Az oldal cookiekat használ. Szabályzat

Ismerjük meg a Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségét

- Tízezer négyzetméter felett

A Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének kommunikációs vezetőjét, Moharos Noémit kérdeztem meg munkájáról.

Permalink: http://tisztatertechnologia.hu/cikk/1446/perm

Tagek: bevásárlóközpont takarítása 2001 december

Share

A szövetségben több, mint 4 éve dolgozom. Az ICSE (Nemzetközi Bevásárlóközpontok Tanácsa) magyarországi tagszervezete vagyunk, az ő képviseletükben jelentünk meg a magyar bevásárlóközpont piacon. Célkitűzésünk, hogy összefogjuk a bevásárlóközpont iparágban érdekelt feleket. Értem ezalatt azt, hogy nem csak a bevásárlóközpontokat üzemeltető, vagy beruházó cégeket, hanem az őket kiszolgáló cégeket is. A szövetség mindennapi munkája során törekszik arra, hogy olyan partnercégekkel vegye föl a kapcsolatot, akik felelősen tudják elvégezni munkáikat, kiváló referenciával rendelkeznek, és a feladatok ellátásához nagyon pozitív hozzáállással viszonyulnak. Ez azért fontos, mert a szövetség egyik feladatköre az, hogy partnereinek, tagjainak olyan beszállító kört alakítson ki, ahonnan ezeket a cégeket biztonsággal, és nyugodt szívvel meri ajánlani, a működési területek minden szintjére kiterjedően. Így vettük föl a kapcsolatot a Tiszt-Őr Kft-vel, amelyről el kell azt mondanom, hogy az eddigi együttműködésünk során nagyon pozitív tapasztalatokkal gazdagodtam, mert a vezetősége magasan képzett, és nagyon pozitív gondolkodású emberekből áll, és ezen kívül a szövetségünk azon tagjai, akik már dolgoztak együtt a Tiszt-Őr Kft elődjével, nagyon pozitív referenciákat mutattak fel róluk. Számunkra evidens volt, hogy meg szeretnénk tartani az együttműködést, illetve a későbbiekben bővítenénk is.
Mióta működik a szövetség Magyarországon?
1998 eleje óta.
Külföldön milyen múltja van?
Több, mint 45 éves, az 1950-es évek legelején alakult meg a szervezet. Amerikában indult, nagyon gyorsan, pár év alatt átért Európába, és azóta folyamatosan terjeszkedik. Nagyon fontos szempont, hogy régiós szinten ez a szövetség az egyedüli, így nem csak magyarországi feladatokat lát el, hanem időnként regionális szinten is kiemelkedik a tevékenységével.
Az összes magyarországi bevásárlóközpont tagja a szövetségnek?
A nagy részük, több mint 80%-uk. Budapesten ennél magasabb, vidéken egy kicsit alacsonyabb az arány. Elsősorban azért van ez, mert nálunk sokkal szigorúbbak a követelmények, hogy kit tartunk bevásárlóközpontnak, és kit nem. Alapterületben, kiskereskedelmi üzletek számában van egy határ, ami alatt nem bevásárlóközpont az üzletház, bár annak nevezi magát. Így előfordulhat az, hogy egy olyan üzletház, amit máshol bevásárlóközpontnak tekintenek, az nálunk „csak" üzletházként jelenik meg.
Mi ez a határ?
10.000 négyzetméter, és 50 üzlet.
Hány takarító céggel van kapcsolatotok jelenleg?
Jelenleg a Tiszt-Őrrel, és ezt az egyedüliséget úgy néz ki, hogy meg is szeretnénk tartani azért, mert nálunk van egy minőségi ajánlás. Aki elfogadja az alapszabályt, befizeti a tagdíjat, lehet tag, de ahhoz, hogy mi a tagságnak ajánljuk a céget, minőségi szabályozási rendszerrel, vagy referencia listával már kell rendelkeznie, és ennek eddig ez az egy cég felelt meg. A szövetség szempontja nem az, hogy nagyon sok céget kell megfogni, hanem az, hogy minőséget kell képviselni, mert nekünk a legfontosabb az, hogy tagjaink érdekeit megfelelően tudjuk védeni, illetve megfelelően tudjuk szolgálni őket.
A minőségi elvárást csak a referenciák alapján állítjátok össze, vagy van valami más követelmény is?
Ez egy összetett kérdés. A referenciákból nem csak arra kell gondolni, hogy megnézem, hogy Mamut üzletház, vagy Buda Gyöngye, vagy Duna Plaza, hanem az ott végzett tevékenységi köröket, a visszajelzéseket, az eszköz használatot is figyelembe vesszük, számadatok alapján. Nagyon jó a kapcsolatunk azokkal a cégekkel, akik a referencia listánkon szerepelnek. Két variáció van: vagy olyan cég jelentkezik, akinek már volt kapcsolata bevásárlóközpontokkal, és azt csak bővíteni akarja, vagy pedig olyan, aki teljesen új ebben az iparágban. Abban az esetben, ha már vannak kapcsolatok, akkor elég azokat végignézni, mert ezek nagyon jól dokumentált események. Mint már említettem, a szövetség kapcsolata a tagságával nagyon jó, és szoros, bármilyen jellegű információt meg lehet szerezni. Ha pedig az együttműködésre hajlandó jelentkező még nem dolgozott bevásárlóközpontokban, akkor a legszigorúbb rostán kell megfelelnie. Addig nem is ajánljuk, amíg egy olyan referencialistát nem állít össze, és olyan nagy nevű cégek nem ajánlják, amelyek elég biztosítékot nem adnak arra, hogy megfelelő tisztítószereket használ-e és még sorolhatnám. Ezek számunkra nagyon fontos dolgok.
