évkezdő

Megjelent a legújabb, a 2018-as évkezdő TTT-magazin!

Kattintson, és máris olvashatja a TTT-pdf-magazin évkezdő számát!



Tovább

ÚJ MÓDSZEREK A BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOK TAKARÍTÁSÁBAN (X)

A kiskereskedelemben nagy szerepe van a padló típusának, minőségének, állapotának. A megfelelő burkolat kiválasztása és annak tisztán tartása jelentheti a különbséget megjelenésben, hatékonyságban és a biztonság tekintetében.

Nagy Sándor a Nilfisk Kereskedelmi Kft. – A világ egyik vezető takarítógép-gyártó vállalatának magyarországi ügyvezetője szerint Magyarországon számtalan különböző anyagot használnak padlóburkolásra a kiskereskedelmi hálózatok üzleteiben.


Tovább

Tartalomjegyzék 2018 évkezdő

– A TTT magazin 2018 évkezdő számának tartalma – megjelent február 26-án!

Kedves Olvasó! Tisztelt Takarítószakma!
Üzletek, bevásárlóközpontok, bankok, irodaházak takarításért felelős vezetői, létesítménygazdák!


A munkaerőhiány égető probléma az egész gazdaságban, és a takarítóiparban is. Múlt időnek lehet tekinteni a minimálbéres takarítót. Nem is baj, kellett ez már. Inkább a bérminimum körül, vagy fölött kell hogy legyen az ajánlott fizetés ahhoz, hogy jelentkezőket találjanak a cégek, és létesítmények a meghirdetett munkákra.

Nem véletlen az sem, hogy a MATISZ az idén is a bérminimumhoz lőtte be az ajánlott takarítási óradíjat. Igazán nehéz helyzetben vannak a cégek, amikor fel kell állítaniuk és fenn kell tartaniuk a takarítói csapatot.

És változó sikerrel igyekeznek a megrendelőknél elfogadtatni az árakban, hogy bizony a munkaerő megdrágult. Különböző becslések látnak napvilágot arról, hogy hány emberre lenne szükség. Kénytelen minden cég versengeni az emberekért, és ahogy mondják, nehéz a gyártósorok munkaerőelszívó ajánlatait überelni.


Tovább

20 kiállító már ott lesz a Budapest Cleaning Show-n!

– Tisztítás-technológiai szakkiálítás

Mint arról korábban már hírt adtunk, 2018. október 5-6-án tartjuk a Budapest Cleaning Show-t a HUNGEXPO B pavilonban. Érdemes mielőbb standot foglalni, ugyanis folyamatosan fogynak a helyek. 20 céggel már biztosan találkozhat a rendezvényen.

2018. október 5-6-án a Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (MATISZ) tervei szerint egy regionálisan is egyedülálló rendezvénnyel lépünk a szakmai közönség elé. A nemzetközi nyitást mutatja az is, hogy megváltozott a szakkiállítás neve: a 2016-os TisztaShow-t követően immár Budapest Cleaning Show néven találhatják meg az érdeklődők a rendezvényt a nemzetközi szaknaptárban.


Tovább

Bérminimum alatt tényleg nem kapni takarítót?

– Ideje felismerni, hogy a takarítás érték

Kovács Zsolt blogján találtunk egy kritikus bejegyzést. Még ősszel írta, de keletkezhetett volna 1-2 évvel korábban, akkor is aktuális lett volna. Lehet, hogy még most is az. Akinek nem inge, ne vegye magára. Aztán mi is körülnéztünk kicsit az álláspiacon.

Tovább

Magasabb lett a javasolt takarítási óradíj

– Ismét bérminimummal számolt a MATISZ

Felülvizsgálta a Magyar Tisztítástechnológiai Szövetség (MATISZ) a tavaly év elején kiadott, 2018-ra vonatkozó ajánlott takarítási óradíjat, és emelt rajta. Ajánlásukat most is a munkaerő minőségére, a munkabérekre befolyással bíró gazdasági tényezők és hatások, a kormányzat által bejelentett minimálbér- és garantált bérminimum-emelés, illetve a takarítóipart sújtó óriási munkaerőhiány figyelembe vételével készítették el.

2018. január elsejétől ismét jelentősen emelkedett a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum is. Változás még, hogy ezzel párhuzamosan tovább csökkent a munkáltatót terhelő szociális hozzájárulási adó, már nem 22 százalék, hanem csak 19,5 százalék.


Tovább

Cafeteria, adózás 2018

– Mi van a béren túl?

2018-ra a munkáltatói juttatások közül nem változott a béren kívüli juttatások köre összeghatára és adózása. Kisebb lett viszont az egyes meghatározott juttatások közterhe. Lett új adómentes juttatás, valamint kedvezőbbek lettek egyes feltételek. Információink szerint a takarítócégek egy része ad juttatást is a béren kívül, ezért összefoglaltuk a lényeget.



Tovább

Amikor csak a vegyszer képes tisztítani

– Az előírások egyre szigorúbbak lesznek

Ahogy az ügyfelek mindinkább a fenntartható megoldásokat keresik, a vegyszermentes takarítás folyamatosan egyre népszerűbbé válik. No de vannak-e még mindig olyan helyzetek, amikor mégis csak a vegyszer a megfelelő megoldás?

A vegyszermentes takarítás egyre erősebb tendencia, egyre több vállalat kínál olyan rendszereket, amelyek a tisztító- és fertőtlenítőszerek helyett olyan alternatív hatóanyagokat használnak, mint pl. a gőz, az ioncserélt víz, az UV (ultraibolya) fény, a mikroszál vagy a nagynyomású víz. A cél nemes: minimalizálni a takarítás negatív hatásait az emberek egészsége és a környezet védelme érdekében. De vannak-e olyan helyzetek, amikor a vegyszermentes oldat egyszerűen nem képes elvégezni a munkát?


Tovább

Mutatjuk, milyenek lesznek a jövő takarítókocsijai

– Kis „lábnyom”, maximális kihasználás

Hogyan tudnak a takarítókocsi-gyártók kifejleszteni olyan kompakt, könnyű kocsikat, amelyek be tudják fogadni mindazokat az eszközöket, amelyekre szükség lehet, vagyis rendelkeznek akkora kapacitással, amire az ügyfeleknek igényük van? Nézzük át azokat a zseniális módokat, amelyekkel maximalizálható a kocsik befogadóképessége.

A kompakt takarítókocsikra egyre nagyobb az igény, mivel olyan előnyöket kínálnak, amelyek esetenként a nagyobb modelleknél kedvezőbbek lehetnek. Például mert kisebb tárolóhelyet igényelnek, és könnyebben beférnek a liftekbe. Emellett könnyebben mozgathatóak és irányíthatóak a folyosókon.


Tovább

Adagolós rémálmok

– Ha kifogy, ha nem jön, ha beszorult

Az adagolónak egyetlen feladata van – ellátni tartalommal a mosdó látogatóját. Csakhogy ez időnként nem teljesül. Az eCJ megkérdezte a gyártókat a közmondásos adagolói üzemzavarokról, illetve arról, hogyan kerülhetőek el ezek a mai kifinomult termékeknél.

A mosdókban használatos adagolóknál aligha van szó rakétatechnikáról: csak annyit kell teljesíteniük, hogy hozzáférést biztosítanak a látogatónak az elengedhetetlen szappanhoz és papíráruhoz. Szomorú azonban, de igaz, hogy ez nem mindig van így.


Tovább

Új, digitális megoldások a takarításban

– De felkészült-e rá a takarítószektor? És a megrendelők?

A digitális megoldások teljes világa nyitva áll a takarítóipar előtt…. de akarja is azt az iparág? A szerző arra is kereste a választ, vajon az ügyfelek örömmel fogadják-e az új műszaki korszakot, vagy inkább megpróbálnak teljes erejükkel ellenállni.

A digitális megoldások ma már mindennapi életünk részét képezik. Az internetet használjuk mindenre, például információgyűjtésre, diagnosztizálásra, navigációra, online vásárlásokra, stb. Magától értetődő kellene hogy legyen tehát a hivatásos takarítóvállalatok számára, hogy természetes előrelépést jelenthet nekik, ha digitális alapú megoldásokat is kínálnak.


Tovább

Komisz padlók

– Ha nehéznek tűnik, akkor is van optimális megoldás

Melyek azok a padlótípusok, amelyek a legkomolyabb kihívást jelentik a takarítóknak? Mi teszi ezeket különösen nehezen takaríthatóvá? És mi a megoldás a problémás esetekre? Íme!

A padlótisztítás olyan feladat, ami semmi másra sem hasonlít. Lehet padlót készíteni bármiből a betontól a fáig, márványtól a linóleumig. És mivel a burkolatok sokfélék lehetnek, számítsunk arra, hogy a padló alapanyagához kell igazítani a tisztítási rendszert.


Tovább

Forradalmi lépés az orosz takarítópiacon

– Elegük lett a fekete foglalkoztatásból és az adókerülésből

Oroszországban új iparági szövetséget hoztak létre a legnagyobb takarítócégek. Erre még nem volt eddig példa náluk. Meg arra sem, hogy mire vállalkozott az új érdekképviselet.

Oroszországban precedens nélküli esemény történt a múlt év őszén – a takarítóipari piac legfontosabb szereplői úgy döntöttek, hogy egyesített erővel hoznak létre egy iparági szövetséget, amelynek célja, hogy olyan szolgáltatási piacot teremtsen, amely átláthatóbb, mindenek előtt az árpolitika területén.


Tovább

Egy takarítócéget is meghekkelhetnek?

– Tippek, hogy védje ki, hogy cége is áldozat legyen

A hollandiai tudósító egy új könyvről számol be, amely a hacking tevékenységről és annak takarítócégekre és beszállítókra gyakorolt hatásáról szól.

Számos vállalat és magánember gondolja a következőt:


Tovább

A tisztaság fél egészség – és fél siker!

– Hollandiában már rájöttek, hogy a tisztaság azonos a termelékenységgel

A VSR (Vereniging Schoonmaak Research, Association for Cleaning Research, holland takarítás-tudományi kutatási szövetség) elnöke, az eCJ holland tudósítója olyan kutatási eredményekről hozott híreket, amelyek azt mutatják, hogy az irodák tisztasági színvonala közvetlenül befolyásolja az alkalmazottak produktivitását.

Nemcsak befolyásolja a termelékenységet a takarítás minősége, hanem az alkalmazottak általános elégedettségéhez is hozzájárul. A dolgozók sokkal jobban érzik magukat, amikor irodájuk tiszta.


Tovább

Nem szégyen a súgásra hallgatni

– Kórokozók tömkelege lehet a bankjegyeken

Az Egyesült Királyságban dolgozó tudósító egy új, az irodai mosdók tisztasági színvonalát tárgyaló tanulmányról számolt be.

Fontos, hogy az épületüzemeltetési (FM) realitásokat időnként felülvizsgálják, és pontosan ezt teszi a Kimberly-Clark cég legutóbbi Professional UK Benchmark Report 2017 (2017. évi EK szakmai tisztasági színvonal) jelentése az irodai mosdók tisztasági színvonalával kapcsolatban. Ráadásul a megszokottnál sokkal jobban kiemelik, mennyire fontos, hogy rendben legyenek az irodai mosdók.


Tovább

Sokkoló kockázatokat fedtek fel a kézmosóknál

– Ideje kidobni a feltölthető szappanadagolókat?

Az utántölthető szappanadagolók még mindig széles közben használatosak a cégeknél, intézményekben, több szektorban is. Pedig a kutatások szerint több baktériumot terjesztenek, mint ahányat eltávolítanak. A szerző arra világít rá, miért kínálhatnak a zárt patronos adagolók biztonságosabb, higiénikusabb és költséghatékonyabb megoldást.

Aki még emlékszik a folyékony szappan előtti időkre, az tudja, milyen hatalmas ugrásnak számított az utántölthető szappanadagolók megjelenése, bevezetése.


Tovább

Aknák a munkaerő-toborzásban

– Piroska és az irodai farkasok, meg a perelhető kérdések

Egy munkahelyi interjú számos vonatkozásban emlékeztet egy első randevúra. Ami pedig a kimenetelt illeti, az igaz szerelemhez hasonlóan eléggé kiszámíthatatlan. Mármint eléggé kétséges, sikerül-e megtalálni az ideális választást, vagy másképp fogalmazva nehéz előre megjósolni, hogy banánhéjakkal, vagy rózsaszirmokkal lesz-e teleszórva a közös út...

A vállalatvezető általában hosszú és termékeny kapcsolatot szeretne, kompetens alkalmazottakkal, a kölcsönös bizalomra és megbecsülésre alapozva. Az állásra jelentkezők is ugyanazt szeretnék, plusz garanciát arra, hogy értékesnek fogják érezni magukat, a munkájukat, biztonságban lesznek és képesek arra, hogy a legjobbat adják.


Tovább

Szétváltak az ISSA és a RAI Amsterdam útjai?

– Idén nem ISSA/INTERCLEAN Amsterdam lesz, hanem csak Interclean Amsterdam

A RAI Amsterdam – az ISSA/INTERCLEAN európai vezető professzionális takarítási kiállítás házigazdája – és az ISSA szövetség, amely az esemény társházigazdája volt – befejezettnek nyilvánította partnerségi kapcsolatát, ezt tartalmazza a RAI cégtől kapott nyilatkozat. Ez azt jelenti, hogy az esemény nevét azonnali hatállyal hivatalosan Interclean Amsterdamra változtatták. Az ISSA viszont azt mondja, nem szűnt meg a nagy múltú együttműködés. Vagy legalábbis nem az ő egyetértésükkel.

Aki már látta a következő amszterdami kiállítás hirdetését, annak feltűnhetett, hogy a 2018. május 15-18-ra meghirdetett rendezvény neve nem a megszokott ISSA/INTERCLEAN Amsterdam, hanem csak Interclean Amsterdam. Az ISSA szövetséggel való szakítást az Amsterdam RAI vállalat közölte, hangsúlyozva, hogy a célok ettől függetlenül változatlanok: ráirányítani a figyelmet a professzionális takarítóipar fejlődésére, innovációira.


Tovább

Lehet, hogy többet nem vesz pénzt a kezébe

– Kórokozók tömkelege lehet a bankjegyeken

A papírpénzen a csírák és egyéb mikroorganizmusok ezrei találnak menedéket, állapította meg egy tanulmány. A leggyakoribb vírusok pedig akár 10 napig vagy tovább is életben maradhatnak a bankókon.

Kutatók egy csoportja egy évet töltött azzal, hogy USA dollár bankjegyeket gyűjtött több tucat New York Cityben levő bankban, és kenetet vettek róluk. S hogy mit találtak? Ha ezt elolvassa, lehet, hogy többet nem vesz pénzt a kezébe…


Tovább

Mossuk le a téli bacikat

– Spórolhatunk vele, ha nem hanyagoljuk el

Ahogy megjön a tél, még fontosabb, hogy a cégek kézhigiéniai gyakorlatukat a lehető legmagasabb szinten tartsák, ezzel gátat szabva a veszélyes kórokozók elszaporodásának. A kutatások azt igazolják, hogy ha egy munkáltató javítja a munkahelyi higiéniát, képes csökkenteni a fertőzések terjedését, illetve kevesebb lesz a betegségek miatt kiesett munkaórák száma.
Ahogy elkezdődik ősszel a hűvösebb idő, azzal együtt nő annak kockázata, hogy influenzával, norovírussal, vagy más veszélyes kórokozóval fertőződjünk meg. A vírusok ugyanis sokkal könnyebben terjednek a hideg hónapokban, amikor fűtünk, az ablakok pedig többnyire zárva vannak. Ez ugyanis ideális környezet a kórokozóknak.


Tovább

Veszélyesek a spraytisztítószerek

– Kutatással igazolták, mennyire rombolják a tüdőt

A spray formájában használt tisztítószereknek elképesztően erős tüdőromboló hatása van, ezt állapította meg a norvég Bergeni Egyetem tanulmánya. A tudósok hatezer embert vizsgáltak meg, akik húsz éven át használtak ilyen szereket - írta a Newsweekre hivatkozva az Index.

Tovább

HUMOR

– Most már tisztaság van az ágyad alatt!

Tovább

Itt olvashatja a TTT magazin korábbi számait!

– Itt megtalálja a PDF magazin korábban megjelent számait

NAGYON AJÁNLJUK!!!


Mit tud az online TTT?
A/4-es méretű, minden oldala színes, lehet zenés, videós, animált a megjelenő tartalom, a hirdetésekben ott vannak a linkek, élő a tartalomjegyzék (oda lapoz, ahova kattint).
Okostelefonon is kiválóan olvasható.
És mivel a papírt és a szállítást kiiktattuk, környezetbarát is.

A slusszpoén, hogy minden cégvezető, takarító, vagy épületüzemeltető asztalán ott lehet, hiszen bárki megtalálhatja az oldalon, és elolvashatja. És aki ragaszkodik a papírhoz, az ki is nyomtathatja! :-)

Fizessen elő és máris olvashatja lejjebb a TTT korábbi számait!

Tovább

Tartalomjegyzék 2017 Évkezdő

A TTT magazin 2017 évkezdő számának tartalma – megjelent február 27-én!

Kedves Olvasó! Tisztelt Takarítószakma,
kereskedelmi egységek és irodák Takarításért Felelős Vezetői!


Aki járt december óta az oldalunkon, vagy elolvasta a hírleveleinket, az már tudja, aki még nem, annak most mondom: teljesen megújítottuk a Tiszta Tér Technológia magazint.

Minden olyan kérést teljesítettünk, ami eddig eljutott hozzánk, és olyat is, ami még fel sem merült. Egy valamit áldoztunk csak be, a nyomtatott verziót.
Tudom, hogy ez elég jelentős változás, de kérem, hogy barátkozzanak meg vele.

Mit tud az új TTT?

A megújult TTT-magazin pdf-ben, vagyis elektronikusan jelenik meg. A/4-es méretű, minden oldala színes, (lehet zenés is), videókat is lehet rakni bele, a hirdetésekben lévő linkek segítségével rögtön az adott oldalra tud lépni, végre minden cikk teljes terjedelmében belefér, élő a tartalomjegyzék (oda lapoz, ahova a kurzort teszik) és mivel a papírt és a szállítást kiiktattuk, környezetbarát is. És ami szintén nem elhanyagolható szempont a mai világban: okostelefonon is kiválóan olvasható.


Tovább

HUMOR

— rekeszizomtorna

És az megvan, amikor a takarítónő szuperebbül néz ki,
mint egy szuperhős?

Valahogy úgy, mint ezen a képen!


Tovább

Törlés az irodában

— nem mindegy, mit használunk

Ma már elég sok helyen egyértelmű, hogy a törölgetésre a legjobb megoldás a mikroszálas kendő lehet. De azért még nem mindenhol. Versenyben vannak a rongyok is. Vajon mindegy-e, hogy irodai környezetben milyen textilt használunk, vagy sem? Kell-e színkódolás? Mi a célszerűbb, az egyszer használatos kendő, vagy a mosható? Ezekre a kérdésekre is kerestük a választ a hazai márkaképviseleteknél.

