Az oldal cookiekat használ. Szabályzat

Mindent a vendégért

Interjú Marcheschi Krisztinával, a Hotel Béke Radisson gondnoknőjével

Belsős és külsős szobalányokat is foglalkoztatnak

Permalink: http://tisztatertechnologia.hu/cikk/1361/perm

Tagek: marcheschi krisztina interjú szállodatakarítás napi takarítás nagytakarítás hausekeeping 2001 november

Share

T.Sz.Zs. Szervusz, mondd el, hogyan kerültél a szakmába.

M. K. :Marcheschi Krisztinának hívnak . Iskoláim elvégzése után egy felújított szállodába kerültem: a Hotel Béke Radisson-ba 1985-ben, mint szállodai gondnoknő. 14 évet dolgoztam ott. Lehetőségem volt a szállodaipar, illetve a housekeeping sok részét megismerni. 12 évig voltam gondnoknő, utána pedig két évig mosodavezető. Mosodavezetői munkám alatt elvégeztem a kelmefestő és vegytisztító szakiskolát.
1999-ben kaptam a lehetőséget, hogy a XIII. kerületben üzemelő Sydney Apartment Hotelben, mint szállodai üzletvezető dolgozzam. Amikor idekerültem a szállodába akkor 22 apartman üzemelt, tavaly tavasszal pedig megnyitottuk a ház másik részét, 75 apartmannal bővültünk, így 97 apartman lett a szálloda kapacitása. Számomra ez nagy lehetőség volt szakmailag, mert egy üzemelő háznak a tisztaságáról és rendjéről kellett gondoskodnom és egy induló házat kellett feltöltenem. Az én feladatom volt a szobákban megtalálható eszközök, felszerelések beszerzése és az új dolgozók felvétele, betanítása. Cégeket, partnereket kellett keresni, akik különböző mintadarabokat bocsátottak a rendelkezésünkre, és ezekből válogattuk ki azokat az eszközöket, amik nekünk ebbe a házba kellettek. Nekem ez nagyon jó iskola volt, mert ugyan a Hotel Béke Radisson-ban is nyitó házban dolgoztam, de akkor egy másik munkakörben, a feladatom ott az volt, hogy a beszerzett dolgokat a helyére tegyem, de itt egészen az elejétől kezdve foglalkozhattam vele, az ágynemű kiválasztásától az evőeszközig.
A cél az volt, hogy olyan eszközök kerüljenek beszerzésre, amik egy öt csillagos apartman szállóban a vendégek maximális kényelmét és megelégedettségét szolgálják

Sikerült jól kiválasztani mindent?

Igen, én azt hiszem sikerült. A vendégek eddigi véleménye azt jelzi, hogy nagyon szeretik a házat, illetve a ház felszereltségét. Olyan visszajelzéseket kapunk, melyek szerint minden eszközt, minden felszerelést jól tudnak használni. Teljes a komfortérzetük, otthon érzik magukat. Mivel nálunk az átlagosnál hosszabb az eltöltött vendégéjszakák száma, ezért vendégeink kényelem érzetét a szállodáktól eltérő módon biztosítjuk. A szobák tágasak, világosak, a belsőépítészet letisztult formákat alkalmaz, így lehetőség van kényelmesen elhelyezkedni egy nagyobb családnak akár hónapokra is.

Elsősorban külföldi, vagy belföldi vendégeitek vannak?

Elsősorban külföldi vendégeink vannak. Nagyon sok cég, illetve partner van, akik hazánkban dolgozó külföldi vendégeket küldenek. A vendégek ezt a házat nagyon szeretik, mert kényelmes, jól megközelíthető, a városban van, de mégis távol a város zajától.

A szobákon kívül milyen helyiségek vannak még a szállodában?

A 97 apartmanon kívül van három különtermünk és egy reggeliző terem (svédasztalos büfével).Ezek különféle rendezvények , megbeszélések , tárgyalások lebonyolítására alkalmasak. Van egy nagyon szép belső kertünk, ahol hangulatos kerti partykat szoktunk rendezni. A kikapcsolódni vágyó vendégeket egy igényesen felszerelt uszoda várja, 17 méter hosszú feszített vizű medencével, de megtalálható még a jaccuzzi, szauna, gőzfürdő, massage és a fitness terem is. Különböző szolgáltatásaink vannak, mint például a mosatás, bevásárló szolgálat, reggeli-csomag elkészítése. Rendelkezésre áll a vendégeknek egy kis önkiszolgáló mosoda, ahol a vendég saját maga kimoshatja, száríthatja, illetve kivasalhatja a ruháit. Az esti órákban egy bár működik a ház földszintjén, ahol a vendégek néhány ital mellett, halk zenével kikapcsolódhatnak.