Minőségellenőrzést is végeztek?
Hagyományos értelemben véve minőségellenőrzést nem végzünk, de mint már mondtam, a tagságunkkal nagyon jó a kapcsolat, így napi szinten mi tudjuk azt, hogy az általunk ajánlott cég mikor milyen feladatokat lát el, és azt milyen színvonalon teljesíti. Ebben a körben ez a legjobb referencia, és minőségellenőrzés.
Gyakorlatilag azt kínáljátok, hogyha egy új bevásárlóközpontot nyitnak, vagy terveznek, akkor ti készen tudjátok azokat a partnereket ajánlani, akikkel biztonsággal, és jól lehet dolgozni?
Már működő központoknak is nyújtjuk ezt, mi egy kapcsolatrendszert tudunk kínálni. Ha valaki belép ebbe a körbe, megfelelő referenciákkal, pozitív hozzáállással rendelkezik, érti a dolgát, és tudja, hogy mit szeretne, akkor a szövetségen keresztül olyan szervezetekhez, cégekhez juthat el, ahova másképp nem nagyon, vagy sehogy. A közgyűlés erre ragyogó példa volt, ahol olyan személyes kapcsolatokat lehetett kialakítani, amelyek a cégek közötti együttműködést a későbbiekben nagy mértékben megkönnyítik.
Ez úgy működik, hogy benneteket keresnek meg a bevásárlóközpontok, ha valamilyen problémájuk van?
Megkeresnek, de mivel mi egy szolgáltatási csomagot kínálunk a tagságunk számára, ezért mi folyamatosan tájékoztatjuk őket az új üzleti lehetőségekről, és felhívjuk a figyelmüket rá, üzletember találkozókat szervezünk. Most is lesz egy management konferenciánk november elején. Ezek olyan találkozók, amikor az üzletemberek megjelennek, beszélgetnek, kibeszélik a gondjaikat. A szövetség nem úgy működik, hogy csak akkor segít, ha valaki szól, hanem folyamatosan végzi a tevékenységét, találja ki a programokat, szervezi a különböző területeket, marketinges vonalon épp úgy, mint üzemeltetési vonalon, vagy bármi egyéb témakörben. A rendezvényeket ehhez szervezi, ezekre jelentkeznek a bevásárlóközpontok épp úgy, mint az egyéb partner cégek, és közben, ha valakinek valamire szüksége van, akkor jelzi.
Milyen időközönként vannak nálatok ilyen rendezvények?
Nagyon változó, sok esetben összekötjük a rendezvényt valami egyéb konferenciával, amit elsősorban nem mi szervezünk. A Facility Management konferencián is ott vagyunk pl. amiből évente csak kettő van, de volt egy partner cég, akivel szerveztük, ők fő támogatói egy másik Facility Management konferenciának, ahol így szintén megjelentünk. Így ezek a számok folyamatosan bővülnek. Marketinges vonalon ugyanez a helyzet. Azt lehet mondani, hogy évente 8-10 nagyobb szabású rendezvényünk van, de sok kisebb is, pl. biztonságtechnikai, work-show, stb. A rendezvények többnyire zárt körűek, csak a célközönség van meghívva.
Hányan dolgoznak a szövetségben?
Van egy elnökség, akik ellenőrzik a főtitkárt, illetve az iroda működését. A főtitkár reprezentatív, és adminisztratív feladatokat lát el, és le vannak bontva a feladatok személyenként.
Olyan jellegű kapcsolat létezik-e rajtatok keresztül, hogy amikor tervezik a bevásárlóközpontokat, akkor azt is számításba veszik-e, vagy számításba vegyék, hogy annak a takaríthatósága, karbantarthatósága milyen lesz a későbbiekben?
Eddig még így nem. Arra van igény, hogy azok a személyek, vagy cégek, akik takarítanak, nagy fokú hozzáértést tanúsítsanak, és képesek legyenek az épület állagmegóvása szempontjából tanácsokat adni a managementnek, az üzemeltetésnek. Ha kiderül, hogy ők szakszerűen végzik a munkájukat, és azok az ötletek, tanácsok, amelyeket a mindennapos munka során felvetnek, hasznosnak bizonyulnak, akkor egészen biztos vagyok benne, hogy erre az üzemeltetés, illetve a terveztető, vagy a tervező cég is odafigyel.
Nyugaton hogy működik ez a dolog?
Azt tudnám mondani, hogy az üzemeltető mindenféleképpen elvárja, hogy a pénzéért maximálisan végezze el a takarító cég a feladatait, és gyakorlatilag mindegy, hogy hogyan. Ugyanakkor ott már több példa is alátámasztja, hogy hajlandók együttműködni a takarítókkal, és hajlandóak odafigyelni a javaslataikra. Sőt, helyenként már el is várják azt, hogy a partner is figyeljen oda, és sokkal aktívabb legyen, mint egy egyszerű takarító cég, aki odamegy, kitakarít, és jó napot.
El tudsz-e képzelni valamilyen együttműködést a Magyar Tisztítás-Technológiai Szövetség és köztetek?
Az első próbálkozás megvolt részünkről, de nem sikerült. Úgy gondolom, hogy mi már akkor is nyitottságot tanúsítottunk a szervezet iránt. Ha valami érdemi döntés, vagy lépés születik részükről, akkor egészen biztos.

