Az oldal cookiekat használ. Szabályzat

Hölgyválasz: Kicsi vagyok én…

Interjú Ber Róbertné, Marikával

Visszaforgatjuk a mindennapokba, amit termeltünk.

Permalink: http://tisztatertechnologia.hu/cikk/1451/perm

Tagek: interjú ber róbertné mesterképzés oktatás takarítóképzés 2001 december

Share


Szervusz! Megkérlek, mondd el, mi történt eddig veled az életben, hogyan kerültél a szakma közelébe?
Ber Róbertné, Marcsi vagyok. 1998. óta működik cégünk, a Ber és Társa Bt. Előtte, mint egyéni vállalkozó működtem, több vállalkozásban vettem részt, illetve dolgoztam, mint házgondnok – innen jött a takarítás szeretete. Szakközépiskolát végeztem (már munka mellett érettségiztem). Tudtam, hogy mint vállalkozó fogok dolgozni tovább, és tudtam, hogy a vállalkozóknál szükséges legalább az érettségi. Mikor elkezdtünk takarítani, segítségre szorultunk. Nem tudtuk, mit hogyan kell csinálni, ezért először egy takarító cégnél dolgoztunk, később önállóak lettünk. Egy irodaházban dolgozunk, hat fő alkalmazottal.
Említetted, hogy segítséget kaptatok. Kitől?
Az irodaházat bérbeadó üzemeltető segített bennünket, hogy a kezdeti nehézségeket áthidaljuk.
Te a két éves mesterképzésre jársz. Milyennek tartod?
Az iskolát jónak tartom. A mester kurzusnak most kezd kibontakozni az eredménye. Remélem, hogy mindenki úgy gondolja, eredményes lesz és hatásos, és mindenki le fog tudni vizsgázni, és tudja majd használni az évek folyamán.
Az embereidet szándékszol kiképezni KonfirMATISZ-on?
Igen, már volt emberem KonfirMATISZ-on. Természetesen, ahogy anyagi helyzetünk engedi, folyamatosan képeztetjük az embereimet, illetve ha elvégzem a mester iskolát, én is fogom oktatni őket.
Tehát akkor az is a célod a mesterképzéssel, hogy a saját embereidet oktathasd?
Így van. És hogy mindenki megtudja, hogyan kell fölmosni.
Ez probléma?
Igen, most voltunk 1-2 helyen, ahol láttuk, nem úgy mostak föl, ahogy kellene, és hiába próbáltunk segíteni, nem fogadták el.
Hogy mostak fel rosszul?
Össze-vissza húzogatták a mopokat, pedig a nyolcasokat kellene alkalmazni.
Milyen problémák fordulnak elő munka közben az emberekkel, meg a szervezéssel?
Előfordult már olyan, hogy megszerveztünk egy munkát, és mire odaértünk, kiderült, hogy már meg sem kell csinálni. Aztán ha jön egy olyan ember, aki még nem takarított, azt meg kell tanítani a munkára. Illetve, ha már takarított, akkor azt hiszi, hogy mindent tud, őt is újra meg kell tanítani.
Te végzed a cégnél az oktatást?
Igen, én és a férjem, illetve, mivel a lányom már elég nagy, ő szintén részt vesz a cég munkájában, ő a segítőnk.
Milyen élmény volt neked a Vígszínház projekt, és mit csináltatok a helyszínen?
Nagyon jó dolog volt, mert itt lehetett igazán észrevenni, hogy a cégek egymásnak segítenek, és mindenben részt vesznek. Gyalus Zolival voltam együtt, a szaniter helyiségeket takarítottuk, utolsó nap pedig mindent befejeztünk, mert az utolsó takarítás is a mi feladatunk volt. Nagyon jól kijöttünk Zolival, jó kollega, mindenben segített, illetve amiben tudtam, én is segítettem neki. Nagyon élveztem. Összeboronálta a csapatot. Volt olyan, aki csak dolgozni jött oda, a cége küldte. Többen megadták a telefonszámukat, elkérték az enyémet, hogy ha esetleg kell valahol segíteni, akkor azt meg tudjuk tenni.
A mester kurzuson tanult dolgokat át tudod fordítani a saját munkádba? Vagy egyelőre abban a stádiumban vagy, hogy örülsz, ha el tudsz jönni a foglalkozásokra, és majd aztán forgatod be a gyakorlatba a megszerzett tudást, ha végeztél?
Vannak olyan dolgok, amiket már alkalmazunk. Többek között mi nem használtuk napi takarításhoz egytárcsás súrológépet, mert úgy tudtuk, hogy az csak nagytakarításra való. A kurzuson elmondták, hogy minden további nélkül használható arra, így dolgozunk is rendszeresen vele.
Ettől jobb lett a teljesítményetek?
Igen, jobb lett a teljesítményünk, jobban meg vannak velünk elégedve. Eddig sem volt probléma velünk, de azért látszik, hogy fejlődünk. Az üzemeltető is látja, hogy nem hiába végezzük az iskolát. Eleinte mindenki csak nevetett rajta, hogy "mester iskola", minek az a takarításhoz! Ma már belátják ők is, hogy van haszna a dolognak.
A megrendelőid körében talált ilyen fogadtatásra a képzés híre?
Igen, az irodaház üzemeltetője mondta azt, hogy ilyen nem is létezik, ne szédítsem ezzel. Ezért is fontos, hogy amit megtanultunk, azt mindig megpróbáljuk visszaforgatni a mindennapokba. Tanulunk, pl. pszichológiát is, ez az emberekkel való foglalkozásban sokat segített.
Nem tartod kényelmetlennek, ha beszélned kell a foglalkozásodról mások előtt?
Büszkén vállalom, és az iskolát is. Mindenkinek elmondom, hogy ilyen létezik. Nem kell ezt szégyellni.
És az embereid is így vannak ezzel? Ők is büszkék rá, hogy takarítanak?
Remélem. Van 1-2 ember, akin látszik, hogy csak muszájból takarít, de van olyan, aki szívvel, lélekkel csinálja, és mindent megtesz azért, hogy szépítsen, és tisztán tartson.
Mik a céljaid a jövőre nézve?
Szeretnénk még több helyet megpályázni, most is nagyon sok pályázatunk van bent. Bízunk benne, hogy sikerül, mert bővíteni szeretnénk a céget. Célunk az emberek iskoláztatása, hogy mindenki, aki nálunk dolgozik, elvégezze a negyven órás tanfolyamot. Dolgozni szeretnénk, és meg szeretnénk mutatni, hogy azért mert kicsik vagyunk, nagyot is tudunk alkotni.


