A béremelés már nem biztos, hogy elég

– motiválni is tudni kell a jól dolgozókat

Mekkora ma a munkaerőhiány a tisztítás-technológiai szakmában, és milyen lehetőségeik vannak a cégvezetőknek, hogy megbirkózzanak a problémával? Ezt tekintettem át az idei MATISZ szakértői vizsgára készített szeptemberi dolgozatomban.

Miért választottam az esettanulmányhoz ezt a témát? Akik olvasták a [bold]TTT magazin tavaly téli számát, azok tudják, hogy már 2016-ban is a munkaerőhiány problémájával foglalkoztam. A téma sajnos továbbra is aktuális maradt: szakmánk határozottan legégetőbb problémájáról van szó. Ezért tartom fontosnak, hogy foglalkozzam a munkaerőhiánnyal, érintve a múltat a jelent és a jövőbeni megoldási lehetőségeket. [/bold]

Permalink: https://tisztatertechnologia.hu/cikk/3071/perm

Tagek: 2017 téli takarítók munkáltatók alkalmazottak munkabér munkaerőhiány

Munkaerőhiány számokban

Szakmánk munkaerőpiacon kialakult helyzetéből adódóan a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) 2015 novemberétől hiányszakmának minősítette a takarítást. Ismertetem, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) munkaügyi központoktól begyűjtött adatai szerint hány takarítót kerestek országosan. (Hivatalosan a FEOR-08-as alatt nyilvántartott szakképzettséget nem igénylő (egyszerű) foglakozásokon belül található a takarító és hasonló jellegű egyszerű foglalkozások, így a háztartási takarító és kisegítő, intézményi takarító és kisegítő, kézi mosó, vasaló, járműtakarító, ablaktisztító, egyéb takarító és kisegítő.)

2016-ban:
• január: 5.048 fő,
• február: nincs adat
• március: nincs adat
• április: 16.826 fő,
• május: 9.378 fő,
• június: 8.509 fő,
• július: 11.505 fő,
• augusztus, szeptember, október, november, december: nincs adat.

2017-ben:
• január: nincs adat
• február: 7.655 fő,
• március: 16.703 fő,
• április, május: nincs adat
• június: 5.953 fő,
• július, augusztus: nincs adat.

Hogy ezek az adatok mennyire mutatják a valós takarítóhiányt?

A helyzet az, hogy nem feltétlenül, hiszen sok munkaadó nem jelenti be a munkaügyi központ felé üres álláshelyeit, mert teljesen más csatornákon keresztül próbál új dolgozót toborozni. Így a betöltetlen álláshelyek száma a hivatalos verzió többszöröse is lehet. A Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség szerint a hivatalos adatok duplája lehet a valós munkaerőhiány, mivel a szövetség tagjainak nagy része teljesen más utakat használ a munkaerő toborzására.

Azért hogy a kép teljesebb legyen, és legyen mihez viszonyítani, érdemes még megnézni a szakképzettséget nem igénylő (egyszerű) foglalkozások összesített havi adatait is (melyben persze szakmánk hivatalosan nyilvántartott munkaerőigénye is benne van).

2016-ban:
• január: 42.731 fő
• február: nincs adat
• március: nincs adat
• április: 141.066 fő
• május: 66.963 fő
• június: 64.783 fő
• július: 91.604 fő
• augusztus, szeptember, október, november, december: nincs adat.

2017-ben:
• január: nincs adat
• február: 70.090 fő
• március: 175.417 fő
• április, május: nincs adat
• június: 59.655 fő
• július, augusztus: nincs adat.

Ha ránézünk a számsorokra, azt látjuk, hogy mindkét évben tavasszal nagyon megugrott (=megháromszorozódott) a munkaerőigény az előző és a következő hónapokhoz képest is. A jelenségre én kétféle magyarázatot tudok elképzelni.

Az egyik, hogy tavasszal minden megújul, és az embereket olyan impulzusok érik, melyek hatására szebbé, jobbá, megelégedetté próbálják tenni az életüket, aminek jegyében gyakoribb, hogy új állás után néznek. Például megpróbálnak újra a tanult szakmájukban elhelyezkedni, jobb bérért. De aztán valószínűleg ismét szembesülnek vele, hogy továbbra sem tudnak megfelelni a szakmai, minőségi és mennyiségi (termelékenységi) elvárásoknak, így rövid időn belül újból visszakerülnek a szakképzetlen munkakörökbe (akár takarítónak), így újra csökken a munkaerőigény.