Megjelent: 2001-12-05

Szerző: Tamásné Szabó Zsuzsanna

Tagek: bevásárlóközpont takarítása 2001 december

Share

<< 0 1 2 3 4 >>

TTT FONTOS BEJELENTÉS

– Tisztelt Olvasóink!

Sajnos nagyon úgy tűnik, hogy a TTT-magazin legközelebb csak ősszel tud megjelenni. (Ha csak valami csoda nem történik.)

Tovább

Megjelent a legújabb, a 2020-as évkezdő TTT-magazin!

Kattintson, és máris olvashatja a TTT-pdf-magazin évkezdő számát!

Tovább

A TTT magazin korábbi számai

– Itt megnézheti, mi jelent meg eddig. Lapozzon bele!

Mit tud az online TTT?
A/4-es méretű, minden oldala színes, lehet zenés, videós, animált a megjelenő tartalom, a hirdetésekben ott vannak a linkek, élő a tartalomjegyzék (oda lapoz, ahova kattint).
Okostelefonon is kiválóan olvasható.
És mivel a papírt és a szállítást kiiktattuk, környezetbarát is.

A slusszpoén, hogy minden cégvezető, takarító, vagy épületüzemeltető asztalán ott lehet, hiszen bárki megtalálhatja az oldalon, és elolvashatja. És aki ragaszkodik a papírhoz, az ki is nyomtathatja! :-)

Fizessen elő és máris olvashatja lejjebb a TTT korábbi számait!

Tovább

BUDAPEST CLEANING SHOW 2020

– Hogyan adjunk el többet a tisztítás-technológiai szakmában?

Szakmánkban a vállalkozások – néhány kivétellel – bevételük túlnyomó többségét abból szerzik, hogy más vállalkozásoknak értékesítenek. A B2B értékesítésnek más szakmákhoz nagyon hasonló szabályai és fortélyai vannak. A következőkben ezeket az eladás-technikai fortélyokat tekintjük át.

Tovább

4 év alatt megduplázódott a zöld irodaterületek mérete

– Több mint félmillió négyzetméter zöld irodaterület áll fejlesztés alatt.

A 2015 év végi, 630.000 m2 minősített zöld irodaállomány 2019 végére 1.500.000 m2 fölé kúszott, több mint megduplázva ezzel a környezettudatos irodaterületek mennyiségét. Összességében ez a teljes modern irodaállomány 40 százalékát teszi ki. Darabszámban is duplázás történt, 46-ról 105-re emelkedett a minősített irodaházak vagy irodakialakítások száma, derült ki a Colliers International nemzetközi ingatlan-tanácsadó cég zöld minősítésekre vonatkozó, legfrissebb elemzéséből.

Tovább

Saját fejlesztésű takarítórobot a magyar piacon

– Olasz-magyar közös fejlesztés nagy egybefüggő területek takarítására.

ICA után ROBIN – húsz új, saját fejlesztésű takarítórobotot állít munkába több hazai középületben és a ferihegyi repülőtéren a B+N Referencia Zrt.

Több százmillió forintot költöttünk a ROBIN fantázianevű robot fejlesztésére, de nem a szerkezetet, hanem a szolgáltatást adjuk el – nyilatkozta a Portfolionak a B+N Referencia Zrt. vezérigazgató-helyettese, Szij Csaba.

Tovább

Fertőzésmegelőzés

– Mikor, hol, hogyan és mit fertőtlenítsünk?

Körkérdést intéztünk a higiénia területén dolgozókhoz, hogyan készülhetnek fel a létesítmények a koronavírus megjelenésére, a fertőzésmegelőzésre. Mire érdemes figyelni a takarítás során vírusos járvány esetén? Hasznos, gyakorlatias tanácsok következnek, gyártóktól, forgalmazóktól.

A koronavírusok, a burkos vírusok közé tartoznak. A fertőtlenítéshez elegendő az összes „korlátozottan virucid” fertőtlenítőszer használata, betartva a gyári adatlapokon megadott adagolási és hatóidőt. A szélesebb hatásspektrummal rendelkező „korlátozottan virucid PLUS” és a „virucid” tanúsított termékek szintén megfelelőek a Tana termékek gyártója, a Werner & Mertz Professional Vertriebs GmbH szerint.

Tovább

Fertőtlenítéssel, kézmosással és légtisztítással is érdemes védekezni a vírusok ellen

– A higiéniai szaktanácsadó ajánlása a fertőzések megelőzésére

Leginkább az alapos és gyakori kézmosással, de megfelelő fertőtlenítéssel, a takarítási-mosogatási szabályok betartásával és a levegő tisztításával is védekezhetünk a vírusok terjedése ellen – hívja fel a figyelmet az Assist-Trend Kft. A magyar higiéniai piac meghatározó szereplője szerint nem csak a koronavírussal kapcsolatos aggodalmak, de a tél végi szokásos megbetegedések miatt is érdemes fokozottabban ügyelni a tisztaságra.

Tovább

Fontos a személyi higiénia, a tisztítás és fertőtlenítés

– Sok múlik a vezetők elkötelezettségén és a dolgozók odafigyelésén is

Az intézményi higiénia gyakorlata mindennapi kihívást jelent. A felelős intézményvezetőt az jellemzi, hogy napról napra fenntartja a kreatív napi munka és a professzionális higiénia, kézhigiénia egyensúlyát. Ha betartjuk az általános higiéniai szabályokat, ezzel kizárjuk a külső veszélyforrások döntő többségét (pl. kézmosás elmulasztásából származó veszélyek, hiányos takarításból, nem megfelelő fertőtlenítésből származó veszélyek). Az az intézmény, amelyik felelősen betartja és betartatja az előírt higiéniai szabályokat a saját munkáját teszi egyszerűbbé.