Megjelent: 2001-12-05

Szerző: Tamásné Szabó Zsuzsanna

Tagek: interjú ber róbertné mesterképzés oktatás takarítóképzés 2001 december

Share

<< 0 1 2 3 4 >>

Megjelent a legújabb, a 2018-as téli TTT-magazin!

Kattintson, és máris olvashatja a TTT-pdf-magazin téli számát!



Tovább

Tartalomjegyzék 2018 téli

– A TTT magazin 2018 téli számának tartalma – megjelent november 26-án!

Kedves Olvasó! Tisztelt Takarítószakma!

Egészségügyi intézmények, szociális otthonok takarításért felelős vezetői, létesítménygazdák!



Mozgalmas időszak van mögöttünk, hiszen lezajlott október elején a Budapest Cleaning Show (BCS), lehetőséget adva arra a szakmának, hogy bemutassa legújabb megoldásait, találkozzon meglévő és potenciális partnereivel, és felvillantsa, milyen jövőbe mutató alternatívák léteznek már a takarítás, tisztítás, higiénia területén. Azt hiszem, aki ott volt, az számos pozitív élménnyel gazdagabban távozhatott, munícióval az elkövetkezendő időszakra. Minket is megragadott a kiállítás légköre, hangulata, programjai, lüktető, pulzáló dinamizmusa.


Tovább

A TTT magazin korábbi számai

– Itt megnézheti, mi jelent meg eddig. Lapozzon bele!

Mit tud az online TTT?
A/4-es méretű, minden oldala színes, lehet zenés, videós, animált a megjelenő tartalom, a hirdetésekben ott vannak a linkek, élő a tartalomjegyzék (oda lapoz, ahova kattint).
Okostelefonon is kiválóan olvasható.
És mivel a papírt és a szállítást kiiktattuk, környezetbarát is.

A slusszpoén, hogy minden cégvezető, takarító, vagy épületüzemeltető asztalán ott lehet, hiszen bárki megtalálhatja az oldalon, és elolvashatja. És aki ragaszkodik a papírhoz, az ki is nyomtathatja! :-)

Fizessen elő és máris olvashatja lejjebb a TTT korábbi számait!

Tovább

A tisztaság különösen fontos az egészségügyi és szociális intézményekben (X)

Megújítják a brit egészségügy üzemelési gyakorlatát

– Változik a takarítási szabvány is.

A brit egészségbiztosítási szolgáltatási rendszer (NHS) nagy fába vágta a fejszéjét: arra törekszenek, hogy felfrissítsék az épületüzemeltetéssel, higiéniával és takarítással, tisztasággal kapcsolatos nemzeti előírásokat.

