Az oldal cookiekat használ. Szabályzat

Mutatjuk, milyenek lesznek a jövő takarítókocsijai

– Kis „lábnyom”, maximális kihasználás

Hogyan tudnak a takarítókocsi-gyártók kifejleszteni olyan kompakt, könnyű kocsikat, amelyek be tudják fogadni mindazokat az eszközöket, amelyekre szükség lehet, vagyis rendelkeznek akkora kapacitással, amire az ügyfeleknek igényük van? Nézzük át azokat a zseniális módokat, amelyekkel maximalizálható a kocsik befogadóképessége.

A kompakt takarítókocsikra egyre nagyobb az igény, mivel olyan előnyöket kínálnak, amelyek esetenként a nagyobb modelleknél kedvezőbbek lehetnek. Például mert kisebb tárolóhelyet igényelnek, és könnyebben beférnek a liftekbe. Emellett könnyebben mozgathatóak és irányíthatóak a folyosókon.


Permalink: http://tisztatertechnologia.hu/cikk/3103/perm

Tagek: 2018 évkezdő ttt takarítás tisztítás higiénia takarítókocsi

Share

De azt se felejtsük el, hogy még a legkompaktabb kocsinak is meg kell felelniük annak a célnak, amire használni szeretnék őket. Ez azt jelenti, hogy a kisebb kocsikon is el kell hogy férjen az összes szükséges takarítóeszköz és fogyóanyag, valamint képesnek kell lenniük befogadni minden hulladékot, amit fel kell szedni, miközben a takarító halad munka közben.

Legyen kicsi a lábnyom

Hogyan is tudják a gyártók biztosítani azt a kocsit, amelynek nagy kapacitása van kis „lábnyom” mellett? A választ a moduláris tervezés és a testre szabható megoldások adják meg a TTS vállalat export értékesítési igazgatója, Alessandro Costantini szerint.

A moduláris tervezés lehetővé teszi számunkra, hogy kisebb egységeket alkossunk, amelyek egy sor testre szabott funkciót kínálnak. A kocsit ezzel számos kompakt részre lehet osztani, amelyeket egymástól függetlenül is használhatunk, és később újra egyesíthetünk egy komplett egységben – magyarázta.

Megerősítette, hogy egyre nagyobb igény van az ügyfelek körében a kompakt kocsikra. A takarítódolgozóknak ugyanis szükségük van olyan modern és rugalmas eszközökre, amelyek az olyan nehezen megközelíthető helyeken is használhatóak, amilyenek a folyosók és a lépcsőházak – tette hozzá. A vállalat egyik kocsicsaládja pl. olyan új csatolórendszerrel rendelkezik, amely lehetővé teszi, hogy a kiegészítő egységet egy mozdulattal le lehessen választani. Tapasztalatok szerint ez lehetővé teszi, hogy a kocsikat kényelmesen lehessen használni a legszűkebb helyeken is.

Állítása szerint a moduláris kocsit úgy testre lehet szabni, hogy könnyedén be tudja fogadni az összes szükséges takarítófelszerelést. És képessé teszi a felhasználókat arra is, hogy igény szerint kiegészítsék a tárolóteret fiókok, polcok, vödrök és medencék hozzáadásával. Továbbá megkönnyíti számukra, hogy megosszák a hulladékgyűjtő zsákot, és egy betéttel megnöveljék a gyűjtőnyílások számát.

Könnyebb mondani, mint megcsinálni

Az IPC vállalat eszközrészlegének ügyvezető igazgatója, Michele Redi egyetért azzal, hogy széles körben van igény a kisebb méretű és kompaktabbak kocsikra, feltéve hogy azok felszerelése elfogadható.

Ez azt jelenti, hogy szükség van a kocsikon minden olyan lényeges eszközre, amely kell az igényelt takarítási rendszerhez, de nem árt, ha közben elég könnyűek is ahhoz, hogy körbe lehessen tolni őket a keskeny folyosókon és szűk sarkokban. Ezt azonban könnyebb mondani, mint megcsinálni, és rengeteg készség és tudás kell hozzá – jegyezte meg.



Az pedig, hogy milyen típusú felszereléseket és eszközöket kell tudni elhelyezni, szektortól függően változó. Olyan környezetben, mint az iskolák, irodák, szupermarketek és kisebb áruházak a kocsinak kompaktnak és elég jól irányíthatónak kell lennie még az olyan esetlen kiegészítőkkel együtt is, mint a vizes vödrök, hulladékgyűjtő zsákok és a mosodai zacskók tartói, amelyek ugye nem hagyhatóak ki. Néha azonban okosan racionalizálhatunk – tette hozzá.