A másik lehetőség szerintem az lehet, hogy a szakképzetlen dolgozók (köztük a takarítók) jó része őstermelőként is tevékenykedik, vagy pedig idénymunkákra is be szokott állni – tavasszal pedig a mezőgazdaságban van elég munka, és feltehetőleg az idénymunkával nem is lehet rosszul keresni. Majd ahogy lefutnak ezek a munkák, visszamennek a korábbi állásukba az érintettek.



Mi vezetett a nagy munkaerőhiányhoz?

Több ok is beazonosítható – részben olyanok, amelyek más szakterületeket is érintettek, mások inkább a takarításban jellemzőek.

1. Kivándorlás.

Az Európai Unión belül alapérték a munkaerő szabad vándorlása. A lehetőség tehát adott. És mivel Nyugat-Európában is munkaerőhiány van (elöregedő társadalom), na meg jóval magasabb fizetések, mint nálunk, így nem csoda, ha sok magyar próbál már évek óta ott szerencsét. És mivel a tapasztalat az, hogy a Közép-Európában élők (köztük a magyarok is) nagyon könnyen találnak az otthoni fizetésekhez képest 3-5-ször magasabb bérekkel kecsegtető állásokat, ez újabb köröket mozgat meg. Nem beszélve arról, hogy a megbecsülés, a munkatempó, a légkör is sokkal nyugodtabb, emberibb. Nem véletlen, hogy akik kint magasabb színvonalú szállodákban takarítanak, életük eddigi legjobb munkahelyének tekintik állásukat.

A kontraszt óriási, hiszen az itthoni (pl. napi takarítói) bérből még a havi rezsiköltséget is alig lehet kifizetni, nem hogy a családok jó részét még mindig terhelő hitelek törlesztőrészleteit kinyögni (melyek sok esetben az elmúlt években az adósok akaratán kívül meg is többszöröződhettek). Így aki minél előbb ki szeretné fizetni a hitelét, vagy a havi szintű létfenntartásnál, életben maradásnál többre vágyik, azoknak egy jó része a jobb élet reményében Nyugat-Európába ment dolgozni. A kivándorlás első hullámában (pl. hitel miatt) nagy létszámban mentek ki diplomás munkavállalók is takarítani. Ha ők beváltak, akkor akik itthon eddig is jó nevű tisztítás-technológiai szakemberek voltak, vagy esetleg „csak” szabálykövető és ebből adódóan a technológiai fegyelmet eddig is betartó végrehajtó takarítók, jogosan gondolhatták, hogy nekik is él és működik ez a lehetőség. Sajnos be kell vallanom mi is jó pár minőségi végrehajtó takarítót, illetve tisztítás-technológiai szakmunkást veszítettünk el ilyen okokból, akaratunk ellenére.

2. A kivándorlás, a növekedés miatt nem kevés jól fizető állás lett itthon is.

Mivel a kivándorlással párhuzamosan nagyon sok és egyre jobban fizető munkalehetőség szabadult fel itthon, azok, akik ezidáig a napi szintű takarításból és a hozzá tartozó minimálbérből éltek, könnyen jutottak, illetve jutnak még 8 általánossal is plusz bruttó 30-50-70 ezer forint havi fizetéssel jobb álláslehetőségekhez, és pluszjuttatásként a cafeteria is sok helyen bejátszik. Például autóipari beszállítók kábelgyáraiban kényelmes ülőmunkában vezetékkötegeket, alkatrészeket szerelnek össze betanított munkásként, bruttó 190.000Ft/hó alapfizetésért + cafeteria + a munkába járás, illetve hazautazás teljes támogatásával.

Azt kell mondjam, hiába szereti valaki a tisztítás-technológiai szakmát (mert még mindig találkozok ilyen munkavállalókkal és ez azért örömmel tölt el!), ha sokkal kényelmesebb, komfortosabb munkalehetőséget találnak, ráadásul még magasabb bérért is, akkor racionális döntés a részükről, hogy elhagyják a nehéz és monoton fizikai munkának számító, illetve sokak által alantasnak tartott, lenézett napi takarítást.

