Az oldal cookiekat használ. Szabályzat

Pékségben

Ennyire meghatározóak az üzemi adottságok

Meglátogattam két pékséget a Nyugat-Dunántúlon, az egyik kicsit nehezebb körülmények között, de folyamatosan, három műszakban termel, viszonylag kisebb területen vannak elhelyezve a gépek, a másik viszonylag modernebb, szeparáltabb, kényelmesen elférnek a gépek, mellettük is vannak szabad terek, és a termelés sem három műszakban folyik. Aki meginvitált ezekre a látogatásokra, Papp Imre, a Papp és társai Bt vezetője, ezúton is köszönöm neki, hogy ránk áldozta a napját, és előkészítette a látogatásunkat. Remélem, Önök is érdekesnek fogják találni a két üzem összehasonlítását takarítási szempontból.

Permalink: http://tisztatertechnologia.hu/cikk/1314/perm

Tagek: takarítás élelmiszer-ipari takarítás pékség 2002 augusztus

Share

Az első helyszínen a bejárat után, az üzemmel szemben található a pihenő helyiség a dolgozóknak, itt tudnak kávét inni, étkezni, esetleg megbeszéléseket tartani. Ezt a területet a takarítók felmossák, az asztalokat letörlik, az üvegfalat tisztán tartják; fontos is, hiszen szinte egész nap használják.

Az első pékségben

Papp Imre jellemzése a helyszínről: Probléma nekünk, és a gyárnak is, hogy folyamatosan megy a termelés, négy gyártósoron, 3 nagy kemencével (alagútkemencék), és kisebb kemencékkel az édesipari sor termékeinek (töltött sütemények, finom áruk). A négy sor folyamatosan, párhuzamosan dolgozik egymás mellett. A három alagútkemencéből kettő folyamatosan kenyereket süt, egy meg zsemlét, más apróságokat. A gyártás mellett közvetlenül kiszolgálóhelyiségek, ládamosók, raktárak vannak. A sofőröknek kint a rámpán van szociális helyiség. Ők sem jöhetnek be az üzembe, mint ahogy a dolgozókon és a takarítókon kívül más sem. A padló elavult. A kövek kitöredeztek, néhol megsüllyedtek, van ahol fémlapokkal vannak megfoltozva. Hoztam padlósúroló automatát, de aztán el is vittem, mert nem lehet vele mit kezdeni, mert a gödrökből nem tudja kiszívni a szívóél a vizet, a padló egyenetlensége miatt, másrészt viszont nincs is mozgástere a gépnek, mert itt történik a csomagolás is, az áru elosztása is, és nem is férne be az asztalok alá. Kora reggel mindig nagy hajtás van, azonnal neki kell ugrani a munkának, súrolással kezdik, majd vízfelszedő géppel szedik fel a vizet a dolgozóim. Szombaton nincs termelés (hajnalban még az éjszakai sütés lemegy, akkor leállítják a kemencéket, és délután 5 órakor már indítják újra), olyankor csak a karbantartók dolgoznak, és mi, takarítók. Szombaton tudjuk csak a követ is jól megtisztítani, a sok csövet portalanítani. (A többi napon a csövekhez nem szabad hozzányúlni, mert azonnal száll a por a termékre.) Látszik a plafonon is, hogy már régen nem volt festve, mert nem állhat le a gyár. Súlyos gond nekik is, hogy az összes karbantartási, felújítási munkát gyártás közben kell elvégezni. A takarítás is ezért nehéz, és azért is, mert borzasztó sok kézi munkát kell a dolgozóknak végezniük.

TTT: Hányan dolgoznak?

Papp Imre: Nyolc asszony takarít. A pékségben 100-110 fő a dolgozói létszám, egyszerre 30-35-en dolgoznak.

Mikor tudják elérni, hogy a süteménymaradékok eltűnjenek az aljzatról?

Szombaton teljesen meg tudjuk tisztítani az egész felületet, nem hordódik vissza rögtön a liszt és a töltelék, nem ragad bele rögtön a megtisztított felületbe, de ott van a probléma, hogy szombat éjszaka már sütnek, a következő szombat hajnalig megint csak üzem közben tudunk egy-egy részt megtisztítani.
A „lányaim” reggel hattól este hétig takarítanak, két műszakban. A kemencék között viszonylag kicsi a hely, és máshol is, hiába a keramitkockás padozat, amit géppel lehetne takarítani, nincs hely, ott a sok kenyeres, meg formás kocsi is, amiket mind ki kellene vinni ahhoz, hogy a géppel be lehessen a helyére menni, de ez nem lehetséges, mert nincs is hová tenni, és folyamatosan szükség is van rá a gyártáshoz, nem lehet csak úgy kitolni.
A nagytakarítás legalább kéthetes előkészítést igényel. Akkor a gyár részéről is úgy állnak hozzá, hogy az óriási csészéket eltolják egy raktárba, a kocsikat kirámolják a rámpára, hogy minél több helyünk legyen takarítani. Az is fontos, hogy a föntről leszálló por a gépekbe ne jusson bele. Amikor üresek a területek, tudunk géppel, nagy nyomású vízzel dolgozni. Máskor kénytelenek vagyunk eléggé kőbaltás módszereket használni. A fölső ablakokat évi 1-1 alkalommal tisztítjuk, belülről azért alkalmanként hosszú nyéllel lehúzzuk (kívülről nehéz megközelíteni).

Milyen nehézségek vannak még?

A párával keveredő liszt, és az olajpára. Az édesipari soron, ahol a süteményeket, töltelékes dolgokat készítik, sütés előtt olajjal pisztolyból leszórják a termékeket (a festékszóró pisztolyhoz hasonlítható, nagynyomású levegővel működik). Az olajköd mindenhova lecsapódik, keveredik a tojásporral, a liszttel, és ebben a melegben pillanatokon belül kemény kötés lesz belőle, csak nagyon erős zsíroldóval, és mechanikával lehet letakarítani (bepermetezzük, aztán kaparóval, kefével, súrolószerszámmal, vagy nagynyomású vízzel szedjük le a szennyeződést).
Nagyon kell vigyázni, mert a falakon sok kapcsolószekrény, elektromos csatlakozás van, a gépekben érzékeny szerkezetek vannak, nem szabad, hogy víz érje őket.

A reggeli nagy munka után mi következik?

11 óra körül a két műszak átfedéssel dolgozik (a délelőttösök még itt vannak, a délutánosok már kezdenek). Ekkor kerül sorra a folyosók, és az arról nyíló öltözők takarítása. A folyosó bevonatolására nincs keret, így meg nem túl szép; a pékségből felhozza a pék a lábán a lisztet, olajat, a töltelékanyagot, a kovászt, stb. Minden évben 2-3 alkalommal nagytakarítunk, amikor arra a bizonyos szombati napra többen jövünk el (Csurgóról hozok még magammal 7-8 embert), hozunk gépeket, azzal súrolunk fel, felpasztázzuk a folyosót, akkor valameddig kinéz valahogy.

A HACCP mit követel Önöktől?

Színkódolt (az irodai részen sárga, a termelésben piros, a szociális helyiségekben kék) magas hőmérsékletű vizet elviselő szerszámokkal dolgozunk, hogy tudjunk fertőtleníteni. (Meglehetősen költséges dolog volt ezek beszerzése, és nehéz érvényesíteni az árukat. Követeli minden cég, hogy minél precízebben tartsuk be a HACCP-t, viszont finanszírozni nem nagyon ízlik.) A kézmosókba fertőtlenítő kézmosót kell tölteni. A termék kockázata nem sütés előtt, hanem sütés után van (a 360 C körüli sütési hőmérséklet „fertőtlenít”).

A termeléshez használt gépeket az üzem tisztítja?

Igen. Nem vállaltam el se mosogatást, se a gépek tisztítását, csak külső burkolatokat tisztítunk le (kelesztő kamra fala, sima lemezek). A termékkel érintkező eszközöket, és gépeket az üzem tartja rendben (ha esetleg termékminőségi probléma van, azon nem kell osztozkodnunk).

Milyen tisztítószereket használhatnak?

Csak OÉTI engedélyszámos anyagokat használhatunk, ez a HACCP-ben is ki van kötve. Le kellett adnunk a tisztítószer listát. Ipari zsír-, fehérje-, és vízkőoldó anyagokat használunk jellemzően. A felmosószer, amivel dolgozunk, fertőtlenít is egyben. Ki merem mondani, hogy nem szép, ahogy kinéz hét közben az üzem, de tudom, hogy az élelmiszeripari tisztasági előírásoknak mégiscsak megfelel, mert az egész terület (van egy része, ami kétszer is) minimum egyszer a fertőtlenítő felmosószerrel fel van mosva naponta. Nincs olyan félelmem, hogy itt valamilyen kórokozó tudna elszaporodni. Használunk még ablaktisztítót és bútorápolót is.