Irodákba mindenképpen

Az egyik gyártó képviselője (a neve közléséhez nem járult hozzá) azt írta, irodai környezetben fontos szempont a csíkmentes tisztítás, a szöszmentesség, a szennyeződés-eltávolító képesség. Ezek egyben a legfőbb érvek lehetnek a mikroszálas kendők használata mellett. A mikroszálas kendők előnyeit így foglalta össze: jó szennyeződés-eltávolító képesség, ami nagyon függ a mikroszálas kendő minőségétől is. Egy drágább kendő szerinte jobban tisztít, tartósabb, nem szöszöl, csíkmentesen töröl, könnyebb kiöblíteni. A színkódokra is érdemes figyelni, vagyis színekkel elkülöníteni, melyik az a kendő, amelyiket csak a konyhában, WC-ben, illetve az irodai felületekre használnak – tette hozzá.


Tovább

A takarítás személyzeti kérdései

— robotokkal dolgozzunk, vagy gondolkodó emberekkel?

Mai világunkban a használható munkatárs, vagy dolgozó nagyobb kincs, mint egy elnyert sikeres pályázat a takarításban. Rendkívüli időket élünk a tekintetben, hogy lassan nem az jelenti a fő gondunkat, hogy lesz-e munkánk, hanem az, hogy kikkel végeztetjük el.

Való igaz, ha körülnézünk az üzleti életben, és megvizsgáljuk a cégek napi életét, lassan arra a következtetésre kell jutnunk, hogy ha nem teszünk valamit, idővel nem lesz kivel elvégeztetni a vállalt munkát. Sok összetevője van annak, hogy miért is jutott a cégek döntő többsége ebbe az állapotba. Az biztos, hogy volt idő, mikor Dunát lehetett volna rekeszteni a munkára, hadba foghatók tömegeivel.

Most ne vizsgálgassuk azt, hogy egyáltalán társadalmi szinten miért történt ez a nagy pálfordulás… Azt azonban mindenképpen meg kell mondani, hogy a kormányzat észrevette ezt a kedvezőtlen tendenciát, és próbál valamit tenni annak érdekében, hogy az emberek ne a jóságos szociális hálótól várják a saját sorsuk jobbra fordulását, hanem maguk tegyenek érte.


Tovább

Tippek az áruházláncoknak

— így válasszon súrolóautomatát

Szeretnénk az áruházláncoknak segíteni abban, milyen szempontokat vegyenek figyelembe, amikor arról döntenek, hogy a padlótisztításhoz súrolóautomatát szerezzenek be.

Annak jártunk utána a vezető gyártók hazai képviseleteinél, hogy milyen területre milyen gépet célszerű beüzemelni, és miért. Úgy érezzük, tanulságos válaszokat kaptunk, amelyek jó kiindulópontként szolgálhatnak. A tippek jól jöhetnek azoknak a takarítócégeknek is, akik ilyen területeken dolgoznak.

Az összeállítás elkészítéséhez 6 márkaképviselethez küldtük el kérdéseinket, közülük háromtól kaptunk válaszokat: a Nilfisk Kereskedelmi Kft.-től, a Comac Hungary Márkaképviselettől és a Tenrom Magyarország Kft.-től. Következzenek a tippek, tanácsok, ajánlások, és óva intések.


Tovább

Nagy György: A tisztaságra hajtok, a vállalkozásomban is

— a nyitott árajánlat járható út

Nagy György székesfehérvári vállalkozó egy 2001-ben indult képzésen, az ún. Master of Cleaningen megfogalmazott, és általa fontosnak tartott szakmai elvek alapján cégénél megváltoztatta az ajánlatadás addigi módját, és átállt a nyitott árajánlatok készítésére.

Ami akkoriban úttörő elhatározás volt, és nem éppen kockázatmentes döntés.
A 2017-es, Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (MATISZ) által ajánlott takarítási óradíjak apropóján kérdeztük, hogyan látja, megérte-e új útra lépnie mintegy 15 éve.
Telefonos interjú!

A MATISZ elnöksége elfogadta a 2017-es tervezett szakmai programokat.
A szervezet fő célkitűzése a 2018-as, TisztaShow-hoz hasonló, ám nagyobb szabású, nemzetközi fókuszú szakmai kiállítás megrendezése.

A rendezvény szervezése, előkészítése már az idei évben megkezdődik, így a téma több fórumon is szóba kerül majd.


Tovább

Idén is lesz MATISZ-konferencia

— a szövetség 2017-es terveiről

A Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (MATISZ) 2017-ben is folytatja az iparág népszerűsítését, és a szakma társadalmi elismertetésért folytatott munkáját. Számos szakmai programot terveznek az idei évre, miközben előkészítik a 2018-as TisztaShow-t.

A MATISZ elnöksége elfogadta a 2017-es tervezett szakmai programokat. A szervezet fő célkitűzése a 2018-as, TisztaShow-hoz hasonló, ám nagyobb szabású, nemzetközi fókuszú szakmai kiállítás megrendezése. A rendezvény szervezése, előkészítése már az idei évben megkezdődik, így a téma több fórumon is szóba kerül majd.


Tovább

Kiállítások és vásárok 2017-ben

— ahol zajlik a szakma

Feltálaltuk csokorban, hova érdemes menniük azoknak az idén, akik benne szeretnének lenni a takarításszakmai élet sűrűjében, első kézből szeretnének információt és benyomást gyűjteni pl. az újdonságokról, trendekről, illetve új partnereket szerezni.

Van olyan város, ahol kétszer is a takarítás lesz a középpontban 2017-ben! (Magyar kiállítás és vásár most nem lesz – információink szerint 2018 októberében jön legközelebb TisztaShow kiállítás, viszont konferenciát az idén is tartanak.


Tovább

Profi padlótisztítót a Nilfisktől! (X)

Az emberek a világ minden táján minden nap igénylik a tiszta környezetet; munkahelyek, intézmények, gyárak, kórházak, iskolák, repülőterek, otthonok, bevásárlóközpontok, autószalonok, stb...

Ahogy nő a világ népessége, az életszínvonal is javul, a világ minden táján folyamatosan nő az igény a takarításra és a jobb életminőségre.

Az ipar élbolyában szerzett sokéves tapasztalunk megtanította, hogyan gyártsunk olyan kiváló minőségű padlótisztítókat, amelyek magas termelékenységet és hatékony tisztítást biztosítanak. Megbízhat padlótisztítóink maximális élettartamában, kis karbantartási igényében, alacsony szervizköltségében és nagyon egyszerű használatában.
Termékpalettánkban megtalálhatja a kisméretű gyalogkíséretű gépektől kezdve egészen a nagy, motormeghajtású vezetőüléses típusokat, és mindent, ami közötte van.


Tovább

Megvan a javasolt takarítási óradíj

– a bérmegállapodásra alapozva 2017-2018-ra is kiadta a MATISZ az ajánlását

A Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (MATISZ) a bérmegállapodáshoz kapcsolódva két évre előre fogadta el (2017-re és 2018-ra) a javasolt takarítási óradíjakat. A legfontosabb: a kiindulási pont teljesen más, mint tavaly volt.

Mint a MATISZ elnöke, Paár Zoltán [bold]közleményéből
kiderül, a takarítási óradíjra vonatkozó ajánlást a következő tényezők figyelembe vételével készítette el a szövetség:

◆ a munkaerő minősége,
◆ a munkabérekre befolyással bíró gazdasági tényezők és hatások,
◆ a kormányzat által bejelentett minimálbér- és garantált bérminimum-emelés,
◆ a takarítóipart sújtó óriási munkaerőhiány.

[/bold]

Tovább

Ötből négy dolgozó jelzi, ha nem elégedett

– intelligens megoldásokat alkalmazó, tudatos és rugalmas irodákra van szükség

Az SCA és nemzetközi higiéniai márkája, a Tork világszerte 8 000 válaszadó véleményére alapozott új trendjelentése azt mutatja, hogy intelligens megoldásokat alkalmazó, tudatos és rugalmas irodákra van szükség. Ötből négy dolgozó vezetői tudtára hozza, ha nincs megelégedve az iroda higiéniai termékeinek minőségével.

Az alkalmazottak egyre tájékozottabbak és egyre igényesebbek irodai környezetükkel kapcsolatban. A menedzserek követik a példát, így mindinkább érdekeltté válnak abban, hogy egészséges, fenntartható és vonzó irodai környezetet biztosítsanak. Az alkalmazottak elvárják, hogy irodai környezetük kézzelfogható javuláson menjen keresztül – legyen szó rugalmasabb irodarendezési megoldásokról vagy a szabad mosdók helymeghatározására szolgáló alkalmazásról – így nyomást gyakorolnak munkaadóikra és a létesítmény-vezetőkre. Mindez új lehetőségeket kínál a létesítmény-üzemeltető- és a takarítócégek számára.

Tovább

Cafeteria 2017

– más az adóteher, más a juttatások besorolása is

Több ponton is változtak a béren kívüli juttatások szabályai 2017-re, és ez a tisztítás-technológiai cégek juttatási rendszerét is átformálhatja.

Amennyire én tudom, a takarítócégeknél korábban az Erzsébet-utalvány volt az, amit (talán) a végrehajtók is megkaptak juttatásként. Az idei változások ezt az eddig legnépszerűbb cafateria-elemet is érintik.





Csak két béren kívüli juttatás van 2017-ben

A kedvezményes adózású béren kívüli juttatások közül csak a SZÉP-kártya maradt meg tavalyról, újdonságként pedig bejött a készpénzcafeteria. Az adóteher is változott: 34,51 százalékról 34,22 százalékra mérséklődött.

Tovább

Így fizetheti a dolgozóját 2017-ben

– minimálbér, bérminimum, bérterhek

Az idei évben jelentősen emelkedett a minimálbér, a bérminimum és ezzel párhuzamosan mérséklődtek a munkáltató foglalkoztatási költségei is. Íme a legfontosabb változások, dióhéjban.

A kormány novemberben állapodott meg a szociális partnerekkel, méghozzá két évre előre.

◆ A minimálbér 15, a garantált bérminimum 25 százalékkal nőtt 2017-re, a munkáltatói járulékok pedig 5 százalékponttal csökkentek.
◆ 2018-ban a minimálbér újabb 8, a bérminimum 12 százalékkal nő és további 2 százalékponttal csökkennek a járulékok. Sőt, megállapodtak abban is, hogy ha 2017 első 9 hónapjában a bruttó bérnövekedés meghaladja a 11 százalékot, akkor a kormány kezdeményezni fogja, hogy 2018. január elsejével további 0,5 százalékponttal csökkenjenek a munkáltatói járulékok. Összesen így 2018-ban 2,5 százalékkal csökkenhet a szociális hozzájárulási adó (szocho).

Tovább

Akkutippek profiktól

– cél a maximum kihozása

Mennyire fontos egy akkunál az a képesség, hogy gyorsan és hatékonyan lehessen feltölteni egy gép termelékeny üzemeltetéséhez? Jelent-e különbséget a töltő típusa az üzemeltetési költségekben és a teljesítményben egy takarítógépnél, vagy nyilvánvaló-e az, milyen típusú töltő van alkalmazásban? Íme a válaszok!

A padlóápoló gépek maximális teljesítményének eléréséhez szükség van annak megértésére, milyen tényezők befolyásolják az akkumulátor kapacitását, hogy az csúcsteljesítményt legyen képes leadni. Két dologra van szükség:

1. Helyesen elvégzett akkukarbantartásra, amibe beletartozik a vízzel való feltöltés a savas ólom-típusúaknál, meggyőződve arról, hogy a „fegyverzetek” tiszták és hogy a sarkok érintkezői meg vannak szorítva.

2. Gondoskodás arról, hogy a megfelelő töltés biztosítva legyen, amelyhez az szükséges, hogy az adott akkumulátortípushoz való korrekt töltési algoritmust és töltési gyakoriságot alkalmazzuk.

Tovább

Nem egyszerűen szőnyeg, hanem sokoldalú eszköz

– a koszcsapdákon túl

A szennyfogó szőnyeg igazi feladata, hogy csapdába ejtse a koszt. Az utóbbi években azonban biztonsági szennyfogók, ipari szennyfogók, csúszásmentes szennyfogók és fáradtságcsökkentő szennyfogók egész tömege árasztotta el a piacot. A szerző azt kérdezte a szakértőktől, hogy a specializáció vajon trend-e és megismerkedett a legújabb termékekkel.

Általában egyetértés van abban, hogy egy szennyfogó fő feladata a port és szemetet leszedni az emberek cipőjéről, és megakadályozni azok behordását az épületbe.

A mai szennyfogók azonban már használatuk során számos egyéb funkciót is teljesítenek. Vannak olyan ipari szennyfogók, amelyeket arra terveztek, hogy felszedjék az üzem padlójáról a fémreszeléket és olajat, vannak gumiszennyfogók, amelyek felszívják a folyadékokat a konyhákban és bárokban, és vannak csúszásmentes szennyfogók, amelyek biztonságossá teszik az uszodák környezetének padlóját. Aztán vannak kifáradásgátló szennyfogók is, amelyek csökkentik az állás miatti fizikai terhelést, valamint elektromos biztonsági szennyfogók, amelyek leredukálják az áramütés kockázatát.

Tovább

Sok múlik a padló típusán

– így fogja vissza a padló-karbantartási költségeket

A szerző a keménypadlók költségvonzatait kutatta, és arra kereste a választ, hogy vannak-e bármilyen megtakarítási lehetőségek, amikor a takarításról és a karbantartásról van szó.

A középületekben levő keménypadlóknak komoly igénybevételt kell kiállniuk. Ezeket sok ember veszi igénybe minden nap – egyesek magas sarkú cipőt hordanak, mások sarat hordanak be, és vannak, akik tolószékkel vagy babakocsival közlekednek.

A cipősarkok, a kerekek és a nedvesség mind rendelkeznek azzal a képességgel, hogy károsítsák a kemény felületeket, ami azt jelenti, hogy az üzemeltetési igazgatóknak kell hogy legyen valamilyen tervük, amellyel tetszetős állapotban tudják tartani padlóikat. A padlókarbantartás azonban költséges és időigényes tud lenni – a padlók gyártói pedig nem mindig figyelnek oda kellően a karbantartási kihívásokra, legalábbis egyes források erre utalnak.



Vásárlás és fenntartás

Az IPC vállalat értékesítési és üzletfejlesztési igazgatója, Adriano Mariano úgy gondolja, hogy a tisztítás és karbantartás költségvonzata ritkán tartozik a padlógyártók prioritásai közé.

Tovább

Intelligens épületek

– legyünk okosak a lehetőségek kihasználásánál

Mit jelent az, hogy intelligens vagy okos egy épület, és miért olyan fontos ezek számának növelése az épületszolgáltató iparág számára? Az intelligens épület kombinálja a műszaki jellemzőket és az összekapcsolt rendszereket annak érdekében, hogy támogassa az épület használóinál a terek igénybevételét, lehetővé tegye a hatékony üzemeltetést és a legjobb helykihasználást. A takarítószolgáltató-vállalatok befolyása ebben igen jelentős.

Intelligens épület – ez az a kifejezés, amelyet szinte minden nap hallunk, amikor az épületszolgáltatási szektor változásait érintő legfontosabb tendenciákat vitatjuk meg. De valójában milyen is egy intelligens épület, és miért olyan lényegesek az összefüggések?



Mitől intelligens?

Bár a pontos definíciók a világ egyes részein eltérőek, közös pont a technikai megoldások integrálása.

Az intelligens épület az, ahol a technikai megoldások és a hálózatba kapcsolt rendszerek kombinációja támogatja a terek és helyiségek igénybevételét az épület használói által, lehetővé teszi az épület hatékony üzemeltetését, és megkönnyíti a terek és helyiségek újrafelosztását a megváltozott jellegű használatnak megfelelően. Az intelligens épületekre úgy is szoktak utalni, mint okosépületekre.

Az infrastrukturális hálózat összehangolása lehetővé teszi a terek és helyiségek rugalmas használatát, és az üzemeltetés hatékonysága emelkedik azoknak a rendszereknek az integrálásától, amelyek támogatják vagy irányítják az épített környezetet, a teret és az üzemi rendszereket.

Tovább

Hogy élmény legyen a toalett

– az első benyomás számít

Amikor a mosdókról van szó, az első benyomás szinte minden. A vállalatoknak ahhoz, hogy kellemes környezetet biztosítsanak, helyesen kell tekintetbe venniük a mosdók konstrukciójának és karbantartásának minden szempontját. A szerző elmagyarázza, miért képes egy modern adagolórendszer olyan sokat javítani a mosdóban szerzett élményen.

Mi az, amit azonnal észreveszünk, ha belépünk egy nyilvános helyen lévő WC-be? Ez leginkább a felületek tisztasága, vagy az, hogy a fülkék ajtói zárhatóak-e vagy nem, esetleg a toalettpapír megléte vagy a WC-ülőkék állapota, talán az, hogy van-e szappan, illetve milyen kézszárító-készülékek vannak.

A legtöbb embernél valószínűleg a felsoroltak kombinációja, vagy mindegyike szempont. És ha akár egyetlen dolog is ezek közül hiányosan elégíti ki a várakozásainkat, minden bizonnyal negatív érzésünk lesz a környezetről. Amikor a mosdókról van szó, az első benyomás mindent jelent.

Tovább

20 év korma, füstje és pora

- elvégezték a londoni Bank of England épületén a már régóta esedékes homlokzat-felújítást

London egyik legismertebb középülete, a Bank of England (Angol Nemzeti Bank) megkapta végre a nagyon is szükséges kozmetikai sebészi beavatkozást, hála annak a tekintélyes mértékű külső tisztításnak, amelyet a Thomann-Hanry takarítási és felújítási szakvállalat hajtott végre.

A Bank of England a Threadneedle Streeten (tű és cérna utca) London leghíresebb látványossága. Amióta 1828-ban elkészült a jelenlegi épület, azóta a monetáris és pénzügyi politika szimbóluma az Egyesült Királyságban. A külsejét azonban már több, mint húsz éve nem tisztították meg. A múlt évben a kőhomlokzatok tisztításában és restaurálásában specialistának számító Thomann-Hanry cég nyerte el a szerződést.

Tovább

Egyik munka sem ér annyit, hogy az életünket adjuk érte

- aki nem tud kérni, az nagyon megbánhatja

„A kemény munka nem öli meg az embert” ezt állítja a mondás. Nos, valójában képes lehet rá. A hosszú órákig végzett munka nagyon rosszat tehet az egészségünknek, és elindíthat egy agyvérzést vagy szívinfarktust eredményezhet. Akkor hát miért nem törünk ki a taposómalomból?