A kocsik felszerelésénél bölcsen figyelembe kell venni a tényt, hogy az ügyfelek gyakran túlbecsülik saját eszközigényeiket. Olyan tételeket is kérhetnek például, amelyeket sohasem fognak használni a standard napi műveletek során. Cégük kompakt kocsijai segítenek a dolgozóknak abban, hogy maximalizálhassák a rendelkezésére álló teret a sepréshez, felmosáshoz és fertőtlenítéshez való eszközöket tartó keretek beiktatásával, valamint a takarítóeszközökhöz és a biztonsági táblákhoz szükséges kampókkal – fejtette ki Redi. Az ügyfelek ezen kívül azzal is helyet takaríthatnak meg, ha a nagyobb vödröket és préseket elhagyják és helyettük a kocsikat előre impregnált mopolórendszerekkel szerelik fel. Megemlítette újdonságukat is, az úgynevezett „készlet koncepció kocsit”, amely a gyártó szerint modularitást kínál amellett, hogy csökkenti a méreteket. A vállalat másik kompakt kocsija pedig három modellt egyesít, és számos környezetben használható a standard vázra szerelt készlet változtatásával.

A kompakt iránti kereslet tényleg nő

A Vileda vállalat üzletfejlesztési igazgatója, Steve Barber is úgy tapasztalta, hogy az utóbbi években nőtt a kisebb, kompaktabb méretű kocsik iránti igény. Ez arra késztette a céget, hogy kifejlesszen egy új családot, amely mindössze 0,5 négyzetméteres lábnyommal bír.

A termék piacra dobásánál az a tény volt a fő hajtóerő, hogy a takarítószertárak méretének csökkenése miatt kisebb a hely a kocsik tárolásához a két műszak között. Sok ügyfél kocsiválasztásánál az alapot a rendelkezésre álló tárolóhely vezérli inkább, mint azon eszközök mennyisége, amelyek a napi feladatok végrehajtásához szükségesek. Ennek az ellentmondásnak a feloldásához kénytelenek voltunk olyan kocsikat kifejleszteni, amelyek a rendelkezésre álló helyből a lehető legtöbbet hozzák ki.

Új kocsijaikon a moptartók tárolói hagyományos helyükről átkerültek a külső részen levő új pozíciókba, a hulladékgyűjtő egység alá. Ez a megoldás anélkül vesz el a kocsi szélességéből 15 cm-t, hogy a működőképességre bármilyen negatív hatást gyakorolna – magyarázta Barber. A moduláris felépítés a kulcs egy másik termékcsaládjuknál is, amely kihasználja a teljes meglevő helyet, hogy biztosítsa, minden elem (vödrök, hulladékgyűjtés és tisztítószerek) a helyére kerüljön.

Valamit azonban nem lehet elkerülni Barber szerint: a kisebb kocsinak nyilvánvalóan kisebb kapacitása van az eszközökhöz és felszerelésekhez, mint egy nagyobb modellnek. Ennek ellenére úgy véli, azzal, hogy együttműködnek végfelhasználóikkal, és kombinálják az ő alapos takarítási ismereteiket az okos tervezéssel és mérnöki tudással, képesek olyan kompakt kocsikkal előrukkolni, amelyeken mindent el lehet helyezni, amely szükséges lehet a takarító számára.

Emellett rendelkeznek egy sor többfunkciós eszközzel, ami megkönnyíti a felhasználóknak, hogy számos olyan tétel darabszámát csökkenthessék, amelyeket hordozniuk kell – ez megint csak helyet szabadít fel a kocsin. Hozzátette azonban azt is, hogy bizonyos környezetekben nincs szükség arra, hogy kompakt legyen kocsi. A reptereken például és a bevásárlóközpontokban a kocsi fő célja általában a hulladék begyűjtése és a mosdók feltöltése. Ilyen helyzetben rengeteg hely kell a begyűjtött hulladék tárolásához és a toalettpapír illetve a papírkéztörlő-tekercsek elhelyezéséhez.

Ha kompakt kocsit választunk egy ilyen típusú környezetben, az kevésbé lesz hatékony, és a teljes költséget növelni fogja, mivel a dogozóknak több utat kell csinálniuk oda és vissza a központi hulladékgyűjtőkig és a fogyóanyagraktárakig. Tehát a gyártóknak rugalmasnak kell lenniük, és képesnek arra, hogy szállítsanak mindent, a kis kompakt kocsiktól a hatalmas többcélú egységekig – összegzett.

Sokat segít a rugalmasság

A többi gyártóhoz hasonlóan a Kärcher vállalat is igénynövekedést tapasztalt a kompakt kocsiknál – vette át a szót a cég nemzetközi közkapcsolati igazgatója, Alexander Becker.