Tovább

A koronavírusról és a kialakult járványügyi helyzetről tárgyilagosan

– A Magyar Tudományos Akadémia tájékoztatója

A világban jelenleg egy új koronavírus (2019-nCoV) okoz járványt. Nagyon sok hivatalos és félhivatalos, hiteles és légből kapott hír jelent meg, így az MTA a lehetőségekhez képest adott szakmai, tárgyilagos tájékoztatást a kialakult helyzetről. A cikk megírására a Szentágothai János Kutatóközpont (Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar) Virológiai Kutatócsoportjának kiváló szakembereit, dr. Kemenesi Gábort és prof. dr. Jakab Ferencet kérték fel.

Tovább

Digitális takarítási terv

– Megkönnyíti a takarítók és a vezetők munkáját is.

Újdonság a „digitális takarítási terv” nevű takarításirányítási szoftvermegoldás, amely a fejlesztők állítása szerint egyrészt megkönnyíti a takarítók munkáját, másrészt képessé teszi az épületüzemeltetési vezetőket, hogy jobb visszajelzéseket kapjanak és fejlettebb vezetési stílust alkalmazzanak.

Tovább

Érdemes változtatni a takarításon

– Bizonyítottan csökkent a kórházi fertőzések száma.

Tanulságos kísérletet végeztek 11 ausztrál kórházban – azt tesztelték, hogy testre szabott takarítási újításokkal csökkenthető-e a kórházi fertőzések száma. Az eredmény elég meggyőző lett.

A multiközpontú, véletlenszerű kísérlettanulmány azt vizsgálta, hogy egy környezetbarát takarítási csomag alkalmazása hogyan hathat az egészségügyi gondozással összefüggő kórházi fertőzések előfordulására. Az eredményeket eredetileg a The Lancet Infectious Diseases szakfolyóiratban közölték, majd az Inclean folyóiratban szintén.

Tovább

Kartondobozból szalvéta

– Európai tisztítási és higiéniai díjat nyert fejlesztés.

A körkörös papírgazdaság elvét követő modellel már a hároméves próbaidőszaka alatt 105 tonna kartondobozt hasznosítottak újra.

A professzionális tisztítóipart legjobban népszerűsítő európai projekt díját érdemelte ki a Lucart: a European Cleaning Journal által szervezett 2019-es európai tisztítási és higiéniai díjat a Municipal-Material-Cycle® projekt nyerte el októberben. A higiéniai papírtermékeket gyártó vállalat célja egy olyan körkörös gazdasági rendszer létrehozása volt, amely tartós, sokszorozható és aktívan bevonja a helyi közösségeket, hogy használt italos kartonok újrahasznosításával új higiéniai és tisztasági papírtermékek készüljenek.

Tovább

A benti levegő kétszer szennyezettebb lehet, mint az utcai

– Gyerekekre is idősekre különösen veszélyes lehet.

Napjaink 85-90 százalékát beltérben töltjük, ezért nagyon nem mindegy, hogy milyen minőségű levegő vesz minket körül. A rossz hír az, hogy a beltéri levegő akár kétszer olyan szennyezett lehet, mint a kültéri, és mivel a fűtési- és influenzaszezonban a szellőztetés sokszor nehezen megvalósítható, előtérbe kerülhetnek azok a légtisztító megoldások, melyeket például a korszerű klímaberendezések kínálhatnak.

Első hallásra talán meglepően hangzik, de egyes ártalmas légszennyező anyagok a belső terekben magasabb koncentrációban lehetnek jelen, mint odakint, vagyis egy átlagos forgalmú városi utca levegője adott esetben akár tisztább lehet, mint a nappalinkban belélegzett levegő.

Tovább

Drágám, a WC-ülőke! Szívem, a fogkrém!

– Fürdőszobai válóok, vagy sok hűhó semmiért?

Fény derül a mellékhelyiségek cseppet sem mellékes kérdéseire. Kiderül többek között, hogy a le nem hajtott WC-deszkán és a középen nyomott fogkrémes tubuson tényleg házasságok múlhatnak-e.

Valóban válóok a WC-ülőke le (nem) hajtása, vagy ez teljesen hidegen hagyja a nőket? Képesek a férfiak ülve végezni a kisdolgukat? Van olyan ember, aki soha nem használ nyilvános WC-t? A RAVAK tabudöntögető felmérése számos olyan kérdést tisztáz, amit mindig is tudni akartunk, de nem mertünk feltenni. Eljött az igazság pillanata; lerántják a leplet a mellékhelyiségek nem mellékes kérdéseiről.

Tovább

Tisztítószerek újrafelhasználható dobozban

– Eladják, ha kiürült összegyűjtik, kitisztítják, újratöltik és így tovább.

Az USA területén ismert Cascade és Tide háztartásitisztítószer-márkák gyártói csatlakoztak legutóbb a Loop körkörös beszerzési rendszerhez. Lényege, hogy a vásárlók már újrafelhasználható tárolóedényekben is megvásárolhatják a tisztítószereket, amelyeket ha kiürültek visszavesznek, összegyűjtenek, kitisztítanak, újratöltenek, hogy aztán újra meg lehessen azokat venni.

Tovább

<< 0 1 2 3 4 >>

TTT FONTOS BEJELENTÉS

– Tisztelt Olvasóink!

Sajnos nagyon úgy tűnik, hogy a TTT-magazin legközelebb csak ősszel tud megjelenni. (Ha csak valami csoda nem történik.)