A brit egészségbiztosítási rendszerről számos pozitív és negatív véleményt hallani. Az épületüzemeltetés területén például jelentős különbségeket látni más, nem állami intézményekhez képest.




Tovább

A kiállítók zöme elégedett volt

– Vannak azért megszívlelendő javaslatok is a jövőre nézve.

A Tiszta Tér Technológia magazin is kint volt az október 5-6-i Budapest Cleanin Show-n (BCS), amit sokkal oldottabbnak, közvetlenebbnek éreztünk, mint az előző évi kiállítást. Részünkről sikeresnek ítéljük a bemutatkozásunkat, de most is kíváncsiak voltunk, hogy mit gondol, hogyan érez a többi kiállító. Akiket elértünk szombaton, a két órával megrövidített nap vége előtt, azok véleményeit gyűjtöttük csokorba. Kritika és dicséret is elhangzott a cégek képviselőitől.



Tovább

Eláruljuk, mi lesz a VERMOP következő nagy dobása (X)

– Ahol az ügyfél igénye áll a fejlesztések központjában.

A VERMOP Hungária Kft. kereskedelmi vezetőjét, Banyár Károlyt a Budapest Cleaning Show-n kérdeztem többek között arról, milyennek látják a magyar tisztítástechnológiai piacot, milyen fejlesztéseik hogyan segíthetik a magyar takarítópiacot. A TTT-magazinnak elárulta azt is, milyen új megoldáson dolgoznak éppen.



Tovább

440-en haltak meg tavaly kórházi fertőzéstől Magyarországon

– — Összesen 15 389 nosocomiális fertőzés történt 2017-ben.

A kórházban szerzett ún. nosocomiális fertőzés az intézmények legnagyobb mumusa. Évről évre jelentésben rögzítik, hány ilyen fertőzés volt.

Összesen 15 389 kórházi fertőzés történt tavaly a magyar kórházakban, számolt be az RTL Klub Híradójának még október végén Böröcz Karolnia epidemiológus.




Tovább

„Félelmetes” – mondta a kórház egyik vezetője

– Megdöbbentő, milyen sok múlik a kézhigiénián.

Aggályok merültek fel a gyenge kézhigiénia miatt néhány brit sürgősségi kórházban. A kézhigiéniai hiányosságok hozzájárulhattak a fertőzésszám növekedéséhez.

Egy nemrég megtartott higiéniai ellenőrzésen a brit nemzeti egészségbiztosítási tröszt (NHS Foundation Trust) oxfordi egyetemi kórházaiban (OUH) öt kórterem gyenge minősítést kapott. A tröszt emellett összesen 72 esetet jelentett a Clostridium difficile fertőzésből az elmúlt év során – 19-cel többet, mint az előző évben, és hárommal többet, mint amit a helyi klinikai bizottság (Oxfordshire Clinical Commissioning Group) által megállapított limit megenged.




Tovább

A jó kézhigiénia csökkentheti a halálozási arányt

– 30 százalék elég jó érvnek tűnik.

Egy új tanulmány azt vizsgálta, van-e összefüggés az idősotthonok kézhigiéniai gyakorlata és az ottani halálozási arány között. Azt tapasztalták, hogy ha javítanak a kézhigiénián, azzal drasztikus csökkenthető a halálozási arány.





Tovább

Életmentés vagy kézhigiénia?

– Van aki szerint van értelme ennek a kérdésnek?

A kézhigiénia létfontosságú a betegségek terjedésének megfékezésében, ez különösen igaz az élelmiszerszektorban és az egészségügyben. A szakemberek véleménye szerint pedig egy hatékony rendszerrel mindössze 20 és 60 másodperc közötti időráfordítást igényel. De életszerű ez?

Mindannyian tudjuk, hogyan kell kezet mosni, és a legtöbben minden nap többször is gyakoroljuk e műveletet. Ez a hétköznapi ténykedésünk azonban sokszor a mosdóhelyiség privát zugában történik, ahol senki sem lát bennünket… és néha eléggé elkapkodott ügylet lehet.




Tovább

A kórháziak csak addig mosnak kezet, amíg valaki a sarkukban áll

– Ha nincs ellenőr, ellazáskodják a protokollt.

Az ausztráliai új-délwalesi egyetem (University of New South Wales; UNSW,) kutatói meglepő felfedezést tettek: a kézhigiéniai szabályok betartását jellemző viszonylag magas arányszám azonnal rohamosan elkezd csökkenni, amint a kórházi személyzet felügyeletét emberek helyett gépekre bízzák. Az ausztrál tanulmány szerint a kézhigiénia betartásáról közzétett adatok valószínűleg túlzóak. Korántsem olyan jó a helyzet, mint eddig gondolták.