Nézzük az eszközöket.

A felmosásnál vödörből, slagból juttatják a tisztítószeres vizet a felületre, kézi (a HACCP szerint színkódolt) súrolókefével súrolnak, van egy kicsi, meg egy nagyobb vízfelszedő, amivel felszednek, hogy hamarabb száradjon, kisebb legyen a balesetveszély. Van egy melegvizes nagy nyomású mosónk, ami ide van telepítve. Mozgatása ugyan nem könnyű, de néha be tudják hozni, besegíteni. (Most fognak újra kapni a dolgozók egy kisebbet, ami az üzemben könnyebben mozgatható; az előző tönkrement.)

Mindig egyforma az elvégzendő munka mennyisége?

Amikor beindul a nyári turista szezon, akkor folyamatosan dolgoznak, egyik műszak a másikba ér. Akkor még inkább bajban vagyunk, mert még csak olyan sincs, hogy valamelyik sarok viszonylag üres lenne, lehetne takarítani, olyankor több ember dolgozik itt az üzem részéről. Mi nem tudunk nyolcnál többen dolgozni, így is útban vagyunk, innen-onnan „elzavarják” a lányokat.

Az üzem dolgozóival hogyan tudnak egyeztetni?

Azt lehet mondani, hogy viszonylag jó az együttműködés, apró koccanások előfordulnak, de tudomásul veszik, hogy takarítani kell. Az üzem vezetése végtelenül korrekt partner. Igyekeznek a dolgozóikat rászorítani, hogy minél kevesebb hulladék legyen, hogy ki-ki a saját gépét, szerszámát tartsa rendben. Amikor leáll egy műszak, akkor a pékek leporolják, körbe söprik a saját gépüket. De azon felül marad még jócskán nekünk is. Néha történik egy kis koccanás, mert ők is dolgoznak, a mieink is. Amikor pl. a lúgos jellegű tisztítószeres víz lent van a padlón, akkor csúszik, oda kell rá figyelni, balesetveszélyes. Ott van a gond, ha semmi más nincs, csak lisztpor, és semmi mást nem öntök le, csak vizet, az is csúszni fog, különösen, ha még teszünk hozzá valamilyen lúgos vegyszert is, akkor kész a korcsolyapálya. (Ez a kő egyébként simán, vizesen is csúszik.)

Az Ön alkalmazottai megkérik az üzemieket, hogy pl. menjenek el egy kis szünetre?

Erre sajnos nincs lehetőség, szemfülesnek kell lenni, ki kell lesni azt az időpontot, amikor ők nincsenek itt, és gyorsan meg kell tisztítani a területet. Mindkét műszaknak van 1-1 csoportvezetője, akinek az a dolga, hogy a gyár műszakvezetőjével tartsa a kapcsolatot. Előre meg lehet beszélni, mikor melyik terület szabadul fel és oda kell irányítani a takarító csapatot. Nekünk kell igazodnunk az ő munkájukhoz. A műszakvezetők (üzemtakarító) megbeszélik, hogy megy a termelés, mi a terv, mi a szerint mozgunk, de 6 év után a lányaim már elég rutinosak is.

Van-e takarítási terv?

Igen, az üzem vezetőivel közösen dolgoztuk ki. Elkészítettem egy vázlatot, és az ő meglátásaik alapján ezt módosítottuk. Utána mind a ketten aláírtuk, az igazgató úr is, én is, hogy ez a biblia, e szerint kell dolgozni. De ez csak az elmélet, mert nem lehet mindig betűről betűre betartani - ha az üzemben van egy szabad hely, amit takarítani lehet, azt kell csinálni. Hiába van beírva 10 órára egy kelesztő kamra takarítása, ha az még tele van termékkel, és van benne 600C, és 120 % páratartalom, akkor ott nincs takarítás. A dolgozóimnak is van egy-egy példány a takarítási tervből, elvárom, hogy ehhez igyekezzenek ragaszkodni, mert ez mégiscsak a munka váza. De naponta változik a takarítás, minden attól függ, hogy mekkora hajtás van a gyárban.

Hármasban folytattuk a beszélgetést, egy műszakvezetővel. Bekukkantottam a férfi öltözőbe, ott már mindenféle dolog volt szétdobálva.

Papp Imre: Igen, ez sajnos így van, pláne hétfőn reggel. Az öltözőben felmosunk, mosdót, WC-t takarítunk, fertőtlenítünk, a szekrény tetejét lemossuk. Kefét, vödröt, felmosó szettet használunk. A WC-t Hypóval fertőtlenítjük. Volt már a mi ittlétünk alatt sokszor ÁNTSZ ellenőrzés, de eddig nem volt probléma. Most viszonylag kezdeti állapot van, hétfő révén; 11-től nekiállnak az öltözőkben is a lányok. A reggeli munka, az éjszakai műszak hulladékainak feltakarítása megtörtént. Tudjuk a gyár vezetésével együtt is, hogy ez szép nem tud lenni, mert annyira leamortizálódott az épület, másrészt a technológia sem elég korszerű ahhoz, hogy ne legyen sok kiporzás, meg anyagkihullás. Arra viszont odafigyelünk, hogy fertőtlenítve mindenképpen legyen.

Csiriz szerűség nem szokott képződni az öltözőben?

Nem, mert nap mint nap van takarítva, most azért is néz ki így, mert péntek délután volt utoljára megcsinálva, a szombat, vasárnap kiesik.

A szombati nagytakarításnál csak az üzemi résszel foglalkoznak?

Az az igazság, hogy szombaton nincs itt mind a 8 ember, hogy jusson egy kis pihenő idő is, csak egy műszaknyi személyzet. Nekik akkor az a feladatuk, hogy olyan területeket tisztítsanak meg, amit termelés közben nem lehet. Az öltözőt lehet hétköznap is takarítani, az üzempadlókat, ládaraktárt, készáru raktárt szintén.

Szereti a munkáját?

1997 óta foglalkozom a takarítással, azóta itt dolgozom, egy ismerős révén kerültem be. Szeretem a munkám. Az üzemiekkel is jól kijövünk, alkalmazkodunk hozzájuk. A nehéz fizikai munkát már megszoktam. Jó így a lányokkal együtt dolgozni.

Az egytárcsást is hölgyek kezelik?

Nem, ha ide hozzuk, jobbára fiúk dolgoznak vele, de van a csapatban 1-2 hölgy is, aki tudja kezelni. Sokan félnek tőle, próbálgatták egyszer-egyszer, de ezt meg kell szokni. Első mozdulatra megijeszt mindenkit.

Az ellenőrzés hogyan valósul meg? Tudják előre a dolgozók, ha ellenőrzés lesz?

Nem mindig, a múlt héten is egy nappal korábban jöttem. Többnyire hetente egyszer, csütörtökön fordulok meg itt, akkor mindig felkeresem a termelésvezetőt, vagy a műszakvezetőt, megkérdezem a tapasztalatait, megnézem az üzemet, milyen képet mutat, beszélgetek a csoportvezetőimmel. Megbeszéljük a nehézségeket, gondokat; hogyan állunk készlettel, anyaggal, mit kell beszerezni. Szerencsére jó szállítóink vannak. A lányoknál mindig hagyok készpénzt, hogy a szükséges apróságokat (bútorápolót, törlőt, stb.) helyben megvásárolják, a nagyobb dolgokat pedig megrendeljük telefonon, és idehozzák.

Közben az üzem tárgyalójába mentünk át, az irodai részbe, ahol szintén ez a cég végzi a takarítást.

Itt csak délután folyik takarítás, Erzsi 11-re jön, akkor elkezdi a folyosórészeket, üvegeket tisztítani, rendbe rakja a virágokat, az étkező-társalgóban körbetakarít. Van tennivalója addig is, amíg az irodákban folyik a munka. Utána megy be az irodákba. Saját szerszámkészlete van, saját anyaga, egy külön kis zárható helyiségben. Ő a gazdasszonya ennek az épületnek.

Hogyan adminisztrálják a munkavégzést?