Különösen a felső kategóriás szállodáknál ez a helyzet. Ilyen típusú környezetekben a kompakt kocsikat preferálják, mert azok kisebb helyet foglalnak el a folyosókon, és kevésbé zavarják a vendégeket. Az a tény pedig, hogy a kompakt kocsik kisebb tárolóhelyet igényelnek, segít a költségcsökkentésben – magyarázta.

Barberhez hasonlóan ő is azt állítja, hogy kevesebb eszközre van szükség a mai kocsiknál amiatt, hogy rugalmasabb és többcélú termékeket fejlesztettek ki. Céljuk olyan kocsikat kínálni, amelyeket az egyedi takarítási feladatoknak megfelelően lehet konfigurálni, tehát semmilyen felesleges tételt ne kelljen elhelyezni rajtuk. Kínálatukban szerepel például olyan kompakt egység, amely rendelkezik két színkódolt 15-literes vödörrel, moppréssel és öszszehajtható szemétgyűjtőzsák-tartóval.Miközben nem egyszerű feladat, hogy minden szükséges dolgot elhelyezzünk egy kisebb kocsin, a kompaktabb méretű eszközök megjelenése sokat segít, ezért ők is a rugalmasabb építésű kocsikon dolgoznak.

A specializálódás miatt is szükség van a kisebb kocsikra

A kompaktabb kocsik iránti igény forrása inkább a takarítóipari piac változása miatt került előtérbe, véli a Filmop vállalat export területi igazgatója, Igor Pegorin.

Mindig léteztek keskeny szobák és kisebb tárolóhellyel bíró környezetek. Azonban szerintem nem ebből indult ki a nagyobb igény a kompakt takarítókocsik iránt, hanem abból a fokozott specializálódásból, ami a takarítóeszközöknél látható. Valamikor egy standard takarítókocsi alapvetően minden környezethez megfelelő volt. Mostanra azonban a piac továbbfejlődött, és sokkal jobban odafigyel az egyedi alkalmazások követelményeire és arra az óhajra, hogy jobban ki lehessen elégíteni az egyedi igényeket – mondott új szempontot.

Szerinte is egyre nagyobb kihívást jelent az olyan kompakt kocsik tervezése, amelyek többféle funkciót képesek teljesíteni, például felmosás, hulladékgyűjtés és fogyóanyag-tárolás. Legújabb kocsijuk kompakt többcélú egység, különféle modulok vannak benne, amelyeket fel is lehet osztani, és zárttá is lehet tenni, ha kell.

Végső soron azonban a kocsi kiválasztása a környezet függvénye Pegorin szerint. Ha például a fő cél egy kórház fertőtlenítése, akkor a tároló- és takarító funkciók kevésbé lesznek fontosak, és kevesebb helyet igényelnek, mint a fertőtlenítés eszközei. Azon kívül a megfelelő mopolórendszer típusa is befolyásolja a kocsi kiválasztását. Egy olyan moprendszer például, amely szükség szerinti benedvesítést kínál, jelentős helymegtakarításra képes, ha összevetjük a hagyományos rendszerekkel, amelynél szükség van egy vagy két vödörre – említette meg.

Ilyenek lesznek a holnap kocsijai

Akkor tehát, a kocsik még kompaktabbak lesznek a jövőben? Michele Redi szerint igen, és sokkal hatékonyabbá is válnak. Cége úgy érezi azonban, hogy a hagyományos „mindent magába foglaló” kocsi is megtart majd a piacból egy kicsi és korlátozott szeletet. Igor Pegorin hisz abban, hogy a kompakt kocsik nem fognak feltétlenül diktálni. Náluk úgy gondolják, hogy a jövőben főleg olyan kocsikra és eszközökre lesz igény, amelyeket könnyebb használni, környezetbarát jellegűek és kompaktabbak, ugyanakkor megtartják saját működőképességüket annak érdekében, hogy a különböző környezetekben javítani lehessen a higiéniai színvonalon.

Steve Barber szerint ebben a szektorban egyre nagyobb igény lesz kocsikra, mindenfajta méretben. A takarítási követelmények jelentősen különböznek egymástól, ezért úgy gondolja, sohasem a kocsi kapacitása lesz a beszerzések legfőbb mozgatóereje. A végeredmény kulcsa olyan megfelelő takarítási rendszer kiválasztása, amely kielégíti a kérdéses objektum specifikus igényeit. A fő kihívás a takarítókocsi-fejlesztők számára továbbra is az, hogy biztosítani tudják, a kiválasztott rendszer – akármelyik is az – rá fog férni a szekérre, szögezte le.


Megjelent: 2018-02-26

Forrás: european CLEANING JOURNAL

Tagek: 2018 évkezdő ttt takarítás tisztítás higiénia takarítókocsi

Share

<< 0 1 2 3 4 >>

Megjelent a legújabb, a 2020-as téli TTT-magazin!