Hogyan oldjátok meg a takarítást? Belsős munkatársak végzik, vagy van külsős takarítóval szerződésetek?

Néhány állandó szobalányunk van jelenleg. Abban az esetben, amikor a szobafoglaltság igényli, van egy külsős takarítóval szerződésünk, aki annyi embert bocsát a rendelkezésünkre, amennyire éppen szükségünk van. Én ezzel a takarító céggel már két év óta dolgozom együtt és mondhatom nagyon jó a kapcsolatom. Folyamatosan kell a szobalány, ez napi szinten több főt jelent, de ezzel a céggel oldom meg a londiner, uszodamester szabadságainak a helyettesítését is. Elég sok emberrel foglalkozhattam, volt lehetőségem arra, hogy több ember közül válasszam ki a kollégáimat. Van olyan külsős szobalány, aki az új ház nyitása óta nálunk dolgozik. Sikerült úgy összeválogatni az embereket, hogy egy nagyon jó csapat alakult ki.

Milyen takarítási rendszerben dolgoztok, hogy néz ki a takarítás nálatok?

Mivel öt csillagos szálloda vagyunk, ezért természetesen mindennap takarítunk. Három éjszakánként cseréljük az ágyneműt, egyébként három takarítási módot különböztetünk meg. A napi takarítás során egy általános takarítást kap a vendég, amely magába foglalja a hálószoba, nappali rendbetevését, portörlését, porszívózását. A fürdőszobában minden nap csempe mosás, kád és mosdó takarítás illetve a mellékhelyiség takarítása, kövezet felmosása a feladat. Ami az apartman jellégét kiemeli az a konyha. Ez egy kicsit megnehezíti, illetve mássá teszi a szobalányok munkáját. A konyha az, ahol nagyon sok időt el lehet tölteni, mosogatógépet bepakolni, konyhapultot rendbe tenni, szemetet kiüríteni, és mindent „bepótolni” a vendégnek (konyharuha, kávé, tea, stb., ami a szolgáltatás egy fontos része, mert nagyon szeretik a vendégek.) Az általános napi takarítás kiegészül a három éjszakánkét történő ágynemű cserével, illetve ezeken a napokon a szobalányok még az erkélyt is letakarítják. A legtöbb időt igénybevevő takarítás pedig, amikor a vendég elutazik és az új vendégnek készítjük a szobát; ilyenkor mindig mindent alaposan ki kell takarítani amire igyekszünk elég időt és figyelmet biztosítani. Minden utazónál a szekrényeket, fiókokat a konyhában az edényzetet kimossák, csempét, kádat, kövezetet takarítják. Ez egy komplett "nagytakarítás", aminek az eredményeképpen az új vendég újra öt csillagos szinten kapja meg a szobát. Amikor egy vendég nagyon sokáig lakik nálunk (egy hónapnál tovább) ha van rá lehetőség, és a szoba-foglalás megengedi, fél vagy egy napra "leállítjuk" a szobát. Függönyt mosunk, szőnyeget tisztítunk. Szükség van arra, hogy felfrissítsük a szobát, hogy az öt csillagos szintet meg tudjuk őrizni.

A vendégeitek mennyire vigyáznak egy-egy szobára, mennyire sok a munka utánuk?

Ez nagyon változó. Aki hosszabb időt itt tartózkodik, megszokta, hogy a szobalányok nagyon alaposan és körültekintően takarítanak utánuk, ők igénylik, hogy a konyhában is elpakoljunk, a mosogatógépet beindítsuk. Sok régi vendégünk van, nekik már ismerjük a szokásaikat, elvárásaikat a takarítással kapcsolatban. Aki rövidebb távra jön, mint egy szállodai szobát használja az apartmant, nem is nagyon használja a konyhát, utánuk egy normál utazás utáni takarítást szoktunk biztosítani. A hallt és a közösségi tereket az emeleti londinerek és szobalányok karöltve takarítják. Az uszoda is hozzánk tartozik, ahol az állandó felügyeletet biztosító uszodamesterek végzik a napi takarítást is.

Milyen tisztítószerekkel, eszközökkel, gépekkel végzitek a napi takarítási munkákat?

A napi takarítási munkákat jelenleg a DiverseyLever által forgalmazott tisztítószerekkel végezzük. Ez egy komplett termékcsalád, ahol minden olyan tisztítószer a rendelkezésünkre áll, ami a napi takarításhoz szükséges. Koncentrátumban kerülnek forgalomba, vegyszeradagolón keresztül adagoljuk, illetve hígítjuk.

Kijelölt ember foglalkozik a hígítással, vagy mindenki saját magának adagolja?