Van egy barna füzetünk, abba nap mint nap leírjuk, hogy mit csináltunk a gyárban, melyik területre tudtunk jobban rámenni, mi, és miért maradt el, hogy át tudjuk adni egymásnak. Csak saját használatra van ez a jegyzet, de a gyáriak bármikor megnézhetik. Azért vezettem be a füzetet, hogy a csoportvezetők tudják dokumentálni a saját munkájukat, másrészt, hogy egymásnak át tudják adni, ha esetleg elmaradt valami, vagy felmerült valami műszak közben, amire jobban oda kell figyelni. Ha bármi probléma, vagy nézeteltérés történne az üzem vezetőjével, vagy a termelésvezetővel, akkor vissza tudunk lapozni ebben a füzetben, és meg tudjuk mutatni, hogy a feladat el lett-e végezve, vagy sem. Ha nem volt valahol takarítás, és kellett volna, hogy legyen, dokumentálva van az ok is (előfordult, hogy ki kellett volna takarítani, de nem volt mód rá, mert ment a gépben a termelés, vagy a karbantartó dolgozott rajta). Ennek a füzetnek az a célja, hogy ha problémánk, vagy elmaradásunk van, annak tudjuk az okát, és a leggyorsabban pótoljuk be. Van még a HACCP szerint egy takarítási lap, amit a gyár minőségfejlesztője vezet, Ő így dokumentálja az ellenőrzést.

Változik-e a takarítónak kiadott munka egy-egy személy részére naponta?

A munkát én osztom ki, mindnyájan egy időben dolgoznak a lányok a területen, és mindig ugyanazt a munkát kell végeznünk. (Én magam is természetesen részt veszek a munkában.) Nagyon ritkán, de előfordul olyan is, hogy elkezdünk egy munkát, és valami miatt mégis abba kell hagyni (pl. a kocsi tisztításoknál, mert ha pont kell a műszaknak a kocsi, akkor másik időpontra kell áttenni), de mivel mindig előre egyeztetünk, tényleg csak ritkán van ilyen. A rekeszeket, pl. a raktárban nem mi takarítjuk, hanem az üzem emberei. A kocsikat a mosóhelyiségben forró vizes nagy nyomású mosóval tisztítjuk, előzőleg bepermetezik a lányok fertőtlenítő, zsíroldó anyaggal, ami áll rajtuk egy darabig. Ahol nagyon vastag a szennyeződés, ott meg is kaparják, majd a nagy nyomású mosóval 100-110 C-on letakarítják. Ezt a tevékenységet pénteken végezzük, máskor a termelés nem teszi lehetővé.

Mennyire hűségesek az emberek?

Mindig megbeszéljük, ki mit végezzen. Volt időszak, amikor több ember cserélődött, de lassan egy, másfél éve, hogy egyben van ez a stáb, és az óta nem kellett embert cserélni. Családias a hangulat. Bele kell szokni ebbe a munkába. Aki idejön, kezdetben menekülőre fogja a dolgot 3 nap után, mert nehéz, sok, nem átlátható ilyen hamar az összes feladat, de ha van benne kitartás, ha kibír egy hetet a takarítónő, akkor már általában itt marad. Ez a gyakorlat, és persze voltak, akik megijedtek, és elhagyták a fedélzetet.

Hogyan zajlik egy nap?

Hatkor kezdünk. A gyár elejét, hátsó részét, a gépsor részt tisztítjuk meg, utána ami jön. 11 óra körül van az öltöző takarítás. A délutános műszak 11-kor kezd, hétig vannak. A két csapatvezető megbeszéli, mi maradt esetleg el, délután kerül sor a korrekcióra. Délután a cukrászsort alaposan megtisztítjuk, mert ők addigra általában végeznek a munkával. Utána megyünk a ládamosóba, csomagolóba, stb.. Az üzemieknek úgy van a műszakbeosztásuk, hogy 1-1 műszaknak ki van adva egy bizonyos rendelési mennyiség, amit el kell készíteniük. Amikor ez sok, akkor tovább kell maradniuk, amikor kevesebb, akkor hamarabb végeznek. Minden ettől függ az egész üzemben. Van úgy, hogy két termelő műszak dolgozik egymás mellett. Ha sok a termék, akkor a csomagolóban, az expediálóban is nagy a forgalom. Ettől függ a takarítási munka is, hogy hol talál a takarító takarítható felületet. A délután mobilabb, akkor meg tudjuk beszélni, hogy kemencét rakjunk rendbe, vagy csempét mossunk, stb. Olyan nem fordul elő, hogy állnánk.

Látogatásunk befejeztekor összefutottunk még az üzem vezetőjével, aki mosolyogva megerősítette, hogy a takarítók igen lelkiismeretes munkát végeznek. A másik üzem, egy másik városban működik, több épületből áll, külön van az édesipari termékeket gyártó rész, a sütőipari rész és az ostyagyár. Az üzem egy gyönyörű, tágas parkban helyezkedik el. Először a hagyományos sütőipari termékeket gyártó részben néztünk körül. Mindhárom üzemcsarnok, és az épületek környékének tisztán tartása a Papp és társai Bt feladata. (Mielőtt bementünk, feltettük a védősapkát.)

Papp Imre:

Itt teljesen más a technológia, berakják, meg kihúzzák a kenyeret, nem átmenő rendszerű mint a másik helyen. Amikor megy a termelés, akkor ez a nagy hely tele van kocsikkal, akkor nem tudunk takarítani. De mivel egy műszak van csak, mostanára már leállnak, elpakolnak, géppel tudjuk felmosni a területet. Itt lényegesen több időnk van a takarításra. Hátul van a finomárus rész, ahol tovább dolgoznak, itt jóval melegebb van, a gőzölő csövek folyamatosan nyomják rá a termékekre a gőzt, hogy a megfelelő páratartalom és a hőmérséklet meglegyen. A kocsikat, amin a kenyér és pékáru a kelesztőbe, majd a kemencébe kerül és onnan ki, alkalomszerűen takarítjuk, bár a vízpárán kívül más szennyeződés nem igen éri őket. A vászonfelületet, ami rajta van, a pékek le szokták takarítani, és mi alkalmanként fertőtlenítőszerrel lefújjuk. A csöveket, a gépek tetejét szintén mi takarítjuk, erre a célra van egy kicsi porszívónk (majdnem háztartási méretű) fel tudjuk tenni a kemence tetejére, egy ember végigmegy vele, aztán leporszívózza a csöveket is. A ládákat itt mi mossuk, nem úgy, mint a másik üzemben. Az üzem biztosítja hozzá a gépet, meg a helyiséget, vizet, mi csak a munkaerőt adjuk hozzá. Ezt a feladatot férfi végzi, mert nagyon nehéz munka.

A padlótisztító gép az Önöké?

Igen, két éve dolgozik itt, nagy segítséget nyújt, mert a kb. 500 m2-t nagyon gyorsan, szépen rendbe lehet tenni vele. Itt a kézi szerszámok csak a hézagokhoz, sarkokhoz kellenek, ahova a gép nem fér be. Reggel hattól délután kettőig dolgozunk, van azért itt is feladat bőven, de itt egybefüggően sokkal nagyobb, jobb állapotú területek vannak, ez gyorsítja a munkát. Ezt az üzemet hat asszony takarítja. Feri a takarításban nem nagyon vesz részt, csak besegít egy kicsit (nehezebb dolgok mozgatásában), mert az ő dolga a ládamosás. A töltelék árukat gyártó részen már sokkal nagyobb a gépsűrűség, kézzel dolgozik jóval több ember, kisebb területen, mint a pékségben. Itt nem tudnak a lányok a felmosó géppel sokat dolgozni, hanem a hagyományos kézi módszerrel (lapos mop, és vannak kis felmosó kocsik).

A fa táblákat, amin formázzák a termékeket a gyár dolgozói tisztítják?

Igen. Mi megtisztogatjuk időnként az alját, de ők minden műszak után maguknak letakarítják. Ugyanúgy érvényes, mint a másik üzemnél, hogy én nem vállaltam el semmi olyan eszköznek a tisztítását, ami közvetlenül a termékkel érintkezik. Ez az ő dolguk. Ugyanazzal a fertőtlenítőszerrel dolgoznak, mosnak fel itt is a lányok, mint a másik üzemben.

A kemencékhez mentünk. Mit kell tudni ezek takarításáról?

A kemencékre jellemző a kipárolgás, a gőzölgés, a csöveken látszik is. Ha a kemencék nem lennének rendszeresen takarítva, akkor a csövek is bronzszínűek lennének, mert az ajtónyitáskor rögtön kiáramlik a belső pára, és mivel a kemence külső felülete sokkal hidegebb a belsőhöz képest, azonnal kicsapódik az olajos gőz. A külső felületet szükség esetén takarítjuk (ahogy látom ezeket már kellene), attól függ, hogy mennyit termelnek benne, van úgy, hogy egy héten kétszer, de van, hogy elég egyszer is.
A belsejét nem sokat kell takarítani, maximum kisöpörni, mert belülről teljesen steril, a hőmérséklet miatt, annyi hulladék van, ami lemorzsolódik esetleg. Az ajtót tűzhelytisztítóval lepermetezik a lányok és a hatóidő után letörlik, de ezt csak hideg állapotban lehet végezni, most olyan tűz forró, hogy ha rápermeteznénk az anyagot, abban a pillanatban odasülne. Meg kell várni, amíg kikapcsolják a kemencéket, és kihűlnek.