Japánban van egy szó: karosi. Azt jelenti „túlzott munka miatti halál”. Ott minden évben több ezer ember szó szerint halálra dolgozza magát. Sovány vigasz, viszont amint kiderül, hogy a halál oka karosi volt, az áldozat családja automatikusan jogosult kompenzációra egy adott munkavállalói kárpótlási rendszeren keresztül. Hogy mennyire súlyos a probléma, azt jól jelzi, hogy a japán kormány adatai szerint tavaly márciusra (éves szinten) rekordmagasra, 2310-re emelkedett a szigetországban azok száma, akik karosi miatt kértek kárpótlást.

Hozzá kell tenni: a kemény fegyelem és az abnormálisan hosszú munkaidő mélyen belegyökerezett a japán kultúrába. De a nyugati világban sem ritka már egy ideje a 60-70 órás munkahét. Ami itt következik, az egy figyelmeztető „mese” azokról az egészségügyi kockázatokról, amelyek abból fakadnak, ha valaki mindkét végén égeti a gyertyát. (Nem takarítós sztori, de bizonyára vannak, akiknek így is ismerős lesz a történet.)

Jill Harrington marketingigazgatóként dolgozott az Egyesült Királyság egyik legnagyobb buszközlekedési vállalatánál. Harmincfős személyzetet irányított számos jelentős projektet fogott össze, közben azt is igyekezett biztosítani, hogy két kislánya ne nélkülözze az anyai szeretetet és figyelmet. Kvázi ő volt a többszakmájúság (multiskilling) Jessica Ennis-Hill-je (angol sportolónő), ezért mindenki, aki közel állt hozzá, azt mondta, hogy kitüntetést érdemelne.

Tovább

Öngól lehet az elhanyagolt irodai mosdó

- érdemes odafigyelni a panaszokra

Egy tanulmány szerint az Egyesült Királyságban a kis- és közepes méretű cégeknél dolgozó alkalmazottak több mint egyötöde nincs megelégedve a munkahelyén rendelkezésre álló mosdókkal. Azt pedig kb. 32 százalékuk állítja, hogy tevékenységüket negatívan befolyásolja a toalettek színvonala. Utánanéztünk a magyar előírásoknak is.

Az Initial Washroom Hygiene (alapvető mosdóhigiénia) felmérés során megkérdezett irodai alkalmazottak több mint fele nyilatkozott úgy, hogy általában várnia kell, amíg sorra kerül a WC-n. Ez azt jelenti, hogy átlagosan hét percet fecsérelnek el hetenként, ami éves szinten több mint öt órát jelent. Vagyis elképzelhető, hogy nincs elég mosdó a munkahelyeken.



Hét százalékuk mondta azt is, hogy a személyzeti morál romlása mellett mosdóik állapota az ügyfelek részéről is megjegyzésekre adott okot. Három százalék pedig úgy vélekedett, ténylegesen elvesztettek néhány üzletet azért, mert mosdóik rossz állapotban vannak. Tehát a tisztasággal és/vagy a küllemmel, a műszaki állapottal, illetve a felszereltséggel sem lehetett mindenki elégedett.

[bold]Van rá szabály


Az EK-ban a Workplace (Health, Safety and Welfare) Regulations (munkahelyi egészségi és biztonsági irányelvekre vonatkozó rendszabályok) 1992-es Health and Safety Executive guidelines (egészségi és biztonsági végrehajtási irányelvek) értelmében a kisvállalatoknál a személyzet számának emelkedésével arányban kell emelni a biztosított toalettek számát.[/bold]

Tovább

Tisztelt Cégvezető! Tisztelt takarító, tisztítás-technológiai gyártó vagy -forgalmazó!

A dolgok közepébe vágva: a piszkos anyagiakról beszélnék. (Nem szeretek panaszkodni, de néha muszáj. És sokan talán nem is sejtik, milyen körülmények között készül a TTT.) 21 éves a lap, személy szerint 16 éve foglalkozom a kiadásával. 9 éve kényszerűségből már csak szabadidőmben (főállás mellett). Nagy sikernek érzem, hogy túléltük a válságot, de a szomorú helyzet az, hogy egyre nehezebb fenntartani a TTT-t.

A bevételeink folyamatosan csökkentek, de azért (hála hűséges hirdetőinknek és előfizetőinknek) valahogy mindig kiszorítottuk a nyomda- és postaköltséget, telefont, internetet, adókat. Ezen kívül viszont nemigen futja szinte semmire. (Kb. 6 éve hogy fizetésre sem.) Folyton húzzuk még beljebb a nadrágszíjat, de már nincs nagyon hova.

Tovább

SCANDIC X RENDSZER (x)

– Teleszkópos nyél, csatlakozórendszer és Toolbox

A Scandic X rendszer

Egy jól felszerelt takarítókocsi számos eszközt tartalmaz, amelyek szükségesek a takarításhoz. Gond lehet azonban, hogy a nyelek rögzítése nem egységes, nincs rá szabály. Így a különböző rendszerekhez a kocsin számos nyelet kell szállítani. Ez külön kiadásokat eredmé- nyezhet, rontja a kocsi rendezett megjelenését és magában hordozza a berendezés károsodásának veszélyét. A VERMOP által gyártott Scandic X rendszer használatával ezek a mindennapos problémák megszűnnek.

Tovább

Minden, ami tisztaság – TisztaShow 2016

TisztaShow

A Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (MATISZ) 2016-os nemzetközi rendezvénye, a TisztaShow Tisztítás-technológiai Szakkiállítás és Vásár egy egyedülálló lehetőség a kiállító cégek számára, hogy a széles nyilvánosság előtt megmutassák, hol tart ma a szakma, milyen 21. századi technológiákat, eszközöket és megoldásokat alkalmaznak annak érdekében, hogy megfeleljenek a legmagasabb szakmai követelményeknek és a lakossági elvárásoknak egyaránt.

Regisztrált már? Ne maradjon le Ön sem az év rendezvényéről!

Tovább

Az optimális irodatakarítás alkalmazkodó

– nincs általános recept arra, hogy milyen gyakorisággal takaríttassunk munkahelyet

A munkahelyek takarításánál a gyakoriság elsősorban az ott dolgozók létszámától és a végzett tevékenységtől függ.Milyen gyakran takarítsunk/takaríttassunk irodát, munkahelyet? Gyakran felmerül ez a kérdés, és néha vita tárgya is. Pedig meg lehet találni az arany középutat.

Mit mond a jogszabály?

A jogszabály a következőket írja elő (3/22. (II.8.) SzCsM.EüM együttes rendelet, a munkahelyek munkavédelmi követelményeik minimális szintjéről):

Tovább

Forradalom a Professzionális Takarításban (x)

– A green care Professional Cardle to Cardle CertificatedCM arany tanúsítással rendelkezo termékpalettája egy átfogó környezettudatos tisztító- és ápolórendszert biztosít szerte világon!

A green care Professional tisztítószercsalád 2014 januárjában a világon elsőként kapta meg a neves „Cradle to Cradle CertifiedCM Gold” tanúsítást, mellyel ismét bizonyította, hogy élen jár a fenntartható fejlődés támogatásában. A több termékből álló választékot úgy alakították ki, hogy minden típusú professzionális intézményi és ipari szegmensnek megfeleljen.

Tovább

Hová vezet az út?

– Kocsi és istráng már van, igavonókat várunk - avagy mérföldkövek egy szakma rögös útján

A járt út tudjuk hová vezet, azon járnak a tömegek. Új utak kitaposását mindig a nyugtalan lelkek választják, azon kevesek, akik vállalják gyalogszerrel is, és bozótvágóval a kézben. Kétségtelenül nehezebb, embert próbálóbb, de micsoda érzés leütni egy-egy útjelző karót, és időnként visszanézve meglátni a padkát egyengetőket.

Tovább

A legveszélyesebb takarítási feladat

– úgy tűnik, továbbra is a méret a lényeg

Az ablaktisztítást régóta társítják a magasban végzett munkával – azokkal a kockázatokkal együtt, amelyeket ez jelent. Felmerül azonban a kérdés, a víztápláló nyelek megjelenése óta mennyire vált mostanra biztonságossá az ablaktisztítás, illetve milyen új megoldások vannak még, amelyek hasonló célt szolgálnak.

A személyi biztonság egyre fontosabb kérdéssé válik a mai társadalomban. A legutóbbi 30 év során szembeötlő volt a folyamatosan erősödő trend az olyan biztonsági eszközök és intézkedések irányába, mint pl. a biztonsági gyerekülések, a személyi védőruházat, a kerékpárosok sisakja és a gyermekek játszóterein a gumival borított felületek.

Tovább

Takaríthatatlan épületek

– az épülettulajdonos legfőbb érdeke lenne ennek ellenkezője

Takarítók, épületüzemeltetők, létesítménytulajdonosok régi panasza, hogy nekik kell bajlódniuk a takaríthatatlan épületekkel. Mintha a későbbi fenntartás nem lenne szempont a kivitelezésnél.

Egyik forgalmazással foglalkozó olvasónk kért meg minket, vegyük újra elő a takaríthatatlan épületek témáját. Merthogy tapasztalatai szerint nemigen van változás ezen a téren: sorra készülnek olyan létesítmények, amelyeknél az derül ki,hogy nem hogy a kívánatos (hatékony, gyors, költségkímélő) gépi takarítás nem kivitelezhető, hanem esetleg a kézi munkavégzés is akadályokba ütközik. A takaríthatatlanság adódhat abból, hogy az esztétikai szempontokat a praktikum fölé helyezik és számos kivitelezési problémából is.

Tovább

Csak akarni kell

– izzasztó „megoldások” helyett megelőzés kellene

2012 és 2013 között az egyik bevásárlóközpontban a közös területek takarításáért felelős csoportvezető voltam. A terület sem kicsi, de az elvárások még annál is nagyobbak voltak. Valami mégis hiányzott, de nagyon.

Ami a tisztítás eredményességét illeti, sok problémás eset volt, a legegyszerűbb portalanítási eljárástól kezdve az alaptisztításon át a folteltávolításig bezárólag, a napi takarításban és az időszakos nagytakarítások alkalmával egyaránt.Ennek oka többféle volt, például a képzetlen munkaerő (betanítás = takarító tanított be takarítót), motiválatlanság, alvállalkozói hierarchia-rendszer. Aztán ott voltak még a szerződéskötési anomáliák, gazdasági érdekek, vezetői érdektelenség, stb. Ezért, és mert ez az állapot tartósan fennállt, a hatékony munkavégzés, a teljesítés átadása, a teljesítés-igazolás elismertetése a későbbiek folyamán is, hónapról hónapra embert próbáló feladat volt. Hogy mennyire, arra egy konkrét példát ragadok most ki.

Tovább

Így még talán soha nem gondolt az ablaktisztításra

– az orosz űrhajósok szerint is extrém ez a munka

Valami egészen rendkívüli takarítási művelet következik a Földön túlról.Mi általában székekre és létrákra állva egyensúlyozunk ennél a munkánál, az ablaktisztítás az űrben azonban sokkal extrémebb dolog. Ezt a két orosz űrhajósnak is meg kellett állapítania, amikor megtisztították az ablakokat a nemzetközi űrállomáson (International Space Station, ISS) 250 mérfölddel (400 km) a Föld felett lebegve.

Tovább

A technika a kulcs

– így lehet jobb a szolgáltatás és több a hozzáadott érték a takarítócégeknél

A vállalathoz 2011-ben léptem be külsősként. Jelentős tapasztalatom volt az irányítási rendszerek területén, így hamar megtaláltam a módját, hogy az üzletmenetet okosabbá és hatékonyabbá tegyem. Íme a mi sztorink.

Amikor beléptem az épületüzemeltető vállalathoz, nagyon hamar felismertem azokat a lényeges fejlesztési lehetőségeket, amelyeket új területemen eszközölni lehet, mivel a takarítási szektorba pénzügy-igazgatási és szoftver-megoldási háttérrel érkeztem.

Tovább

ISSA/INTERCLEAN Amszterdam 2016. május 10-13.

– már lehet regisztrálni a szakmai kiállításra

Megkezdődött a regisztráció az ISSA/INTERCLEAN 2016-os amszterdami kiállítására. Idén újdonság többek között az Innovációs Labor (InnovationLAB), az ISSA/INTERCLEAN Alkalmazás (ISSA/INTERCLEAN App) valamint az Oktatói Szemináriumok (Educational Seminars).

Tovább

A hónap takarítója

– Képregény

Megihlette grafikusunkat a robottakarításos cikk. Íme a végeredmény.

Tovább

Kedves Cégvezetők, Takarítók és Forgalmazók! Kedves Előfizetőink!

A Facebook korában arra gondoltunk, mi lenne, ha arcokat adnánk a takarítószakmának. Szeretnénk elindítani a „hónap takarítója” szavazást, vagy ha úgy tetszik, egy barátságos versengést.

A bemutatkozás és a szavazás a honlapunkon zajlana (www.tisztatertechnologia.hu), amit a Facebookon keresztül is népszerűsítenénk.

Tovább

Mikro méretkategóriás vezetőüléses padlótisztító dupla hatékonysággal egy gyalogkíséretű gép áráért (x)

A Nilfisk SC2000 mikroméretű padlótisztító összehasonlítva a gyalogkíséretű padlótisztítókkal jelentősen csökkenti a munkával járó fáradalmakat. Vonzó megoldás irodák, szupermarketek, sportközpontok, kisboltok, éttermek, hotelek, és olyan intézmények takarítására, mint pl. a kórházak, iskolák.

Tovább

Az ördög a rendszerben lakik

– a gazdaságos, korszerű, környezetbarát és fenntartható padlótisztításról

„Koszos az a padló, koszos bizony. Évek óta egyre rosszabb, illetve mintha nem romlana tovább, de nem jó ez így. Hogy néz ki? Meg folyamatosan roszog a talpunk alatt a por, hiába mossák a takarítók naponta. Kéne’ vele csinálni már valamit.”
Az átlaggondok vagy -üzemeltető gyakran mormol ilyesmit a fogai között reggelente, amikor bemegy és délután, mielőtt távozik. Akár egy imamalom. Csak a megváltás nem jön.


A szennyeződések jelenléte legalább annyira egészségügyi, sőt műszaki probléma is, mint esztétikai. Jártunkban-keltünkben, de még a saját környezetünkben lévő épületekben is találkozhatunk elszennyeződött burkolatokkal. Ugyanakkor vannak tiszta, jól karbantartott padlók is, ami azt jelenti, hogy a feladat nem megoldhatatlan – lehetnének a burkolatok tiszták is.

Tovább

Luxusigények kiszolgálására szakosodva

– éljen a józan paraszti megközelítés!

Az eCJ folyóirat főszerkesztője luxus-bevásárlóközpontba látogatott, hogy többet tudjon meg azokról a napi kihívásokról, amelyeket az ilyen területre szabott, alaposan specifikált szolgáltatások teljesítése magában hordoz.

Tovább

Mit hozott a nyitva tartási stop a takarításban?

– a feladat nem lett kevesebb, az ütemezésben viszont lett mozgástér

Arra voltunk kíváncsiak, változott-e a vasárnapi/éjszakai zárva tartás bevezetése miatt/óta a kereskedelmi egységekben a takarítási gyakorlat.

Mire gondoltunk? Mivel éjszaka és vasárnap már jellemzően nem lehetnek nyitva az év nagyobbik részében a 200 négyzetméter feletti üzletek, emiatt lettek olyan időszakok, amikor nemigen szennyeződnek a felületek (nincsenek jelen sem a vásárlók, sem a dolgozók) és kvázi zavartalanabb lehet a takarítás (ugyanilyen okból).

Tovább

Takarítás és digitális forradalom kéz a kézben?

– így fog gyökeresen megváltozni a tisztítás a nem túl távoli jövőben

Az új okostechnikai megoldások életünk minden aspektusára kihatással vannak, habár a professzionális takarítóipar elég lassan fogadta be azokat. Az új digitális kor azonban a szektorra is nyilvánvalóan lényeges hatást fog gyakorolni.

Aki elolvassa az ’A második gépkorszak’ (The Second Machine Age) című könyvet, amelyet Erik Brynjolfsen és Andrew McFee írt, megtudhatja, hogyan fogják az új, okostechnikai megoldások a világot drasztikusan megváltoztatni. Talán nem 20 éven belül, de az úgynevezett digitális forradalom már megkezdődött, és meglepő következményei lesznek az emberi társadalomra nézve.

Tovább

2 in 1

– kiugrási pont a szakma elismertetéséhez és egy újfajta stratégia (kék óceán) bevezetése a versenypiacon

Másik cikkemben ismertettem, milyen problémát okozott egy bevásárlóközpontban az algaképződés, és hogy mennyire nem volt képes kezelni a negatív jelenséget az apparátus. Azt is jeleztem, hogy szerintem fontosabb lenne a megelőzés, mint az elhárítás. Most ez utóbbi gondolatomat fejteném ki bővebben.

A prevenció jegyében az algaképződés kialakulásának megelőzése lenne/kellene hogy legyen a cél, nem pedig csupán a kialakult tünet kezelése - vagyis az algák eltávolítása. Ennek érdekében tudnunk kell, hogy mi az algaképződést kiváltó ok, vagyis anyag, annak összetétele, vagy rendszertani meghatározása.

Tovább

Éjszakai „manók” varázsolták újjá az áruházak külsejét

– ha az állványtól kirázza a hideg

Egy különleges saját eljárás alkalmazásával sikerült felújítania az Egyesült Királyság több ismertebb ikonjának tartott áruház külső felületét. Itt ebben a cikkben a cég egy kicsivel még többet elárul ultragyors, költség-hatékony módszereiről.

A Thomann-Hanry vállalat homlokzatok tisztítására és karbantartására szakosodott. A céget 1946-ban hozták létre, kőfelületek felújítására.

Tovább

Köszönőember helyett üdvözöljön a szőnyeg

– a látvány mindenek felett!

Talán nem is gondolná, mennyire fontos egy szőnyeg megjelenése, amikor annak egy üzleti vagy kiskereskedelmi létesítmény bejárati rendszerét kell képeznie. Mutatjuk, miért.

A szennyfogó-szőnyegek fő funkciója az, hogy már a látogatók belépésekor leszedjenek és utána magukban tartsanak minden lábon behordott szennyeződést.

Tovább

Miért van itt kupleráj kérem...?

- amikor a hóhért akasztják…

Ez a történet igaz szálakon fut, azonban megváltoztattam benne minden lényeges dolgot, hogy véletlenül se’ becsméreljem senki jó hírét. Nyeregbe fel!

Történt... valamikor nem is olyan régen… Pár évvel ezelőtt, egy kedves családi/baráti kiránduláson vettem részt. Pazar hegyvidéki településen jártunk a társasággal, honi vizeken...

Tovább

Tartalomjegyzék

A TTT magazin 2016 évkezdő számának tartalma – megjelent február 24-én!





