretné megjelentetni a hirdetését!

Álláshirdetés a www.tisztatertechnologia.hu oldalon

Bruttó ár: ingyenes

Leírás:

ÁlláshirdetésÁllást keresők és állást kínálók hirdetéseit díjmentesen jelentetjük meg az oldalon, az Álláshirdetés rovatban! A megrendelés fülre kattintva a megjegyzés rovatba írja be, milyen szöveggel szeretné megjelentetni a hirdetését!

Tisztítás-technológia c. könyv

Bruttó ár: 6000 Ft

Leírás:

Tisztítás-technológia Bogdán Tibor, Csordás Tamás és Pataki László: Tisztítás-technológia 2014

A szerzők ajánlása: Könyvünk egyrészt a tisztítás-technológiai szakma elméleti és gyakorlati képzéséhez nyújt szakmai és módszertani útmutatót, másrészt ajánljuk a szakembereknek is hivatásuk gyakorlásához. Azokat az alapvető matematikai, fizikai, kémiai és szakmai törvényszerűségeket ismertetjük benne, melyek a szakma magas szintű gyakorlásához szükségesek. Több évtizedes gyakorlati és elméleti tapasztalatainkat összegyűjtve, elemezve és szakmai elhivatottságtól vezérelve tesszük közkinccsé a könyvben.
A tisztítás-technológia című könyvet ajánljuk mindenkinek, aki a tisztítás-technológiai vagy létesítmény-gazdálkodási iparban tevékenykedik, azért, hogy eredményesebb és sikeresebb legyen. Az elkészítéskor fontos szempont volt, hogy a könyv nyelvezete szakmailag kifogásolhatatlan, de közérthető, vagyis tanuló- és olvasóbarát legyen.
A könyv írása közben törekedtünk megfogalmazni az épített és természeti környezet megóvásának fontosságát. Ezért minden esetben hangsúlyoztuk a kezelőszerek helyes használatának illetve a technológiai fegyelem betartásának jelentőségét.
A könyv három részből áll. Az elsőben a tisztítás-technológiai szakmában előforduló kockázatokkal, tisztasági szintekkel, a tisztítás-technológiai törvényszerűségeivel, hatásmechanizmusaival, a technológiai fegyelemmel és a piktogramokkal foglalkozunk. A második részben a tisztítás-technológiához szükséges háttérismereteket foglaljuk össze. S a könyv harmadik részébem szót ejtünk a környezettudatosságról, a normákról, az ergonómiáról továbbá az alkalmazástechnikai módszereket mutatjuk be. Az olvasó számos ábrát, rajzot, piktogramot, táblázatot és fotót talál a könyvben, melyek mind a jobb megértést segítik.
Második, bővített kiadás, 345 oldal. ISBN: 9789630838672
Postázási költség: 1320 forint!

PuccParádé Tudományos takarítás c. könyv

Bruttó ár: 1999 Ft

Leírás:

PuccParádé Jeff Campbell: PuccParádé
Tudományos takarítás
Fordította: Zalán Magda

A PUCCPARÁDÉ nem más, mint útmutatás a heti takarításhoz. Végiggondolt, egyszerű módszer, amely lépésről lépésre halad: fürdőszoba, konyha, portörlés, porszívózás. A módszert egy CLEAN TEAM nevű, San Franciscó-i takarítóvállalat dolgozta ki. Valamennyi elképzelhető műveletet, technológiát és tisztítószert kipróbáltak, s közben mérték az időt és ellenőrizték a minőséget is. Módszerük segítségével eljutottak odáig, hogy háromszemélyes csapatuk 42 perc alatt takarít ki egy átlagos házat. Tetőtől talpig. 131 oldal.
Illusztrációk: Kelemen István
ISBN 963 9365 14 4
TTT előfizetőknek csak 999 forint
Postázási költség: 241 forint

Durbák Ildikó: Haristum c. könyv

Bruttó ár: 1490 Ft

Leírás:

Durbák Ildikó: Haristum c. könyv"Egyre gyakrabban lobbannak fel a lángok Budapesten. Mintha a tűz tudatos lény lenne. Vagy netán valaki irányítja? A fiatal tűzoltónak, Áronnak rémálmai vannak, megmagyarázhatatlan dolgok történnek vele. Eddig két lábbal állt a földön, de egyre inkább meginog a materializmusa, a természetfeletti betör az életébe. Lesz-e elég ereje, hogy megbirkózzon azzal, amit megtud magáról és a világról? Megtalálhatja a boldogságot és a szerelmet? Megtörténhet valaha, hogy a fekete fehérré válik, és a gonosz megpróbál jót tenni? És vajon bocsánatot nyerhetnek a múlt bűnei?"