Tovább a cikkhez

Megjelent a legújabb, a 2020-as évkezdő TTT-magazin!

Kattintson, és máris olvashatja a TTT-pdf-magazin évkezdő számát!

Tovább a cikkhez

BUDAPEST CLEANING SHOW 2020

– Hogyan adjunk el többet a tisztítás-technológiai szakmában?

Szakmánkban a vállalkozások – néhány kivétellel – bevételük túlnyomó többségét abból szerzik, hogy más vállalkozásoknak értékesítenek. A B2B értékesítésnek más szakmákhoz nagyon hasonló szabályai és fortélyai vannak. A következőkben ezeket az eladás-technikai fortélyokat tekintjük át.

Tovább a cikkhez

4 év alatt megduplázódott a zöld irodaterületek mérete

– Több mint félmillió négyzetméter zöld irodaterület áll fejlesztés alatt.

A 2015 év végi, 630.000 m2 minősített zöld irodaállomány 2019 végére 1.500.000 m2 fölé kúszott, több mint megduplázva ezzel a környezettudatos irodaterületek mennyiségét. Összességében ez a teljes modern irodaállomány 40 százalékát teszi ki. Darabszámban is duplázás történt, 46-ról 105-re emelkedett a minősített irodaházak vagy irodakialakítások száma, derült ki a Colliers International nemzetközi ingatlan-tanácsadó cég zöld minősítésekre vonatkozó, legfrissebb elemzéséből.

Tovább a cikkhez

Saját fejlesztésű takarítórobot a magyar piacon

– Olasz-magyar közös fejlesztés nagy egybefüggő területek takarítására.

ICA után ROBIN – húsz új, saját fejlesztésű takarítórobotot állít munkába több hazai középületben és a ferihegyi repülőtéren a B+N Referencia Zrt.

Több százmillió forintot költöttünk a ROBIN fantázianevű robot fejlesztésére, de nem a szerkezetet, hanem a szolgáltatást adjuk el – nyilatkozta a Portfolionak a B+N Referencia Zrt. vezérigazgató-helyettese, Szij Csaba.

Tovább a cikkhez

Fertőzésmegelőzés

– Mikor, hol, hogyan és mit fertőtlenítsünk?

Körkérdést intéztünk a higiénia területén dolgozókhoz, hogyan készülhetnek fel a létesítmények a koronavírus megjelenésére, a fertőzésmegelőzésre. Mire érdemes figyelni a takarítás során vírusos járvány esetén? Hasznos, gyakorlatias tanácsok következnek, gyártóktól, forgalmazóktól.

A koronavírusok, a burkos vírusok közé tartoznak. A fertőtlenítéshez elegendő az összes „korlátozottan virucid” fertőtlenítőszer használata, betartva a gyári adatlapokon megadott adagolási és hatóidőt. A szélesebb hatásspektrummal rendelkező „korlátozottan virucid PLUS” és a „virucid” tanúsított termékek szintén megfelelőek a Tana termékek gyártója, a Werner & Mertz Professional Vertriebs GmbH szerint.

Tovább a cikkhez

Fertőtlenítéssel, kézmosással és légtisztítással is érdemes védekezni a vírusok ellen

– A higiéniai szaktanácsadó ajánlása a fertőzések megelőzésére

Körkérdést intéztünk a higiénia területén dolgozókhoz, hogyan készülhetnek fel a létesítmények a koronavírus megjelenésére, a fertőzésmegelőzésre. Mire érdemes figyelni a takarítás során vírusos járvány esetén? Hasznos, gyakorlatias tanácsok következnek, gyártóktól, forgalmazóktól.

Leginkább az alapos és gyakori kézmosással, de megfelelő fertőtlenítéssel, a takarítási-mosogatási szabályok betartásával és a levegő tisztításával is védekezhetünk a vírusok terjedése ellen – hívja fel a figyelmet az Assist-Trend Kft. A magyar higiéniai piac meghatározó szereplője szerint nem csak a koronavírussal kapcsolatos aggodalmak, de a tél végi szokásos megbetegedések miatt is érdemes fokozottabban ügyelni a tisztaságra.

Tovább a cikkhez

Fontos a személyi higiénia, a tisztítás és fertőtlenítés

– Sok múlik a vezetők elkötelezettségén és a dolgozók odafigyelésén is

Körkérdést intéztünk a higiénia területén dolgozókhoz, hogyan készülhetnek fel a létesítmények a koronavírus megjelenésére, a fertőzésmegelőzésre. Mire érdemes figyelni a takarítás során vírusos járvány esetén? Hasznos, gyakorlatias tanácsok következnek, gyártóktól, forgalmazóktól.

Az intézményi higiénia gyakorlata mindennapi kihívást jelent. A felelős intézményvezetőt az jellemzi, hogy napról napra fenntartja a kreatív napi munka és a professzionális higiénia, kézhigiénia egyensúlyát. Ha betartjuk az általános higiéniai szabályokat, ezzel kizárjuk a külső veszélyforrások döntő többségét (pl. kézmosás elmulasztásából származó veszélyek, hiányos takarításból, nem megfelelő fertőtlenítésből származó veszélyek). Az az intézmény, amelyik felelősen betartja és betartatja az előírt higiéniai szabályokat a saját munkáját teszi egyszerűbbé.