Tovább

Kedves Olvasó! - 2015 Január

20 éves lett a Tiszta Tér Technológia magazin, ami öröm nekem, és gondolom büszkeség a takarítószakmának is. Meg szeretném köszönni azoknak, akik kitartottak mellettünk, cikkeikkel, hirdetéseikkel, előfizetésükkel lehetővé tették, hogy ezt megérjük. A hűségük számomra mindennél értékesebb, és megalapozza a folytatást.

Tovább

ISSA/INTERCLEAN CEE - VARSÓ (X)

- látogasson el ön is április 22-24 között a tisztítás-technológiai kiállításra

Az ISSA/INTERCLEAN CEE kiállítás április 22–24. között lesz Varsóban, ahol szeretettel várják a nemzetközi takarító-közösség tagjait egész Közép-Európából, ezen belül Magyarországról is, valamint a balti államokból, a Balkánról, és Dél-Kelet-Európából.

Tovább

Megalakult a MATISZ forgalmazói szekciója

- a szekcióelnököt kérdeztük a célokról és a tervekről

A Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (MATISZ) december 4-én egy hosszú távú együttműködést alapozott meg: az addig kizárólag a takarító-szolgáltatókat magába foglaló szervezet kitárta kapuit a gyártók és a forgalmazók előtt. Január 20-án pedig megtartotta első ülését a megalakuló forgalmazói szekció, melynek elnökévé a 11 tagcég Antal Pétert választotta, aki az AMSA Higiénia Kft. ügyvezető igazgatója. Őt kérdeztük a célokról és tervekről.

Tovább

„A minőség a renddel és a tisztasággal kezdődik” – 12.

— a hallgatásnak ára van, a hallgatással csak elfödjük a bajt

A mindenki számára megfelelő minőségű tisztítási szolgáltatás megrendelése nem mindig pénz kérdése, és/vagy annak a hiánya. A pénz szerintem csak a kifogás, és nem a valós ok.

Tovább

Eggyel több ok, hogy leszokjon a dohányzásról

— hátborzongató történet, nem csak dohányosoknak

Biztosan ismerik azt a mondást, hogy az okos ember mindig más kárán tanul. Ezt az elvet meglovagolva új sorozatot indítunk, amelyben egy-egy konkrét, megtörtént takarítási (bal)eset kapcsán szeretnénk elgondolkodtatni az olvasókat.

Tovább

5 tipp a tiszta padlókért

— tartsunk tisztán minden folyosót a polcok között

Hasznos padlóápolási tanácsok az élelmiszer-kiskereskedelmi boltok élelmiszer-biztonságának javításához és a vevői bizalom és hűség eléréséhez.

Tovább

TopLock Indoor Aquasoft(x)

TopLock ablaktisztító rendszerünk keretén belül szeretnénk bemutatni az új TopLock Indoor Aquasoft speciális ablaktisztító készülékünket, amely megfelel a legmagasabb professzionális igényeknek.

Tovább

Itt tartunk

- a piros ász, ami a végén mindent eldönt

Vettem a bátorságot, és felnagyítottam, milyen rengeteg fonákság, értelmetlenség, ellentmondás, következetlenség, szakmaiatlanság van a mai takarítási pályázatok közül néhányban. Azokban a leírásokban, amelyek alapján árat kell adnunk, és dolgoznunk kell. Az olvasó meg döntse el, kinek jó ez az egész.

Tovább

MATISZ – Eseménynaptár, 2015

A Gyártó és Forgalmazó cégek belépésével várhatóan új szintre emelkedik a takarítási szolgáltatásokat végző cégek és beszállítóik közötti jó szakmai viszony.

Tovább

Okos munkaerő-programozás a takarítószektorban

- online rendszerrel tették tervezhetőbbé és áttekinthetőbbé a takarítók beosztását

Az eCJ folyóirat főszerkesztője az amszterdami repülőtérről tudósított, ahol a szerződéses épületszolgáltatásokért felelős vállalat munkaerő-programozási rendszert kezdett alkalmazni. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ma már a teljes (takarító)személyzetet számítógéppel irányítják, nem pedig a korábbi papíralapú rendszerrel. A váltás a szolgáltatócég személyzeti szaktanácsadója szerint jelentős megtakarításokat hozott minden területen.

Tovább

A takarítók öntisztuló mosdókat szeretnének

- a szanitertakarítás rendkívül népszerűtlen és nehéz feladat

A hivatásos takarító-szakemberek még a testváladékok feltisztítását is szívesebben vállalják, minthogy a nyilvános toalettekben levő foltokkal és szagokkal kelljen megbirkózniuk – állapítja meg egy új amerikai tanulmány.

Tovább

A védelmet nem elég kiépíteni

- a biztonság érdekében rendszeres ellenőrzésre is szükség van

A Eurosafe Solutions cég igazgatója arról mesél, a kockázatok minimalizálásánál miért is annyira lényeges egy épület leesés elleni és téli védelmi rendszerének tökéletes tesztelése. Vagyis az, hogy ezt a vizsgálatot a lehető legkorszerűbb technikai eszközökkel végezzék el.

Tovább

A takarítószektor jövője

– kipróbálás alatt az irodai takarítórobot

A european CLEANING JOURNAL német tudósítója azt boncolgatta, milyen jövőjük lehet a takarítóiparon belül a robotoknak.

Tovább

Kedves Olvasó! - 2015 Február

Bevezettünk néhány újítást az idén 20 éves lett a Tiszta Tér Technológia magazinnál. Az egyik, hogy a Facebookon keresztül próbáljuk hirdetési támogatással minél több érdeklődőhöz eljuttatni a legjobban sikerült cikkeket.

Tovább

Hatékony és energiatakarékos tisztítási teljesítmény(x)

Az új Nilfisk VP600 lényeges előnyöket nyújt és emellett rendkívül vonzó!

Tovább

Euforikus hangulatban a takarítók

— új lendület hajtja a szakmabelieket, fogékonyabbak az újra, és buzog bennük a tettvágy

Röviden takarítógurunak nevezik. Hosszabban ő a magyar takarítóképzés elindítója, a Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (MATISZ) vezető szakértője, a Tisztítás-technológiai Tudományok Intézetének (TTTI) szakmai vezetője, a CleanEurope szakmai verseny megálmodója, és az WordSkills Europe megmérettetés vezető szakértője.

Ritz Tibort kérdeztem arról, milyen változások voltak mostanában a szakképzésben.

Tovább

Mi az, ami kilóg a takarítás díja alól?

— tegyük a helyére a takarítás szolgáltatáshoz kapcsolódó egyéb szolgáltatásokat

Úgy érzem, a gyakorlatban kicsit összekutyulódtak a dolgok, amikor arról van szó, hogy milyen perifériás tevékenységek, vagy termékek tartoznak bele, vagy nem tartoznak bele a takarítási szolgáltatás díjába. Elmondom, én mit gondolok erről, és miért.

Tovább

„Erőteljes, gyors Megoldás fajsúlyos üzleti kihívásokra!”

— Action Learning és Megoldás központúság

Létezik egy nagy hatékonyságú szervezetfejlesztési módszer, melyet globális nagyvállalatok ugyan úgy használnak, mint kormányzati szervek, nonprofit szervezetek épp úgy, mint fejlődni kívánó közepes vállalkozások és igényes kis cégek.

Tovább

A fenntartható takarításért

– ezért fontos, hogy a dolgozók, a takarítók jól érezzék magukat a bőrükben

A vonzó munkahelyi környezet biztosítása kulcsfontosságú kell hogy legyen bármilyen fenntarthatósági politikában, mivel az támogatja az „Emberek, Bolygó, Profit’” képlet „emberek” részét . A szerző a takarítószektor vállalatainak képviselőit kérdezte meg arról, mit tesznek ők, hogy személyzetük tagjait biztonságban, egészségben és boldogságban tudják megtartani, és hogyan segítik az embereket a tágabb közösségben.

Tovább

Luxusillatokra vágyunk

- az illatosító-szerek arra is jók, hogy megkülönböztessék a cégét a többiektől

Mik a legfontosabb illatosítási trendek manapság? Még mindig az édes, nehéz illatú légfrissítőket igényeljük, vagy kezdjük előnyben részesíteni a szerényebb, frissebb aromákat? Ha pedig az ügyfelek ízlése változik, hogyan tudnak a légfrissítőgyártó-cégek alkalmazkodni a követelményekhez?

Tovább

Inkább egy szolgáltatót akarnak

- Amerikában egyre nagyobb az igény a „teljes üzemeltetési” modellre

Az FM (épületüzemeltetés) ügyfelei, megrendelői nem több, hanem inkább egyetlen szolgáltatót akarnak – ez derült ki egy nemrégiben készített amerikai tanulmányból.

Tovább

Okos rendszerek a lábunk alatt

- meg kell fogni a szennyeződéseket és a pénzt is

Kevesen szentelünk figyelmet a szennyfogó-rendszernek, amikor belépünk egy-egy középületbe. Pedig a lábunk alatt minden valószínűség szerint olyan okos megoldás rejtőzik, amely egyidejűleg több funkciót is teljesít. De mit mondanak erről a gyártók, mit tartanak ők a szennyfogók fő feladatának?

Tovább

A jó beszállító okos kiválasztása…

— aki választ, merjen igényes lenni!

Úgy gondolom, amikor egy szolgáltatás, mondjuk a tisztaság megvásárlásáról van szó, nincs helye a szemérmességnek, a maszatolásnak, a szerencsének. Annál inkább helye van a tudatos választásnak. Ez pedig a megrendelő dolga. Mint ahogy az is, hogy felkészüljön a kiválasztásra. Hozzád szólok most, kedves „Megrendelő”.

Tovább

Kedves Olvasó! - 2014 Január

Ezt a köszöntőt elsősorban akkor olvassa el, ha ön már lapunk előfizetője. Ha még nem, akkor kérem feltétlenül fordítsa meg az újságot, és a másik végéről is üsse fel a 3. oldalon.

Tovább

Textil felületek tisztítása

- hatékony, rendszeres és differenciált tisztításra van szükség a padlótisztításban

A padlószőnyegek tisztítása mindig aktuális téma. Az ingatlanokban lévő padlóbur­kolatok több mint 60%-a textil. Számos színben, struktúrában és a legkülönfélébb anyagok felhasználásával készülnek. A padlószőnyegek nagy lépésbiztonságot garan­tálnak és hangtompító hatással is bírnak. A modern takarítási módszerek által egy hatékony, rendszeres és differenciált tisztításra van szükség ahhoz, hogy a padlóbur­kolatok minősége hosszú ideig megőrizhető legyen.

Tovább

Seprőgép, amelynek nem kell víz

- úgy működik, mintha két gép lenne egyben

A (Comac) kommunális seprőgép kombinálja a szemét mechanikus összegyűjtését a szí­vóhatással – hatékonyan úgy működik, mintha két gép lenne egyben. A mechanikus hatás összeszedi a szilárd szemetet, miközben a szívóhatás felkapja a legfinomabb port is.

Tovább

Logisztikai időfelhasználás

- milyen teendőkkel kell számolnunk a technológiai normán kívül a takarítási költségek meghatározásához?

Amikor a takarítás költségeiről beszélünk, általában a normát helyezzük a közép­pontba: azt mondjuk, x technológiával y idő alatt z négyzetmétert lehet teljesíteni. A gond csak az, hogy így számos olyan teendő idő- és költségigényét nem ponto­sítjuk, amelyek ahhoz kellenek, hogy az ütemtervben és a vállalási árban foglalt teljesítményt hozza a takarító.

A tisztítás-technológiában igen fontos tényező az idő, mert a költségek 65-75%-át az élőmunkához tartozó köz­vetlen költségek teszik ki. Nagyon nem mindegy tehát, hogy a munka tervezé­sekor, sőt már az ajánlat elkészítésekor hogyan számolunk a várható munka­idővel.

A takarítóipar jelenlegi ten­denciáit figyelve erősen feltételezhető, hogy a munka elvégzéséhez szükséges időfelhasználással több felelős vezető nincs tisztában, vagy nem egyformán értelmezi azt. Alábbi cikkemet vitaindítási szándékkal írtam, mert szükségesnek tartom, hogy beszéljünk, és minél szé­lesebb körben beszéljünk erről a témá­ról. SZAVAZZON!

Tovább

Dig Build = szaktudás és igényesség

- Eloszlatunk néhány a takarítással, tisztítással, mosással kapcsolatos téveszmét

Kezdjük mindjárt a téllel. Vannak épületgazdák (nem is kevesen), akik úgy gondolják, a téli hó­napokban lazítani lehet kicsit, nem kell annyit takarítani, tisztítani, mosni. Mert úgyis hó van, meg víz, és sár. No és a hidegben minden lassabban szárad. Ismerős?

Tovább

Minőségi munka, szabálykövetés, elfogadható ár, hosszú távú partnerség

- áruházláncokat kérdeztünk arról, milyen elvárásaik vannak a takarítócégekkel szemben

Kíváncsiak voltunk, a nagy multinacionális és hazai áruházláncok mit tartanak a legfontosabbnak, ha a takarításukról van szó. Feszegettük még a megrendelői felelősség kérdését, és rákérdeztünk arra is, mennyire szempont a kereskedői lán­coknak, hogy a szolgáltató környezetbarát technológiákat alkalmazzon.

Tovább

Stratégiai fegyver

- film készül a takarításról - 90 percben dokumentálnák a legfőbb technológiákat.

A Tiszítás-Technológiai Tudományok Intézete (TTTI) filmet készítene a takarí­tásról, amiben úgy tűnik a Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (MATISZ) is partnere lehet. Legalábbis erről számolt be Ritz Tibor blogján.

Tovább

Környezetbarát padlótisztítás

- gyémántpades, vegyszermentes mechanikus padlókarbantartás

Olyan takarítási eljárást mutatunk be, amely jelentősen eltér a hagyományos padlótisztítá­si módszerektől. Lényege, hogy a padlót milliónyi mikroszkopikus mérető gyémánttal töltött súrolópadekkel, mechanikusan takarítják, tisztítószer hozzáadása nélkül, csak vízzel. És szó szerint ragyogó eredményt érnek el vele.

Tovább

„A minőség a renddel és a tisztasággal kezdődik”

- avagy eléggé érdeklődést keltőek-e a szlogenjeink, ha a szak­ma fontosságát szeretnénk hangsúlyozni?

Dunát lehetne rekeszteni azokkal a cégekkel, akiknek hasonlóak a jelmondatai: „minőséget szolgáltatunk a tisztaságban” „takarítunk, ahogyan mások nem” „hozzáértésünk maximális” „folyamatosan képezzük a dolgozóinkat” „... minő­sítési/minőségbiztosítási rendszerrel rendelkezünk”…stb. De vajon van-e olyan tisztítás-technológiai szolgáltatócég, amelyik például arra utaló szlogennel műkö­dik, mi van akkor, ha a vevő nem a megfelelő felkészültségű csapattal dolgoztat? Vagyis hogy milyen kockázatokat rejt a hozzá nem értés. [/bold]

Tovább

Mopolás kifáradásig?

- Nem! Inkább ismerje meg a legújabb fejlesztésű, a dolgozókat kímélő moprendszereket

A mopolás nehéz fizikai munka, amelynek negatív hatásait bizony megérzik a dolgozók a karjukban, hátukban és vállukban. Mit lehet tenni? A cikk bemutatja a legújabb és ergonómiailag legjobb mopolórendszereket, amelyek tervezésénél a dolgozó kényelme is a legfontosabb tényezők között volt. [/bold]

Tovább

Kedves Olvasó! - 2014 Február

Ezt a köszöntőt elsősorban akkor olvassa el, ha ön (még) nem lapunk előfizetője. Ha már előfizetőnk, akkor kérem feltétlenül fordítsa meg az újságot, és a másik végéről is üsse fel a 3. oldalon.

Tovább

Kärcher-Tennant végső döntés

– a Tennant visszavonta a fellebbezést

A stuttgarti bíróság döntött a Tennant kontra Kärcher ügyben. Kimondta: a Tennant úgyne­vezett 'aktivált vize' nem jobb tisztításra, nem hatásosabb, mint a csapvíz. Ezért ezt nem is hirdethetik róla.

Tovább

ÚJ TERMÉK - Melamin padlótisztító pad

- speciálisan napi-, mély és folttisztításhoz

Újdonság a (3M) nagyteljesítményű melamin pad, amelyet speciálisan a napi-, mély- és folt­tisztításhoz terveztek, kerámia, csiszolt beton, terrakotta, VCT (vinyl composition tile, PVC tartalmú kőcsempe) és egyéb modern mikroporózus padlókhoz. Ezek padkorongok nagyon jól használhatóak az olyan nagy területeken is, mint amilyenek pl. a bevásárlóközpontok, áruházak és uszodák. A gyártó szerint előnyük még az is, hogy kíméletesen távolítják el a letapadt szennyeződéseket és nem okoznak látható sérüléseket. Ugyanakkor a hasonló pad­korongokhoz képest akár ötször annyi ideig használhatóak. A speciális padszerszámot egytárcsás súrológépeken és súrolóautomatákon is lehet használni, és alkalmazása mellett többnyire csak víz kell a tisztításhoz. Kizárólag a makacsabb szennye­ződésekhez kell gyenge tisztítószert adagolni. Számos méretben kaphatóak az újfajta padek.

Tovább

Zöldebb lesz a Clean Europe

- nyirkos feltörlés helyett impregnált feltörlés lesz az egyik versenyszám

A Clean Europe szakmai versenyt az idén is megrendezi a Magyar Tisztítás-technológiai Szö­vetség (MATISZ). Azonban a versenyszabályzat megújul. [/bold]

Tovább

Elég hetente egyszer?

- arra voltunk kíváncsiak, előírásszerűen milyen gyakran kell takarítani egy irodai mosdót.

Takarítócég-vezető fordult lapunkhoz azzal a kérdéssel, mondjuk meg neki, mi­lyen gyakran kell takarítani egy irodai mosdót ahhoz, hogy az ottani körülmé­nyek miatt ne lépjen fel fertőzésveszély. A cégvezető napi takarítást javasolt, az irodaház tulajdonosa viszont azt mondta, ő csak heti egyet rendel meg. Az ellen­őrző szerveket kérdeztük. [/bold]

Tovább

Termelékenység mindenek felett?

- a teljesítmény fontos, de önmagában nem döntő, ha a legjobb súroló-automatát akarjuk kiválasztani

[img]

Ön vásárolt már súroló-automatát? Vagy legalább bosszankodott már amiatt, hogy az adott területen szolgálatot teljesítő gép nem épp a legmegfelelőbb? Mert mondjuk túl zajosan dolgozik? Vagy nagyon kirí a környezetből? Netalán túl nagy vagy túl kicsi a terület paramétereihez képest? Esetleg kényelmetlen, ezért a taka­rítók nem nagyon szeretnek vele dolgozni? Mérgelődött már amiatt, hogy a kalku­láltnál többe került a gép fenntartása? És végül, ami a leginkább bosszantó lehet: a súroló-automata teljesítménye alulmúlta azt, amit várt? Akkor önnek is szól ez az összeállítás. De akkor is, ha most először kell ilyen kérdésben döntést hoznia.