3. Már nem vonzó a részmunkaidő.

Ami még tetőzi szakmánk problémáját az az, hogy igen sok részmunkaidősre lenne szükség, pl. az állami és magántulajdonú irodaházak munkaidő utáni takarítására, amire általában napi 4-6 óra áll a rendelkezésre. A fent leírt folyamatoknak köszönhetően azonban azt kell hogy mondjam, hogy szinte lehetetlenné vált részmunkaidős munkavállalókat találni, főleg a napi 8 órás bérhez viszonyított arányos díjazással.



Lehet még ennél rosszabb is a helyzet? Kérdés, hogy a folyamatot mi befolyásolhatja még negatívan, illetve gerjesztheti még a jövőben?

Rossz hírem van: az osztrák kamara bécsi tisztítástechnológiai vizsgaközpontjában tavaly kora nyáron azt mondták kérdésünkre, hogy az osztrák tisztítás-technológiai szakterület a kamara álláspontja szerint még 40 százaléknyi munkaerőt tudna felszívni. És ugyanezt mondták az idei évben Ritz Tiborék ismételt kérdésére is. Mert hogy ott is hatalmas a munkaerőhiány, legalábbis ebben a szakmában biztos. Pont ezért náluk is folyamatosan emelkedik a takarítók bére – akkor éppen másfél euróval ugrottak meg az óradíjak kicsit több mint másfél hónap alatt.

Minimálbérért már rég’ nincs takarító

A munkaerőhiány persze Magyarországon is feltornázta tavaly óta az újonnan felvett takarítók, tisztítás-technológiai szakemberek bérét. Az előző években, évtizedekben bármikor lehetett minőségi munkaerőt toborozni minimálbérért, 2016. január 1-től azonban minden megváltozott. És nem véletlenül használtam a „minőségi munkaerő” kifejezést. Tavaly januárjától a tisztítás-technológiai vállalkozások, szakcégek végrehajtó takarítónak két különböző célcsoportból válogathatnak munkaerőt a bérezés függvényében.

Minőségi munkaerőn azokat értem, akik a napi szintű, illetve időszakos takarítási feladatokat megfelelő betanítás vagy belső képzés után képesek szakmailag elvárható jó minőségben és önállóan ellátni egy adott intézményben. Ők többek között megjelenésre, egészségi, szellemi és fizikai állapotra is megfelelőek és nem utolsó sorban motiválhatóak is.

A másik csoport ennek pont az ellenkezője: ők egy vagy több fent leírt szakmai elvárásnak nem felelnek meg. Gond lehet a megjelenésükkel (ápolatlanság), egészségügyi, szellemi és fizikai állapotukkal is, és/vagy szabálykövetésükkel (pl. technológiai fegyelem folyamatos betartása) és főleg motiválhatóságukkal. Mert tapasztalatom szerint van akit még jobb bérezéssel sem lehet önálló és folyamatosan jó minőségű szolgáltatás elvégzésére ösztönözni. Ja, és arról még nem is beszéltem, hogy a takarítás bizalmi feladat! Ha valaki a megjelenésével sem sugall bizalmat, akkor talán nem csoda, ha a megrendelő negatívan ítéli meg szolgáltatóját... Az utóbbi típusú munkavállalót tapasztalatom szerint kizárólag a létszám feltöltésére lehet használni és nem többre.
(Érdekességként: a Magyar Gallup Intézet 2016-os statisztikája szerint Magyarországon a munkavállalók 11 százaléka elkötelezett, 56 százaléka érdektelen, 33 százaléka pedig aktívan ellenséges a munkaadójával szemben.)

Munkanélküliség kontra munkaerőhiány

Magyarországon 4% körül van jelenleg a munkanélküliségi mutató, de valamiért a takarító és tisztítás-technológiai szakcégek nem érzékelik ezt a 4 százalékot. Sokat utána olvasgatva és a témát kutatva leginkább arra jutottam, hogy a 4% egy része zsákfalvakban lakik (még kisebb városoktól is kb. 40-50km-re, ahol még a tömegközlekedés is folyamatosan leépül, vagy legalábbis nem úgy működik, ahogy az szükséges lenne), egy része egészségügyileg komolyan korlátozva van, illetve egy másik része pedig már külföldön van, csak a magyar statisztikák erről mit sem tudva őket még nem tartalmazzák.

Hozzáteszem: van azért egy olyan réteg is, amely semmilyen áron nem akar dolgozni. Ez a típus azzal az ürüggyel jelenik meg a munkaadó irodájában, hogy a munkaügyi központ küldte és azért jött (nem is zavar tovább), hogy írja valaki alá az általa hozott közvetítőlapot, azzal a(z ál)megállapítással, hogy a munkavállaló sajnos nem felel meg a munkaadó elvárásainak.