Könnyed olvasmány, tökéletes ajándék! Lepje meg szeretteit egy izgalmas, lebilincselő regénnyel.

A postaköltséget a megrendelő fizeti.
ISBN: 978-963-12-1070-5

Cégnév:

Számlázási cím:

Postázási cím:

E-mail:

Telefonszám:

Ügyintező neve:

Megjegyzés:



Hajnali műhelytakarítás az Őrs vezér térnél

Megbízható, józan életű, leinformálható, erkölcsivel rendelkező takarításban jártas 50 év körüli férfi munkatársat keresünk hajnali műhelytakarításra és külső területek rendben tartására. A munkahely az Örs vezér tere közelében található autószerelő műhely. A jelentkezést fényképes önéletrajz formájában várjuk a következő címre : [email protected]

Email-cím: [email protected]

Feladva: 2015-09-16 06:00:00

Feladó: Kovács Béla

Jelentős cégfelvásárlás a magyar piacon

Az olasz cégcsoport holdingvállalatán, a Lucart Spa-n keresztül vette meg a Bokk Paper Kft-t.

Tovább

Megvan az első deklaráltan zölden takarító cég!

-– mérföldkő a magyar takarítóiparban

Elsőként nyerte el Magyarországon takarítócég a Környezetbarát Szolgáltatás nemzeti ökocímkét, amely igazolja, hogy takarítási tevékenységük az adott helyen környezetbarát. A Future FM Zrt. 2015. július 24-én „Irodatakarítás a Tata Consultancy Services Ltd. magyarországi irodájában” címen nyújtott be pályázatot a „Környezetbarát Szolgáltatás” minősítésre és a védjegyhasználati jog elnyerésére.

Tovább

Rendi lett a Helpy



Rend, rendelésre: új névvel dübörög tovább a trendi startup

Az első magyar online takarítás-közvetítő saját felmérésének eredménye alapján áprilistól új néven kínálja szolgáltatásait. A hazai alapítású, Magyarországon működő startup a könnyebb beazonosítás miatt döntött a Rendi név mellett.

Tovább

Egymilliárdos takarítási megrendelés

- ennyiért takarítja a MÁV állomásokat a Jánosik Kft. konzorciuma

A Jánosik és Társai Kft. és stratégiai partnerének konzorciuma nyerte el Délkelet-Magyarország területén és Budapest egy részén a MÁV állomások tisztán tartására és rendbetételére kiírt, évi egymilliárd forintos közbeszerzési pályázatot - közölte a takarítási üzletágban piacvezető cég tulajdonosa az MTI-vel.

Tovább

Környezetbarát takarítási szolgáltatás

- A Future FM Zrt. elsőként nyerte el az ökocímkét

A Future FM Zrt. elsőként nyerte el a környezetbarát takarítási szolgáltatás nemzeti ökocímkéjét, ami hivatott igazolni Magyarországon a termékek és szolgáltatások környezetbarát voltát. A nyertes pályázó szolgáltatása a Tata Consultancy Services Ltd. magyarországi irodájában valósult meg. A védjegyelnyerést igazoló tanúsítvány ünnepélyes átadása is itt történt.