Tovább

Mindenki a takarításon spórol

- mintha nem is a tisztaság lenne a cél...

Több cégvezetőtől, az ország különböző részeiből is kaptunk jelzéseket/panaszokat. Egymástól függetlenül mesélték el, mennyire képtelenné teszi helyzetüket, és a takarítás színvonalát is, hogy számos épületgazda a takarításon igyekszik spórolni. A közszféra leginkább, de az üzleti szférá­ban is vannak hasonló tapasztalatok. Íme, néhány példa, hogyan sakkoznak a megrendelők a takarítás költségével.

Tovább

Luxusszolgáltatás hétköznapokra

- hogyan lehet megfelelni a legkényesebb megrendelői igényeknek is?

Mi kell ahhoz, hogy sikeres, hatékony és fenntartható legyen az irodatakarítás? Hogy ne egyszerűen tisztaságot adjon a megrendelőnek, hanem közben emelje a tevékenysége presztízsét is? Egy elkötelezett szolgáltató és megfelelő technológiai háttér.

Tovább

Zsíros alkoholok

- a tisztítószer-hatóanyag alacsony kockázatot jelent a folyókra

Amerikai Takarítási Intézet: a kulcsfontosságú tisztítószer-hatóanyagokról ké­szült átfogó tanulmány azt mutatta ki, hogy a vízi-utaknál és a folyami üledéknél alacsony a környezeti kockázati szint.

Tovább

Ideje felelősséget vállalni!

- nem elég legyártani, használni a takarítógépeket, az újrahasznosítással is kell foglalkozni

Hollandiában alapítottak egy új európai hatáskörű vállalatot, amely saját állítása szerint képes megoldást kínálni arra a dilemmára, hogyan szabaduljunk meg a felhasználó/forgalmazó/gyártó a használt gépektől.

Tovább

Hosszan tartó hatás

- a kristályosítás feleslegessé teszi az alaptisztítást

A takarítócég hat évvel ezelőtt kristályosítást végzett a vásárcsarnok padlóján. És láss csodát, a padló azóta is kifogástalan állapotban van. Mert ezzel a viszonylag egyszerű és problémamentes módszerrel olyan hosszú távú hatás érhető el, ami megéri a fáradságot. A kristályosítás után ugyanis már csak ritkán válik szüksé­gessé az alaptisztítás.

Tovább

A minőség a renddel és a tisztasággal kezdődik

- avagy, „nem ígéret kell, hanem bizonyíték”

Az előző cikkemben azt boncolgattam, hogy ha jó a jelmondatunk, az vajon kö­zelebb visz-e az elismeréshez? Nyilván egy jó szlogen önmagában még nem elég, hiszen a megrendelők évek alatt annyiszor csalódhattak a szolgáltatókban, hogy már „nem ígéret kell nekik, hanem bizonyíték” …

Tovább

Ébresztő, FM!

– a britek néhány botrányos ügy kapcsán arról vitáznak, jó-e, ha minél több üzemeltetési feladatot kiszerveznek

Az eCJ folyóirat Egyesült Királyságbeli (EK) tudósítója a szolgáltatási szektor nagy vitát kiváltott kiszervezési témáját vizsgálta. A szolgáltatások szerződésbe adása, vagyis inkább az a mód, ahogy mostanában a takarítási, üzemeltetési szolgálta­tásokat végzik, legutóbb igen rossz sajtót kapott náluk. Ezt úgy is lehet értelmezni, mint egy figyelmeztető lövést az iparág hajójának orra elé. Ugyanis sokan gondol­ják úgy, hogy a takarítási-üzemeltetési szektor kissé túlzottan elégedett magával.

Tovább

Oroszországban van igény a minőségre

- gombamód szaporodnak a kereskedelmi ingatlanok, így hatalmas új piacot szerezhet meg az orosz takarítóipar

Az Oroszország-szerte kialakított rengeteg új kereskedelmi zóna nem egyszerűen jó takarítási szolgáltatást vár el, hanem ennél jóval többet: jó minőségű átfogó szolgáltatásokat.

Tovább

Tiszta környezet, jó közérzet

- a tisztaság tulajdonképpen lelki szükséglet?

Van egy fontos kérdés. Mielőtt azonban ezt feltenném, és megválaszolnám, hadd kezdjem egy másikkal, amely a takarítószakma, a tisztaság fontosságát feszegeti, funkcionális oldalról. Vagy­is: miért is végezzük, végeztetjük a takarítást?

Tovább

A TTT magazin évkezdő száma megjelent 2014.02.25.-én

Január:

TARTALOM:

3. oldalon: KÖSZÖNTŐ
4.-5. oldalon: PR - Karcher: Textil felületek tisztítása
5.oldalon: ÚJ TERMÉK - Seprőgép, amelynek nem kell víz
6.-10. oldalon: TEGYÜK TISZTÁBA - Lőrincz István: Logisztikai időfelhasználás
11.-13. oldalon: PR - Dig Build = szaktudás és figyelmesség
13. oldalon: TEMATIKA, IMPRESSSZUM
14.-18. oldalon: A MEGRENDELŐ SZEMÉVEL - Tamásné Szabó Zsuzsanna: Minőségi munka, szabálykövetés, elfogadható ár, hosszú távú partnerség
18. oldalon: PROJEKT - Stratégiai fegyver
19. oldalon: TECHNOLÓGIA - Kis Róbert: Környezetbarát padlótisztítás
20.-22. oldalon: ÉBRESZTŐ - Vida Attiláné Ági: „A minőség a renddel és a tisztasággal kezdődik”
23.-25.oldalon: ERGONÓMIA - Mopolás kifáradásig?
26. oldalon: SZAKCÉGSOR-SZOLGÁLTATÓK

Tovább

Kedves Olvasó! - 2013 január

Fordulóponthoz értünk az újsággal

Tizennyolc évesek lettünk. Nem kerek ugyan az évforduló, de mivel emberi léptékkel nézve innentől számítunk felnőttnek, mégiscsak piros betűs. Mi azzal ünneplünk, hogy a Magyar Tisztítás-technológiai Szövetséggel (MATISZ) megállapodtunk, a jövõben még szorosabbra fûzzük a kapcsolatunkat, annak érdekében, hogy a takarítószakmát és az épületek tulajdonosait, üzemeltetõit még több információval tudjuk ellátni.

Tovább

Miért fontos a takarítás, szőnyegtisztítás? (x)

Ez kell ahhoz, hogy a szőnyeg tényleg tiszta legyen!

Sokan úgy gondolják, a szőnyeget elég kiporszívózni, esetleg a régi jól bevált módon, ahogy a nagymamáink csinálták, kiporolni a padlót felseperni és el is van végezve a szőnyegtisztítás, takarítás.

Ha azonban környezet-egészségügyi szempontból vizsgáljuk a padlót, a szőnyeget, és annak tisztítását, fontos, hogy tisztában legyünk milyen mikroszkopikus biosszenyeződéseket kell eltávolítanunk ahhoz, hogy megelőzzük az allergia vagy az asztma kialakulását.

Tovább

Fogjuk meg, és vigyétek!

Beszélgetés Paár Zoltánnal a MATISZ (Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség) elnökével

Újra-csomagolásról és a szakmaiság bátrabb képviseletéről. Árral nyernek a kamikázék. Van-e olyan, hogy szakmai közgondolkodás? A túl megalkuvó Megrendelőről. Egy létesítménynek is vannak szükségletei. A legalacsonyabb ár: önbecsapás! Az elefántcsont-torony ürességéről. A kicsik, a Nagyok és a csodavárás.

Tovább

Két seprőgép egyben

A gép szíve a szabadalommal védett úgynevezett „kettős hatású rendszer”

Ebben ötvözik az erős mechanikus hatást (amely a nagyobb darabos szemét felszedésére szolgál) a finom por eltüntetésére szolgáló szívóhatással (mégpedig víz alkalmazása nélkül).

Tovább

Kinek a stratégiája az árcsökkentés?

Egy önsorsrontó üzleti gyakorlat csúcsra járatása

Egy új stratégia ígérete. A versenyszám: takarítás. Az irányzat: free style, fool contact. Az utak kettéválnak. Az árvédő stratégia lehetőségeiről és lehetetlenségéről. Ugorjunk ki, vagy ne ugorjunk? –az itt a kérdés.

Tovább

Nemcsak szépen néz ki

Ettől lesz csillogó a fekete márvány!

Frankfurti repülőtér, 1. terminál, félkör alakú csarnok. Itt található a nagy autókölcsönző irodája. Légiutasok ezrei használják nap mint nap a poggyászkocsikat, és tolószékeket, amelyek rendesen ott is hagyják a nyomukat a padlón. És ez még a fekete márványon is meglátszik. Legalábbis három reptéri pultnál igen. A negyediknél azonban nem... Ami az Eurpocar autókölcsönzőé.

Tovább

A vásárlók szolgálatában

Íme egy jó gép a bevásárlóközpont takarításához

Igazi élmény a vásárlás a németországi Düsseldorf egyik legismertebb utcájában, a Kő utcában. Itt található a „Sevens” bevásárlóközpont, mely hét szinten és több, mint 15.000 négyzetméteren kínálja mindazt, ami a vásárlót boldogítja. Előkelő. Építészetileg rendkívüli. És természetesen tiszta.

Tovább

Takarítási normák

Segítség a takarítási költségek tervezéséhez

A Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (MATISZ) a takarítási óradíj (TOD) és a takarítási normák meghatározásával igyekszik „szabványosítani” az ajánlatadást, a megrendelők számára pedig így próbálja megkönnyíteni az ajánlatok összehasonlítását.

Tovább

Sikertörténet lett a takarítás

Interjú Ritz Tiborral

A takarítóipart nagy megtiszteltetés érte az év végén: Magyarország köztársasági elnöke, Áder János, és miniszterelnöke, Orbán Viktor is fogadta a EuroSkills csapat fiatal szakmunkás versenyzőit, és felkészítőit. Köztük a takarítókat is.

Tovább

Súrolóautomaták a korszerű központi raktárban

Így érik el, hogy pormentes legyen az áru

A raktár építésénél az volt a legfőbb cél, hogy megnöveljék az áteresztőképességet. Az áruknak azonban pormentesen kell az ügyfelekhez megérkezniük. Erről egy robosztus vezetőüléses súroló-seprőgép és egy gyalogkísérős súroló-automata gondoskodik. A kompakt modell akkutöltő technikája lehetővé teszi a néhány perces közbenső töltéseket is, így a keskeny járatokban anélkül lehet nedves tisztítást végezni, hogy le kellene állni.

Tovább

Kedves Olvasó! - 2013 február

Ajánló

Izgalmas témákat dolgoztunk fel ebben a lapszámunkban.

Részletes beszámolót olvashat például arról a két fogadásról, ahol Magyarország köztársasági elnöke és miniszterelnöke megvendégelte többek között a takarítószakma képviselőit, a EuroSkills szakmai verseny apropóján.

Tovább

GREEN MEETS CLEAN (x)

A ZÖLD GONDOLKODÁS ÉS A TISZTASÁG TALÁLKOZÁSA

A Nilfisk-Advance elkötelezett híve a környezetvédelemnek és a fenti nehezen lefordítható szlogent választotta a fenntartható környezetünkért tett fáradozásainak jelmondatául.

KONCEPCIÓINK
Fenntarthatósági törekvésünk
Tisztítóberendezéseink természetesen energiát, vizet és néhány termékterületen tisztítószert is használnak. Ebből eredően ez az a terület, ahol környezetünk védelméért tett fáradozásainkban a lehető legnagyobb hatást érhetjük el. Célunk, hogy véghezvigyük a többet kevesebbel elvet, és ezzel együttesen csökkentsük, ügyfeleink költségeit, mialatt fejlesztjük és megszilárdítjuk a környezettudatos magatartásunkat.
A Nilfisk-Advance-nél vezető szerepet szeretnénk betölteni ebben a fejlesztésben, amit így hívunk:
Green Meets Clean

Tovább

Cselekvési terv és Aktivitások listája

Szakmai Programok - 2013 MATISZ

A MATISZ a következő célokat tűzte ki magának 2013-ra.

1. Szakmai párbeszéd megindítása abban az alapvető fontosságú kérdésben: Hogyan tudja, hogyan tudná megvédeni szolgáltatási árait a szakma, egy konkrét cég? Mik ennek az eszközei?

Tovább

Légcsatorna-tisztító

Újdonság

A légcsatorna-tisztító eszközök között számít újdonságnak az úgynevezett „korbácsos légvezeték-rendszer”.

Tovább

Nemcsak nappal nagy a nyüzsgés a kiállítócsarnokban

Így képes egy súrolóautomata többféle típusú padlón is helytállni

Egész nap nagyüzem van a kiállítási csarnokokban a berlini rádiótorony alatt. Éjjel viszont a takarítócég alkalmazottai vannak talpon, hogy a standokat, a szaniter helyiségeket és a közlekedési útvonalakat megtisztítsák. Ebben a munkában hatalmas segítséget nyújtanak nekik a takarítógépek.

Tovább

Az év vállalkozója: Mugits József

Interjú egy győri takarítócég vezetőjéve

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége az Év vállalkozója címmel ismerte el a győri takarítócég vezetőjének munkáját. Mugits József igen következetes ember. Ő az, aki csak akkor vállal el egy munkát, ha azon nyeresége van, persze amellett, hogy az ár fedezi a minőségi munkavégzést. Azt mondja, nincs az a referenciamunka, amit érdemes lenne elvállalni haszon nélkül.

Tovább

A nagyvilágon e kívül…

Pucoljunk-e pucolni valót inkább külföldön?

Sosem látott magasságban a migrációt tervezők aránya. OKJ végzettséggel előnyben. Az Europass bizi kiegészítő. Hatósági bizonyítvány a Magyar Ekvivalencia Központtól. A Mellékletben további hasznos információk.

Tovább

Seprőgépek – ahol a betanítás is központi téma

Ezért lehet gazdaságos a súrolóautomatás tisztítások közötti időintervallumban seprőgépet használni

A seprőgépek piaci részesedését 14 és 17% közötti értékre becsülik az összes takarítógéphez képest (beleértve a porszívókat, súroló-automatákat és egytárcsás gépeket). Tehát fontos szegmensről van szó, ahol ismerni kell az ügyfelek igényeit, különösen az ár-teljesítmény vonatkozásában. Áttekintés a seprőgép-piac kihívásairól.

Tovább

Jól nézzen ki, vagy inkább jól használható legyen?

Ezek a vevők föbb szempontjai, amikor takarítókocsit választanak

Mennyire fontos a takarítókocsi megjelenése az arculatra kényes mai társadalomban? Valóban érdekli a potenciális vevőket, mennyire vonzó a kocsik látványa? Vagy inkább a gyakorlati hasznosság és az ár fontos nekik? A gyártók válaszolnak ezekre a kérdésekre.

Tovább

Elég egy kék, meg egy piros?

Így is egyszerűsítheti a takarítást

Mindössze két nagy hatású koncentrátum kell ahhoz, hogy egy épületben a felmerülő takarítási feladatok igen nagy részét teljesíteni lehessen – mondja egy gyártó. Ha igaz, ez egyértelműen csökkenti a göngyöleg mennyiségét, ezzel pedig a hulladékkezelési és tárolási költségeket.

Tovább

Megújult a Tennant-képviselet (x)

- Tenrom Magyarország Kft: nemcsak a név változott, hanem a korábbinál is hangsúlyosabbá vált a Tennant márka hazai képvi­selete.

Gorbai Attila ügyvezető igazgatót kérdeztük a részletekről.

Tovább

Levél az egészségügyért felelõs államtitkárnak

- Klem Ervin levele

Levél az egészségügyért felelős államtitkárnak A Nemzeti Erőforrás Minisztérium, Egészségügyért Felelős Államtitkárságára, Dr.Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkárnak írt levelet a MATISZ, azért, hogy szót emeljen a kifizetetlen számlák miatt. Íme a levél.

Tovább

Amikor a takarító-kocsiból „széf” lesz

- íme egy új takarító-kocsi család, ahol a kompetencia került a középpontba.

Gyakorlatilag minden követelményt kielégít, ami a gyártócég 37 éves tör­ténete során felmerült.

Tovább

Spóroljunk a saját zsebünkre és a környezet javára

- kíméljük a környezetünket

Egy olyan már ismert, de még viszonylag új technológiát szeretnénk bemutatni új kön­tösben, amellyel jelentős megtakarítás érhető el, valamint a környezeti terhelés is kisebb lehet, mint más megoldásoknál.

Tovább

Új termékek szemléje

Ablaktisztítás

A beltéri ablaktisztítást teheti könnyebbé a rugalmas pad-párna tartó (Unger), amely arra is alkalmas, hogy a nehezen elérhető helyeket tisztítsanak meg vele.

Tovább

A takarítási világnapról

- takarítási világnap 2011

A takarítási világnapot hivatalosan először 1992-ben hirdették meg, az UNEP (United Nations Environment Programme = az ENSZ környezetvédelmi programja) keretén belül. (Gyökerei a korábbi időkre nyúlnak vissza.)

Tovább

A takarításon is spórol a BKV

- költség csökkentés

A Budapesti Közlekedési Vállalat tragikus pénzügyi helyzetében úgy fogta vissza a taka­rítási költségeket, hogy január 1-jétől saját kézbe vette a takarítást.

Tovább

Kicsi, közepes és nagy

- technika, szupermarket takarítása

A Lübeck Buntekuh negyedében található „Plaza-Center” szupermarket fő előcsarnoka 2006 óta fogadja kellemes légkörrel a betérő vásárlókat. Az összképen csak javít az ápolt és fényes padló. Ott mutatja be igazán a lü­becki Bockholdt Gebäudedienste KG vállalat, hogy mit tud, ha takarításról van szó. Ebben pedig jó partnerük a takarítógép-gyártó cég. A nagy tel­jesítményű, állandóan munkára kész takarítógépek megbízható segítséget jelentenek, és biztosítják a takarítási tevékenység folyamatosságát.

Tovább

Szaniterhelyiségek takarítása

- melyik termék milyen célra megfelelő?

A szennyeződések, a szag és a csírák ellen a legtöbb esetben a nyilvános WC-kben is elégséges manapság valamilyen szanitertisztítószert használni a takarításhoz. Csak az egészségügyi intézményekben van szükség fertőtlenítésre, vagy akkor, ha emésztőrendszeri megbetegedések lépnek fel. Németországi higiéniai helyzetkép.