Amit még észrevettem: a múltban mindig azt hallottam a megrendelőktől, hogy takarítani mindenki tud, mostanában meg már azzal szembesülök, hogy megváltozott a megrendelők véleménye erről a kérdésről. Gondolom a jelenleg a munkaerőpiacon még elérhető szabad munkaerővel kapcsolatos tapasztalatok függvényében.

Hol a legnehezebb a helyzet? Mely területeken mutatkozik meg leginkább a munkaerőhiány?

Azt hiszem, nem túlzás, ha azt mondom, minden szakmánkban szolgáltató vállalkozásnál. De ezen belül talán ott küzdenek a leginkább, ahol esély sincs a munkaadókkal, megrendelőkkel a pozitív irányú megállapodásra. Mire gondolok?

A közszférában egy állami intézmény alkalmazottjaként az állami bértáblából adódóan jelenleg esély sincs arra, hogy a takarító bére elmozduljon a minimálbérről (=bruttó 127 500 forint). Ebből adódóan vannak olyan, már professzionálisan működő takarítási területek pl. megyei kórházak, szakképzési centrumok (volt TISZK-ek), ahol a képzett munkaerő elmegy a szakma szeretete ellenére is, mert sokkal kedvezőbb megélhetési lehetőséget találnak a munkavállalók. Emiatt összeomlanak olyan jól felépített, jól működő rendszerek, melyeket személy szerint én is sajnálok.

Van olyan kórház például, ahol a 140 fős takarítói létszámmal párhuzamosan már 33 üres takarítói álláshely van – ez pedig oda vezet, hogy már csak tűzoltás folyik a szakmai munka helyett és a Munka Törvénykönyvében leírt szabadságokat sem képesek lassan kiadni. De látom azt is, hogy egyre több állami cég megtalálja a kiskapukat, illetve a valódi megoldási lehetőségeket. Például egyre többen kapják meg a tisztítás-technológiai szakmunkások közül a szakmunkás minimálbért (=bruttó 161 ezer forint), annak ellenére is, hogy ezt nekik nem kötelező megadni. (A törvény szerint a szakmunkás minimálbért, vagy más néven bérminimumot csak akkor kötelező megadni, ha a munkakör ellátásához a jogszabályok szerint előírás, vagy pedig ha a munkaadó úgy hirdeti meg álláslehetőségét, hogy a szakirányú szakmunkás bizonyítvány elvárás.)

Egyre több állami foglalkoztatónál szembesülünk azzal is, hogy akinek bármilyen (=nem tisztítás-technológiai szakirányú) szakmunkás bizonyítványa van, és ezt jelzi, azt már szakmunkás minimálbérrel veszik fel, illetve a régebben átvett dolgozókat is sorolják át. Mert összességében még így is versenyképes lehet a sajáterős-takarítás a külsős vállalkozónál jelentkező +27 százalékos áfával szemben.

A másik kritikus terület a közbeszerzés, ahol mondjuk egy két és fél évvel ezelőtt megnyert, és az azóta eltűnt inflációval növelt vállalási díjból kell, vagyis kellene végrehajtani a szolgáltatást. Lehetetlen!

Vállalási díj – mire elég?

Nézzük most azt, hogy a szakmánkban érintett vállalkozások vállalási díjai hogyan épülnek fel és mire elégségesek. A napi szintű takarítás vállalási díja végrehajtói szinten 99 százalékban a minimálbérre épült a múltban, legalábbis 2016 januárja előtt biztosan. Fontos még, hogy a vállalási díjak kb. 75-85 százaléka az élőmunkaerő költsége. Ebből adódóan, ha nem sikerül minden évben emelni legalább a minimálbér és közvetlen járulékainak költségével a vállalási díjakon, akkor nagyon könnyen felélheti, felélhette a teljes vállalási díjat az élőmunkaerő költsége.

Sajnos azt kell, hogy mondjam, hogy a legmegfelelőbb kommunikációval sem sikerült minden évben a vállalási díjak legalább minimálisan szükséges emelése. Sőt! A 2008-as globális gazdasági világválság idején nagyon sok helyen a megrendelők fűnyíróelv alapján (=mérlegelés nélkül minden beszállítónál) csökkentették a vállalási díjakat, akár 25 százalékkal is. Ez érvényes volt a takarításra is, és van ahol még azóta sem sikerült emelést elérniük a szolgáltatócégeknek.