Tovább

Mosogatógép-javítás és -karbantartás

– Szállodáknak és vendéglátóhelyeknek lehet érdekes.

Új szolgáltatással bővítette kínálatát az Assist-Trend Kft., jelentette be Bodrogai Ferenc a társaság alapító tulajdonosa, ügyvezetője a Budapest Cleaning Show-n tartott sajtótájékoztatón.

Magyarországon több mint 50 ezer vendéglátóipari egység és mintegy 3500 szálláshely működik, amelyek döntő részében ipari mosogatógépet használnak, többségükben nem is egyet. Az ipari mosogatógépek azonban nemcsak megkönnyítik, de néha meg is keserítik a HoReCa szektorban dolgozók életét, hiszen a karbantartás hiánya miatt gyakoriak a meghibásodások.




Tovább

Zseniális magyar ötlet csaptisztításra

– Bosszantó problémára talált megoldást egy háziasszony.

Nagy Erika feltalálóval, az Aktív Média Bt. egyik alapítójával, a Nada kifejlesztőjével beszélgettem a Budapest Cleaning Show-n arról, hogyan jutott el odáig, hogy saját termékével megjelenjen a tisztítástechnológiai piacon.



Tovább

A takarítási csekklistában ne legyenek lukak

– A kórházban rizikós a tisztításból kihagyni valamit.

Az amerikai járványügyi és epidemiológiai szakemberek szövetségének (APIC) legutóbbi éves konferenciáján az egyik előadó arra világított rá, milyen fontosak azok a takarítási ellenőrzőlisták, amelyeket a kórházi takarítószemélyzet kap kézhez.

A betegváltásnál végrehajtott tisztítási művelet (végső tisztítás) kulcsfontosságú a szennyeződések eltávolításában. A pennsylvaniai Chambersburg városban található Summit Health kórházban a környezetvédelmi szolgáltatások teamje egy 175-tételes ellenőrzőlistát kap mindig kézhez a kórterem végső tisztításakor. A jegyzék már 2012 óta van használatban.




Tovább

Egy anyag, amely forradalmasíthatja a fertőtlenítést

– Hatékony, olcsó és környezetbarát újdonság.

Olyan új vegyszerformulát dolgoztak ki Rómában, amely a jövő kórházi fertőtlenítőszere lehet. Számos előnyös tulajdonságával forradalmasíthatja a kórházhigiéniát.

A római Szent Szív Katolikus Egyetem a Nemzeti Kutatási Tanáccsal (CNR) együttműködve végzett kutatásokat, és olyan megoldásokat fedeztek fel, amelyek új lehetőségeket jelentenek a kórházak számára az antibiotikum-rezisztencia leküzdésénél. Egy teljesen innovatív formula gyakorlati felhasználásáról lenne szó.




Tovább

<< 0 1 2 3 4 >>

Aladdin Nagy Kft. - TAKARÍTÓCÉG

Cím: 2800 Tatabánya Akácfa u. 31. (Komárom-Esztergom)

Telefon: +36 34 425-413

Fax: +36 34 511-639

E-mail: aladdin2@t-online.hu

-Napi piperetakarítás irodákban;
- ipari területeken;
-általános nagytakarítás;
-építõipari átadás elõtti nagytakarítás;
-ablaktisztítás;
-szõnyegtisztítás;
-kárpit-, autókárpit-tisztítás.
Az Aladdin Nagy Kft weboldala

Future FM Létesítménygazdálkodási Zrt. - TAKARÍTÓCÉG és LÉTESÍTMÉNYÜZEMELTETŐ

Cím: 1148 Budapest Fogarasi út 5. (Pest megye)

Telefon: +36 1 468-4080

Fax: +36 1 468-4088

E-mail: mail@future-fm.hu

-Teljes körû facilty management szolgáltatás:
-létesítménygazdálkodás,
-üzemeltetés,
-takarítás,
-kertészet,
-étkeztetés,
-gépjármûflotta kezelés, iratkezelés,
-biztonsági szolgáltatások
A Future FM weboldala

Hocz és Medvegy Kft - TAKARÍTÓCÉG és KÖLTÖZTETŐ

Cím: Békéscsaba Kazincy u. 31/b. (Békés megye)

Telefon: 66/442-380

Fax: 66/442-380

E-mail: hmkft@hoczesmedvegy.hu

Takarítás, költöztetés!!!!!!!
Ingyenes árajánlat és csomagolódobozok biztosítása.
Raktározási lehetőség, rövid időre is.
Hocz & Medvegy Kft weboldala