Tovább a cikkhez

A koronavírusról és a kialakult járványügyi helyzetről tárgyilagosan

– A Magyar Tudományos Akadémia tájékoztatója

Körkérdést intéztünk a higiénia területén dolgozókhoz, hogyan készülhetnek fel a létesítmények a koronavírus megjelenésére, a fertőzésmegelőzésre. Mire érdemes figyelni a takarítás során vírusos járvány esetén? Hasznos, gyakorlatias tanácsok következnek, gyártóktól, forgalmazóktól.

A világban jelenleg egy új koronavírus (2019-nCoV) okoz járványt. Nagyon sok hivatalos és félhivatalos, hiteles és légből kapott hír jelent meg, így az MTA a lehetőségekhez képest adott szakmai, tárgyilagos tájékoztatást a kialakult helyzetről. A cikk megírására a Szentágothai János Kutatóközpont (Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar) Virológiai Kutatócsoportjának kiváló szakembereit, dr. Kemenesi Gábort és prof. dr. Jakab Ferencet kérték fel.

Tovább a cikkhez

2507 forint a javasolt takarítási óradíj 2020-ra

– Itt az új szakmai ajánlás a MATISZ-tól.

A takarítási óradíjra vonatkozó ajánlást a Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (MATISZ) a munkaerő minőségére, a munkabérekre befolyással bíró gazdasági tényezők és hatások, a kormányzat által bejelentett várható minimálbér- és garantáltbérminimum-emelés, és a takarítóipart sújtó óriási munkaerőhiány figyelembe vételével készítette el.

A tisztítástechnológia nélkülözhetetlen tiszta és biztonságos környezetünk megteremtésében, fenntartásában. A társadalom és gazdaság minden szereplője kiemelten fontosnak tartja az egészséges és higiénikus feltételek megteremtését és fenntartását, különösen a gyógyító-, kereskedelmi-, közigazgatási- és oktatási intézményekben, illetve az ipar különösen magas hozzáadott értékű termelési területein (pl. autóipar, gyógyszeripar, tiszta tér technológiák).

Tovább a cikkhez

Budapest Cleaning Show 2020

– Jövő októberben újra takarítóipari szakkiállítás.

A Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (MATISZ) 2020. október 14-15-én ismét takarítóipari szakkiállítást szervez, Budapest Cleaning Show 2020 néven.

A magyarországi tisztítástechnológiai szolgáltató, gyártó- és forgalmazócégek hosszabb szünet után először 2016-ban, a TisztaShow-n mutatkoztak be újra, majd 2018-ban a megújult nevű Budapest Cleaning Show Szakkiállításon, ahol 3500 négyzetméteren 51 kiállító jelent meg. Az eseményre 1500 szakmai látogató volt kíváncsi.

Tovább a cikkhez

Lapozható pdf (pl.: céges katalógus, magazin, stb.)

Ár: 2000 Ft

Leírás: Vállaljuk lapozható pdf-ek elkészítését. Ha már maga a pdf kész, akkor oldalanként 2000 Ft az átalakítás. Ha magukat a pdf-eket is el kell készíteni, akkor kérjen külön ajánlatot. Vállaljuk a megtervezést, logótervezést, kisarculat-tervezést, kiadványtervezést.

TTT-online-magazin előfizetés

Ár: 3000 Ft

Leírás:

Az összes jelszóval védett tartalmat olvashatja a www.tisztatertechnologia.hu-n, már azelőtt is, hogy a TTT-pdf-magazin megjelenne.

Tartalom: szakmai hírek, újdonságok, vélemények, interjúk, riportok, esettanulmányok, takarítási problémák és megoldásaik, stb.

Az online előfizetés megrendelhető a kiadónál (Tamásné szabó Zsuzsanna e.v.).

TTT-pdf-magazin regisztráció

Ár: ingyenes

Leírás:

Csak regisztrálnia kell, és onnantól kezdve önt is értesítjük e-mailben, amikor megjelent a következő TTT-pdf-magazin. Kérjük, jelölje meg, takarítással, forgalmazással foglalkozik-e, ha pedig valamilyen létesítmény képviselője, akkor azt írja meg, milyen típusú épületről van szó.

Apróhirdetés a www.tisztatertechnologia.hu oldalon

Ár: 5000 Ft

Leírás:

Ha takarítógépeket, eszközöket, egyéb takarításhoz szükséges dolgokat vásárolna, vagy eladna, akkor azt az Apróhirdetés rovatban közölheti. A hirdetés díja egy hónapra vonatkozik. A megrendelés fülre kattintva a megjegyzés rovatba írja be, milyen szöveggel szeretné megjelentetni a hirdetését!

Álláshirdetés a www.tisztatertechnologia.hu oldalon

Ár: ingyenes

Leírás:

Állást keresők és állást kínálók hirdetéseit díjmentesen jelentetjük meg az oldalon, az Álláshirdetés rovatban! A megrendelés fülre kattintva a megjegyzés rovatba írja be, milyen szöveggel szeretné megjelentetni a hirdetését!