Mindenki saját magának tölti fel a flakonokat, de nem történhet emberi mulasztás, mert a töltőállomás automata és csak annyi vizet adagol a vegyszerhez, amennyi a flakonba szükséges a hígításhoz. Azokat a vegyszereket, amelyek kisebb kiszerelésben kerülnek forgalomba, rendszeresen ellenőrizzük, hogy miből mennyit használnak fel. Én nagyon meg vagyok elégedve a D.L. termékeivel, hosszú partner kapcsolat áll mögöttünk, jók a tapasztalataim, teljesen meg tudok bennük bízni, mert hatékonyságban, eredményben olyan szintet tudnak biztosítani, ami egy öt csillagos háznak megfelel. Takarítógépet is tőlük vásároltam: porszívót, aminek a kiválasztásánál fontos szerepe volt a hatékonyságán kívül a mozgathatóság is, mert a szobák 40-120 m2 alapterületűek. A kövezet súrolásához egy egytárcsás súrológépet vettünk, amit a hallban és az uszodában használunk. A vízszívó gépet szintén az uszodában használjuk, illetve ha bárhol a házban nagyobb mennyiségű vizet fel kell szívni. Van még egy Elektrolux porszívónk, amivel szőnyeget is lehet tisztítani, ez nálunk nagyon fontos, mert gyapjú szőnyegünk van, ami csak szárazon tisztítható. Év közben foltokat kezelünk, év végén végezzük a teljes szőnyegtisztítást.

Hogyan oldjátok meg a szagtalanítást?

A DiverseyLever által forgalmazott légfrissítővel, amely teljesen közömbösíti a dohányfüstöt, és más illatokat is, egy pár pumpálás elég a szobába és több órán keresztül nagyon kellemes, friss illatot biztosít.

Amikor bejöttünk a szobába, éreztem az illatot.


Megjelent: 2001-11-05

Szerző: Tamásné Szabó Zsuzsanna

Tagek: marcheschi krisztina interjú szállodatakarítás napi takarítás nagytakarítás hausekeeping 2001 november

Share

<< 0 1 2 3 4 >>

Megjelent a legújabb, a 2019-es téli TTT-magazin!

Kattintson, és máris olvashatja a TTT-pdf-magazin téli számát!



Tovább

A TTT magazin korábbi számai

– Itt megnézheti, mi jelent meg eddig. Lapozzon bele!

Mit tud az online TTT?
A/4-es méretű, minden oldala színes, lehet zenés, videós, animált a megjelenő tartalom, a hirdetésekben ott vannak a linkek, élő a tartalomjegyzék (oda lapoz, ahova kattint).
Okostelefonon is kiválóan olvasható.
És mivel a papírt és a szállítást kiiktattuk, környezetbarát is.

A slusszpoén, hogy minden cégvezető, takarító, vagy épületüzemeltető asztalán ott lehet, hiszen bárki megtalálhatja az oldalon, és elolvashatja. És aki ragaszkodik a papírhoz, az ki is nyomtathatja! :-)

Fizessen elő és máris olvashatja lejjebb a TTT korábbi számait!

Tovább

Digitális takarítási terv

– Megkönnyíti a takarítók és a vezetők munkáját is.

Újdonság a „digitális takarítási terv” nevű takarításirányítási szoftvermegoldás, amely a fejlesztők állítása szerint egyrészt megkönnyíti a takarítók munkáját, másrészt képessé teszi az épületüzemeltetési vezetőket, hogy jobb visszajelzéseket kapjanak és fejlettebb vezetési stílust alkalmazzanak.



Tovább

Érdemes változtatni a takarításon

– Bizonyítottan csökkent a kórházi fertőzések száma.

Tanulságos kísérletet végeztek 11 ausztrál kórházban – azt tesztelték, hogy testre szabott takarítási újításokkal csökkenthető-e a kórházi fertőzések száma. Az eredmény elég meggyőző lett.

A multiközpontú, véletlenszerű kísérlettanulmány azt vizsgálta, hogy egy környezetbarát takarítási csomag alkalmazása hogyan hathat az egészségügyi gondozással összefüggő kórházi fertőzések előfordulására. Az eredményeket eredetileg a The Lancet Infectious Diseases szakfolyóiratban közölték, majd az Inclean folyóiratban szintén.




Tovább

Kartondobozból szalvéta

– Európai tisztítási és higiéniai díjat nyert fejlesztés.

A körkörös papírgazdaság elvét követő modellel már a hároméves próbaidőszaka alatt 105 tonna kartondobozt hasznosítottak újra.

A professzionális tisztítóipart legjobban népszerűsítő európai projekt díját érdemelte ki a Lucart: a European Cleaning Journal által szervezett 2019-es európai tisztítási és higiéniai díjat a Municipal-Material-Cycle® projekt nyerte el októberben. A higiéniai papírtermékeket gyártó vállalat célja egy olyan körkörös gazdasági rendszer létrehozása volt, amely tartós, sokszorozható és aktívan bevonja a helyi közösségeket, hogy használt italos kartonok újrahasznosításával új higiéniai és tisztasági papírtermékek készüljenek.