Nilfisk Kereskedelmi Kft. - TISZTÍTÁS-TECHNOLÓGIAI FORGALMAZÓ

Cím: Szigetszentmiklós-Lakihegy 2310 II.Rákóczi F. út 10. (Pest megye)

Telefon: +36 (24) 507-450

Fax: +36 (24) 507-451

E-mail: info.hu@nilfisk.com

Nilfisk padlótisztító automaták, seprő-szívó gépek, kommunális tisztítógépek, háztartási- és ipari porszívók, egytárcsás súrolók, polírozógépek, szőnyegtisztítók, gőztisztítók; Nilfisk magasnyomású mosók, gőztisztítók, ipari porszívók, központi és önkiszolgáló tisztítórendszerek, központi porszívók; Nilfisk CarWash önkiszolgáló autómosók; Nilfisk és JYSK tisztítószerek.
A Nilfisk weboldala

Vermop Hungária Kft. - TISZTÍTÁS-TECHNOLÓGIAI FORGALMAZÓ

Cím: Törökbálint DEPO I. ép. Hrsz. 062/66. (Pest megye)

Telefon: 23/336-086

Fax: 23/334-196

E-mail: info@vermop.hu

Professzionális takarító rendszerek.
A Vermop Kft weboldala

ablaktisztítás

ablaktisztító eszközök

autókárpit-tisztítás

biztonsági szolgáltatások

csomagolódobozok

egytárcsás súrolók

előkészített moprendszer

építőipari átadás előtti takarítás

épületüzemeltetés

étkeztetés

facility management

gépjárműflotta-kezelés

gőzborotvák

gőztisztítók

háztartási- és ipari porszívók

ipari porszívók

ipari területek takarítása

iratkezelés

irodatakarítás

kárpittisztítás

kefék

kertészet

költöztetés

kommunális tisztítógépek

központi és önkiszolgáló tisztítórendszerek

központi porszívók

létesítménygazdálkodás

magasnyomású mosók

mikrobiológiai laboratóriumok takarítása

mikroszálas törlőkendők

mopok

nagytakarítás

napi pipere takarítás

nilfisk

nilfisk carwash önkiszolgáló autómosók

nilfisk és jysk tisztítószerek

nilfisk padlótisztító automaták

padlótisztító eszközök

polírozógépek

porszívó

raktározás

seprő-szívó gépek

seprűk

szaktanácsadás

szállodai takarítókocsik

szőnyegtisztítás

szőnyegtisztítók

takarítás

takarítókocsik

tisztaterek takarítása

törlőkendők

vermop profi takarítóeszközök

Lapozható pdf (pl.: céges katalógus, magazin, stb.)

Ár: 2000 Ft

Leírás: Vállaljuk lapozható pdf-ek elkészítését. Ha már maga a pdf kész, akkor oldalanként 2000 Ft az átalakítás. Ha magukat a pdf-eket is el kell készíteni, akkor kérjen külön ajánlatot. Vállaljuk a megtervezést, logótervezést, kisarculat-tervezést, kiadványtervezést.

TTT-online-magazin előfizetés

Ár: 3000 Ft

Leírás:



Az összes jelszóval védett tartalmat olvashatja a www.tisztatertechnologia.hu-n, már azelőtt is, hogy a TTT-pdf-magazin megjelenne.

Tartalom: szakmai hírek, újdonságok, vélemények, interjúk, riportok, esettanulmányok, takarítási problémák és megoldásaik, stb.

Az online előfizetés megrendelhető a kiadónál (Tamásné szabó Zsuzsanna e.v.).

TTT-pdf-magazin regisztráció

Ár: ingyenes

Leírás:

Csak regisztrálnia kell, és onnantól kezdve önt is értesítjük e-mailben, amikor megjelent a következő TTT-pdf-magazin. Kérjük, jelölje meg, takarítással, forgalmazással foglalkozik-e, ha pedig valamilyen létesítmény képviselője, akkor azt írja meg, milyen típusú épületről van szó.

Apróhirdetés a www.tisztatertechnologia.hu oldalon

Ár: 5000 Ft

Leírás:

Ha takarítógépeket, eszközöket, egyéb takarításhoz szükséges dolgokat vásárolna, vagy eladna, akkor azt az Apróhirdetés rovatban közölheti. A hirdetés díja egy hónapra vonatkozik. A megrendelés fülre kattintva a megjegyzés rovatba írja be, milyen szöveggel szeretné megjelentetni a hirdetését!