Csak sumákolva megy változatlan áron

Felmerül persze a jogos kérdés, hogy gazdaságilag hogyan tudtak így talpon maradni az adott megrendelőnél. Például úgy, hogy a takarítócégek jó része egyoldalúan szépen lassan elkezdte lecsökkenteni a szolgáltatásra szánt munkaórát. Vagyis kevesebb emberrel látják el a vállalt feladatot. Ennek következményeként pedig a megmaradt munkaerőt folyamatosan egyre jobban megterhelik.

Aki pedig ezt már nem bírta tovább, az a dolgozó szintén távozott idővel a szakmánkból. A szerződött szolgáltatáshoz a normaidők szerint szükséges óraszám egyoldalú csökkentése magával hozta azt is, hogy a szerződött szolgáltatásból itt-ott szépen lecsipkedtek a vállalkozók. Ennek mi lett a vége? Az, hogy jobb híján abból van a haszon, amit a szerződötthöz képest nem, vagy csak részben szolgáltat a takarító/tisztítás-technológiai vállalkozás. És sajnos nem kevés vállalkozás játszik muszájból erre.

Bér: határ a csillagos ég?

És itt visszakanyarodnék a jelenleg is hónapról-hónapra fokozódó munkaerőhiány következményére, vagyis a havonta emelkedő munkabérekre. 2016 januárja óta országrésztől függően, de folyamatosan nő az a minimálbér feletti, de szükségszerűen minimálisan adandó fizetés, amit ahhoz be kell ígérni, hogy legalább 1-3 érdeklődő takarító legyen egy hónap alatt egy-egy álláshirdetésre. Nem potenciális munkavállaló, csak érdeklődő, akit esetleg meg lehet győzni, hogy legyen a mi betanított végrehajtó takarítónk.

Jelenleg az ország keleti és középső felén ez az összeg napi 8 órában, minimálisan bruttó 135.000Ft/ hó munkabért jelent. Ezen bérezés alatt még pár fő érdeklődő sincs. Ha pedig a fentebb leírt minőségi munkaerőről beszélünk, akkor ugyanezen térségben minimum havi bruttó 150.000 forintot kell ajánlani.



És a fluktuáció óriási még úgy is, hogy minimálbért (bruttó 127.500 Ft/hó) + bruttó 7500Ft/hó, vagyis havi bruttó 135.000 forint fizetést adunk. Persze tudom, tudjuk, hogy rezsit kifizetni, megélni még ez is kevés (Ezek után ne fordulna meg a fejükben, hogy ők is külföldre menjenek dolgozni?)

Milyen gondot okoz ez a kategória? A magas fluktuáció miatt újbóli hirdetések, állásinterjúztatások, foglalkoztatás-egészségügyi vizsgálatok, új védőruha, újbóli betanítás, ami mind pluszköltség és teher.

Az ország nyugati felét ezidáig nem érintettük, de a Dunától nyugatra még inkább folyamatosan nő a bérelvárás, ami a határ menti sávban van ahol a bruttó 180-200 ezer Ft/hót is eléri normál intézménytakarító esetén. Különben nincs takarító a határ innenső oldalán. És persze Budapest is egy külön kategória, ami a bérezést illeti. Meddig folytatódhat még a szinte hónapról, hónapra tartó béremelkedési tendencia úgy a mi szakmánkban, mint minden más szakmában? Azt nem tudni pontosan, de feltételezhető, hogy szép lassan fel fogunk zárkózni legalább a kelet-közép európai (pl. szlovák, lengyel) bérekhez, vagy azok környékére, ami azt jelent, hogy egy jó ideig akár hasonló ütemben is emelkedhetnek a bérek, bérelvárások, mint eddig.

A bérfeszültséget is kezelni kell

Azt azért hozzá kell tenni a leírtakhoz, hogy azok a dolgozók, akiket még az elmúlt években vettünk fel minimálbéren, és maradtak nálunk, még nem mindnyájan látják tisztán a munkaerőpiacon kialakult helyzetet. Amíg ez így marad, addig az új dolgozók bére nem okoz komolyabb bérfeszültséget. Addig a meglévő régi dolgozók továbbra is hajlandóak lehetnek nagyrészt minimálbérért dolgozni. Na de mi lesz, ha rájönnek, hogy kevesebbet kapnak, mint az újonnan felvettek?