Átmentünk a készáru raktárba, ahol a gyár dolgozója osztályozza az elkészült termékeket a rekeszekbe. A hátsó ajtó a rámpára nyílik, onnan történik az elszállítás.

Papp Imre: A mi feladatunk a rámpa tisztántartása, ami különösen téli időszakban problémás, amikor a boltokból visszahozzák a kocsik az üres rekeszeket, koszosan, sárosan, amelyek rákerülnek a rámpára. Problémás, mert a géppel nem tudunk rajta dolgozni (lejtős, és a nedves felületen a gépet nagyon nehéz megtartani, kicsi is a felület, félő, hogy leesik a gép és összetörik). Fel kell önteni vizes oldattal, és kézzel fel kell súrolni. (Lehetséges géppel is, de a 40 kilós lány nem tudja a gépet megtartani.)

Közben találkoztunk egy gyári alkalmazottal, aki a munka végeztével összesöpörte éppen a területét, majd átmentünk a ládamosóba.

Papp Imre: A dolgozónk az állványon mossa magas nyomású vízzel a ládákat, hogy folyamatosan tiszták legyenek. Napi 6-700 darabot kell elmosnia, van mit csinálnia 8 órában. Idehozza a ládahegyet, szétszedi, mindet külön elmossa, újra összestócolja, és kirakja a tisztákhoz.

A kihűlt kenyeret tároló kocsikhoz érkeztünk.

Papp Imre: A HACCP szerint a fából készült rácsokat lecserélték fémre, hogy sokkal könnyebben tisztán lehessen tartani. Ez nagyon fontos, mert ahogy mondtam, a termék nem akkor van veszélyben, amikor még nyers, hanem amikor kijön a kemencéből. Nem mindegy, hogy milyen felületre teszik le. Ezeket a kocsikat hetente lepermetezzük tisztítószerrel, majd a ládamosóban nagy nyomású vízzel letakarítjuk, utána ragyognak. Biztosak lehetünk, hogy nem ül meg rajta semmilyen kórokozó. Itt ebben a csarnokban csak kenyér sül, a zsemlét egy másik csarnokrészben készítik, hagyományos alagútkemencében, amit láttunk a másik gyárban is. Nekünk is jó, mert nincs zsúfoltság, jobban hozzá lehet férni a felületekhez, falakhoz, eszközökhöz, padlókhoz is. Megoszlik a termelés. Ha legyártották az adott zsemlemennyiséget, akkor ott aznap már nem dolgozik senki. Nyugodtabban lehet nekifogni a takarításnak. A kapacitása a másik üzemnek nagyobb, mivel három műszakban dolgoznak, folyamatosan rakják a kemencét. Itt, ha a kemencéket megrakják, várnak vele, míg ki nem sül, azért is van szükség több kemencére (8db), mint a másik üzemben (3db). Nagy előny, hogy itt nagy felületen dolgozhat a gép, a dolgozó egyszer odamegy, egyszer visszajön, és szépen csíkról csíkra felmos, nem erőlködik, nem sikál kézzel, nem gyötrődik, szép munkát tud végezni. A másik helyen, ha a nyelve kilóg, annyit erőlködik, akkor se tud szép felületet hagyni maga után. Tisztát igen, de látványosan szépet nem.

Irodai részt takarítanak-e itt?

Nem.

Átmentünk az ostyagyár épületébe.

Papp Imre: Gépi és kézi munka folyik párhuzamosan egymást kiegészítve az ostyagyártásnál. Egy ember dolgozik a területen takarítói részről, az aljzat felmosása, a csempe lemosása, a gépek teteje és a csövek letisztítása a feladata. Nagy leállás idején a műszakiak szétszedik a lámpatesteket is, azokat is megtisztítják. Ebben az üzemben csak akkor folyik termelés, amikor van megrendelés, akkor viszont előfordulhat, hogy akár éjjel-nappal is; ezekben az időszakokban kérik csak a takarítást. Ha éppen nincs munka, és takarítani sem kell, akkor átirányítjuk azt az egy embert egy másik területre. Ilyen formán a szabadságolások is megoldhatóak (minden területen van külön ember, az egyiken 5, a másikon 1, a harmadikon 2, és így egy-egy nagyobb takarítás is megoldható, ha az egyik üzemrészben nincs munka, vagy kevesebb van.

Milyen biztonsági előírások vannak?

Csak engedéllyel lehet belépni a területre. Ahol a kis csokoládé édességeket készítik, oda csak teljesen beöltözve lehet pl. bemenni (mi nem léphettünk be). Kifelé minden dolgozónak meg kell mutatnia a táskáját a biztonsági őrnek. Részemről, mint a takarító cég vezetője részéről alapvető követelmény, hogy a dolgozóim semmit ne vigyenek ki az üzemből, mert ez, akármilyen apróságról legyen is szó, a munkaviszony azonnali felfüggesztését vonja maga után.

Rágcsálók megtelepszenek-e a területen?

Korábban előfordultak, de nagyon jó együttműködésben vagyunk egy keszthelyi rágcsálóirtó céggel, aki teljesen kiirtotta az élősködőket, jelenleg nem található belőlük az üzemek területén.

Végül a cég irodájában fejeztük be a látogatást, ahol Papp Imre többi tevékenységükről is beszélt.

A Papp és társai Bt 1994 május 1-én alakult, egyéni vállalkozásból, 27 munkatársunk van jelenleg. Takarítunk három nagy kenyérgyárban, sütőipari üzemben, az ÁFÉSZ irodaházában, a Polgármesteri Hivatalban, egy csomagoló üzemben és egy biztosítási irodában.

A csomagoló üzemben mi a dolguk?

Csak részlegesen takarítjuk ezt az üzemet: a szociális helyiségeket, közös helyiségeket, folyosókat. A termelő területet saját maguk takarítják, de úgy hiszem, hogy a jövőben van esélyünk azt is átvenni, már csak azért is, mert éppen nemrégiben volt egy ÁNTSZ ellenőrzés, ahol a mi területünket nem kifogásolták, az övéket viszont igen. Nagytakarítást már kértek tőlünk ott is.

Mennyire könnyű embert találni a takarításra?

Annak ellenére, hogy kevés a munkalehetőség a környéken, nem szívesen jönnek el takarítani az emberek, inkább elmennek munkanélküli segélyre. A felvett emberek betanításának elméleti részét közvetlen vezető munkatársaimmal magunk végezzük, a gyakorlatit pedig a munkavezetőim. Egy hónapos próbaidő van, mindenki számára. Aki ez alatt az idő alatt bebizonyítja, hogy el tudja látni a rábízott munkát, azt megtartjuk. Ahogy lopni nem engedek, úgy lógni sem! Nem lenne etikus, ha a lógó ember munkáját másoknak kellene elvégezni! Természetesen előnyt jelent a felvételnél, ha valaki már takarított, de még csak egy olyan emberrel találkoztam közülük, aki pl. használt volna lapos mop-ot. A takarításon mi mást értünk, mint akinek összes felszerelése eddig egy vödör és egy felmosórongy volt. Az oktatást szinte mindig az alapoktól kell kezdenünk.

Tartott egy bemutatót a környékbeli cégek részére. Mi volt a cél?

Felsorakoztattam gépeket, takarítóeszközöket, működés közben be is mutattuk a megjelenteknek (egytárcsás súroló, automata gép, vízfelszedő, különböző felmosó eszközök). Nem nyilvános rendezvény volt, célzottan cégek vezetői, munkáltatók, hivatalvezetők voltak meghívva.
Szeretnénk forgalmazással is foglalkozni, de sajnos az igény még mindig nem tart ott, hogy rohamosan jönnének a megrendelések. Abban is nagyon szívesen benne lennénk, hogy képezzük az ő dolgozóikat, vagy hogy takarítsunk náluk. Azt is felajánlottam, hogy segítenék nekik takarítási tervet kidolgozni, amibe tennék eszköz, anyag, módszerajánlatot, és utána vállalnánk a betanítást, üzemeltetnénk egy rendszert. Ők alkalmazzák a saját dolgozóikat, ha ragaszkodnak hozzá, de legalább megmondanánk, hogy mit, mivel, hogyan.
Úgy hiszem, akkor is lépnénk valamit előre a takarítás, a tisztaság területén. Nyilván nyereségérdekeltek vagyunk, el akarjuk adni a munkánkat, a szellemit is. Ha erre van piac, ezt kell eladni. Ha tudnánk valahol egy rendszert üzemeltetni, és ezért kapnánk valami ellenszolgáltatást is, akkor a megrendelő is rájönne, hogy a takarítás is egy szakma, amihez érteni kell, össze kell hangolni, irányítani kell. Ezzel elérnénk, hogy a megrendelő belátná: nem elég a repedt sarkú Mari néni a koszos felmosórongyával, ettől egy kicsit tovább kellene lépni.
Ha igényesek akarunk lenni, ott akarunk lenni az európai piacon, akkor erre is gondolni kell. Az épületek tervezésénél még mindig nagyon ritkán gondolnak a takaríthatóságra. A városban is van egy épület, nagyon szép, a Makovecz Iroda tervezte, a város közösségi háza – szívesen tesszük képeslapra, képernyőre, csak nem lehet takarítani. Magasan vannak az ablakai, belső tere 17 méter 40centi. Akkora ajtó nincs rajta, ahol egy emelőkosaras gép beférne, csak alpin-technikával lehet ablakot mosni, de azt is nehezen, mert ívelt, nagy, púpos boltozata van. Most gyönyörű, mert új, de milyen lesz három év múlva, amikor beporosodik, és ki fogja takarítani?
Ritz Tibi már két éve hangoztatta a KonfirMATISZ-on is, hogy az építkezéseknél is meg a tervezéseknél is kellene, hogy erre gondoljanak. Továbbra is a MATISZ egyik alapvető feladata lenne, hogy belopja a szakmai köztudatba a takarítás jelentőségét. Azon vagyok, hogy ebben a régióban is fejlesszünk, nem csak azért, hogy magunk megéljünk belőle, hanem, hogy legyen a szakmának nagyobb presztízse, és a megrendelő számára is fontos legyen a takarítás.