Tovább

A benti levegő kétszer szennyezettebb lehet, mint az utcai

– Gyerekekre is idősekre különösen veszélyes lehet.

Napjaink 85-90 százalékát beltérben töltjük, ezért nagyon nem mindegy, hogy milyen minőségű levegő vesz minket körül. A rossz hír az, hogy a beltéri levegő akár kétszer olyan szennyezett lehet, mint a kültéri, és mivel a fűtési- és influenzaszezonban a szellőztetés sokszor nehezen megvalósítható, előtérbe kerülhetnek azok a légtisztító megoldások, melyeket például a korszerű klímaberendezések kínálhatnak.

Első hallásra talán meglepően hangzik, de egyes ártalmas légszennyező anyagok a belső terekben magasabb koncentrációban lehetnek jelen, mint odakint, vagyis egy átlagos forgalmú városi utca levegője adott esetben akár tisztább lehet, mint a nappalinkban belélegzett levegő.




Tovább

Drágám, a WC-ülőke! Szívem, a fogkrém!

– Fürdőszobai válóok, vagy sok hűhó semmiért?

Fény derül a mellékhelyiségek cseppet sem mellékes kérdéseire. Kiderül többek között, hogy a le nem hajtott WC-deszkán és a középen nyomott fogkrémes tubuson tényleg házasságok múlhatnak-e.

Valóban válóok a WC-ülőke le (nem) hajtása, vagy ez teljesen hidegen hagyja a nőket? Képesek a férfiak ülve végezni a kisdolgukat? Van olyan ember, aki soha nem használ nyilvános WC-t? A RAVAK tabudöntögető felmérése számos olyan kérdést tisztáz, amit mindig is tudni akartunk, de nem mertünk feltenni. Eljött az igazság pillanata; lerántják a leplet a mellékhelyiségek nem mellékes kérdéseiről.




Tovább

Tisztítószerek újrafelhasználható dobozban

– Eladják, ha kiürült összegyűjtik, kitisztítják, újratöltik és így tovább.

Az USA területén ismert Cascade és Tide háztartásitisztítószer-márkák gyártói csatlakoztak legutóbb a Loop körkörös beszerzési rendszerhez. Lényege, hogy a vásárlók már újrafelhasználható tárolóedényekben is megvásárolhatják a tisztítószereket, amelyeket ha kiürültek visszavesznek, összegyűjtenek, kitisztítanak, újratöltenek, hogy aztán újra meg lehessen azokat venni.



Tovább

Védeni kell a takarítókat

– Megszívlelendő javaslatok a takarítók biztonságáért.

A takarítóvállalatoknak többet kell tenniük, hogy csökkentsék azokat a dolgozókat fenyegető kockázatokat, amelyek abból fakadnak, hogy munkájuk során rendre veszélyes hatóanyagokkal kell dolgozniuk. Ezt sürgeti a munkahelyi biztonság és egészség európai ügynöksége (European Agency for Safety and Health at Work, EU-OHSA).

A takarítóvállalatoknál mintegy négy millió ember van alkalmazásban egész Európában, akik közül naponta sokan kerülnek közvetlen érintkezésbe veszélyes hatóanyagokkal.




Tovább

Sokat hiányoztak a takarítók

– Jelentősen megnőttek a takarítócégek költségei.

A spanyol takarítási szektorban drasztikusan emelkedett a hiányzások száma.

Az Aspel nevű szövetség szerint a spanyolországi takarítócégeknél az elmúlt öt évben több mint 91 százalékkal emelkedett a munkahelyi hiányzások száma. Ez azt jelenti, hogy míg 2013-ban 14.136 dolgozó hiányzott, addig 2018-ban már 27.107 fő. Ez akkora növekedés, amit a szövetség „aránytalan” jelzővel ír le. Főleg összevetve a többi szektor átlagával.




Tovább

Semmi közük a WC-nk tisztaságához

– A TASZ rendet tesz a helyi rendeletekben.

Öt megye 125 településén kezdeményezte a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) az emberek magánéletébe beavatkozó önkormányzati rendeletek eltörlését, a kifogásolt rendelkezések csaknem felét már hatályon kívül is helyezték.

Baktalórántházán jogsértésnek számít, ha egy anya a homokozóban várat épít a gyermekével, a tarpai temetőben pedig nem lehet padot kitenni, hogy valaki a szeretteinek sírjánál üldögélhessen. Sok település önkormányzata ennél tovább merészkedik, és a magánlakások falai közt is szabályokat ír elő. Ilyen, a magánszférát sértő, jogellenes rendelkezéseket talált a TASZ 2018 végén, amikor Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Heves, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye valamennyi közösségi együttélési rendeletét megvizsgálta.