Saját vállalkozásaimnál bevallom a legalacsonyabb fizetés napi 8 órás takarítónál már bruttó 135.000Ft/hó. Muszáj voltam emelni mindenkinél, mert az előző év végén jelentős bérfeszültség alakult ki – emiatt a régebben minimálbérért felvett dolgozók bérét is rendeznünk kellett, hogy meg tudjuk tartani őket. A minőségi munkaerőt pedig igyekszünk ha minimálisan is, de azért fizetésben is kiemelni, őket bruttó havi 150.000 forinttal díjazzuk.

A béren túl – hogyan kezelhetjük még a problémát?

Van egy jó hírem: a 2016-os év második felére a takarító és tisztítás-technológiai szolgáltatások megrendelői is szembesültek a piacon kialakult és egyben általam leírt helyzettel. Ebből adódóan az idei évre a szolgáltatók egy jó része örömmel dicsekedhetett, hogy jó pár év után sikerült a megrendelők nagy részénél egy jelentős, átlagosan kb. 20-30 százalékos vállalási díj-emelést elérni. Vagyis van némi (igaz véges) tere a béremelésnek.

Mégis mit tudunk tenni külsős szolgáltatóként, hogy a szükséges létszámunk meglegyen, és legalább részben meg is tudjuk tartani? Megosztom önökkel az általam kipróbált és többé-kevésbé bevált módszereket (nem állítva, hogy csak ezek lehetnek nyerők) .

◆ Nincs más választás, bért kell emelni a végrehajtóknál, különben nem lesz takarítónk, illetve tisztítás-technológiai szakmunkásunk. A tisztítás-technológiai szakmunkásoknak pedig meg kell adni a szakmunkás minimálbért. Ehhez elsőként a megrendelői oldallal kell bátran és folyamatosan kommunikálni, tudatni velük a szakmánkban jellemző munkaerőhiány mértékét, és okait, illetve hogy milyen munkakörökkel és bérekkel kell hogy harcoljunk a takarítók eléréséért (pl. a már említett autóipari beszállítók, bruttó 190 ezres bérajánlata a hozzá tartozó extrákkal).

Ha a megrendelőkkel beszélünk erről a kérdésről, nyugodtan hivatkozhatunk az NGM, illetve NFSZ adataira, illetve a médiában megjelent információkra (a Google-ben a takarítás és a munkaerőhiány keresőszavakra jelenleg 107 találat jön fel). Ajánlom a MATISZ cikkét is. Mint említettem most már az is segítségünkre van, hogy a megrendelők kőkeményen szembesültek a helyzettel. Látják, hogy a vállalkozók a folyamatosan növekvő bérek és a munkaerőhiány miatt, és rajtuk kívül álló okokból a legpozitívabb hozzáállásuk ellenére sem tudják produkálni a minimálisan elvárható minőségű végterméket.

◆ Termelékenység és hatékonyság növelése, mely mutatókban még a visegrádi négyekhez képest is el vagyunk maradva, nem hogy Németországhoz, Angliához, vagy az USA-hoz képest. A termelékenységet hogyan lehet növelni a szakmánkban? Ha megvan a megfelelő logisztikai háttér, beleértve a professzionális gép- és eszközparkot is, akkor a kulcs a végrehajtó-takarítóknál lehet: a nyers élő munkaerőhöz hozzáadott érték. Vagyis az intézménytakarítói, vagy egy ennél komplexebb tisztítás-technológiai szakmunkásképzés.

Szakcégeknél akár belső képzésként. Ezáltal növelhető a minőség és a norma is. A megnövekedett norma következményeként pedig a versenytársakhoz képest több tartalékot lehet felhalmozni, melynek egy jó részét a bérek fejlesztésére és további hatékonyságnövelésre lehet fordítani. Járulékos nyereség még, hogy a jobb minőségű és norma szempontjából hatékonyabb szolgáltatást könnyebb értékesíteni is, illetve ilyen szolgáltatás mellett a megrendelőt is könnyebb lehet rávenni a közös érdekből adódó bérfejlesztésre.