Tisztítás-technológia c. könyv

Ár: 6000 Ft

Leírás:

Bogdán Tibor, Csordás Tamás és Pataki László: Tisztítás-technológia 2014

Könyvünk a tisztítás-technológiai szakma elméleti és gyakorlati képzéséhez nyújt szakmai és módszertani útmutatót, és ajánljuk szakembereknek is hivatásuk gyakorlásához. Azokat az alapvető matematikai, fizikai, kémiai és szakmai törvényszerűségeket ismertetjük benne, melyek a szakma magas szintű gyakorlásához szükségesek. Több évtizedes gyakorlati és elméleti tapasztalatainkat összegyűjtve, elemezve és szakmai elhivatottságtól vezérelve tesszük közkinccsé a könyvben.
Ajánljuk mindenkinek, aki a tisztítás-technológiai vagy létesítmény-gazdálkodási iparban tevékenykedik, azért, hogy eredményesebb és sikeresebb legyen. A könyv nyelvezete szakmailag kifogásolhatatlan, de közérthető, vagyis tanuló- és olvasóbarát.
A könyv írása közben törekedtünk megfogalmazni az épített és természeti környezet megóvásának fontosságát. Ezért minden esetben hangsúlyoztuk a kezelőszerek helyes használatának illetve a technológiai fegyelem betartásának jelentőségét.
A könyv három részből áll. Az elsőben a tisztítás-technológiai szakmában előforduló kockázatokkal, tisztasági szintekkel, a tisztítás-technológiai törvényszerűségeivel, hatásmechanizmusaival, a technológiai fegyelemmel és a piktogramokkal foglalkozunk. A második részben a tisztítás-technológiához szükséges háttérismereteket foglaljuk össze. S a könyv harmadik részében szót ejtünk a környezettudatosságról, a normákról, az ergonómiáról továbbá az alkalmazástechnikai módszereket mutatjuk be. Az olvasó számos ábrát, rajzot, piktogramot, táblázatot és fotót talál a könyvben, melyek mind a jobb megértést segítik. Második, bővített kiadás, 345 oldal. ISBN: 9789630838672
Postázási költség: Kb. 1320 Ft.

2017-től a könyvet Bogdán Tibortól kérje. Tel: +3630/921-7089 e-mail: bogdantibor2@gmail.com

Durbák Ildikó: Haristum c. könyv

Ár: 1490 Ft

Leírás:

"Egyre gyakrabban lobbannak fel a lángok Budapesten. Mintha a tűz tudatos lény lenne. Vagy netán valaki irányítja? A fiatal tűzoltónak, Áronnak rémálmai vannak, megmagyarázhatatlan dolgok történnek vele. Eddig két lábbal állt a földön, de egyre inkább meginog a materializmusa, a természetfeletti betör az életébe. Lesz-e elég ereje, hogy megbirkózzon azzal, amit megtud magáról és a világról? Megtalálhatja a boldogságot és a szerelmet? Megtörténhet valaha, hogy a fekete fehérré válik, és a gonosz megpróbál jót tenni? És vajon bocsánatot nyerhetnek a múlt bűnei?"

Könnyed olvasmány, tökéletes ajándék! Lepje meg szeretteit egy izgalmas, lebilincselő regénnyel.

A postaköltséget a megrendelő fizeti.
ISBN: 978-963-12-1070-5

Cégnév:

Számlázási cím:

Postázási cím:

E-mail:

Telefonszám:

Ügyintező neve:

Megjegyzés:

Külföldön is rendet tesz a magyar start-up

– Közép-Európában terjeszkedik az ország legnagyobb online takarítószolgálata

Nemzetközi vizekre evezve terjeszkedik az ország egyik legdinamikusabban fejlődő start-upja, a Rendi.hu. A Magyar Fejlesztési Bank csoporthoz tartozó Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő növekedési befektetési programján keresztül 800.000 euró (247 millió forint) tőkével járul a Rendi nemzetközi terjeszkedéséhez. A 2018-as év nagyszabású tervei között kiemelt szerepet kap a nemzetközi terjeszkedés, első lépésként a közép-kelet-európai régióra fókuszál a vállalat.
- Az itthon jól bevált, kapacitás megosztáson alapuló sharing economy üzleti modellt fogjuk alkalmazni a V4-ek térségében: Lengyelországban, Szlovákiában és Csehországban. Terveink ambiciózusak, célunk 2020 végére a négy országban együttvéve a havi 35 ezer megrendelés elérése – mondta el Csillik Timur, a cég ügyvezető igazgatója. A támogatás fennmaradó részét a start-up hazai és nemzetközi versenyképességének növelésére fordítja.

Tovább

Év Vállalkozója 2016

- három takarítócég-vezető is van a kitüntetettek között

Megvannak az Év Vállalkozója díj 2016-os kitüntetettjei, akik között a takarítóipar is képviseltette magát.

A Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (MATISZ) ajánlására nyerte el a díjat a A Porminus Kft. ügyvezető igazgatója, Kovács Béla.

A Somogy megyei VOSZ ajánlásával pedig a Kristály-Mix Kft. vezérigazgatója , illetve tulajdonosa, Antal Mihályné, és Samu Attila.

Mindhárman évtizedek óta a szakmában dolgoznak.

A Tiszta Tér Technológia magazin gratulál a díjakhoz!

Tovább

Jelentős cégfelvásárlás a magyar piacon

Az olasz cégcsoport holdingvállalatán, a Lucart Spa-n keresztül vette meg a Bokk Paper Kft-t.

Tovább

Megvan az első deklaráltan zölden takarító cég!

-– mérföldkő a magyar takarítóiparban

Elsőként nyerte el Magyarországon takarítócég a Környezetbarát Szolgáltatás nemzeti ökocímkét, amely igazolja, hogy takarítási tevékenységük az adott helyen környezetbarát. A Future FM Zrt. 2015. július 24-én „Irodatakarítás a Tata Consultancy Services Ltd. magyarországi irodájában” címen nyújtott be pályázatot a „Környezetbarát Szolgáltatás” minősítésre és a védjegyhasználati jog elnyerésére.

Tovább

Rendi lett a Helpy

Rend, rendelésre: új névvel dübörög tovább a trendi startup

Az első magyar online takarítás-közvetítő saját felmérésének eredménye alapján áprilistól új néven kínálja szolgáltatásait. A hazai alapítású, Magyarországon működő startup a könnyebb beazonosítás miatt döntött a Rendi név mellett.