Kattintson, és máris olvashatja a TTT-pdf-magazin téli számát!



Tovább

A koronavírus jelentős kockázat, jó ha tudjuk minden tiszta-e

– Környezetünk tisztaságától is függ, fogékonyak vagyunk-e a fertőzésre

Immunrendszerünk állapotát jelentős mértékben befolyásolja, hogy milyen a környezetünk, megfelelő volt-e takarítás és fertőtlenítés – különösen a Covid-19 vírus megjelenése óta értékelődött fel ez a szemlélet. A vírus pedig már nyolcadik hónapja tombol a világban.

A ma ismert vírusok évmilliók alatt, evolúciós szelekció révén válogatódtak ki a vírusreceptorokhoz kapcsolódni nem képes többi „életképtelen” vírus közül. Így volt ez többek között a koronavírussal is.




Tovább

Hogyan javítható a tisztaság hatékonysága a COVID-19 alatt? #hirdetés

A TTT magazin korábbi számai

– Itt megnézheti, mi jelent meg eddig. Lapozzon bele!

Mit tud az online TTT?
A/4-es méretű, minden oldala színes, lehet zenés, videós, animált a megjelenő tartalom, a hirdetésekben ott vannak a linkek, élő a tartalomjegyzék (oda lapoz, ahova kattint).
Okostelefonon is kiválóan olvasható.
És mivel a papírt és a szállítást kiiktattuk, környezetbarát is.

A slusszpoén, hogy minden cégvezető, takarító, vagy épületüzemeltető asztalán ott lehet, hiszen bárki megtalálhatja az oldalon, és elolvashatja. És aki ragaszkodik a papírhoz, az ki is nyomtathatja! :-)

Fizessen elő és máris olvashatja lejjebb a TTT korábbi számait!

Tovább

A TAK, azaz a Takarító Kommandó #hirdetés

– Leszámolunk a kuplerájjal!

Tovább

TTT FONTOS BEJELENTÉS

– Tisztelt Olvasóink!

Itt van az ősz, itt van újra - és a TTT is visszatért a korona-vírus okozta hiátus után!





Tovább

BUDAPEST CLEANING SHOW 2020

– Hogyan adjunk el többet a tisztítás-technológiai szakmában?

Szakmánkban a vállalkozások – néhány kivétellel – bevételük túlnyomó többségét abból szerzik, hogy más vállalkozásoknak értékesítenek. A B2B értékesítésnek más szakmákhoz nagyon hasonló szabályai és fortélyai vannak. A következőkben ezeket az eladás-technikai fortélyokat tekintjük át.



Tovább

4 év alatt megduplázódott a zöld irodaterületek mérete

– Több mint félmillió négyzetméter zöld irodaterület áll fejlesztés alatt.

A 2015 év végi, 630.000 m2 minősített zöld irodaállomány 2019 végére 1.500.000 m2 fölé kúszott, több mint megduplázva ezzel a környezettudatos irodaterületek mennyiségét. Összességében ez a teljes modern irodaállomány 40 százalékát teszi ki. Darabszámban is duplázás történt, 46-ról 105-re emelkedett a minősített irodaházak vagy irodakialakítások száma, derült ki a Colliers International nemzetközi ingatlan-tanácsadó cég zöld minősítésekre vonatkozó, legfrissebb elemzéséből.



Tovább

Saját fejlesztésű takarítórobot a magyar piacon

– Olasz-magyar közös fejlesztés nagy egybefüggő területek takarítására.

ICA után ROBIN – húsz új, saját fejlesztésű takarítórobotot állít munkába több hazai középületben és a ferihegyi repülőtéren a B+N Referencia Zrt.

Több százmillió forintot költöttünk a ROBIN fantázianevű robot fejlesztésére, de nem a szerkezetet, hanem a szolgáltatást adjuk el – nyilatkozta a Portfolionak a B+N Referencia Zrt. vezérigazgató-helyettese, Szij Csaba.




Tovább

Fertőzésmegelőzés

– Mikor, hol, hogyan és mit fertőtlenítsünk?

Körkérdést intéztünk a higiénia területén dolgozókhoz, hogyan készülhetnek fel a létesítmények a koronavírus megjelenésére, a fertőzésmegelőzésre. Mire érdemes figyelni a takarítás során vírusos járvány esetén? Hasznos, gyakorlatias tanácsok következnek, gyártóktól, forgalmazóktól.

A koronavírusok, a burkos vírusok közé tartoznak. A fertőtlenítéshez elegendő az összes „korlátozottan virucid” fertőtlenítőszer használata, betartva a gyári adatlapokon megadott adagolási és hatóidőt. A szélesebb hatásspektrummal rendelkező „korlátozottan virucid PLUS” és a „virucid” tanúsított termékek szintén megfelelőek a Tana termékek gyártója, a Werner & Mertz Professional Vertriebs GmbH szerint.