Ahhoz, hogy a dolgozókat kiképezzük, időről időre pályázatok is elérhetőek. Például a GINOP 6.1.6-17 Munkahelyi képzések támogatása mikro, kis és középvállalatok munkavállalói számára, vagy a GINOP 6.1.5-17 Munkahelyi képzések támogatása nagyvállalatok munkavállalói számára. Ezek a pályázatok 110 százalékos támogatást nyújtanak, ellenben a pályázat semmilyen ellentételezést nem kér. (Régebben elvárás volt, hogy a vállalkozás megtartsa teljes létszámát, vagy még X százalékkal növelje is.) De még a dolgozók továbbfoglalkoztatását sem várják el.

Az oktatás a kisebb és még szakmailag nem olyan felkészült cégeknél lehet akár csak egy belső képzésként végzett betanítás is. Ez esetben fontos, hogy mindig ugyanaz a szakképzett személy tanítsa be a munkavállalókat a napi szintű épülettisztítás kézi alapműveleteire, eljárásaira, technológiáira, különben a végrehajtó takarítók egymást fogják betanítani, és idővel egyre elkorcsosultabb „műveleteket, eljárásokat, technológiákat” fognak továbbadni.

A különböző kézi alaptechnológiákról legyen egy leírásunk, melyben a technológiai fegyelem megsértésének lehetőségei és következményei is benne vannak. Ez nálunk is megvan és egyben kötelező olvasmány is – én ebből mindig kérdezek, ha auditálom a végrehajtó takarítók által végzett szolgáltatást. Ha ez így működik, akkor ki tudunk emelkedni a versenytársaink közül és kötődése lesz a megrendelőnknek (főleg múltbéli rossz megtapasztalásai után). Természetesen az elmondottak nem tűnnek olyan nagy dolognak, de azt kell mondjam, hogy nagyon kevés az a vállalkozás, ahol legalább a kézi alaptechnológiákat a technológiai fegyelem következetes betartásával végzik.

◆ Intézménytakarító, vagy tisztítás-technológiai szakmunkásképzés után (vagy akár a tanulmányi szerződés részeként) köthetünk a munkavállalóra egy olyan biztosítást, mely egyben befektetés is, illetve amelyre havonta fizetünk be neki egy előre megállapodott összeget. És ha mondjuk a megállapodás szerint pl. 3-5 év múlva is nálunk van, akkor teljes mértékben a befektetés tulajdonosává válik. Ez motiváció lehet a munkavállaló számára és van esély arra, hogy hosszabb távon is nálunk dolgozzon.

◆ Ezen felül még annyit lehet tenni, hogy a végrehajtó takarítóknak elmondjuk, hogy milyen előnye lehet a napi szintű takarításnak például egy gyártósoron normára dolgozó munkával szemben. Hátha azt mondja, igen, ilyen típusú munkát keresek, még ha esetleg egy kicsit kevesebbet is fizet, mint a másik lehetőség. Mire gondolok itt? Mivel érvelhetünk? Például egy irodaház esti takarításánál mik lehetnek ezek az előnyök?

Senki nem zavarja a dolgozót, mert már teljesen kiürült a takarítási terület amikor ő elkezd takarítani. Megvan a saját takarítási területe és ezért nem függ más kollégák munkájától. Ha ügyes és a normához képest valamivel hamarabb végez, akkor szabadon hazamehet még hivatalos munkaideje lejárta előtt. (Feltéve, hogy az időszakos spontán ellenőrzés a minőséget folyamatosan megfelelőnek találja.)

Az is lehet, hogy az illető az átlaghoz képest alacsonyabb vérmérsékletű és ezért a szokásosnál lassabban dolgozik, de ez őt nem zavarja, és esetleg ezért felel meg neki az adott munka. (Lehet, hogy az illető precíz, de normára előzőleg sem tudott dolgozni, mert az neki a habitusából adódóan nem ment).

Ne feledjük, a megrendelők hozzáállása is változott Ezt már említettem, de mivel érezhető és jó irányú változás, a végére még egyszer ideírom: bátran tárgyaljunk a megrendelővel. Ők is látják, hogy mi a helyzet. Ahogy én tapasztalom, a magáncégek pályázatainál (de már a közbeszerzéseknél is) jellemző lett, hogy már nem a vállalási díj az elsődleges szempont (vagy ha mégis, akkor csak egy pillanatnyi állapot a tendenciákat nézve).

Jelenleg ennél sokkal fontosabb a megrendelőknek a megfelelő logisztikai és szakmai háttér megléte.
Erre gyúrjunk!