Tovább

A takarításnak számos pozitív mellékhatása van

– Testünknek, lelkünknek is jól esik.

Egyes szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy otthonunk, különösen a konyhánk kitakarítása annyi adrenalint termel a szervezetünknek, mint egy versenyautó vezetése.

Amikor otthonunk takarítására gondolunk, a legutolsó, ami eszünkbe jut, hogy egy szórakoztató, adrenalin-fröccsöt okozó tevékenységhez hasonlítsuk.




Tovább

Legnagyobb termelőüzemét nyitotta meg a Nilfisk

– Nagykanizsán ők a harmadik legnagyobb munkáltató.

Nagykanizsán nyitotta meg nemzetközi szinten legnagyobb gyártóüzemét az ipari professzionális tisztítógépeket gyártó dán Nilfisk, amely mára a város három legnagyobb munkaadója közé tartozik.



Tovább

Összeomlás szélén a venezuelai egészségügyi rendszer

– Az ENSZ figyelmeztetést adott ki.

Összeomlás szélén áll a történetének legsúlyosabb gazdasági válságát átélő Venezuela egészségügyi rendszere – figyelmeztetett november 7-i caracasi látogatása végén az ENSZ humanitárius ügyekért felelős főtitkárhelyettese, Mark Lowcock.



Tovább

2507 forint a javasolt takarítási óradíj 2020-ra

– Itt az új szakmai ajánlás a MATISZ-tól.

A takarítási óradíjra vonatkozó ajánlást a Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (MATISZ) a munkaerő minőségére, a munkabérekre befolyással bíró gazdasági tényezők és hatások, a kormányzat által bejelentett várható minimálbér- és garantáltbérminimum-emelés, és a takarítóipart sújtó óriási munkaerőhiány figyelembe vételével készítette el.

A tisztítástechnológia nélkülözhetetlen tiszta és biztonságos környezetünk megteremtésében, fenntartásában. A társadalom és gazdaság minden szereplője kiemelten fontosnak tartja az egészséges és higiénikus feltételek megteremtését és fenntartását, különösen a gyógyító-, kereskedelmi-, közigazgatási- és oktatási intézményekben, illetve az ipar különösen magas hozzáadott értékű termelési területein (pl. autóipar, gyógyszeripar, tiszta tér technológiák).




Tovább

Közreműködőket keres a NAV

– Takarítócégek jelentkezését is várják.

A NAV megbízásából kellene elvégezni speciális szakértelemhez, hatósági engedélyhez kötött feladatokat, például takarítást, bontást, hulladékelszállítást.

A vállalkozások és a kereskedők egy egyszerű regisztrációval bekerülhetnek abba a nyilvántartásba, ahonnan a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kiválasztja a végrehajtási eljárásaiban közreműködő szervezeteket, kereskedőket – írta november 21-i közleményében a NAV.




Tovább

A legkiválóbb kettős a kiváló köszörüléshez és maráshoz #hirdetés


<< 0 1 2 3 4 >>

2507 forint a javasolt takarítási óradíj 2020-ra

– Itt az új szakmai ajánlás a MATISZ-tól.

A takarítási óradíjra vonatkozó ajánlást a Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (MATISZ) a munkaerő minőségére, a munkabérekre befolyással bíró gazdasági tényezők és hatások, a kormányzat által bejelentett várható minimálbér- és garantáltbérminimum-emelés, és a takarítóipart sújtó óriási munkaerőhiány figyelembe vételével készítette el.

A tisztítástechnológia nélkülözhetetlen tiszta és biztonságos környezetünk megteremtésében, fenntartásában. A társadalom és gazdaság minden szereplője kiemelten fontosnak tartja az egészséges és higiénikus feltételek megteremtését és fenntartását, különösen a gyógyító-, kereskedelmi-, közigazgatási- és oktatási intézményekben, illetve az ipar különösen magas hozzáadott értékű termelési területein (pl. autóipar, gyógyszeripar, tiszta tér technológiák).




Tovább a cikkhez

Budapest Cleaning Show 2020

– Jövő októberben újra takarítóipari szakkiállítás.

A Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (MATISZ) 2020. október 14-15-én ismét takarítóipari szakkiállítást szervez, Budapest Cleaning Show 2020 néven.

A magyarországi tisztítástechnológiai szolgáltató, gyártó- és forgalmazócégek hosszabb szünet után először 2016-ban, a TisztaShow-n mutatkoztak be újra, majd 2018-ban a megújult nevű Budapest Cleaning Show Szakkiállításon, ahol 3500 négyzetméteren 51 kiállító jelent meg. Az eseményre 1500 szakmai látogató volt kíváncsi.