Tovább

A Henkel teljesítette a 2014. évi pénzügyi célokat

— Jó teljesítmény egy kihívásokkal teli környezetben

Az árbevétel 0,4 százalékkal 16,428 milliárd euróra nőtt (szerves növekedés: +3,4 százalék)
Az üzemi eredmény* 2,9 százalékkal 2,588 milliárd euróra nőtt
Az árbevétel-arányos megtérülés* (EBIT-marzs) 0,4 százalékponttal 15,8 százalékra emelkedett
Az elsőbbségi részvények hozama* (EPS) 7,6 százalékkal 4,38 euróra nőtt
A javasolt osztalék 7,4 százalékkal, elsőbbségi részvényenként 1,31 euróra nőtt

Tovább

Számlázás 2015-től

- adminisztráció-csökkentés jeligére

Kedves Olvasóink! Már régóta szerettük volna, de az idén meg is léptük: átálltunk az online számlázásra.

Tovább

Ők lettek az év üzemeltetője!

- 8 kategóriában összesen 9 díjat osztottak ki az „Év Irodája” versenyen

Az Év Irodája verseny idei díjátadó gáláját a Budapest Music Centerben tartották meg február 5-én. A neves szakemberekből álló zsűri 8 kategóriában összesen 9 díjat osztott ki – írta realista.hu.

Tovább

COMFORT Burkolattechnika Szakkiállítás és Konferencia

- Ahol február 21-én középpontban a takarítás!

A budapesti Syma Rendezvényközpontban tartják 2014 február 19-21 között a Burkolattechnika Szakkiállítást. Ennek zárónapján „műsoron lesz” a takarítás is. Íme, milyen programra számíthat, aki kilátogat:

Tovább

Díjat kapott a takarítócég vezetője

- Pintér Zoltán 2013-ban az Év Vállalkozója lett

Középen Pintér Zoltán, Bonto Vanda és Balogh József társaságábanTavaly december 6-án tizenegyedik alkalommal adták át a magyar szellemi élet kiemelkedő képviselőinek a Prima Primissima díjat, és a vállalkozói szférában az Év Vállalkozója díjakat.

Tovább

Új vezető a Tisztítás-technológiai Tudományok Intézeténél

- a cég 1500 takarítót fog kiképezni az idén, már az új OKJ szerint

Gömöri AndreaA Tisztítás-technológiai Tudományok Intézet Kft. alapítója, Ritz Tibor blogján számolt be róla, hogy decemberben átalakították a céget. Hogy miért kellett alapjaiban átszervezni a vállalkozást, annak okaként egy nagy volumenű munkát jelölt meg.

Tovább

Príma-díjat kapott

- Bagosi Sándor gyulai takarítócég-vezető

Bagosi Sándor jobbról az ötödik...

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) ügyvezető elnök­sége a vállalkozás területén elért kiemelkedő eredményeket és a meghatározó közéleti tevékenységet ismeri el a Príma-díjjal.

Tovább

Megnyitott a kelet-közép-európai gépfelújítási és bérlési központ!

- augusztus elsején nyitott meg a kelet-közép-európai piacot Kolozsvárról kiszolgáló takarítógép-felújítási és takarítógép-bérlési központ.

Gorbai AttilaHogy mi ebben az igazi újdonság, arról a Tennant takarítógépeket forgalmazó Tenrom ügyvezető igazgatóját, Gorbai Attilát kérdeztük.

Tovább

Nilfisk-Advance szilárd alapokon (x)

A Nilfisk-Advance több mint egy évszádos tapasztalattal szolgálja ki ügyfeleit, valamint 5000 alkalmazottat foglalkoztat világszerte.

Cégünk dániai központtal rendelkezik, és több mint 40 leányvállalattal büszkélked­het, mindezek mellett megközelítőleg 70 országban van jelen disztribúciós hálózatá­val.

Kevesen tudják, hogy a Nilfisk-Advance magyarországi jelenléte igen jelentős. Gyár­tóegységek találhatók Szigethalmon és Nagy­kanizsán is. Közel 600 főt foglalkoztatunk gyárainkban, ahol padlótisztítókat és porszí­vókat (Szigethalom), valamint magasnyomá­sú mosókat (Nagykanizsa) gyártunk a világ minden tájára.
A magyarországi Nilfisk-Advance Kereskedelmi Kft. a Nilfisk-Advance A/S 100 %-os tulaj­donú leányvállalata, több mint 20 éves tapasztalattal és töretlen dinamikával szolgálja ki a takarítási iparágat.

Tovább