Tovább

Fertőtlenítéssel, kézmosással és légtisztítással is érdemes védekezni a vírusok ellen

– A higiéniai szaktanácsadó ajánlása a fertőzések megelőzésére

Körkérdést intéztünk a higiénia területén dolgozókhoz, hogyan készülhetnek fel a létesítmények a koronavírus megjelenésére, a fertőzésmegelőzésre. Mire érdemes figyelni a takarítás során vírusos járvány esetén? Hasznos, gyakorlatias tanácsok következnek, gyártóktól, forgalmazóktól.

Leginkább az alapos és gyakori kézmosással, de megfelelő fertőtlenítéssel, a takarítási-mosogatási szabályok betartásával és a levegő tisztításával is védekezhetünk a vírusok terjedése ellen – hívja fel a figyelmet az Assist-Trend Kft. A magyar higiéniai piac meghatározó szereplője szerint nem csak a koronavírussal kapcsolatos aggodalmak, de a tél végi szokásos megbetegedések miatt is érdemes fokozottabban ügyelni a tisztaságra.




Tovább

Fontos a személyi higiénia, a tisztítás és fertőtlenítés

– Sok múlik a vezetők elkötelezettségén és a dolgozók odafigyelésén is

Körkérdést intéztünk a higiénia területén dolgozókhoz, hogyan készülhetnek fel a létesítmények a koronavírus megjelenésére, a fertőzésmegelőzésre. Mire érdemes figyelni a takarítás során vírusos járvány esetén? Hasznos, gyakorlatias tanácsok következnek, gyártóktól, forgalmazóktól.

Az intézményi higiénia gyakorlata mindennapi kihívást jelent. A felelős intézményvezetőt az jellemzi, hogy napról napra fenntartja a kreatív napi munka és a professzionális higiénia, kézhigiénia egyensúlyát. Ha betartjuk az általános higiéniai szabályokat, ezzel kizárjuk a külső veszélyforrások döntő többségét (pl. kézmosás elmulasztásából származó veszélyek, hiányos takarításból, nem megfelelő fertőtlenítésből származó veszélyek). Az az intézmény, amelyik felelősen betartja és betartatja az előírt higiéniai szabályokat a saját munkáját teszi egyszerűbbé.




Tovább

A koronavírusról és a kialakult járványügyi helyzetről tárgyilagosan

– A Magyar Tudományos Akadémia tájékoztatója

Körkérdést intéztünk a higiénia területén dolgozókhoz, hogyan készülhetnek fel a létesítmények a koronavírus megjelenésére, a fertőzésmegelőzésre. Mire érdemes figyelni a takarítás során vírusos járvány esetén? Hasznos, gyakorlatias tanácsok következnek, gyártóktól, forgalmazóktól.

A világban jelenleg egy új koronavírus (2019-nCoV) okoz járványt. Nagyon sok hivatalos és félhivatalos, hiteles és légből kapott hír jelent meg, így az MTA a lehetőségekhez képest adott szakmai, tárgyilagos tájékoztatást a kialakult helyzetről. A cikk megírására a Szentágothai János Kutatóközpont (Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar) Virológiai Kutatócsoportjának kiváló szakembereit, dr. Kemenesi Gábort és prof. dr. Jakab Ferencet kérték fel.






Tovább

Digitális takarítási terv

– Megkönnyíti a takarítók és a vezetők munkáját is.

Újdonság a „digitális takarítási terv” nevű takarításirányítási szoftvermegoldás, amely a fejlesztők állítása szerint egyrészt megkönnyíti a takarítók munkáját, másrészt képessé teszi az épületüzemeltetési vezetőket, hogy jobb visszajelzéseket kapjanak és fejlettebb vezetési stílust alkalmazzanak.



Tovább

Érdemes változtatni a takarításon

– Bizonyítottan csökkent a kórházi fertőzések száma.

Tanulságos kísérletet végeztek 11 ausztrál kórházban – azt tesztelték, hogy testre szabott takarítási újításokkal csökkenthető-e a kórházi fertőzések száma. Az eredmény elég meggyőző lett.

A multiközpontú, véletlenszerű kísérlettanulmány azt vizsgálta, hogy egy környezetbarát takarítási csomag alkalmazása hogyan hathat az egészségügyi gondozással összefüggő kórházi fertőzések előfordulására. Az eredményeket eredetileg a The Lancet Infectious Diseases szakfolyóiratban közölték, majd az Inclean folyóiratban szintén.




Tovább

<< 0 1 2 3 4 >>

Lapozható pdf (pl.: céges katalógus, magazin, stb.)