Tovább a cikkhez

Lapozható pdf (pl.: céges katalógus, magazin, stb.)

Ár: 2000 Ft

Leírás: Vállaljuk lapozható pdf-ek elkészítését. Ha már maga a pdf kész, akkor oldalanként 2000 Ft az átalakítás. Ha magukat a pdf-eket is el kell készíteni, akkor kérjen külön ajánlatot. Vállaljuk a megtervezést, logótervezést, kisarculat-tervezést, kiadványtervezést.

TTT-online-magazin előfizetés

Ár: 3000 Ft

Leírás:



Az összes jelszóval védett tartalmat olvashatja a www.tisztatertechnologia.hu-n, már azelőtt is, hogy a TTT-pdf-magazin megjelenne.

Tartalom: szakmai hírek, újdonságok, vélemények, interjúk, riportok, esettanulmányok, takarítási problémák és megoldásaik, stb.

Az online előfizetés megrendelhető a kiadónál (Tamásné szabó Zsuzsanna e.v.).

TTT-pdf-magazin regisztráció

Ár: ingyenes

Leírás:

Csak regisztrálnia kell, és onnantól kezdve önt is értesítjük e-mailben, amikor megjelent a következő TTT-pdf-magazin. Kérjük, jelölje meg, takarítással, forgalmazással foglalkozik-e, ha pedig valamilyen létesítmény képviselője, akkor azt írja meg, milyen típusú épületről van szó.

Apróhirdetés a www.tisztatertechnologia.hu oldalon

Ár: 5000 Ft

Leírás:

Ha takarítógépeket, eszközöket, egyéb takarításhoz szükséges dolgokat vásárolna, vagy eladna, akkor azt az Apróhirdetés rovatban közölheti. A hirdetés díja egy hónapra vonatkozik. A megrendelés fülre kattintva a megjegyzés rovatba írja be, milyen szöveggel szeretné megjelentetni a hirdetését!

Álláshirdetés a www.tisztatertechnologia.hu oldalon

Ár: ingyenes

Leírás:

Állást keresők és állást kínálók hirdetéseit díjmentesen jelentetjük meg az oldalon, az Álláshirdetés rovatban! A megrendelés fülre kattintva a megjegyzés rovatba írja be, milyen szöveggel szeretné megjelentetni a hirdetését!

Tisztítás-technológia c. könyv

Ár: 6000 Ft

Leírás:

Bogdán Tibor, Csordás Tamás és Pataki László: Tisztítás-technológia 2014

Könyvünk a tisztítás-technológiai szakma elméleti és gyakorlati képzéséhez nyújt szakmai és módszertani útmutatót, és ajánljuk szakembereknek is hivatásuk gyakorlásához. Azokat az alapvető matematikai, fizikai, kémiai és szakmai törvényszerűségeket ismertetjük benne, melyek a szakma magas szintű gyakorlásához szükségesek. Több évtizedes gyakorlati és elméleti tapasztalatainkat összegyűjtve, elemezve és szakmai elhivatottságtól vezérelve tesszük közkinccsé a könyvben.
Ajánljuk mindenkinek, aki a tisztítás-technológiai vagy létesítmény-gazdálkodási iparban tevékenykedik, azért, hogy eredményesebb és sikeresebb legyen. A könyv nyelvezete szakmailag kifogásolhatatlan, de közérthető, vagyis tanuló- és olvasóbarát.
A könyv írása közben törekedtünk megfogalmazni az épített és természeti környezet megóvásának fontosságát. Ezért minden esetben hangsúlyoztuk a kezelőszerek helyes használatának illetve a technológiai fegyelem betartásának jelentőségét.
A könyv három részből áll. Az elsőben a tisztítás-technológiai szakmában előforduló kockázatokkal, tisztasági szintekkel, a tisztítás-technológiai törvényszerűségeivel, hatásmechanizmusaival, a technológiai fegyelemmel és a piktogramokkal foglalkozunk. A második részben a tisztítás-technológiához szükséges háttérismereteket foglaljuk össze. S a könyv harmadik részében szót ejtünk a környezettudatosságról, a normákról, az ergonómiáról továbbá az alkalmazástechnikai módszereket mutatjuk be. Az olvasó számos ábrát, rajzot, piktogramot, táblázatot és fotót talál a könyvben, melyek mind a jobb megértést segítik. Második, bővített kiadás, 345 oldal. ISBN: 9789630838672
Postázási költség: Kb. 1320 Ft.