Tovább

A jó pap is holtig tanul

- különleges tájékoztatás "válság" jeligére költséghatékony megoldásokról

A szakmában eltöltött idő hossza nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy mennyire szerzünk jártasságot az adott területen. A megfigyeléseket, tapasztalatokat pedig azok összegzése teszi igazán értékessé. Így van ez bármely szakma, tevékenység gyakorlása során, legyen valaki orvos, lovász, sportoló, vagy éppen a takarítószakma művelője. Sze­rencsés helyzetben vagyok, mert amibe eddig belefogtam az életemben, abban a fenti hozzáállás tükröződött. Íme, egy csokorra való a saját tapasztalataimból!

Tovább

Jogosítványt a súrolóautomatákhoz?

- s az integrált töltőkészülék ma már normál tartozék?

A helyes tisztítástechnika kiválasztásának jókora szerepe van abban, hogy a lehető legnagyobb tisztaságot a lehető leghatékonyabb takarítással tudjuk-e elérni. Nézzük, hogyan alakulnak ezek a kérdések, ha súrolóautomatával szeretnénk takarítani.

Tovább

Eco Pad = Tisztább padlók és zöldebb világ (x)

A Nilfisk bemutatja az új 100%-ban környezetbarát és költségkímélő tisztítókorongjait.

Az Eco Pad – A világot újra zölddé teszi. A tisztítókorongjaink poliészter szálai újrahasznosított kiskereskedelmi és ipari hulladékból készülnek. Fő alapanyagforrásuk az újrahasznosított PET palack.

Tovább

Így lett por és szennyeződés mentes raktár

- így lett fő prioritás a gazdaságosság volt

„Nedves tisztítás a takarítási terv alapján.” Ez a por és gumikeréknyomok ellen végrehajtott napi akció fedőneve a Stapelfeldben levő Sterac szállítási és logisztikai vállalat raktárcsarnokaiban. A területen egy 65 cm-es tányérkefés aggregáttal felszerelt súrolóautomata gondoskodik a tökéletes tisztaságról.

Tovább

Sebo Porszívó (x)

- Minőség és design kéz a kézben

1978-ban a SEBO cég új alapokra helyezte az állóporszívó gyártást az ipari és háztartási vonalon is. Két fiatal német mérnök új típusú, magas színvonalú porszívót fejlesztett ki. Az általuk épített porszívók gyártásánál olyan szabadalmakra volt szükség, melyek tükrözték az előrehaladott technikai újításokat.

Tovább

A porszívó jövője, a szakma jövője (x)

„aki a szőnyeget nem hengerkefés porszívóval tisztítja, az bűnöző”.

Seffer István mondta (van ennek talán már 15 éve is), hogy „aki a szőnyeget nem hengerkefés porszívóval tisztítja, az bűnöző”. Hát, ahogy az utóbbi idők történéseit nézem, elég sok „bűnöző” van a körünkben. Pedig válság ide vagy oda a fejlődés nem állt le és egyre inkább azt látom, hogy a fejlesztések töretlenül mennek, mert az egyetlen elfogadható stratégia az előremenekülés.

Tovább

Robogjunk tisztán

A Máv vonattisztasági kampánya

Hosszútávú vasúttisztasági kampányt indított a MÁV tavaly, amellyel az a MÁV-csoport célja, hogy preventív módon hívja fel a lakosság, de leginkább a felnövő generáció figyelmét arra: a rongálás elleni hatékony küzdelem és a vasút tisztaságának megőrzése közös ügy és közös felelősség.

Tovább

ÚJ TERMÉKEK SZEMLÉJE

Két új szer mosogatatáshoz

Két új fejlesztés (a Thomil cégtől): mosogatószer lágyított kemény vízhez, és öblítő segédanyag kis hőmérsékletű alkalmazáshoz.

Tovább

Kézmosás vagy fertőtlenítés

– melyik a jobb?

A kézfertőtlenítő szereket egyre szélesebb körben használják. A közvélemény ugyanis egyre jobban fél attól, hogy betegségeket szerezhet be, főleg amikor egyre újabb egészségügyi veszélyekről szerez tudomást. Egy nemrég megjelent tanulmány azonban a kézfertőtlenítő szerek alkalmazását kapcsolatba hozta a Norovírus nagyobb kockázatával. Akkor hát a kézfertőtlenítők jó helyettesítői a szappannak és a víznek, vagy nem?

Tovább

A legszűkebb helyeken

- "a megfelelő berendezés nélkül hajótörötteknek éreznénk magunkat”

Amikor 8 óra 30-kor megnyitja kapuit az Europa-Galerie bevásárlóközpont Saarbrückenben a Trierer Straßén, és az első vásárlók bemennek, akkor ér véget az Universal Gebäudemanagement und Dienstleistungs GmbH cég takarító személyzetének munkája. A 2010 októberi nyitás óta a vállalat feladata, hogy a bevásárlóközpontban fenntartsa a tisztaságot. A feladat elvégzéséhez öt gépet használnak.

Tovább

Egy tipp, ha már elege van a vegyszerekből!

Cégünk több mint 25 éve végez intézményi takarítási feladatokat.

Ez idő alatt számos vegyi tisztítószert és zöld technológiás gépet használtunk. Ezért is örültünk a lehetőségnek 2011-ben, hogy egy magyarországi cég termékét tesztelhettük, mely vegyianyagmentes tisztítószer. A zöldtakarítást előnyben részesítőknek szeretném megmutatni ezt az alternatívát.

Tovább

Változások a bérezésben

Minimálbér és bérminimum-emelés, az adójóváírás eltörlése, bérkompenzáció és pályázat a bérkompenzáció 5 százalékos önrészének előteremtéséhez.

Jelentősen felforgatják ezek a változások a foglalkoztatást, különösen egy olyan munkaigényes, és alacsony bérezésű szektorban, mint a takarítás.

Általános bérajánlás nem született, viszont brutális minimálbér-emelést hajtott végre a kormány, olyan mértékűt, amilyet nem válságban, hanem felívelő időszakban szokás.

Tovább

Változás a jogszabályokban

2012. január 1-jén lépett hatályba a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény (Mvt.) legújabb módosítása.

A munkáltatókat érintő változások lényege a következőkben foglalható össze a módosított paragrafusok sorrendjében (nem idézve szó szerint a törvényt):

Tovább

Melyik takarítókocsi hol a legjobb?

A takarítókocsik zseniális találmányok. De milyen az ideális takarítókocsikonfiguráció irodába, iskolába vagy kórházba?

[bold]Ann Laffeaty megkérdezte a kocsik gyártóit, hogyan illesztik hozzá termékeiket a specifikus helyszínekhez.
A takarítókocsik azért is nagyszerűek, mert kellően könnyűek és könnyen tolhatóak, ugyanakkor a tisztítóeszközök, vegyszerek és hulladékkezelő- eszközök széles skáláját lehet rajtuk elhelyezni. Általánosságban: a kocsi konfigurációja nagyban függ attól a környezettől, amelyben használni akarják.

Tovább

<< 0 1 2 3 4 >>

Megjelent a legújabb, a 2018-as évkezdő TTT-magazin!

Kattintson, és máris olvashatja a TTT-pdf-magazin évkezdő számát!



Tovább

Itt olvashatja a TTT magazin korábbi számait!

– Itt megtalálja a PDF magazin korábban megjelent számait

NAGYON AJÁNLJUK!!!


Mit tud az online TTT?
A/4-es méretű, minden oldala színes, lehet zenés, videós, animált a megjelenő tartalom, a hirdetésekben ott vannak a linkek, élő a tartalomjegyzék (oda lapoz, ahova kattint).
Okostelefonon is kiválóan olvasható.
És mivel a papírt és a szállítást kiiktattuk, környezetbarát is.

A slusszpoén, hogy minden cégvezető, takarító, vagy épületüzemeltető asztalán ott lehet, hiszen bárki megtalálhatja az oldalon, és elolvashatja. És aki ragaszkodik a papírhoz, az ki is nyomtathatja! :-)

Fizessen elő és máris olvashatja lejjebb a TTT korábbi számait!

Tovább

Kiállítások és vásárok 2017-ben

— ahol zajlik a szakma

Feltálaltuk csokorban, hova érdemes menniük azoknak az idén, akik benne szeretnének lenni a takarításszakmai élet sűrűjében, első kézből szeretnének információt és benyomást gyűjteni pl. az újdonságokról, trendekről, illetve új partnereket szerezni.

Van olyan város, ahol kétszer is a takarítás lesz a középpontban 2017-ben! (Magyar kiállítás és vásár most nem lesz – információink szerint 2018 októberében jön legközelebb TisztaShow kiállítás, viszont konferenciát az idén is tartanak.


Tovább

Tarol a robotporszívó a Kínából rendelő magyarok körében

– A legtöbb vásárló tudatosan választ

Rendeljkínait.hu kutatás – a kínai termékek rendelői 30 éven felüli férfiak, akik átlagosan 10 és 100 ezer forint között rendelnek évente, és elsősorban okostermékekre és robotporszívóra hajtanak

Budapest, 2018. március 6. – Okoskütyük, robotporszívó és vezeték nélküli fejhallgató voltak a tavalyi év legnépszerűbb termékei a kínai webáruházakból vásárló magyarok körében - derült ki a Rendeljkínait.hu platformcsalád felméréséből. Ha kínai termékek online vásárlásáról van szó, a 30 évesnél idősebb férfiak a leglelkesebbek, akik átlagosan 10.000 és 100.000 forint között költenek egy évben a különböző távol-keleti webáruházakban.


Tovább

ÚJ MÓDSZEREK A BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOK TAKARÍTÁSÁBAN (X)

A kiskereskedelemben nagy szerepe van a padló típusának, minőségének, állapotának. A megfelelő burkolat kiválasztása és annak tisztán tartása jelentheti a különbséget megjelenésben, hatékonyságban és a biztonság tekintetében.

Nagy Sándor a Nilfisk Kereskedelmi Kft. – A világ egyik vezető takarítógép-gyártó vállalatának magyarországi ügyvezetője szerint Magyarországon számtalan különböző anyagot használnak padlóburkolásra a kiskereskedelmi hálózatok üzleteiben.


Tovább

Tartalomjegyzék 2018 évkezdő

– A TTT magazin 2018 évkezdő számának tartalma – megjelent február 26-án!

Kedves Olvasó! Tisztelt Takarítószakma!
Üzletek, bevásárlóközpontok, bankok, irodaházak takarításért felelős vezetői, létesítménygazdák!


A munkaerőhiány égető probléma az egész gazdaságban, és a takarítóiparban is. Múlt időnek lehet tekinteni a minimálbéres takarítót. Nem is baj, kellett ez már. Inkább a bérminimum körül, vagy fölött kell hogy legyen az ajánlott fizetés ahhoz, hogy jelentkezőket találjanak a cégek, és létesítmények a meghirdetett munkákra.

Nem véletlen az sem, hogy a MATISZ az idén is a bérminimumhoz lőtte be az ajánlott takarítási óradíjat. Igazán nehéz helyzetben vannak a cégek, amikor fel kell állítaniuk és fenn kell tartaniuk a takarítói csapatot.

És változó sikerrel igyekeznek a megrendelőknél elfogadtatni az árakban, hogy bizony a munkaerő megdrágult. Különböző becslések látnak napvilágot arról, hogy hány emberre lenne szükség. Kénytelen minden cég versengeni az emberekért, és ahogy mondják, nehéz a gyártósorok munkaerőelszívó ajánlatait überelni.


Tovább

20 kiállító már ott lesz a Budapest Cleaning Show-n!

– Tisztítás-technológiai szakkiálítás

Mint arról korábban már hírt adtunk, 2018. október 5-6-án tartjuk a Budapest Cleaning Show-t a HUNGEXPO B pavilonban. Érdemes mielőbb standot foglalni, ugyanis folyamatosan fogynak a helyek. 20 céggel már biztosan találkozhat a rendezvényen.

2018. október 5-6-án a Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (MATISZ) tervei szerint egy regionálisan is egyedülálló rendezvénnyel lépünk a szakmai közönség elé. A nemzetközi nyitást mutatja az is, hogy megváltozott a szakkiállítás neve: a 2016-os TisztaShow-t követően immár Budapest Cleaning Show néven találhatják meg az érdeklődők a rendezvényt a nemzetközi szaknaptárban.


Tovább

Bérminimum alatt tényleg nem kapni takarítót?

– Ideje felismerni, hogy a takarítás érték

Kovács Zsolt blogján találtunk egy kritikus bejegyzést. Még ősszel írta, de keletkezhetett volna 1-2 évvel korábban, akkor is aktuális lett volna. Lehet, hogy még most is az. Akinek nem inge, ne vegye magára. Aztán mi is körülnéztünk kicsit az álláspiacon.

Tovább

Magasabb lett a javasolt takarítási óradíj

– Ismét bérminimummal számolt a MATISZ

Felülvizsgálta a Magyar Tisztítástechnológiai Szövetség (MATISZ) a tavaly év elején kiadott, 2018-ra vonatkozó ajánlott takarítási óradíjat, és emelt rajta. Ajánlásukat most is a munkaerő minőségére, a munkabérekre befolyással bíró gazdasági tényezők és hatások, a kormányzat által bejelentett minimálbér- és garantált bérminimum-emelés, illetve a takarítóipart sújtó óriási munkaerőhiány figyelembe vételével készítették el.

2018. január elsejétől ismét jelentősen emelkedett a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum is. Változás még, hogy ezzel párhuzamosan tovább csökkent a munkáltatót terhelő szociális hozzájárulási adó, már nem 22 százalék, hanem csak 19,5 százalék.


Tovább

Cafeteria, adózás 2018

– Mi van a béren túl?

2018-ra a munkáltatói juttatások közül nem változott a béren kívüli juttatások köre összeghatára és adózása. Kisebb lett viszont az egyes meghatározott juttatások közterhe. Lett új adómentes juttatás, valamint kedvezőbbek lettek egyes feltételek. Információink szerint a takarítócégek egy része ad juttatást is a béren kívül, ezért összefoglaltuk a lényeget.



Tovább

Amikor csak a vegyszer képes tisztítani

– Az előírások egyre szigorúbbak lesznek

Ahogy az ügyfelek mindinkább a fenntartható megoldásokat keresik, a vegyszermentes takarítás folyamatosan egyre népszerűbbé válik. No de vannak-e még mindig olyan helyzetek, amikor mégis csak a vegyszer a megfelelő megoldás?

A vegyszermentes takarítás egyre erősebb tendencia, egyre több vállalat kínál olyan rendszereket, amelyek a tisztító- és fertőtlenítőszerek helyett olyan alternatív hatóanyagokat használnak, mint pl. a gőz, az ioncserélt víz, az UV (ultraibolya) fény, a mikroszál vagy a nagynyomású víz. A cél nemes: minimalizálni a takarítás negatív hatásait az emberek egészsége és a környezet védelme érdekében. De vannak-e olyan helyzetek, amikor a vegyszermentes oldat egyszerűen nem képes elvégezni a munkát?


Tovább

Mutatjuk, milyenek lesznek a jövő takarítókocsijai

– Kis „lábnyom”, maximális kihasználás

Hogyan tudnak a takarítókocsi-gyártók kifejleszteni olyan kompakt, könnyű kocsikat, amelyek be tudják fogadni mindazokat az eszközöket, amelyekre szükség lehet, vagyis rendelkeznek akkora kapacitással, amire az ügyfeleknek igényük van? Nézzük át azokat a zseniális módokat, amelyekkel maximalizálható a kocsik befogadóképessége.

A kompakt takarítókocsikra egyre nagyobb az igény, mivel olyan előnyöket kínálnak, amelyek esetenként a nagyobb modelleknél kedvezőbbek lehetnek. Például mert kisebb tárolóhelyet igényelnek, és könnyebben beférnek a liftekbe. Emellett könnyebben mozgathatóak és irányíthatóak a folyosókon.


Tovább

Adagolós rémálmok

– Ha kifogy, ha nem jön, ha beszorult

Az adagolónak egyetlen feladata van – ellátni tartalommal a mosdó látogatóját. Csakhogy ez időnként nem teljesül. Az eCJ megkérdezte a gyártókat a közmondásos adagolói üzemzavarokról, illetve arról, hogyan kerülhetőek el ezek a mai kifinomult termékeknél.

A mosdókban használatos adagolóknál aligha van szó rakétatechnikáról: csak annyit kell teljesíteniük, hogy hozzáférést biztosítanak a látogatónak az elengedhetetlen szappanhoz és papíráruhoz. Szomorú azonban, de igaz, hogy ez nem mindig van így.


Tovább

Új, digitális megoldások a takarításban

– De felkészült-e rá a takarítószektor? És a megrendelők?

A digitális megoldások teljes világa nyitva áll a takarítóipar előtt…. de akarja is azt az iparág? A szerző arra is kereste a választ, vajon az ügyfelek örömmel fogadják-e az új műszaki korszakot, vagy inkább megpróbálnak teljes erejükkel ellenállni.

A digitális megoldások ma már mindennapi életünk részét képezik. Az internetet használjuk mindenre, például információgyűjtésre, diagnosztizálásra, navigációra, online vásárlásokra, stb. Magától értetődő kellene hogy legyen tehát a hivatásos takarítóvállalatok számára, hogy természetes előrelépést jelenthet nekik, ha digitális alapú megoldásokat is kínálnak.


Tovább

Komisz padlók

– Ha nehéznek tűnik, akkor is van optimális megoldás

Melyek azok a padlótípusok, amelyek a legkomolyabb kihívást jelentik a takarítóknak? Mi teszi ezeket különösen nehezen takaríthatóvá? És mi a megoldás a problémás esetekre? Íme!

A padlótisztítás olyan feladat, ami semmi másra sem hasonlít. Lehet padlót készíteni bármiből a betontól a fáig, márványtól a linóleumig. És mivel a burkolatok sokfélék lehetnek, számítsunk arra, hogy a padló alapanyagához kell igazítani a tisztítási rendszert.


Tovább

Forradalmi lépés az orosz takarítópiacon

– Elegük lett a fekete foglalkoztatásból és az adókerülésből

Oroszországban új iparági szövetséget hoztak létre a legnagyobb takarítócégek. Erre még nem volt eddig példa náluk. Meg arra sem, hogy mire vállalkozott az új érdekképviselet.

Oroszországban precedens nélküli esemény történt a múlt év őszén – a takarítóipari piac legfontosabb szereplői úgy döntöttek, hogy egyesített erővel hoznak létre egy iparági szövetséget, amelynek célja, hogy olyan szolgáltatási piacot teremtsen, amely átláthatóbb, mindenek előtt az árpolitika területén.


Tovább

Egy takarítócéget is meghekkelhetnek?

– Tippek, hogy védje ki, hogy cége is áldozat legyen

A hollandiai tudósító egy új könyvről számol be, amely a hacking tevékenységről és annak takarítócégekre és beszállítókra gyakorolt hatásáról szól.