Álláshirdetés a www.tisztatertechnologia.hu oldalon

Ár: ingyenes

Leírás:

Állást keresők és állást kínálók hirdetéseit díjmentesen jelentetjük meg az oldalon, az Álláshirdetés rovatban! A megrendelés fülre kattintva a megjegyzés rovatba írja be, milyen szöveggel szeretné megjelentetni a hirdetését!

Tisztítás-technológia c. könyv

Ár: 6000 Ft

Leírás:

Bogdán Tibor, Csordás Tamás és Pataki László: Tisztítás-technológia 2014

Könyvünk a tisztítás-technológiai szakma elméleti és gyakorlati képzéséhez nyújt szakmai és módszertani útmutatót, és ajánljuk szakembereknek is hivatásuk gyakorlásához. Azokat az alapvető matematikai, fizikai, kémiai és szakmai törvényszerűségeket ismertetjük benne, melyek a szakma magas szintű gyakorlásához szükségesek. Több évtizedes gyakorlati és elméleti tapasztalatainkat összegyűjtve, elemezve és szakmai elhivatottságtól vezérelve tesszük közkinccsé a könyvben.
Ajánljuk mindenkinek, aki a tisztítás-technológiai vagy létesítmény-gazdálkodási iparban tevékenykedik, azért, hogy eredményesebb és sikeresebb legyen. A könyv nyelvezete szakmailag kifogásolhatatlan, de közérthető, vagyis tanuló- és olvasóbarát.
A könyv írása közben törekedtünk megfogalmazni az épített és természeti környezet megóvásának fontosságát. Ezért minden esetben hangsúlyoztuk a kezelőszerek helyes használatának illetve a technológiai fegyelem betartásának jelentőségét.
A könyv három részből áll. Az elsőben a tisztítás-technológiai szakmában előforduló kockázatokkal, tisztasági szintekkel, a tisztítás-technológiai törvényszerűségeivel, hatásmechanizmusaival, a technológiai fegyelemmel és a piktogramokkal foglalkozunk. A második részben a tisztítás-technológiához szükséges háttérismereteket foglaljuk össze. S a könyv harmadik részében szót ejtünk a környezettudatosságról, a normákról, az ergonómiáról továbbá az alkalmazástechnikai módszereket mutatjuk be. Az olvasó számos ábrát, rajzot, piktogramot, táblázatot és fotót talál a könyvben, melyek mind a jobb megértést segítik. Második, bővített kiadás, 345 oldal. ISBN: 9789630838672
Postázási költség: Kb. 1320 Ft.

2017-től a könyvet Bogdán Tibortól kérje. Tel: +3630/921-7089 e-mail: bogdantibor2@gmail.com

PuccParádé Tudományos takarítás c. könyv

Ár: 1999 Ft

Leírás:

Jeff Campbell: PuccParádé
Tudományos takarítás
Fordította: Zalán Magda

A PUCCPARÁDÉ nem más, mint útmutatás a heti takarításhoz. Végiggondolt, egyszerű módszer, amely lépésről lépésre halad: fürdőszoba, konyha, portörlés, porszívózás. A módszert egy CLEAN TEAM nevű, San Franciscó-i takarítóvállalat dolgozta ki. Valamennyi elképzelhető műveletet, technológiát és tisztítószert kipróbáltak, s közben mérték az időt és ellenőrizték a minőséget is. Módszerük segítségével eljutottak odáig, hogy háromszemélyes csapatuk 42 perc alatt takarít ki egy átlagos házat. Tetőtől talpig. 131 oldal.
Illusztrációk: Kelemen István
ISBN 963 9365 14 4
TTT előfizetőknek csak 999 forint
Postázási költség: 241 forint

Összesen KÉT darab van!

Durbák Ildikó: Haristum c. könyv

Ár: 1490 Ft

Leírás:

"Egyre gyakrabban lobbannak fel a lángok Budapesten. Mintha a tűz tudatos lény lenne. Vagy netán valaki irányítja? A fiatal tűzoltónak, Áronnak rémálmai vannak, megmagyarázhatatlan dolgok történnek vele. Eddig két lábbal állt a földön, de egyre inkább meginog a materializmusa, a természetfeletti betör az életébe. Lesz-e elég ereje, hogy megbirkózzon azzal, amit megtud magáról és a világról? Megtalálhatja a boldogságot és a szerelmet? Megtörténhet valaha, hogy a fekete fehérré válik, és a gonosz megpróbál jót tenni? És vajon bocsánatot nyerhetnek a múlt bűnei?"

Könnyed olvasmány, tökéletes ajándék! Lepje meg szeretteit egy izgalmas, lebilincselő regénnyel.