Ár: 2000 Ft

Leírás: Vállaljuk lapozható pdf-ek elkészítését. Ha már maga a pdf kész, akkor oldalanként 2000 Ft az átalakítás. Ha magukat a pdf-eket is el kell készíteni, akkor kérjen külön ajánlatot. Vállaljuk a megtervezést, logótervezést, kisarculat-tervezést, kiadványtervezést.

TTT-online-magazin előfizetés

Ár: 3000 Ft

Leírás:



Az összes jelszóval védett tartalmat olvashatja a www.tisztatertechnologia.hu-n, már azelőtt is, hogy a TTT-pdf-magazin megjelenne.

Tartalom: szakmai hírek, újdonságok, vélemények, interjúk, riportok, esettanulmányok, takarítási problémák és megoldásaik, stb.

Az online előfizetés megrendelhető a kiadónál (Tamásné szabó Zsuzsanna e.v.).

TTT-pdf-magazin regisztráció

Ár: ingyenes

Leírás:

Csak regisztrálnia kell, és onnantól kezdve önt is értesítjük e-mailben, amikor megjelent a következő TTT-pdf-magazin. Kérjük, jelölje meg, takarítással, forgalmazással foglalkozik-e, ha pedig valamilyen létesítmény képviselője, akkor azt írja meg, milyen típusú épületről van szó.

Apróhirdetés a www.tisztatertechnologia.hu oldalon

Ár: 5000 Ft

Leírás:

Ha takarítógépeket, eszközöket, egyéb takarításhoz szükséges dolgokat vásárolna, vagy eladna, akkor azt az Apróhirdetés rovatban közölheti. A hirdetés díja egy hónapra vonatkozik. A megrendelés fülre kattintva a megjegyzés rovatba írja be, milyen szöveggel szeretné megjelentetni a hirdetését!

Álláshirdetés a www.tisztatertechnologia.hu oldalon

Ár: ingyenes

Leírás:

Állást keresők és állást kínálók hirdetéseit díjmentesen jelentetjük meg az oldalon, az Álláshirdetés rovatban! A megrendelés fülre kattintva a megjegyzés rovatba írja be, milyen szöveggel szeretné megjelentetni a hirdetését!

Tisztítás-technológia c. könyv

Ár: 6000 Ft

Leírás:

Bogdán Tibor, Csordás Tamás és Pataki László: Tisztítás-technológia 2014

Könyvünk a tisztítás-technológiai szakma elméleti és gyakorlati képzéséhez nyújt szakmai és módszertani útmutatót, és ajánljuk szakembereknek is hivatásuk gyakorlásához. Azokat az alapvető matematikai, fizikai, kémiai és szakmai törvényszerűségeket ismertetjük benne, melyek a szakma magas szintű gyakorlásához szükségesek. Több évtizedes gyakorlati és elméleti tapasztalatainkat összegyűjtve, elemezve és szakmai elhivatottságtól vezérelve tesszük közkinccsé a könyvben.
Ajánljuk mindenkinek, aki a tisztítás-technológiai vagy létesítmény-gazdálkodási iparban tevékenykedik, azért, hogy eredményesebb és sikeresebb legyen. A könyv nyelvezete szakmailag kifogásolhatatlan, de közérthető, vagyis tanuló- és olvasóbarát.
A könyv írása közben törekedtünk megfogalmazni az épített és természeti környezet megóvásának fontosságát. Ezért minden esetben hangsúlyoztuk a kezelőszerek helyes használatának illetve a technológiai fegyelem betartásának jelentőségét.
A könyv három részből áll. Az elsőben a tisztítás-technológiai szakmában előforduló kockázatokkal, tisztasági szintekkel, a tisztítás-technológiai törvényszerűségeivel, hatásmechanizmusaival, a technológiai fegyelemmel és a piktogramokkal foglalkozunk. A második részben a tisztítás-technológiához szükséges háttérismereteket foglaljuk össze. S a könyv harmadik részében szót ejtünk a környezettudatosságról, a normákról, az ergonómiáról továbbá az alkalmazástechnikai módszereket mutatjuk be. Az olvasó számos ábrát, rajzot, piktogramot, táblázatot és fotót talál a könyvben, melyek mind a jobb megértést segítik. Második, bővített kiadás, 345 oldal. ISBN: 9789630838672
Postázási költség: Kb. 1320 Ft.