Úgy tudom, piackutatást is terveznek.

Vállalnánk KonfirMATISZ tanfolyam szervezését is. Olyan elképzelés is van, hogy megvenné a cégünk az ICCI rendszert, és megpróbálnánk mi magunk vizsgára felkészíteni embereket; Ritz Tiborral tárgyaltunk, ők adnának tematikát hozzá és segítséget is. KonfirMATISZ-t tartanánk, megpróbálnánk megfelelő szakembereket előadónak hívni.
A feleségemnek közoktatás-manageri diplomája van, a munkaügyi központtal is konzultáltam - még a megyében az oktatási főreferenssel is egyeztetni kell a szándékunkat. Segítséget várunk tőlük hallgatók küldése és finanszírozás területén. Elkészítettük az ismertető levelet a lehetséges partnereinknek, ehhez kapcsolódna egy kérdőív, amit most fogunk elkészíteni, amelyben a tanfolyam iránti igényt, érdeklődést szeretnénk feltérképezni.

Kérhetem, hogy a lekérdezés eredményéről küldjön majd az újság részére egy kivonatot?

Természetesen, de azt nem tudom megígérni, hogy mikorra készülünk el.


Megjelent: 2002-08-06

Szerző: Tamásné Szabó Zsuzsanna

Tagek: takarítás élelmiszer-ipari takarítás pékség 2002 augusztus

Share

<< 0 1 2 3 4 >>

TTT FONTOS BEJELENTÉS

– Tisztelt Olvasóink!

Sajnos nagyon úgy tűnik, hogy a TTT-magazin legközelebb csak ősszel tud megjelenni. (Ha csak valami csoda nem történik.)





Tovább

Megjelent a legújabb, a 2020-as évkezdő TTT-magazin!

Kattintson, és máris olvashatja a TTT-pdf-magazin évkezdő számát!



Tovább

A TTT magazin korábbi számai

– Itt megnézheti, mi jelent meg eddig. Lapozzon bele!

Mit tud az online TTT?
A/4-es méretű, minden oldala színes, lehet zenés, videós, animált a megjelenő tartalom, a hirdetésekben ott vannak a linkek, élő a tartalomjegyzék (oda lapoz, ahova kattint).
Okostelefonon is kiválóan olvasható.
És mivel a papírt és a szállítást kiiktattuk, környezetbarát is.

A slusszpoén, hogy minden cégvezető, takarító, vagy épületüzemeltető asztalán ott lehet, hiszen bárki megtalálhatja az oldalon, és elolvashatja. És aki ragaszkodik a papírhoz, az ki is nyomtathatja! :-)

Fizessen elő és máris olvashatja lejjebb a TTT korábbi számait!

Tovább

BUDAPEST CLEANING SHOW 2020

– Hogyan adjunk el többet a tisztítás-technológiai szakmában?

Szakmánkban a vállalkozások – néhány kivétellel – bevételük túlnyomó többségét abból szerzik, hogy más vállalkozásoknak értékesítenek. A B2B értékesítésnek más szakmákhoz nagyon hasonló szabályai és fortélyai vannak. A következőkben ezeket az eladás-technikai fortélyokat tekintjük át.



Tovább

4 év alatt megduplázódott a zöld irodaterületek mérete

– Több mint félmillió négyzetméter zöld irodaterület áll fejlesztés alatt.

A 2015 év végi, 630.000 m2 minősített zöld irodaállomány 2019 végére 1.500.000 m2 fölé kúszott, több mint megduplázva ezzel a környezettudatos irodaterületek mennyiségét. Összességében ez a teljes modern irodaállomány 40 százalékát teszi ki. Darabszámban is duplázás történt, 46-ról 105-re emelkedett a minősített irodaházak vagy irodakialakítások száma, derült ki a Colliers International nemzetközi ingatlan-tanácsadó cég zöld minősítésekre vonatkozó, legfrissebb elemzéséből.



Tovább

Saját fejlesztésű takarítórobot a magyar piacon

– Olasz-magyar közös fejlesztés nagy egybefüggő területek takarítására.

ICA után ROBIN – húsz új, saját fejlesztésű takarítórobotot állít munkába több hazai középületben és a ferihegyi repülőtéren a B+N Referencia Zrt.

Több százmillió forintot költöttünk a ROBIN fantázianevű robot fejlesztésére, de nem a szerkezetet, hanem a szolgáltatást adjuk el – nyilatkozta a Portfolionak a B+N Referencia Zrt. vezérigazgató-helyettese, Szij Csaba.




Tovább

Fertőzésmegelőzés

– Mikor, hol, hogyan és mit fertőtlenítsünk?

Körkérdést intéztünk a higiénia területén dolgozókhoz, hogyan készülhetnek fel a létesítmények a koronavírus megjelenésére, a fertőzésmegelőzésre. Mire érdemes figyelni a takarítás során vírusos járvány esetén? Hasznos, gyakorlatias tanácsok következnek, gyártóktól, forgalmazóktól.

A koronavírusok, a burkos vírusok közé tartoznak. A fertőtlenítéshez elegendő az összes „korlátozottan virucid” fertőtlenítőszer használata, betartva a gyári adatlapokon megadott adagolási és hatóidőt. A szélesebb hatásspektrummal rendelkező „korlátozottan virucid PLUS” és a „virucid” tanúsított termékek szintén megfelelőek a Tana termékek gyártója, a Werner & Mertz Professional Vertriebs GmbH szerint.




Tovább

Fertőtlenítéssel, kézmosással és légtisztítással is érdemes védekezni a vírusok ellen

– A higiéniai szaktanácsadó ajánlása a fertőzések megelőzésére

Körkérdést intéztünk a higiénia területén dolgozókhoz, hogyan készülhetnek fel a létesítmények a koronavírus megjelenésére, a fertőzésmegelőzésre. Mire érdemes figyelni a takarítás során vírusos járvány esetén? Hasznos, gyakorlatias tanácsok következnek, gyártóktól, forgalmazóktól.

Leginkább az alapos és gyakori kézmosással, de megfelelő fertőtlenítéssel, a takarítási-mosogatási szabályok betartásával és a levegő tisztításával is védekezhetünk a vírusok terjedése ellen – hívja fel a figyelmet az Assist-Trend Kft. A magyar higiéniai piac meghatározó szereplője szerint nem csak a koronavírussal kapcsolatos aggodalmak, de a tél végi szokásos megbetegedések miatt is érdemes fokozottabban ügyelni a tisztaságra.




Tovább

Fontos a személyi higiénia, a tisztítás és fertőtlenítés

– Sok múlik a vezetők elkötelezettségén és a dolgozók odafigyelésén is

Körkérdést intéztünk a higiénia területén dolgozókhoz, hogyan készülhetnek fel a létesítmények a koronavírus megjelenésére, a fertőzésmegelőzésre. Mire érdemes figyelni a takarítás során vírusos járvány esetén? Hasznos, gyakorlatias tanácsok következnek, gyártóktól, forgalmazóktól.

Az intézményi higiénia gyakorlata mindennapi kihívást jelent. A felelős intézményvezetőt az jellemzi, hogy napról napra fenntartja a kreatív napi munka és a professzionális higiénia, kézhigiénia egyensúlyát. Ha betartjuk az általános higiéniai szabályokat, ezzel kizárjuk a külső veszélyforrások döntő többségét (pl. kézmosás elmulasztásából származó veszélyek, hiányos takarításból, nem megfelelő fertőtlenítésből származó veszélyek). Az az intézmény, amelyik felelősen betartja és betartatja az előírt higiéniai szabályokat a saját munkáját teszi egyszerűbbé.