2017-től a könyvet Bogdán Tibortól kérje. Tel: +3630/921-7089 e-mail: bogdantibor2@gmail.com

Durbák Ildikó: Haristum c. könyv

Ár: 1490 Ft

Leírás:

"Egyre gyakrabban lobbannak fel a lángok Budapesten. Mintha a tűz tudatos lény lenne. Vagy netán valaki irányítja? A fiatal tűzoltónak, Áronnak rémálmai vannak, megmagyarázhatatlan dolgok történnek vele. Eddig két lábbal állt a földön, de egyre inkább meginog a materializmusa, a természetfeletti betör az életébe. Lesz-e elég ereje, hogy megbirkózzon azzal, amit megtud magáról és a világról? Megtalálhatja a boldogságot és a szerelmet? Megtörténhet valaha, hogy a fekete fehérré válik, és a gonosz megpróbál jót tenni? És vajon bocsánatot nyerhetnek a múlt bűnei?"

Könnyed olvasmány, tökéletes ajándék! Lepje meg szeretteit egy izgalmas, lebilincselő regénnyel.

A postaköltséget a megrendelő fizeti.
ISBN: 978-963-12-1070-5

Cégnév:

Számlázási cím:

Postázási cím:

E-mail:

Telefonszám:

Ügyintező neve:

Megjegyzés:



Külföldön is rendet tesz a magyar start-up

– Közép-Európában terjeszkedik az ország legnagyobb online takarítószolgálata

Nemzetközi vizekre evezve terjeszkedik az ország egyik legdinamikusabban fejlődő start-upja, a Rendi.hu. A Magyar Fejlesztési Bank csoporthoz tartozó Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő növekedési befektetési programján keresztül 800.000 euró (247 millió forint) tőkével járul a Rendi nemzetközi terjeszkedéséhez. A 2018-as év nagyszabású tervei között kiemelt szerepet kap a nemzetközi terjeszkedés, első lépésként a közép-kelet-európai régióra fókuszál a vállalat.
- Az itthon jól bevált, kapacitás megosztáson alapuló sharing economy üzleti modellt fogjuk alkalmazni a V4-ek térségében: Lengyelországban, Szlovákiában és Csehországban. Terveink ambiciózusak, célunk 2020 végére a négy országban együttvéve a havi 35 ezer megrendelés elérése – mondta el Csillik Timur, a cég ügyvezető igazgatója. A támogatás fennmaradó részét a start-up hazai és nemzetközi versenyképességének növelésére fordítja.


Tovább

Év Vállalkozója 2016

- három takarítócég-vezető is van a kitüntetettek között

Megvannak az Év Vállalkozója díj 2016-os kitüntetettjei, akik között a takarítóipar is képviseltette magát.

A Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (MATISZ) ajánlására nyerte el a díjat a A Porminus Kft. ügyvezető igazgatója, Kovács Béla.

A Somogy megyei VOSZ ajánlásával pedig a Kristály-Mix Kft. vezérigazgatója , illetve tulajdonosa, Antal Mihályné, és Samu Attila.

Mindhárman évtizedek óta a szakmában dolgoznak.

A Tiszta Tér Technológia magazin gratulál a díjakhoz!

Tovább

Jelentős cégfelvásárlás a magyar piacon

Az olasz cégcsoport holdingvállalatán, a Lucart Spa-n keresztül vette meg a Bokk Paper Kft-t.

Tovább

Megvan az első deklaráltan zölden takarító cég!

-– mérföldkő a magyar takarítóiparban

Elsőként nyerte el Magyarországon takarítócég a Környezetbarát Szolgáltatás nemzeti ökocímkét, amely igazolja, hogy takarítási tevékenységük az adott helyen környezetbarát. A Future FM Zrt. 2015. július 24-én „Irodatakarítás a Tata Consultancy Services Ltd. magyarországi irodájában” címen nyújtott be pályázatot a „Környezetbarát Szolgáltatás” minősítésre és a védjegyhasználati jog elnyerésére.

Tovább

Rendi lett a Helpy



Rend, rendelésre: új névvel dübörög tovább a trendi startup

Az első magyar online takarítás-közvetítő saját felmérésének eredménye alapján áprilistól új néven kínálja szolgáltatásait. A hazai alapítású, Magyarországon működő startup a könnyebb beazonosítás miatt döntött a Rendi név mellett.

Tovább

Egymilliárdos takarítási megrendelés

- ennyiért takarítja a MÁV állomásokat a Jánosik Kft. konzorciuma

A Jánosik és Társai Kft. és stratégiai partnerének konzorciuma nyerte el Délkelet-Magyarország területén és Budapest egy részén a MÁV állomások tisztán tartására és rendbetételére kiírt, évi egymilliárd forintos közbeszerzési pályázatot - közölte a takarítási üzletágban piacvezető cég tulajdonosa az MTI-vel.