2017-től a könyvet Bogdán Tibortól kérje. Tel: +3630/921-7089 e-mail: bogdantibor2@gmail.com

Durbák Ildikó: Haristum c. könyv

Ár: 1490 Ft

Leírás:

"Egyre gyakrabban lobbannak fel a lángok Budapesten. Mintha a tűz tudatos lény lenne. Vagy netán valaki irányítja? A fiatal tűzoltónak, Áronnak rémálmai vannak, megmagyarázhatatlan dolgok történnek vele. Eddig két lábbal állt a földön, de egyre inkább meginog a materializmusa, a természetfeletti betör az életébe. Lesz-e elég ereje, hogy megbirkózzon azzal, amit megtud magáról és a világról? Megtalálhatja a boldogságot és a szerelmet? Megtörténhet valaha, hogy a fekete fehérré válik, és a gonosz megpróbál jót tenni? És vajon bocsánatot nyerhetnek a múlt bűnei?"

Könnyed olvasmány, tökéletes ajándék! Lepje meg szeretteit egy izgalmas, lebilincselő regénnyel.

A postaköltséget a megrendelő fizeti.
ISBN: 978-963-12-1070-5

Cégnév:

Számlázási cím:

Postázási cím:

E-mail:

Telefonszám:

Ügyintező neve:

Megjegyzés:



Külföldön is rendet tesz a magyar start-up

– Közép-Európában terjeszkedik az ország legnagyobb online takarítószolgálata

Nemzetközi vizekre evezve terjeszkedik az ország egyik legdinamikusabban fejlődő start-upja, a Rendi.hu. A Magyar Fejlesztési Bank csoporthoz tartozó Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő növekedési befektetési programján keresztül 800.000 euró (247 millió forint) tőkével járul a Rendi nemzetközi terjeszkedéséhez. A 2018-as év nagyszabású tervei között kiemelt szerepet kap a nemzetközi terjeszkedés, első lépésként a közép-kelet-európai régióra fókuszál a vállalat.
- Az itthon jól bevált, kapacitás megosztáson alapuló sharing economy üzleti modellt fogjuk alkalmazni a V4-ek térségében: Lengyelországban, Szlovákiában és Csehországban. Terveink ambiciózusak, célunk 2020 végére a négy országban együttvéve a havi 35 ezer megrendelés elérése – mondta el Csillik Timur, a cég ügyvezető igazgatója. A támogatás fennmaradó részét a start-up hazai és nemzetközi versenyképességének növelésére fordítja.


Tovább

Év Vállalkozója 2016

- három takarítócég-vezető is van a kitüntetettek között

Megvannak az Év Vállalkozója díj 2016-os kitüntetettjei, akik között a takarítóipar is képviseltette magát.

A Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (MATISZ) ajánlására nyerte el a díjat a A Porminus Kft. ügyvezető igazgatója, Kovács Béla.

A Somogy megyei VOSZ ajánlásával pedig a Kristály-Mix Kft. vezérigazgatója , illetve tulajdonosa, Antal Mihályné, és Samu Attila.

Mindhárman évtizedek óta a szakmában dolgoznak.

A Tiszta Tér Technológia magazin gratulál a díjakhoz!

Tovább

Jelentős cégfelvásárlás a magyar piacon

Az olasz cégcsoport holdingvállalatán, a Lucart Spa-n keresztül vette meg a Bokk Paper Kft-t.

Tovább

Megvan az első deklaráltan zölden takarító cég!

-– mérföldkő a magyar takarítóiparban

Elsőként nyerte el Magyarországon takarítócég a Környezetbarát Szolgáltatás nemzeti ökocímkét, amely igazolja, hogy takarítási tevékenységük az adott helyen környezetbarát. A Future FM Zrt. 2015. július 24-én „Irodatakarítás a Tata Consultancy Services Ltd. magyarországi irodájában” címen nyújtott be pályázatot a „Környezetbarát Szolgáltatás” minősítésre és a védjegyhasználati jog elnyerésére.

Tovább

Rendi lett a Helpy



Rend, rendelésre: új névvel dübörög tovább a trendi startup

Az első magyar online takarítás-közvetítő saját felmérésének eredménye alapján áprilistól új néven kínálja szolgáltatásait. A hazai alapítású, Magyarországon működő startup a könnyebb beazonosítás miatt döntött a Rendi név mellett.

Tovább

Egymilliárdos takarítási megrendelés

- ennyiért takarítja a MÁV állomásokat a Jánosik Kft. konzorciuma

A Jánosik és Társai Kft. és stratégiai partnerének konzorciuma nyerte el Délkelet-Magyarország területén és Budapest egy részén a MÁV állomások tisztán tartására és rendbetételére kiírt, évi egymilliárd forintos közbeszerzési pályázatot - közölte a takarítási üzletágban piacvezető cég tulajdonosa az MTI-vel.