Tovább

A koronavírusról és a kialakult járványügyi helyzetről tárgyilagosan

– A Magyar Tudományos Akadémia tájékoztatója

Körkérdést intéztünk a higiénia területén dolgozókhoz, hogyan készülhetnek fel a létesítmények a koronavírus megjelenésére, a fertőzésmegelőzésre. Mire érdemes figyelni a takarítás során vírusos járvány esetén? Hasznos, gyakorlatias tanácsok következnek, gyártóktól, forgalmazóktól.

A világban jelenleg egy új koronavírus (2019-nCoV) okoz járványt. Nagyon sok hivatalos és félhivatalos, hiteles és légből kapott hír jelent meg, így az MTA a lehetőségekhez képest adott szakmai, tárgyilagos tájékoztatást a kialakult helyzetről. A cikk megírására a Szentágothai János Kutatóközpont (Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar) Virológiai Kutatócsoportjának kiváló szakembereit, dr. Kemenesi Gábort és prof. dr. Jakab Ferencet kérték fel.






Tovább

Digitális takarítási terv

– Megkönnyíti a takarítók és a vezetők munkáját is.

Újdonság a „digitális takarítási terv” nevű takarításirányítási szoftvermegoldás, amely a fejlesztők állítása szerint egyrészt megkönnyíti a takarítók munkáját, másrészt képessé teszi az épületüzemeltetési vezetőket, hogy jobb visszajelzéseket kapjanak és fejlettebb vezetési stílust alkalmazzanak.



Tovább

Érdemes változtatni a takarításon

– Bizonyítottan csökkent a kórházi fertőzések száma.

Tanulságos kísérletet végeztek 11 ausztrál kórházban – azt tesztelték, hogy testre szabott takarítási újításokkal csökkenthető-e a kórházi fertőzések száma. Az eredmény elég meggyőző lett.

A multiközpontú, véletlenszerű kísérlettanulmány azt vizsgálta, hogy egy környezetbarát takarítási csomag alkalmazása hogyan hathat az egészségügyi gondozással összefüggő kórházi fertőzések előfordulására. Az eredményeket eredetileg a The Lancet Infectious Diseases szakfolyóiratban közölték, majd az Inclean folyóiratban szintén.




Tovább

Kartondobozból szalvéta

– Európai tisztítási és higiéniai díjat nyert fejlesztés.

A körkörös papírgazdaság elvét követő modellel már a hároméves próbaidőszaka alatt 105 tonna kartondobozt hasznosítottak újra.

A professzionális tisztítóipart legjobban népszerűsítő európai projekt díját érdemelte ki a Lucart: a European Cleaning Journal által szervezett 2019-es európai tisztítási és higiéniai díjat a Municipal-Material-Cycle® projekt nyerte el októberben. A higiéniai papírtermékeket gyártó vállalat célja egy olyan körkörös gazdasági rendszer létrehozása volt, amely tartós, sokszorozható és aktívan bevonja a helyi közösségeket, hogy használt italos kartonok újrahasznosításával új higiéniai és tisztasági papírtermékek készüljenek.




Tovább

A benti levegő kétszer szennyezettebb lehet, mint az utcai

– Gyerekekre is idősekre különösen veszélyes lehet.

Napjaink 85-90 százalékát beltérben töltjük, ezért nagyon nem mindegy, hogy milyen minőségű levegő vesz minket körül. A rossz hír az, hogy a beltéri levegő akár kétszer olyan szennyezett lehet, mint a kültéri, és mivel a fűtési- és influenzaszezonban a szellőztetés sokszor nehezen megvalósítható, előtérbe kerülhetnek azok a légtisztító megoldások, melyeket például a korszerű klímaberendezések kínálhatnak.

Első hallásra talán meglepően hangzik, de egyes ártalmas légszennyező anyagok a belső terekben magasabb koncentrációban lehetnek jelen, mint odakint, vagyis egy átlagos forgalmú városi utca levegője adott esetben akár tisztább lehet, mint a nappalinkban belélegzett levegő.




Tovább

Drágám, a WC-ülőke! Szívem, a fogkrém!

– Fürdőszobai válóok, vagy sok hűhó semmiért?

Fény derül a mellékhelyiségek cseppet sem mellékes kérdéseire. Kiderül többek között, hogy a le nem hajtott WC-deszkán és a középen nyomott fogkrémes tubuson tényleg házasságok múlhatnak-e.

Valóban válóok a WC-ülőke le (nem) hajtása, vagy ez teljesen hidegen hagyja a nőket? Képesek a férfiak ülve végezni a kisdolgukat? Van olyan ember, aki soha nem használ nyilvános WC-t? A RAVAK tabudöntögető felmérése számos olyan kérdést tisztáz, amit mindig is tudni akartunk, de nem mertünk feltenni. Eljött az igazság pillanata; lerántják a leplet a mellékhelyiségek nem mellékes kérdéseiről.




Tovább

Tisztítószerek újrafelhasználható dobozban

– Eladják, ha kiürült összegyűjtik, kitisztítják, újratöltik és így tovább.

Az USA területén ismert Cascade és Tide háztartásitisztítószer-márkák gyártói csatlakoztak legutóbb a Loop körkörös beszerzési rendszerhez. Lényege, hogy a vásárlók már újrafelhasználható tárolóedényekben is megvásárolhatják a tisztítószereket, amelyeket ha kiürültek visszavesznek, összegyűjtenek, kitisztítanak, újratöltenek, hogy aztán újra meg lehessen azokat venni.



Tovább

<< 0 1 2 3 4 >>

TTT FONTOS BEJELENTÉS

– Tisztelt Olvasóink!

Sajnos nagyon úgy tűnik, hogy a TTT-magazin legközelebb csak ősszel tud megjelenni. (Ha csak valami csoda nem történik.)





Tovább a cikkhez

Megjelent a legújabb, a 2020-as évkezdő TTT-magazin!

Kattintson, és máris olvashatja a TTT-pdf-magazin évkezdő számát!



Tovább a cikkhez

BUDAPEST CLEANING SHOW 2020

– Hogyan adjunk el többet a tisztítás-technológiai szakmában?

Szakmánkban a vállalkozások – néhány kivétellel – bevételük túlnyomó többségét abból szerzik, hogy más vállalkozásoknak értékesítenek. A B2B értékesítésnek más szakmákhoz nagyon hasonló szabályai és fortélyai vannak. A következőkben ezeket az eladás-technikai fortélyokat tekintjük át.



Tovább a cikkhez

4 év alatt megduplázódott a zöld irodaterületek mérete

– Több mint félmillió négyzetméter zöld irodaterület áll fejlesztés alatt.

A 2015 év végi, 630.000 m2 minősített zöld irodaállomány 2019 végére 1.500.000 m2 fölé kúszott, több mint megduplázva ezzel a környezettudatos irodaterületek mennyiségét. Összességében ez a teljes modern irodaállomány 40 százalékát teszi ki. Darabszámban is duplázás történt, 46-ról 105-re emelkedett a minősített irodaházak vagy irodakialakítások száma, derült ki a Colliers International nemzetközi ingatlan-tanácsadó cég zöld minősítésekre vonatkozó, legfrissebb elemzéséből.



Tovább a cikkhez

Saját fejlesztésű takarítórobot a magyar piacon

– Olasz-magyar közös fejlesztés nagy egybefüggő területek takarítására.

ICA után ROBIN – húsz új, saját fejlesztésű takarítórobotot állít munkába több hazai középületben és a ferihegyi repülőtéren a B+N Referencia Zrt.

Több százmillió forintot költöttünk a ROBIN fantázianevű robot fejlesztésére, de nem a szerkezetet, hanem a szolgáltatást adjuk el – nyilatkozta a Portfolionak a B+N Referencia Zrt. vezérigazgató-helyettese, Szij Csaba.




Tovább a cikkhez

Fertőzésmegelőzés

– Mikor, hol, hogyan és mit fertőtlenítsünk?

Körkérdést intéztünk a higiénia területén dolgozókhoz, hogyan készülhetnek fel a létesítmények a koronavírus megjelenésére, a fertőzésmegelőzésre. Mire érdemes figyelni a takarítás során vírusos járvány esetén? Hasznos, gyakorlatias tanácsok következnek, gyártóktól, forgalmazóktól.