Számos vállalat és magánember gondolja a következőt:


Tovább

<< 0 1 2 3 4 >>

Tarol a robotporszívó a Kínából rendelő magyarok körében

– A legtöbb vásárló tudatosan választ

Rendeljkínait.hu kutatás – a kínai termékek rendelői 30 éven felüli férfiak, akik átlagosan 10 és 100 ezer forint között rendelnek évente, és elsősorban okostermékekre és robotporszívóra hajtanak

Budapest, 2018. március 6. – Okoskütyük, robotporszívó és vezeték nélküli fejhallgató voltak a tavalyi év legnépszerűbb termékei a kínai webáruházakból vásárló magyarok körében - derült ki a Rendeljkínait.hu platformcsalád felméréséből. Ha kínai termékek online vásárlásáról van szó, a 30 évesnél idősebb férfiak a leglelkesebbek, akik átlagosan 10.000 és 100.000 forint között költenek egy évben a különböző távol-keleti webáruházakban.


Tovább a cikkhez

Megjelent a legújabb, a 2018-as évkezdő TTT-magazin!

Kattintson, és máris olvashatja a TTT-pdf-magazin évkezdő számát!



Tovább a cikkhez

ÚJ MÓDSZEREK A BEVÁSÁRLÓKÖZPONTOK TAKARÍTÁSÁBAN (X)

A kiskereskedelemben nagy szerepe van a padló típusának, minőségének, állapotának. A megfelelő burkolat kiválasztása és annak tisztán tartása jelentheti a különbséget megjelenésben, hatékonyságban és a biztonság tekintetében.

Nagy Sándor a Nilfisk Kereskedelmi Kft. – A világ egyik vezető takarítógép-gyártó vállalatának magyarországi ügyvezetője szerint Magyarországon számtalan különböző anyagot használnak padlóburkolásra a kiskereskedelmi hálózatok üzleteiben.


Tovább a cikkhez

Tartalomjegyzék 2018 évkezdő

– A TTT magazin 2018 évkezdő számának tartalma – megjelent február 26-án!

Kedves Olvasó! Tisztelt Takarítószakma!
Üzletek, bevásárlóközpontok, bankok, irodaházak takarításért felelős vezetői, létesítménygazdák!


A munkaerőhiány égető probléma az egész gazdaságban, és a takarítóiparban is. Múlt időnek lehet tekinteni a minimálbéres takarítót. Nem is baj, kellett ez már. Inkább a bérminimum körül, vagy fölött kell hogy legyen az ajánlott fizetés ahhoz, hogy jelentkezőket találjanak a cégek, és létesítmények a meghirdetett munkákra.

Nem véletlen az sem, hogy a MATISZ az idén is a bérminimumhoz lőtte be az ajánlott takarítási óradíjat. Igazán nehéz helyzetben vannak a cégek, amikor fel kell állítaniuk és fenn kell tartaniuk a takarítói csapatot.

És változó sikerrel igyekeznek a megrendelőknél elfogadtatni az árakban, hogy bizony a munkaerő megdrágult. Különböző becslések látnak napvilágot arról, hogy hány emberre lenne szükség. Kénytelen minden cég versengeni az emberekért, és ahogy mondják, nehéz a gyártósorok munkaerőelszívó ajánlatait überelni.


Tovább a cikkhez

20 kiállító már ott lesz a Budapest Cleaning Show-n!

– Tisztítás-technológiai szakkiálítás

Mint arról korábban már hírt adtunk, 2018. október 5-6-án tartjuk a Budapest Cleaning Show-t a HUNGEXPO B pavilonban. Érdemes mielőbb standot foglalni, ugyanis folyamatosan fogynak a helyek. 20 céggel már biztosan találkozhat a rendezvényen.

2018. október 5-6-án a Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (MATISZ) tervei szerint egy regionálisan is egyedülálló rendezvénnyel lépünk a szakmai közönség elé. A nemzetközi nyitást mutatja az is, hogy megváltozott a szakkiállítás neve: a 2016-os TisztaShow-t követően immár Budapest Cleaning Show néven találhatják meg az érdeklődők a rendezvényt a nemzetközi szaknaptárban.


Tovább a cikkhez

Bérminimum alatt tényleg nem kapni takarítót?

– Ideje felismerni, hogy a takarítás érték

Kovács Zsolt blogján találtunk egy kritikus bejegyzést. Még ősszel írta, de keletkezhetett volna 1-2 évvel korábban, akkor is aktuális lett volna. Lehet, hogy még most is az. Akinek nem inge, ne vegye magára. Aztán mi is körülnéztünk kicsit az álláspiacon.

Tovább a cikkhez

Magasabb lett a javasolt takarítási óradíj

– Ismét bérminimummal számolt a MATISZ

Felülvizsgálta a Magyar Tisztítástechnológiai Szövetség (MATISZ) a tavaly év elején kiadott, 2018-ra vonatkozó ajánlott takarítási óradíjat, és emelt rajta. Ajánlásukat most is a munkaerő minőségére, a munkabérekre befolyással bíró gazdasági tényezők és hatások, a kormányzat által bejelentett minimálbér- és garantált bérminimum-emelés, illetve a takarítóipart sújtó óriási munkaerőhiány figyelembe vételével készítették el.

2018. január elsejétől ismét jelentősen emelkedett a kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum is. Változás még, hogy ezzel párhuzamosan tovább csökkent a munkáltatót terhelő szociális hozzájárulási adó, már nem 22 százalék, hanem csak 19,5 százalék.


Tovább a cikkhez

Cafeteria, adózás 2018

– Mi van a béren túl?

2018-ra a munkáltatói juttatások közül nem változott a béren kívüli juttatások köre összeghatára és adózása. Kisebb lett viszont az egyes meghatározott juttatások közterhe. Lett új adómentes juttatás, valamint kedvezőbbek lettek egyes feltételek. Információink szerint a takarítócégek egy része ad juttatást is a béren kívül, ezért összefoglaltuk a lényeget.



Tovább a cikkhez

Amikor csak a vegyszer képes tisztítani

– Az előírások egyre szigorúbbak lesznek

Ahogy az ügyfelek mindinkább a fenntartható megoldásokat keresik, a vegyszermentes takarítás folyamatosan egyre népszerűbbé válik. No de vannak-e még mindig olyan helyzetek, amikor mégis csak a vegyszer a megfelelő megoldás?

A vegyszermentes takarítás egyre erősebb tendencia, egyre több vállalat kínál olyan rendszereket, amelyek a tisztító- és fertőtlenítőszerek helyett olyan alternatív hatóanyagokat használnak, mint pl. a gőz, az ioncserélt víz, az UV (ultraibolya) fény, a mikroszál vagy a nagynyomású víz. A cél nemes: minimalizálni a takarítás negatív hatásait az emberek egészsége és a környezet védelme érdekében. De vannak-e olyan helyzetek, amikor a vegyszermentes oldat egyszerűen nem képes elvégezni a munkát?


Tovább a cikkhez

Mutatjuk, milyenek lesznek a jövő takarítókocsijai

– Kis „lábnyom”, maximális kihasználás

Hogyan tudnak a takarítókocsi-gyártók kifejleszteni olyan kompakt, könnyű kocsikat, amelyek be tudják fogadni mindazokat az eszközöket, amelyekre szükség lehet, vagyis rendelkeznek akkora kapacitással, amire az ügyfeleknek igényük van? Nézzük át azokat a zseniális módokat, amelyekkel maximalizálható a kocsik befogadóképessége.

A kompakt takarítókocsikra egyre nagyobb az igény, mivel olyan előnyöket kínálnak, amelyek esetenként a nagyobb modelleknél kedvezőbbek lehetnek. Például mert kisebb tárolóhelyet igényelnek, és könnyebben beférnek a liftekbe. Emellett könnyebben mozgathatóak és irányíthatóak a folyosókon.


Tovább a cikkhez

Adagolós rémálmok

– Ha kifogy, ha nem jön, ha beszorult

Az adagolónak egyetlen feladata van – ellátni tartalommal a mosdó látogatóját. Csakhogy ez időnként nem teljesül. Az eCJ megkérdezte a gyártókat a közmondásos adagolói üzemzavarokról, illetve arról, hogyan kerülhetőek el ezek a mai kifinomult termékeknél.

A mosdókban használatos adagolóknál aligha van szó rakétatechnikáról: csak annyit kell teljesíteniük, hogy hozzáférést biztosítanak a látogatónak az elengedhetetlen szappanhoz és papíráruhoz. Szomorú azonban, de igaz, hogy ez nem mindig van így.


Tovább a cikkhez

Új, digitális megoldások a takarításban

– De felkészült-e rá a takarítószektor? És a megrendelők?

A digitális megoldások teljes világa nyitva áll a takarítóipar előtt…. de akarja is azt az iparág? A szerző arra is kereste a választ, vajon az ügyfelek örömmel fogadják-e az új műszaki korszakot, vagy inkább megpróbálnak teljes erejükkel ellenállni.

A digitális megoldások ma már mindennapi életünk részét képezik. Az internetet használjuk mindenre, például információgyűjtésre, diagnosztizálásra, navigációra, online vásárlásokra, stb. Magától értetődő kellene hogy legyen tehát a hivatásos takarítóvállalatok számára, hogy természetes előrelépést jelenthet nekik, ha digitális alapú megoldásokat is kínálnak.


Tovább a cikkhez

Komisz padlók

– Ha nehéznek tűnik, akkor is van optimális megoldás

Melyek azok a padlótípusok, amelyek a legkomolyabb kihívást jelentik a takarítóknak? Mi teszi ezeket különösen nehezen takaríthatóvá? És mi a megoldás a problémás esetekre? Íme!

A padlótisztítás olyan feladat, ami semmi másra sem hasonlít. Lehet padlót készíteni bármiből a betontól a fáig, márványtól a linóleumig. És mivel a burkolatok sokfélék lehetnek, számítsunk arra, hogy a padló alapanyagához kell igazítani a tisztítási rendszert.


Tovább a cikkhez

Forradalmi lépés az orosz takarítópiacon

– Elegük lett a fekete foglalkoztatásból és az adókerülésből

Oroszországban új iparági szövetséget hoztak létre a legnagyobb takarítócégek. Erre még nem volt eddig példa náluk. Meg arra sem, hogy mire vállalkozott az új érdekképviselet.

Oroszországban precedens nélküli esemény történt a múlt év őszén – a takarítóipari piac legfontosabb szereplői úgy döntöttek, hogy egyesített erővel hoznak létre egy iparági szövetséget, amelynek célja, hogy olyan szolgáltatási piacot teremtsen, amely átláthatóbb, mindenek előtt az árpolitika területén.


Tovább a cikkhez

Egy takarítócéget is meghekkelhetnek?

– Tippek, hogy védje ki, hogy cége is áldozat legyen

A hollandiai tudósító egy új könyvről számol be, amely a hacking tevékenységről és annak takarítócégekre és beszállítókra gyakorolt hatásáról szól.

Számos vállalat és magánember gondolja a következőt:


Tovább a cikkhez

A tisztaság fél egészség – és fél siker!

– Hollandiában már rájöttek, hogy a tisztaság azonos a termelékenységgel

A VSR (Vereniging Schoonmaak Research, Association for Cleaning Research, holland takarítás-tudományi kutatási szövetség) elnöke, az eCJ holland tudósítója olyan kutatási eredményekről hozott híreket, amelyek azt mutatják, hogy az irodák tisztasági színvonala közvetlenül befolyásolja az alkalmazottak produktivitását.

Nemcsak befolyásolja a termelékenységet a takarítás minősége, hanem az alkalmazottak általános elégedettségéhez is hozzájárul. A dolgozók sokkal jobban érzik magukat, amikor irodájuk tiszta.


Tovább a cikkhez

Nem szégyen a súgásra hallgatni

– Kórokozók tömkelege lehet a bankjegyeken

Az Egyesült Királyságban dolgozó tudósító egy új, az irodai mosdók tisztasági színvonalát tárgyaló tanulmányról számolt be.

Fontos, hogy az épületüzemeltetési (FM) realitásokat időnként felülvizsgálják, és pontosan ezt teszi a Kimberly-Clark cég legutóbbi Professional UK Benchmark Report 2017 (2017. évi EK szakmai tisztasági színvonal) jelentése az irodai mosdók tisztasági színvonalával kapcsolatban. Ráadásul a megszokottnál sokkal jobban kiemelik, mennyire fontos, hogy rendben legyenek az irodai mosdók.


Tovább a cikkhez

Sokkoló kockázatokat fedtek fel a kézmosóknál

– Ideje kidobni a feltölthető szappanadagolókat?

Az utántölthető szappanadagolók még mindig széles közben használatosak a cégeknél, intézményekben, több szektorban is. Pedig a kutatások szerint több baktériumot terjesztenek, mint ahányat eltávolítanak. A szerző arra világít rá, miért kínálhatnak a zárt patronos adagolók biztonságosabb, higiénikusabb és költséghatékonyabb megoldást.

Aki még emlékszik a folyékony szappan előtti időkre, az tudja, milyen hatalmas ugrásnak számított az utántölthető szappanadagolók megjelenése, bevezetése.


Tovább a cikkhez

Aknák a munkaerő-toborzásban

– Piroska és az irodai farkasok, meg a perelhető kérdések

Egy munkahelyi interjú számos vonatkozásban emlékeztet egy első randevúra. Ami pedig a kimenetelt illeti, az igaz szerelemhez hasonlóan eléggé kiszámíthatatlan. Mármint eléggé kétséges, sikerül-e megtalálni az ideális választást, vagy másképp fogalmazva nehéz előre megjósolni, hogy banánhéjakkal, vagy rózsaszirmokkal lesz-e teleszórva a közös út...

A vállalatvezető általában hosszú és termékeny kapcsolatot szeretne, kompetens alkalmazottakkal, a kölcsönös bizalomra és megbecsülésre alapozva. Az állásra jelentkezők is ugyanazt szeretnék, plusz garanciát arra, hogy értékesnek fogják érezni magukat, a munkájukat, biztonságban lesznek és képesek arra, hogy a legjobbat adják.


Tovább a cikkhez

Szétváltak az ISSA és a RAI Amsterdam útjai?

– Idén nem ISSA/INTERCLEAN Amsterdam lesz, hanem csak Interclean Amsterdam

A RAI Amsterdam – az ISSA/INTERCLEAN európai vezető professzionális takarítási kiállítás házigazdája – és az ISSA szövetség, amely az esemény társházigazdája volt – befejezettnek nyilvánította partnerségi kapcsolatát, ezt tartalmazza a RAI cégtől kapott nyilatkozat. Ez azt jelenti, hogy az esemény nevét azonnali hatállyal hivatalosan Interclean Amsterdamra változtatták. Az ISSA viszont azt mondja, nem szűnt meg a nagy múltú együttműködés. Vagy legalábbis nem az ő egyetértésükkel.

Aki már látta a következő amszterdami kiállítás hirdetését, annak feltűnhetett, hogy a 2018. május 15-18-ra meghirdetett rendezvény neve nem a megszokott ISSA/INTERCLEAN Amsterdam, hanem csak Interclean Amsterdam. Az ISSA szövetséggel való szakítást az Amsterdam RAI vállalat közölte, hangsúlyozva, hogy a célok ettől függetlenül változatlanok: ráirányítani a figyelmet a professzionális takarítóipar fejlődésére, innovációira.


Tovább a cikkhez

Lehet, hogy többet nem vesz pénzt a kezébe

– Kórokozók tömkelege lehet a bankjegyeken

A papírpénzen a csírák és egyéb mikroorganizmusok ezrei találnak menedéket, állapította meg egy tanulmány. A leggyakoribb vírusok pedig akár 10 napig vagy tovább is életben maradhatnak a bankókon.

Kutatók egy csoportja egy évet töltött azzal, hogy USA dollár bankjegyeket gyűjtött több tucat New York Cityben levő bankban, és kenetet vettek róluk. S hogy mit találtak? Ha ezt elolvassa, lehet, hogy többet nem vesz pénzt a kezébe…


Tovább a cikkhez

Mossuk le a téli bacikat

– Spórolhatunk vele, ha nem hanyagoljuk el

Ahogy megjön a tél, még fontosabb, hogy a cégek kézhigiéniai gyakorlatukat a lehető legmagasabb szinten tartsák, ezzel gátat szabva a veszélyes kórokozók elszaporodásának. A kutatások azt igazolják, hogy ha egy munkáltató javítja a munkahelyi higiéniát, képes csökkenteni a fertőzések terjedését, illetve kevesebb lesz a betegségek miatt kiesett munkaórák száma.
Ahogy elkezdődik ősszel a hűvösebb idő, azzal együtt nő annak kockázata, hogy influenzával, norovírussal, vagy más veszélyes kórokozóval fertőződjünk meg. A vírusok ugyanis sokkal könnyebben terjednek a hideg hónapokban, amikor fűtünk, az ablakok pedig többnyire zárva vannak. Ez ugyanis ideális környezet a kórokozóknak.


Tovább a cikkhez

Veszélyesek a spraytisztítószerek

– Kutatással igazolták, mennyire rombolják a tüdőt

A spray formájában használt tisztítószereknek elképesztően erős tüdőromboló hatása van, ezt állapította meg a norvég Bergeni Egyetem tanulmánya. A tudósok hatezer embert vizsgáltak meg, akik húsz éven át használtak ilyen szereket - írta a Newsweekre hivatkozva az Index.

Tovább a cikkhez

HUMOR

– Most már tisztaság van az ágyad alatt!

Tovább a cikkhez

Külföldön is rendet tesz a magyar start-up

– Közép-Európában terjeszkedik az ország legnagyobb online takarítószolgálata

Nemzetközi vizekre evezve terjeszkedik az ország egyik legdinamikusabban fejlődő start-upja, a Rendi.hu. A Magyar Fejlesztési Bank csoporthoz tartozó Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő növekedési befektetési programján keresztül 800.000 euró (247 millió forint) tőkével járul a Rendi nemzetközi terjeszkedéséhez. A 2018-as év nagyszabású tervei között kiemelt szerepet kap a nemzetközi terjeszkedés, első lépésként a közép-kelet-európai régióra fókuszál a vállalat.
- Az itthon jól bevált, kapacitás megosztáson alapuló sharing economy üzleti modellt fogjuk alkalmazni a V4-ek térségében: Lengyelországban, Szlovákiában és Csehországban. Terveink ambiciózusak, célunk 2020 végére a négy országban együttvéve a havi 35 ezer megrendelés elérése – mondta el Csillik Timur, a cég ügyvezető igazgatója. A támogatás fennmaradó részét a start-up hazai és nemzetközi versenyképességének növelésére fordítja.