Tovább

Környezetbarát takarítási szolgáltatás

- A Future FM Zrt. elsőként nyerte el az ökocímkét

A Future FM Zrt. elsőként nyerte el a környezetbarát takarítási szolgáltatás nemzeti ökocímkéjét, ami hivatott igazolni Magyarországon a termékek és szolgáltatások környezetbarát voltát. A nyertes pályázó szolgáltatása a Tata Consultancy Services Ltd. magyarországi irodájában valósult meg. A védjegyelnyerést igazoló tanúsítvány ünnepélyes átadása is itt történt.

Tovább

A Henkel teljesítette a 2014. évi pénzügyi célokat

— Jó teljesítmény egy kihívásokkal teli környezetben

Az árbevétel 0,4 százalékkal 16,428 milliárd euróra nőtt (szerves növekedés: +3,4 százalék)
Az üzemi eredmény* 2,9 százalékkal 2,588 milliárd euróra nőtt
Az árbevétel-arányos megtérülés* (EBIT-marzs) 0,4 százalékponttal 15,8 százalékra emelkedett
Az elsőbbségi részvények hozama* (EPS) 7,6 százalékkal 4,38 euróra nőtt
A javasolt osztalék 7,4 százalékkal, elsőbbségi részvényenként 1,31 euróra nőtt

Tovább

Számlázás 2015-től

- adminisztráció-csökkentés jeligére

Kedves Olvasóink! Már régóta szerettük volna, de az idén meg is léptük: átálltunk az online számlázásra.

Tovább

Ők lettek az év üzemeltetője!

- 8 kategóriában összesen 9 díjat osztottak ki az „Év Irodája” versenyen

Az Év Irodája verseny idei díjátadó gáláját a Budapest Music Centerben tartották meg február 5-én. A neves szakemberekből álló zsűri 8 kategóriában összesen 9 díjat osztott ki – írta realista.hu.

Tovább

COMFORT Burkolattechnika Szakkiállítás és Konferencia

- Ahol február 21-én középpontban a takarítás!

A budapesti Syma Rendezvényközpontban tartják 2014 február 19-21 között a Burkolattechnika Szakkiállítást. Ennek zárónapján „műsoron lesz” a takarítás is. Íme, milyen programra számíthat, aki kilátogat:

Tovább

Díjat kapott a takarítócég vezetője

- Pintér Zoltán 2013-ban az Év Vállalkozója lett

Tavaly december 6-án tizenegyedik alkalommal adták át a magyar szellemi élet kiemelkedő képviselőinek a Prima Primissima díjat, és a vállalkozói szférában az Év Vállalkozója díjakat.

Tovább

Új vezető a Tisztítás-technológiai Tudományok Intézeténél

- a cég 1500 takarítót fog kiképezni az idén, már az új OKJ szerint

A Tisztítás-technológiai Tudományok Intézet Kft. alapítója, Ritz Tibor blogján számolt be róla, hogy decemberben átalakították a céget. Hogy miért kellett alapjaiban átszervezni a vállalkozást, annak okaként egy nagy volumenű munkát jelölt meg.

Tovább

Príma-díjat kapott

- Bagosi Sándor gyulai takarítócég-vezető

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) ügyvezető elnök­sége a vállalkozás területén elért kiemelkedő eredményeket és a meghatározó közéleti tevékenységet ismeri el a Príma-díjjal.

Tovább

Megnyitott a kelet-közép-európai gépfelújítási és bérlési központ!

- augusztus elsején nyitott meg a kelet-közép-európai piacot Kolozsvárról kiszolgáló takarítógép-felújítási és takarítógép-bérlési központ.

Hogy mi ebben az igazi újdonság, arról a Tennant takarítógépeket forgalmazó Tenrom ügyvezető igazgatóját, Gorbai Attilát kérdeztük.

Tovább

Nilfisk-Advance szilárd alapokon (x)

A Nilfisk-Advance több mint egy évszádos tapasztalattal szolgálja ki ügyfeleit, valamint 5000 alkalmazottat foglalkoztat világszerte.

Cégünk dániai központtal rendelkezik, és több mint 40 leányvállalattal büszkélked­het, mindezek mellett megközelítőleg 70 országban van jelen disztribúciós hálózatá­val.

Kevesen tudják, hogy a Nilfisk-Advance magyarországi jelenléte igen jelentős. Gyár­tóegységek találhatók Szigethalmon és Nagy­kanizsán is. Közel 600 főt foglalkoztatunk gyárainkban, ahol padlótisztítókat és porszí­vókat (Szigethalom), valamint magasnyomá­sú mosókat (Nagykanizsa) gyártunk a világ minden tájára.
A magyarországi Nilfisk-Advance Kereskedelmi Kft. a Nilfisk-Advance A/S 100 %-os tulaj­donú leányvállalata, több mint 20 éves tapasztalattal és töretlen dinamikával szolgálja ki a takarítási iparágat.

Tovább