A postaköltséget a megrendelő fizeti.
ISBN: 978-963-12-1070-5

Cégnév:

Számlázási cím:

Postázási cím:

E-mail:

Telefonszám:

Ügyintező neve:

Megjegyzés:



Hajnali műhelytakarítás az Őrs vezér térnél

Megbízható, józan életű, leinformálható, erkölcsivel rendelkező takarításban jártas 50 év körüli férfi munkatársat keresünk hajnali műhelytakarításra és külső területek rendben tartására. A munkahely az Örs vezér tere közelében található autószerelő műhely. A jelentkezést fényképes önéletrajz formájában várjuk a következő címre : info@porminus.hu

Email-cím: info@porminus.hu

Feladva: 2015-09-16 06:00:00

Feladó: Kovács Béla

Külföldön is rendet tesz a magyar start-up

– Közép-Európában terjeszkedik az ország legnagyobb online takarítószolgálata

Nemzetközi vizekre evezve terjeszkedik az ország egyik legdinamikusabban fejlődő start-upja, a Rendi.hu. A Magyar Fejlesztési Bank csoporthoz tartozó Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő növekedési befektetési programján keresztül 800.000 euró (247 millió forint) tőkével járul a Rendi nemzetközi terjeszkedéséhez. A 2018-as év nagyszabású tervei között kiemelt szerepet kap a nemzetközi terjeszkedés, első lépésként a közép-kelet-európai régióra fókuszál a vállalat.
- Az itthon jól bevált, kapacitás megosztáson alapuló sharing economy üzleti modellt fogjuk alkalmazni a V4-ek térségében: Lengyelországban, Szlovákiában és Csehországban. Terveink ambiciózusak, célunk 2020 végére a négy országban együttvéve a havi 35 ezer megrendelés elérése – mondta el Csillik Timur, a cég ügyvezető igazgatója. A támogatás fennmaradó részét a start-up hazai és nemzetközi versenyképességének növelésére fordítja.


Tovább

Év Vállalkozója 2016

- három takarítócég-vezető is van a kitüntetettek között

Megvannak az Év Vállalkozója díj 2016-os kitüntetettjei, akik között a takarítóipar is képviseltette magát.

A Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (MATISZ) ajánlására nyerte el a díjat a A Porminus Kft. ügyvezető igazgatója, Kovács Béla.

A Somogy megyei VOSZ ajánlásával pedig a Kristály-Mix Kft. vezérigazgatója , illetve tulajdonosa, Antal Mihályné, és Samu Attila.

Mindhárman évtizedek óta a szakmában dolgoznak.

A Tiszta Tér Technológia magazin gratulál a díjakhoz!

Tovább

Jelentős cégfelvásárlás a magyar piacon

Az olasz cégcsoport holdingvállalatán, a Lucart Spa-n keresztül vette meg a Bokk Paper Kft-t.

Tovább

Megvan az első deklaráltan zölden takarító cég!

-– mérföldkő a magyar takarítóiparban

Elsőként nyerte el Magyarországon takarítócég a Környezetbarát Szolgáltatás nemzeti ökocímkét, amely igazolja, hogy takarítási tevékenységük az adott helyen környezetbarát. A Future FM Zrt. 2015. július 24-én „Irodatakarítás a Tata Consultancy Services Ltd. magyarországi irodájában” címen nyújtott be pályázatot a „Környezetbarát Szolgáltatás” minősítésre és a védjegyhasználati jog elnyerésére.

Tovább

Rendi lett a Helpy



Rend, rendelésre: új névvel dübörög tovább a trendi startup

Az első magyar online takarítás-közvetítő saját felmérésének eredménye alapján áprilistól új néven kínálja szolgáltatásait. A hazai alapítású, Magyarországon működő startup a könnyebb beazonosítás miatt döntött a Rendi név mellett.

Tovább

Egymilliárdos takarítási megrendelés

- ennyiért takarítja a MÁV állomásokat a Jánosik Kft. konzorciuma

A Jánosik és Társai Kft. és stratégiai partnerének konzorciuma nyerte el Délkelet-Magyarország területén és Budapest egy részén a MÁV állomások tisztán tartására és rendbetételére kiírt, évi egymilliárd forintos közbeszerzési pályázatot - közölte a takarítási üzletágban piacvezető cég tulajdonosa az MTI-vel.

Tovább

Környezetbarát takarítási szolgáltatás

- A Future FM Zrt. elsőként nyerte el az ökocímkét

A Future FM Zrt. elsőként nyerte el a környezetbarát takarítási szolgáltatás nemzeti ökocímkéjét, ami hivatott igazolni Magyarországon a termékek és szolgáltatások környezetbarát voltát. A nyertes pályázó szolgáltatása a Tata Consultancy Services Ltd. magyarországi irodájában valósult meg. A védjegyelnyerést igazoló tanúsítvány ünnepélyes átadása is itt történt.