Tovább a cikkhez

Aladdin Nagy Kft. - TAKARÍTÓCÉG

Cím: 2800 Tatabánya Akácfa u. 31. (Komárom-Esztergom)

Telefon: +36 34 425-413

Fax: +36 34 511-639

E-mail: [email protected]

-Napi piperetakarítás irodákban;
- ipari területeken;
-általános nagytakarítás;
-építõipari átadás elõtti nagytakarítás;
-ablaktisztítás;
-szõnyegtisztítás;
-kárpit-, autókárpit-tisztítás.
Az Aladdin Nagy Kft weboldala

Future FM Létesítménygazdálkodási Zrt. - TAKARÍTÓCÉG és LÉTESÍTMÉNYÜZEMELTETŐ

Cím: 1148 Budapest Fogarasi út 5. (Pest megye)

Telefon: +36 1 468-4080

Fax: +36 1 468-4088

E-mail: [email protected]

-Teljes körû facilty management szolgáltatás:
-létesítménygazdálkodás,
-üzemeltetés,
-takarítás,
-kertészet,
-étkeztetés,
-gépjármûflotta kezelés, iratkezelés,
-biztonsági szolgáltatások
A Future FM weboldala

Hocz és Medvegy Kft - TAKARÍTÓCÉG és KÖLTÖZTETŐ

Cím: Békéscsaba Kazincy u. 31/b. (Békés megye)

Telefon: 66/442-380

Fax: 66/442-380

E-mail: [email protected]

Takarítás, költöztetés!!!!!!!
Ingyenes árajánlat és csomagolódobozok biztosítása.
Raktározási lehetőség, rövid időre is.
Hocz & Medvegy Kft weboldala

Nilfisk Kereskedelmi Kft. - TISZTÍTÁS-TECHNOLÓGIAI FORGALMAZÓ

Cím: Szigetszentmiklós-Lakihegy 2310 II.Rákóczi F. út 10. (Pest megye)

Telefon: +36 (24) 507-450

Fax: +36 (24) 507-451

E-mail: [email protected]

Nilfisk padlótisztító automaták, seprő-szívó gépek, kommunális tisztítógépek, háztartási- és ipari porszívók, egytárcsás súrolók, polírozógépek, szőnyegtisztítók, gőztisztítók; Nilfisk magasnyomású mosók, gőztisztítók, ipari porszívók, központi és önkiszolgáló tisztítórendszerek, központi porszívók; Nilfisk CarWash önkiszolgáló autómosók; Nilfisk és JYSK tisztítószerek.
A Nilfisk weboldala

Vermop Hungária Kft. - TISZTÍTÁS-TECHNOLÓGIAI FORGALMAZÓ

Cím: Törökbálint DEPO I. ép. Hrsz. 062/66. (Pest megye)

Telefon: 23/336-086

Fax: 23/334-196

E-mail: [email protected]

Professzionális takarító rendszerek.
A Vermop Kft weboldala

ablaktisztítás

ablaktisztító eszközök

autókárpit-tisztítás

biztonsági szolgáltatások

csomagolódobozok

egytárcsás súrolók

előkészített moprendszer

építőipari átadás előtti takarítás

épületüzemeltetés

étkeztetés

facility management

gépjárműflotta-kezelés

gőzborotvák

gőztisztítók

háztartási- és ipari porszívók

ipari porszívók

ipari területek takarítása

iratkezelés

irodatakarítás

kárpittisztítás

kefék

kertészet

költöztetés

kommunális tisztítógépek

központi és önkiszolgáló tisztítórendszerek

központi porszívók

létesítménygazdálkodás

magasnyomású mosók

mikrobiológiai laboratóriumok takarítása

mikroszálas törlőkendők

mopok

nagytakarítás

napi pipere takarítás

nilfisk

nilfisk carwash önkiszolgáló autómosók

nilfisk és jysk tisztítószerek

nilfisk padlótisztító automaták

padlótisztító eszközök

polírozógépek

porszívó

raktározás

seprő-szívó gépek

seprűk

szaktanácsadás

szállodai takarítókocsik

szőnyegtisztítás

szőnyegtisztítók

takarítás

takarítókocsik

tisztaterek takarítása

törlőkendők

vermop profi takarítóeszközök

Lapozható pdf (pl.: céges katalógus, magazin, stb.)

Ár: 2000 Ft

Leírás: Vállaljuk lapozható pdf-ek elkészítését. Ha már maga a pdf kész, akkor oldalanként 2000 Ft az átalakítás. Ha magukat a pdf-eket is el kell készíteni, akkor kérjen külön ajánlatot. Vállaljuk a megtervezést, logótervezést, kisarculat-tervezést, kiadványtervezést.

TTT-online-magazin előfizetés

Ár: 3000 Ft

Leírás:



Az összes jelszóval védett tartalmat olvashatja a www.tisztatertechnologia.hu-n, már azelőtt is, hogy a TTT-pdf-magazin megjelenne.

Tartalom: szakmai hírek, újdonságok, vélemények, interjúk, riportok, esettanulmányok, takarítási problémák és megoldásaik, stb.

Az online előfizetés megrendelhető a kiadónál (Tamásné szabó Zsuzsanna e.v.).

TTT-pdf-magazin regisztráció

Ár: ingyenes

Leírás:

Csak regisztrálnia kell, és onnantól kezdve önt is értesítjük e-mailben, amikor megjelent a következő TTT-pdf-magazin. Kérjük, jelölje meg, takarítással, forgalmazással foglalkozik-e, ha pedig valamilyen létesítmény képviselője, akkor azt írja meg, milyen típusú épületről van szó.

Apróhirdetés a www.tisztatertechnologia.hu oldalon

Ár: 5000 Ft

Leírás:

Ha takarítógépeket, eszközöket, egyéb takarításhoz szükséges dolgokat vásárolna, vagy eladna, akkor azt az Apróhirdetés rovatban közölheti. A hirdetés díja egy hónapra vonatkozik. A megrendelés fülre kattintva a megjegyzés rovatba írja be, milyen szöveggel szeretné megjelentetni a hirdetését!

Álláshirdetés a www.tisztatertechnologia.hu oldalon

Ár: ingyenes

Leírás:

Állást keresők és állást kínálók hirdetéseit díjmentesen jelentetjük meg az oldalon, az Álláshirdetés rovatban! A megrendelés fülre kattintva a megjegyzés rovatba írja be, milyen szöveggel szeretné megjelentetni a hirdetését!

Tisztítás-technológia c. könyv

Ár: 6000 Ft

Leírás:

Bogdán Tibor, Csordás Tamás és Pataki László: Tisztítás-technológia 2014

Könyvünk a tisztítás-technológiai szakma elméleti és gyakorlati képzéséhez nyújt szakmai és módszertani útmutatót, és ajánljuk szakembereknek is hivatásuk gyakorlásához. Azokat az alapvető matematikai, fizikai, kémiai és szakmai törvényszerűségeket ismertetjük benne, melyek a szakma magas szintű gyakorlásához szükségesek. Több évtizedes gyakorlati és elméleti tapasztalatainkat összegyűjtve, elemezve és szakmai elhivatottságtól vezérelve tesszük közkinccsé a könyvben.
Ajánljuk mindenkinek, aki a tisztítás-technológiai vagy létesítmény-gazdálkodási iparban tevékenykedik, azért, hogy eredményesebb és sikeresebb legyen. A könyv nyelvezete szakmailag kifogásolhatatlan, de közérthető, vagyis tanuló- és olvasóbarát.
A könyv írása közben törekedtünk megfogalmazni az épített és természeti környezet megóvásának fontosságát. Ezért minden esetben hangsúlyoztuk a kezelőszerek helyes használatának illetve a technológiai fegyelem betartásának jelentőségét.
A könyv három részből áll. Az elsőben a tisztítás-technológiai szakmában előforduló kockázatokkal, tisztasági szintekkel, a tisztítás-technológiai törvényszerűségeivel, hatásmechanizmusaival, a technológiai fegyelemmel és a piktogramokkal foglalkozunk. A második részben a tisztítás-technológiához szükséges háttérismereteket foglaljuk össze. S a könyv harmadik részében szót ejtünk a környezettudatosságról, a normákról, az ergonómiáról továbbá az alkalmazástechnikai módszereket mutatjuk be. Az olvasó számos ábrát, rajzot, piktogramot, táblázatot és fotót talál a könyvben, melyek mind a jobb megértést segítik. Második, bővített kiadás, 345 oldal. ISBN: 9789630838672
Postázási költség: Kb. 1320 Ft.

2017-től a könyvet Bogdán Tibortól kérje. Tel: +3630/921-7089 e-mail: [email protected]

PuccParádé Tudományos takarítás c. könyv

Ár: 1999 Ft

Leírás:

Jeff Campbell: PuccParádé
Tudományos takarítás
Fordította: Zalán Magda

A PUCCPARÁDÉ nem más, mint útmutatás a heti takarításhoz. Végiggondolt, egyszerű módszer, amely lépésről lépésre halad: fürdőszoba, konyha, portörlés, porszívózás. A módszert egy CLEAN TEAM nevű, San Franciscó-i takarítóvállalat dolgozta ki. Valamennyi elképzelhető műveletet, technológiát és tisztítószert kipróbáltak, s közben mérték az időt és ellenőrizték a minőséget is. Módszerük segítségével eljutottak odáig, hogy háromszemélyes csapatuk 42 perc alatt takarít ki egy átlagos házat. Tetőtől talpig. 131 oldal.
Illusztrációk: Kelemen István
ISBN 963 9365 14 4
TTT előfizetőknek csak 999 forint
Postázási költség: 241 forint

Összesen KÉT darab van!

Durbák Ildikó: Haristum c. könyv

Ár: 1490 Ft

Leírás:

"Egyre gyakrabban lobbannak fel a lángok Budapesten. Mintha a tűz tudatos lény lenne. Vagy netán valaki irányítja? A fiatal tűzoltónak, Áronnak rémálmai vannak, megmagyarázhatatlan dolgok történnek vele. Eddig két lábbal állt a földön, de egyre inkább meginog a materializmusa, a természetfeletti betör az életébe. Lesz-e elég ereje, hogy megbirkózzon azzal, amit megtud magáról és a világról? Megtalálhatja a boldogságot és a szerelmet? Megtörténhet valaha, hogy a fekete fehérré válik, és a gonosz megpróbál jót tenni? És vajon bocsánatot nyerhetnek a múlt bűnei?"

Könnyed olvasmány, tökéletes ajándék! Lepje meg szeretteit egy izgalmas, lebilincselő regénnyel.

A postaköltséget a megrendelő fizeti.
ISBN: 978-963-12-1070-5

Cégnév:

Számlázási cím:

Postázási cím:

E-mail:

Telefonszám:

Ügyintező neve:

Megjegyzés:



Hajnali műhelytakarítás az Őrs vezér térnél

Megbízható, józan életű, leinformálható, erkölcsivel rendelkező takarításban jártas 50 év körüli férfi munkatársat keresünk hajnali műhelytakarításra és külső területek rendben tartására. A munkahely az Örs vezér tere közelében található autószerelő műhely. A jelentkezést fényképes önéletrajz formájában várjuk a következő címre : [email protected]

Email-cím: [email protected]

Feladva: 2015-09-16 06:00:00

Feladó: Kovács Béla

Külföldön is rendet tesz a magyar start-up

– Közép-Európában terjeszkedik az ország legnagyobb online takarítószolgálata

Nemzetközi vizekre evezve terjeszkedik az ország egyik legdinamikusabban fejlődő start-upja, a Rendi.hu. A Magyar Fejlesztési Bank csoporthoz tartozó Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő növekedési befektetési programján keresztül 800.000 euró (247 millió forint) tőkével járul a Rendi nemzetközi terjeszkedéséhez. A 2018-as év nagyszabású tervei között kiemelt szerepet kap a nemzetközi terjeszkedés, első lépésként a közép-kelet-európai régióra fókuszál a vállalat.
- Az itthon jól bevált, kapacitás megosztáson alapuló sharing economy üzleti modellt fogjuk alkalmazni a V4-ek térségében: Lengyelországban, Szlovákiában és Csehországban. Terveink ambiciózusak, célunk 2020 végére a négy országban együttvéve a havi 35 ezer megrendelés elérése – mondta el Csillik Timur, a cég ügyvezető igazgatója. A támogatás fennmaradó részét a start-up hazai és nemzetközi versenyképességének növelésére fordítja.


Tovább

Év Vállalkozója 2016

- három takarítócég-vezető is van a kitüntetettek között

Megvannak az Év Vállalkozója díj 2016-os kitüntetettjei, akik között a takarítóipar is képviseltette magát.

A Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (MATISZ) ajánlására nyerte el a díjat a A Porminus Kft. ügyvezető igazgatója, Kovács Béla.

A Somogy megyei VOSZ ajánlásával pedig a Kristály-Mix Kft. vezérigazgatója , illetve tulajdonosa, Antal Mihályné, és Samu Attila.

Mindhárman évtizedek óta a szakmában dolgoznak.

A Tiszta Tér Technológia magazin gratulál a díjakhoz!

Tovább

Jelentős cégfelvásárlás a magyar piacon

Az olasz cégcsoport holdingvállalatán, a Lucart Spa-n keresztül vette meg a Bokk Paper Kft-t.

Tovább

Megvan az első deklaráltan zölden takarító cég!

-– mérföldkő a magyar takarítóiparban

Elsőként nyerte el Magyarországon takarítócég a Környezetbarát Szolgáltatás nemzeti ökocímkét, amely igazolja, hogy takarítási tevékenységük az adott helyen környezetbarát. A Future FM Zrt. 2015. július 24-én „Irodatakarítás a Tata Consultancy Services Ltd. magyarországi irodájában” címen nyújtott be pályázatot a „Környezetbarát Szolgáltatás” minősítésre és a védjegyhasználati jog elnyerésére.

Tovább

Rendi lett a Helpy



Rend, rendelésre: új névvel dübörög tovább a trendi startup

Az első magyar online takarítás-közvetítő saját felmérésének eredménye alapján áprilistól új néven kínálja szolgáltatásait. A hazai alapítású, Magyarországon működő startup a könnyebb beazonosítás miatt döntött a Rendi név mellett.

Tovább

Egymilliárdos takarítási megrendelés

- ennyiért takarítja a MÁV állomásokat a Jánosik Kft. konzorciuma

A Jánosik és Társai Kft. és stratégiai partnerének konzorciuma nyerte el Délkelet-Magyarország területén és Budapest egy részén a MÁV állomások tisztán tartására és rendbetételére kiírt, évi egymilliárd forintos közbeszerzési pályázatot - közölte a takarítási üzletágban piacvezető cég tulajdonosa az MTI-vel.

Tovább

Környezetbarát takarítási szolgáltatás

- A Future FM Zrt. elsőként nyerte el az ökocímkét

A Future FM Zrt. elsőként nyerte el a környezetbarát takarítási szolgáltatás nemzeti ökocímkéjét, ami hivatott igazolni Magyarországon a termékek és szolgáltatások környezetbarát voltát. A nyertes pályázó szolgáltatása a Tata Consultancy Services Ltd. magyarországi irodájában valósult meg. A védjegyelnyerést igazoló tanúsítvány ünnepélyes átadása is itt történt.

Tovább

A Henkel teljesítette a 2014. évi pénzügyi célokat

— Jó teljesítmény egy kihívásokkal teli környezetben

Az árbevétel 0,4 százalékkal 16,428 milliárd euróra nőtt (szerves növekedés: +3,4 százalék)
Az üzemi eredmény* 2,9 százalékkal 2,588 milliárd euróra nőtt
Az árbevétel-arányos megtérülés* (EBIT-marzs) 0,4 százalékponttal 15,8 százalékra emelkedett
Az elsőbbségi részvények hozama* (EPS) 7,6 százalékkal 4,38 euróra nőtt
A javasolt osztalék 7,4 százalékkal, elsőbbségi részvényenként 1,31 euróra nőtt

Tovább

Számlázás 2015-től

- adminisztráció-csökkentés jeligére

Kedves Olvasóink! Már régóta szerettük volna, de az idén meg is léptük: átálltunk az online számlázásra.

Tovább

Ők lettek az év üzemeltetője!

- 8 kategóriában összesen 9 díjat osztottak ki az „Év Irodája” versenyen

Az Év Irodája verseny idei díjátadó gáláját a Budapest Music Centerben tartották meg február 5-én. A neves szakemberekből álló zsűri 8 kategóriában összesen 9 díjat osztott ki – írta realista.hu.

Tovább

COMFORT Burkolattechnika Szakkiállítás és Konferencia

- Ahol február 21-én középpontban a takarítás!

A budapesti Syma Rendezvényközpontban tartják 2014 február 19-21 között a Burkolattechnika Szakkiállítást. Ennek zárónapján „műsoron lesz” a takarítás is. Íme, milyen programra számíthat, aki kilátogat:

Tovább

Díjat kapott a takarítócég vezetője

- Pintér Zoltán 2013-ban az Év Vállalkozója lett

Tavaly december 6-án tizenegyedik alkalommal adták át a magyar szellemi élet kiemelkedő képviselőinek a Prima Primissima díjat, és a vállalkozói szférában az Év Vállalkozója díjakat.

Tovább

Új vezető a Tisztítás-technológiai Tudományok Intézeténél

- a cég 1500 takarítót fog kiképezni az idén, már az új OKJ szerint

A Tisztítás-technológiai Tudományok Intézet Kft. alapítója, Ritz Tibor blogján számolt be róla, hogy decemberben átalakították a céget. Hogy miért kellett alapjaiban átszervezni a vállalkozást, annak okaként egy nagy volumenű munkát jelölt meg.

Tovább

Príma-díjat kapott

- Bagosi Sándor gyulai takarítócég-vezető

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) ügyvezető elnök­sége a vállalkozás területén elért kiemelkedő eredményeket és a meghatározó közéleti tevékenységet ismeri el a Príma-díjjal.

Tovább

Megnyitott a kelet-közép-európai gépfelújítási és bérlési központ!

- augusztus elsején nyitott meg a kelet-közép-európai piacot Kolozsvárról kiszolgáló takarítógép-felújítási és takarítógép-bérlési központ.

Hogy mi ebben az igazi újdonság, arról a Tennant takarítógépeket forgalmazó Tenrom ügyvezető igazgatóját, Gorbai Attilát kérdeztük.

Tovább

Nilfisk-Advance szilárd alapokon (x)

A Nilfisk-Advance több mint egy évszádos tapasztalattal szolgálja ki ügyfeleit, valamint 5000 alkalmazottat foglalkoztat világszerte.

Cégünk dániai központtal rendelkezik, és több mint 40 leányvállalattal büszkélked­het, mindezek mellett megközelítőleg 70 országban van jelen disztribúciós hálózatá­val.

Kevesen tudják, hogy a Nilfisk-Advance magyarországi jelenléte igen jelentős. Gyár­tóegységek találhatók Szigethalmon és Nagy­kanizsán is. Közel 600 főt foglalkoztatunk gyárainkban, ahol padlótisztítókat és porszí­vókat (Szigethalom), valamint magasnyomá­sú mosókat (Nagykanizsa) gyártunk a világ minden tájára.
A magyarországi Nilfisk-Advance Kereskedelmi Kft. a Nilfisk-Advance A/S 100 %-os tulaj­donú leányvállalata, több mint 20 éves tapasztalattal és töretlen dinamikával szolgálja ki a takarítási iparágat.

Tovább