A koronavírusok, a burkos vírusok közé tartoznak. A fertőtlenítéshez elegendő az összes „korlátozottan virucid” fertőtlenítőszer használata, betartva a gyári adatlapokon megadott adagolási és hatóidőt. A szélesebb hatásspektrummal rendelkező „korlátozottan virucid PLUS” és a „virucid” tanúsított termékek szintén megfelelőek a Tana termékek gyártója, a Werner & Mertz Professional Vertriebs GmbH szerint.




Tovább a cikkhez

Fertőtlenítéssel, kézmosással és légtisztítással is érdemes védekezni a vírusok ellen

– A higiéniai szaktanácsadó ajánlása a fertőzések megelőzésére

Körkérdést intéztünk a higiénia területén dolgozókhoz, hogyan készülhetnek fel a létesítmények a koronavírus megjelenésére, a fertőzésmegelőzésre. Mire érdemes figyelni a takarítás során vírusos járvány esetén? Hasznos, gyakorlatias tanácsok következnek, gyártóktól, forgalmazóktól.

Leginkább az alapos és gyakori kézmosással, de megfelelő fertőtlenítéssel, a takarítási-mosogatási szabályok betartásával és a levegő tisztításával is védekezhetünk a vírusok terjedése ellen – hívja fel a figyelmet az Assist-Trend Kft. A magyar higiéniai piac meghatározó szereplője szerint nem csak a koronavírussal kapcsolatos aggodalmak, de a tél végi szokásos megbetegedések miatt is érdemes fokozottabban ügyelni a tisztaságra.




Tovább a cikkhez

Fontos a személyi higiénia, a tisztítás és fertőtlenítés

– Sok múlik a vezetők elkötelezettségén és a dolgozók odafigyelésén is

Körkérdést intéztünk a higiénia területén dolgozókhoz, hogyan készülhetnek fel a létesítmények a koronavírus megjelenésére, a fertőzésmegelőzésre. Mire érdemes figyelni a takarítás során vírusos járvány esetén? Hasznos, gyakorlatias tanácsok következnek, gyártóktól, forgalmazóktól.

Az intézményi higiénia gyakorlata mindennapi kihívást jelent. A felelős intézményvezetőt az jellemzi, hogy napról napra fenntartja a kreatív napi munka és a professzionális higiénia, kézhigiénia egyensúlyát. Ha betartjuk az általános higiéniai szabályokat, ezzel kizárjuk a külső veszélyforrások döntő többségét (pl. kézmosás elmulasztásából származó veszélyek, hiányos takarításból, nem megfelelő fertőtlenítésből származó veszélyek). Az az intézmény, amelyik felelősen betartja és betartatja az előírt higiéniai szabályokat a saját munkáját teszi egyszerűbbé.




Tovább a cikkhez

A koronavírusról és a kialakult járványügyi helyzetről tárgyilagosan

– A Magyar Tudományos Akadémia tájékoztatója

Körkérdést intéztünk a higiénia területén dolgozókhoz, hogyan készülhetnek fel a létesítmények a koronavírus megjelenésére, a fertőzésmegelőzésre. Mire érdemes figyelni a takarítás során vírusos járvány esetén? Hasznos, gyakorlatias tanácsok következnek, gyártóktól, forgalmazóktól.

A világban jelenleg egy új koronavírus (2019-nCoV) okoz járványt. Nagyon sok hivatalos és félhivatalos, hiteles és légből kapott hír jelent meg, így az MTA a lehetőségekhez képest adott szakmai, tárgyilagos tájékoztatást a kialakult helyzetről. A cikk megírására a Szentágothai János Kutatóközpont (Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar) Virológiai Kutatócsoportjának kiváló szakembereit, dr. Kemenesi Gábort és prof. dr. Jakab Ferencet kérték fel.






Tovább a cikkhez

2507 forint a javasolt takarítási óradíj 2020-ra

– Itt az új szakmai ajánlás a MATISZ-tól.

A takarítási óradíjra vonatkozó ajánlást a Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (MATISZ) a munkaerő minőségére, a munkabérekre befolyással bíró gazdasági tényezők és hatások, a kormányzat által bejelentett várható minimálbér- és garantáltbérminimum-emelés, és a takarítóipart sújtó óriási munkaerőhiány figyelembe vételével készítette el.

A tisztítástechnológia nélkülözhetetlen tiszta és biztonságos környezetünk megteremtésében, fenntartásában. A társadalom és gazdaság minden szereplője kiemelten fontosnak tartja az egészséges és higiénikus feltételek megteremtését és fenntartását, különösen a gyógyító-, kereskedelmi-, közigazgatási- és oktatási intézményekben, illetve az ipar különösen magas hozzáadott értékű termelési területein (pl. autóipar, gyógyszeripar, tiszta tér technológiák).




Tovább a cikkhez

Budapest Cleaning Show 2020

– Jövő októberben újra takarítóipari szakkiállítás.

A Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (MATISZ) 2020. október 14-15-én ismét takarítóipari szakkiállítást szervez, Budapest Cleaning Show 2020 néven.

A magyarországi tisztítástechnológiai szolgáltató, gyártó- és forgalmazócégek hosszabb szünet után először 2016-ban, a TisztaShow-n mutatkoztak be újra, majd 2018-ban a megújult nevű Budapest Cleaning Show Szakkiállításon, ahol 3500 négyzetméteren 51 kiállító jelent meg. Az eseményre 1500 szakmai látogató volt kíváncsi.




Tovább a cikkhez

Lapozható pdf (pl.: céges katalógus, magazin, stb.)

Ár: 2000 Ft

Leírás: Vállaljuk lapozható pdf-ek elkészítését. Ha már maga a pdf kész, akkor oldalanként 2000 Ft az átalakítás. Ha magukat a pdf-eket is el kell készíteni, akkor kérjen külön ajánlatot. Vállaljuk a megtervezést, logótervezést, kisarculat-tervezést, kiadványtervezést.

TTT-online-magazin előfizetés

Ár: 3000 Ft

Leírás:



Az összes jelszóval védett tartalmat olvashatja a www.tisztatertechnologia.hu-n, már azelőtt is, hogy a TTT-pdf-magazin megjelenne.

Tartalom: szakmai hírek, újdonságok, vélemények, interjúk, riportok, esettanulmányok, takarítási problémák és megoldásaik, stb.

Az online előfizetés megrendelhető a kiadónál (Tamásné szabó Zsuzsanna e.v.).

TTT-pdf-magazin regisztráció

Ár: ingyenes

Leírás:

Csak regisztrálnia kell, és onnantól kezdve önt is értesítjük e-mailben, amikor megjelent a következő TTT-pdf-magazin. Kérjük, jelölje meg, takarítással, forgalmazással foglalkozik-e, ha pedig valamilyen létesítmény képviselője, akkor azt írja meg, milyen típusú épületről van szó.

Apróhirdetés a www.tisztatertechnologia.hu oldalon

Ár: 5000 Ft

Leírás:

Ha takarítógépeket, eszközöket, egyéb takarításhoz szükséges dolgokat vásárolna, vagy eladna, akkor azt az Apróhirdetés rovatban közölheti. A hirdetés díja egy hónapra vonatkozik. A megrendelés fülre kattintva a megjegyzés rovatba írja be, milyen szöveggel szeretné megjelentetni a hirdetését!

Álláshirdetés a www.tisztatertechnologia.hu oldalon

Ár: ingyenes

Leírás:

Állást keresők és állást kínálók hirdetéseit díjmentesen jelentetjük meg az oldalon, az Álláshirdetés rovatban! A megrendelés fülre kattintva a megjegyzés rovatba írja be, milyen szöveggel szeretné megjelentetni a hirdetését!

Tisztítás-technológia c. könyv

Ár: 6000 Ft

Leírás:

Bogdán Tibor, Csordás Tamás és Pataki László: Tisztítás-technológia 2014

Könyvünk a tisztítás-technológiai szakma elméleti és gyakorlati képzéséhez nyújt szakmai és módszertani útmutatót, és ajánljuk szakembereknek is hivatásuk gyakorlásához. Azokat az alapvető matematikai, fizikai, kémiai és szakmai törvényszerűségeket ismertetjük benne, melyek a szakma magas szintű gyakorlásához szükségesek. Több évtizedes gyakorlati és elméleti tapasztalatainkat összegyűjtve, elemezve és szakmai elhivatottságtól vezérelve tesszük közkinccsé a könyvben.
Ajánljuk mindenkinek, aki a tisztítás-technológiai vagy létesítmény-gazdálkodási iparban tevékenykedik, azért, hogy eredményesebb és sikeresebb legyen. A könyv nyelvezete szakmailag kifogásolhatatlan, de közérthető, vagyis tanuló- és olvasóbarát.
A könyv írása közben törekedtünk megfogalmazni az épített és természeti környezet megóvásának fontosságát. Ezért minden esetben hangsúlyoztuk a kezelőszerek helyes használatának illetve a technológiai fegyelem betartásának jelentőségét.
A könyv három részből áll. Az elsőben a tisztítás-technológiai szakmában előforduló kockázatokkal, tisztasági szintekkel, a tisztítás-technológiai törvényszerűségeivel, hatásmechanizmusaival, a technológiai fegyelemmel és a piktogramokkal foglalkozunk. A második részben a tisztítás-technológiához szükséges háttérismereteket foglaljuk össze. S a könyv harmadik részében szót ejtünk a környezettudatosságról, a normákról, az ergonómiáról továbbá az alkalmazástechnikai módszereket mutatjuk be. Az olvasó számos ábrát, rajzot, piktogramot, táblázatot és fotót talál a könyvben, melyek mind a jobb megértést segítik. Második, bővített kiadás, 345 oldal. ISBN: 9789630838672
Postázási költség: Kb. 1320 Ft.