Tovább

A Henkel teljesítette a 2014. évi pénzügyi célokat

— Jó teljesítmény egy kihívásokkal teli környezetben

Az árbevétel 0,4 százalékkal 16,428 milliárd euróra nőtt (szerves növekedés: +3,4 százalék)
Az üzemi eredmény* 2,9 százalékkal 2,588 milliárd euróra nőtt
Az árbevétel-arányos megtérülés* (EBIT-marzs) 0,4 százalékponttal 15,8 százalékra emelkedett
Az elsőbbségi részvények hozama* (EPS) 7,6 százalékkal 4,38 euróra nőtt
A javasolt osztalék 7,4 százalékkal, elsőbbségi részvényenként 1,31 euróra nőtt

Tovább

Számlázás 2015-től

- adminisztráció-csökkentés jeligére

Kedves Olvasóink! Már régóta szerettük volna, de az idén meg is léptük: átálltunk az online számlázásra.

Tovább

Ők lettek az év üzemeltetője!

- 8 kategóriában összesen 9 díjat osztottak ki az „Év Irodája” versenyen

Az Év Irodája verseny idei díjátadó gáláját a Budapest Music Centerben tartották meg február 5-én. A neves szakemberekből álló zsűri 8 kategóriában összesen 9 díjat osztott ki – írta realista.hu.

Tovább

COMFORT Burkolattechnika Szakkiállítás és Konferencia

- Ahol február 21-én középpontban a takarítás!

A budapesti Syma Rendezvényközpontban tartják 2014 február 19-21 között a Burkolattechnika Szakkiállítást. Ennek zárónapján „műsoron lesz” a takarítás is. Íme, milyen programra számíthat, aki kilátogat:

Tovább

Díjat kapott a takarítócég vezetője

- Pintér Zoltán 2013-ban az Év Vállalkozója lett

Tavaly december 6-án tizenegyedik alkalommal adták át a magyar szellemi élet kiemelkedő képviselőinek a Prima Primissima díjat, és a vállalkozói szférában az Év Vállalkozója díjakat.

Tovább

Új vezető a Tisztítás-technológiai Tudományok Intézeténél

- a cég 1500 takarítót fog kiképezni az idén, már az új OKJ szerint

A Tisztítás-technológiai Tudományok Intézet Kft. alapítója, Ritz Tibor blogján számolt be róla, hogy decemberben átalakították a céget. Hogy miért kellett alapjaiban átszervezni a vállalkozást, annak okaként egy nagy volumenű munkát jelölt meg.

Tovább

Príma-díjat kapott

- Bagosi Sándor gyulai takarítócég-vezető

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) ügyvezető elnök­sége a vállalkozás területén elért kiemelkedő eredményeket és a meghatározó közéleti tevékenységet ismeri el a Príma-díjjal.

Tovább

Megnyitott a kelet-közép-európai gépfelújítási és bérlési központ!

- augusztus elsején nyitott meg a kelet-közép-európai piacot Kolozsvárról kiszolgáló takarítógép-felújítási és takarítógép-bérlési központ.

Hogy mi ebben az igazi újdonság, arról a Tennant takarítógépeket forgalmazó Tenrom ügyvezető igazgatóját, Gorbai Attilát kérdeztük.

Tovább

Nilfisk-Advance szilárd alapokon (x)

A Nilfisk-Advance több mint egy évszádos tapasztalattal szolgálja ki ügyfeleit, valamint 5000 alkalmazottat foglalkoztat világszerte.

Cégünk dániai központtal rendelkezik, és több mint 40 leányvállalattal büszkélked­het, mindezek mellett megközelítőleg 70 országban van jelen disztribúciós hálózatá­val.

Kevesen tudják, hogy a Nilfisk-Advance magyarországi jelenléte igen jelentős. Gyár­tóegységek találhatók Szigethalmon és Nagy­kanizsán is. Közel 600 főt foglalkoztatunk gyárainkban, ahol padlótisztítókat és porszí­vókat (Szigethalom), valamint magasnyomá­sú mosókat (Nagykanizsa) gyártunk a világ minden tájára.
A magyarországi Nilfisk-Advance Kereskedelmi Kft. a Nilfisk-Advance A/S 100 %-os tulaj­donú leányvállalata, több mint 20 éves tapasztalattal és töretlen dinamikával szolgálja ki a takarítási iparágat.

Tovább