Tovább

Környezetbarát takarítási szolgáltatás

- A Future FM Zrt. elsőként nyerte el az ökocímkét

A Future FM Zrt. elsőként nyerte el a környezetbarát takarítási szolgáltatás nemzeti ökocímkéjét, ami hivatott igazolni Magyarországon a termékek és szolgáltatások környezetbarát voltát. A nyertes pályázó szolgáltatása a Tata Consultancy Services Ltd. magyarországi irodájában valósult meg. A védjegyelnyerést igazoló tanúsítvány ünnepélyes átadása is itt történt.

Tovább

A Henkel teljesítette a 2014. évi pénzügyi célokat

— Jó teljesítmény egy kihívásokkal teli környezetben

Az árbevétel 0,4 százalékkal 16,428 milliárd euróra nőtt (szerves növekedés: +3,4 százalék)
Az üzemi eredmény* 2,9 százalékkal 2,588 milliárd euróra nőtt
Az árbevétel-arányos megtérülés* (EBIT-marzs) 0,4 százalékponttal 15,8 százalékra emelkedett
Az elsőbbségi részvények hozama* (EPS) 7,6 százalékkal 4,38 euróra nőtt
A javasolt osztalék 7,4 százalékkal, elsőbbségi részvényenként 1,31 euróra nőtt

Tovább

Számlázás 2015-től

- adminisztráció-csökkentés jeligére

Kedves Olvasóink! Már régóta szerettük volna, de az idén meg is léptük: átálltunk az online számlázásra.

Tovább

Ők lettek az év üzemeltetője!

- 8 kategóriában összesen 9 díjat osztottak ki az „Év Irodája” versenyen

Az Év Irodája verseny idei díjátadó gáláját a Budapest Music Centerben tartották meg február 5-én. A neves szakemberekből álló zsűri 8 kategóriában összesen 9 díjat osztott ki – írta realista.hu.

Tovább

COMFORT Burkolattechnika Szakkiállítás és Konferencia

- Ahol február 21-én középpontban a takarítás!

A budapesti Syma Rendezvényközpontban tartják 2014 február 19-21 között a Burkolattechnika Szakkiállítást. Ennek zárónapján „műsoron lesz” a takarítás is. Íme, milyen programra számíthat, aki kilátogat:

Tovább

Díjat kapott a takarítócég vezetője

- Pintér Zoltán 2013-ban az Év Vállalkozója lett

Tavaly december 6-án tizenegyedik alkalommal adták át a magyar szellemi élet kiemelkedő képviselőinek a Prima Primissima díjat, és a vállalkozói szférában az Év Vállalkozója díjakat.

Tovább

Új vezető a Tisztítás-technológiai Tudományok Intézeténél

- a cég 1500 takarítót fog kiképezni az idén, már az új OKJ szerint

A Tisztítás-technológiai Tudományok Intézet Kft. alapítója, Ritz Tibor blogján számolt be róla, hogy decemberben átalakították a céget. Hogy miért kellett alapjaiban átszervezni a vállalkozást, annak okaként egy nagy volumenű munkát jelölt meg.

Tovább

Príma-díjat kapott

- Bagosi Sándor gyulai takarítócég-vezető

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) ügyvezető elnök­sége a vállalkozás területén elért kiemelkedő eredményeket és a meghatározó közéleti tevékenységet ismeri el a Príma-díjjal.

Tovább

Megnyitott a kelet-közép-európai gépfelújítási és bérlési központ!

- augusztus elsején nyitott meg a kelet-közép-európai piacot Kolozsvárról kiszolgáló takarítógép-felújítási és takarítógép-bérlési központ.

Hogy mi ebben az igazi újdonság, arról a Tennant takarítógépeket forgalmazó Tenrom ügyvezető igazgatóját, Gorbai Attilát kérdeztük.

Tovább

Nilfisk-Advance szilárd alapokon (x)

A Nilfisk-Advance több mint egy évszádos tapasztalattal szolgálja ki ügyfeleit, valamint 5000 alkalmazottat foglalkoztat világszerte.

Cégünk dániai központtal rendelkezik, és több mint 40 leányvállalattal büszkélked­het, mindezek mellett megközelítőleg 70 országban van jelen disztribúciós hálózatá­val.

Kevesen tudják, hogy a Nilfisk-Advance magyarországi jelenléte igen jelentős. Gyár­tóegységek találhatók Szigethalmon és Nagy­kanizsán is. Közel 600 főt foglalkoztatunk gyárainkban, ahol padlótisztítókat és porszí­vókat (Szigethalom), valamint magasnyomá­sú mosókat (Nagykanizsa) gyártunk a világ minden tájára.
A magyarországi Nilfisk-Advance Kereskedelmi Kft. a Nilfisk-Advance A/S 100 %-os tulaj­donú leányvállalata, több mint 20 éves tapasztalattal és töretlen dinamikával szolgálja ki a takarítási iparágat.

Tovább