Tovább

Egymilliárdos takarítási megrendelés

- ennyiért takarítja a MÁV állomásokat a Jánosik Kft. konzorciuma

A Jánosik és Társai Kft. és stratégiai partnerének konzorciuma nyerte el Délkelet-Magyarország területén és Budapest egy részén a MÁV állomások tisztán tartására és rendbetételére kiírt, évi egymilliárd forintos közbeszerzési pályázatot - közölte a takarítási üzletágban piacvezető cég tulajdonosa az MTI-vel.

Tovább

Környezetbarát takarítási szolgáltatás

- A Future FM Zrt. elsőként nyerte el az ökocímkét

A Future FM Zrt. elsőként nyerte el a környezetbarát takarítási szolgáltatás nemzeti ökocímkéjét, ami hivatott igazolni Magyarországon a termékek és szolgáltatások környezetbarát voltát. A nyertes pályázó szolgáltatása a Tata Consultancy Services Ltd. magyarországi irodájában valósult meg. A védjegyelnyerést igazoló tanúsítvány ünnepélyes átadása is itt történt.

Tovább

A Henkel teljesítette a 2014. évi pénzügyi célokat

— Jó teljesítmény egy kihívásokkal teli környezetben

Az árbevétel 0,4 százalékkal 16,428 milliárd euróra nőtt (szerves növekedés: +3,4 százalék)
Az üzemi eredmény* 2,9 százalékkal 2,588 milliárd euróra nőtt
Az árbevétel-arányos megtérülés* (EBIT-marzs) 0,4 százalékponttal 15,8 százalékra emelkedett
Az elsőbbségi részvények hozama* (EPS) 7,6 százalékkal 4,38 euróra nőtt
A javasolt osztalék 7,4 százalékkal, elsőbbségi részvényenként 1,31 euróra nőtt

Tovább

Számlázás 2015-től

- adminisztráció-csökkentés jeligére

Kedves Olvasóink! Már régóta szerettük volna, de az idén meg is léptük: átálltunk az online számlázásra.

Tovább

Ők lettek az év üzemeltetője!

- 8 kategóriában összesen 9 díjat osztottak ki az „Év Irodája” versenyen

Az Év Irodája verseny idei díjátadó gáláját a Budapest Music Centerben tartották meg február 5-én. A neves szakemberekből álló zsűri 8 kategóriában összesen 9 díjat osztott ki – írta realista.hu.

Tovább

COMFORT Burkolattechnika Szakkiállítás és Konferencia

- Ahol február 21-én középpontban a takarítás!

A budapesti Syma Rendezvényközpontban tartják 2014 február 19-21 között a Burkolattechnika Szakkiállítást. Ennek zárónapján „műsoron lesz” a takarítás is. Íme, milyen programra számíthat, aki kilátogat:

Tovább

Díjat kapott a takarítócég vezetője

- Pintér Zoltán 2013-ban az Év Vállalkozója lett

Tavaly december 6-án tizenegyedik alkalommal adták át a magyar szellemi élet kiemelkedő képviselőinek a Prima Primissima díjat, és a vállalkozói szférában az Év Vállalkozója díjakat.

Tovább

Új vezető a Tisztítás-technológiai Tudományok Intézeténél

- a cég 1500 takarítót fog kiképezni az idén, már az új OKJ szerint

A Tisztítás-technológiai Tudományok Intézet Kft. alapítója, Ritz Tibor blogján számolt be róla, hogy decemberben átalakították a céget. Hogy miért kellett alapjaiban átszervezni a vállalkozást, annak okaként egy nagy volumenű munkát jelölt meg.

Tovább

Príma-díjat kapott

- Bagosi Sándor gyulai takarítócég-vezető

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) ügyvezető elnök­sége a vállalkozás területén elért kiemelkedő eredményeket és a meghatározó közéleti tevékenységet ismeri el a Príma-díjjal.

Tovább

Megnyitott a kelet-közép-európai gépfelújítási és bérlési központ!

- augusztus elsején nyitott meg a kelet-közép-európai piacot Kolozsvárról kiszolgáló takarítógép-felújítási és takarítógép-bérlési központ.

Hogy mi ebben az igazi újdonság, arról a Tennant takarítógépeket forgalmazó Tenrom ügyvezető igazgatóját, Gorbai Attilát kérdeztük.

Tovább

Nilfisk-Advance szilárd alapokon (x)

A Nilfisk-Advance több mint egy évszádos tapasztalattal szolgálja ki ügyfeleit, valamint 5000 alkalmazottat foglalkoztat világszerte.

Cégünk dániai központtal rendelkezik, és több mint 40 leányvállalattal büszkélked­het, mindezek mellett megközelítőleg 70 országban van jelen disztribúciós hálózatá­val.

Kevesen tudják, hogy a Nilfisk-Advance magyarországi jelenléte igen jelentős. Gyár­tóegységek találhatók Szigethalmon és Nagy­kanizsán is. Közel 600 főt foglalkoztatunk gyárainkban, ahol padlótisztítókat és porszí­vókat (Szigethalom), valamint magasnyomá­sú mosókat (Nagykanizsa) gyártunk a világ minden tájára.
A magyarországi Nilfisk-Advance Kereskedelmi Kft. a Nilfisk-Advance A/S 100 %-os tulaj­donú leányvállalata, több mint 20 éves tapasztalattal és töretlen dinamikával szolgálja ki a takarítási iparágat.

Tovább