2017-től a könyvet Bogdán Tibortól kérje. Tel: +3630/921-7089 e-mail: bogdantibor2@gmail.com

Durbák Ildikó: Haristum c. könyv

Ár: 1490 Ft

Leírás:

"Egyre gyakrabban lobbannak fel a lángok Budapesten. Mintha a tűz tudatos lény lenne. Vagy netán valaki irányítja? A fiatal tűzoltónak, Áronnak rémálmai vannak, megmagyarázhatatlan dolgok történnek vele. Eddig két lábbal állt a földön, de egyre inkább meginog a materializmusa, a természetfeletti betör az életébe. Lesz-e elég ereje, hogy megbirkózzon azzal, amit megtud magáról és a világról? Megtalálhatja a boldogságot és a szerelmet? Megtörténhet valaha, hogy a fekete fehérré válik, és a gonosz megpróbál jót tenni? És vajon bocsánatot nyerhetnek a múlt bűnei?"

Könnyed olvasmány, tökéletes ajándék! Lepje meg szeretteit egy izgalmas, lebilincselő regénnyel.

A postaköltséget a megrendelő fizeti.
ISBN: 978-963-12-1070-5

Cégnév:

Számlázási cím:

Postázási cím:

E-mail:

Telefonszám:

Ügyintező neve:

Megjegyzés:



Külföldön is rendet tesz a magyar start-up

– Közép-Európában terjeszkedik az ország legnagyobb online takarítószolgálata

Nemzetközi vizekre evezve terjeszkedik az ország egyik legdinamikusabban fejlődő start-upja, a Rendi.hu. A Magyar Fejlesztési Bank csoporthoz tartozó Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő növekedési befektetési programján keresztül 800.000 euró (247 millió forint) tőkével járul a Rendi nemzetközi terjeszkedéséhez. A 2018-as év nagyszabású tervei között kiemelt szerepet kap a nemzetközi terjeszkedés, első lépésként a közép-kelet-európai régióra fókuszál a vállalat.
- Az itthon jól bevált, kapacitás megosztáson alapuló sharing economy üzleti modellt fogjuk alkalmazni a V4-ek térségében: Lengyelországban, Szlovákiában és Csehországban. Terveink ambiciózusak, célunk 2020 végére a négy országban együttvéve a havi 35 ezer megrendelés elérése – mondta el Csillik Timur, a cég ügyvezető igazgatója. A támogatás fennmaradó részét a start-up hazai és nemzetközi versenyképességének növelésére fordítja.


Tovább

Év Vállalkozója 2016

- három takarítócég-vezető is van a kitüntetettek között

Megvannak az Év Vállalkozója díj 2016-os kitüntetettjei, akik között a takarítóipar is képviseltette magát.

A Magyar Tisztítás-technológiai Szövetség (MATISZ) ajánlására nyerte el a díjat a A Porminus Kft. ügyvezető igazgatója, Kovács Béla.

A Somogy megyei VOSZ ajánlásával pedig a Kristály-Mix Kft. vezérigazgatója , illetve tulajdonosa, Antal Mihályné, és Samu Attila.

Mindhárman évtizedek óta a szakmában dolgoznak.

A Tiszta Tér Technológia magazin gratulál a díjakhoz!

Tovább

Jelentős cégfelvásárlás a magyar piacon

Az olasz cégcsoport holdingvállalatán, a Lucart Spa-n keresztül vette meg a Bokk Paper Kft-t.

Tovább

Megvan az első deklaráltan zölden takarító cég!

-– mérföldkő a magyar takarítóiparban

Elsőként nyerte el Magyarországon takarítócég a Környezetbarát Szolgáltatás nemzeti ökocímkét, amely igazolja, hogy takarítási tevékenységük az adott helyen környezetbarát. A Future FM Zrt. 2015. július 24-én „Irodatakarítás a Tata Consultancy Services Ltd. magyarországi irodájában” címen nyújtott be pályázatot a „Környezetbarát Szolgáltatás” minősítésre és a védjegyhasználati jog elnyerésére.

Tovább

Rendi lett a Helpy



Rend, rendelésre: új névvel dübörög tovább a trendi startup

Az első magyar online takarítás-közvetítő saját felmérésének eredménye alapján áprilistól új néven kínálja szolgáltatásait. A hazai alapítású, Magyarországon működő startup a könnyebb beazonosítás miatt döntött a Rendi név mellett.

Tovább

Egymilliárdos takarítási megrendelés

- ennyiért takarítja a MÁV állomásokat a Jánosik Kft. konzorciuma

A Jánosik és Társai Kft. és stratégiai partnerének konzorciuma nyerte el Délkelet-Magyarország területén és Budapest egy részén a MÁV állomások tisztán tartására és rendbetételére kiírt, évi egymilliárd forintos közbeszerzési pályázatot - közölte a takarítási üzletágban piacvezető cég tulajdonosa az MTI-vel.

Tovább

Környezetbarát takarítási szolgáltatás

- A Future FM Zrt. elsőként nyerte el az ökocímkét

A Future FM Zrt. elsőként nyerte el a környezetbarát takarítási szolgáltatás nemzeti ökocímkéjét, ami hivatott igazolni Magyarországon a termékek és szolgáltatások környezetbarát voltát. A nyertes pályázó szolgáltatása a Tata Consultancy Services Ltd. magyarországi irodájában valósult meg. A védjegyelnyerést igazoló tanúsítvány ünnepélyes átadása is itt történt.

Tovább

A Henkel teljesítette a 2014. évi pénzügyi célokat

— Jó teljesítmény egy kihívásokkal teli környezetben

Az árbevétel 0,4 százalékkal 16,428 milliárd euróra nőtt (szerves növekedés: +3,4 százalék)
Az üzemi eredmény* 2,9 százalékkal 2,588 milliárd euróra nőtt
Az árbevétel-arányos megtérülés* (EBIT-marzs) 0,4 százalékponttal 15,8 százalékra emelkedett
Az elsőbbségi részvények hozama* (EPS) 7,6 százalékkal 4,38 euróra nőtt
A javasolt osztalék 7,4 százalékkal, elsőbbségi részvényenként 1,31 euróra nőtt

Tovább

Számlázás 2015-től

- adminisztráció-csökkentés jeligére

Kedves Olvasóink! Már régóta szerettük volna, de az idén meg is léptük: átálltunk az online számlázásra.

Tovább

Ők lettek az év üzemeltetője!

- 8 kategóriában összesen 9 díjat osztottak ki az „Év Irodája” versenyen

Az Év Irodája verseny idei díjátadó gáláját a Budapest Music Centerben tartották meg február 5-én. A neves szakemberekből álló zsűri 8 kategóriában összesen 9 díjat osztott ki – írta realista.hu.

Tovább

COMFORT Burkolattechnika Szakkiállítás és Konferencia

- Ahol február 21-én középpontban a takarítás!

A budapesti Syma Rendezvényközpontban tartják 2014 február 19-21 között a Burkolattechnika Szakkiállítást. Ennek zárónapján „műsoron lesz” a takarítás is. Íme, milyen programra számíthat, aki kilátogat:

Tovább

Díjat kapott a takarítócég vezetője

- Pintér Zoltán 2013-ban az Év Vállalkozója lett

Tavaly december 6-án tizenegyedik alkalommal adták át a magyar szellemi élet kiemelkedő képviselőinek a Prima Primissima díjat, és a vállalkozói szférában az Év Vállalkozója díjakat.

Tovább

Új vezető a Tisztítás-technológiai Tudományok Intézeténél

- a cég 1500 takarítót fog kiképezni az idén, már az új OKJ szerint

A Tisztítás-technológiai Tudományok Intézet Kft. alapítója, Ritz Tibor blogján számolt be róla, hogy decemberben átalakították a céget. Hogy miért kellett alapjaiban átszervezni a vállalkozást, annak okaként egy nagy volumenű munkát jelölt meg.

Tovább

Príma-díjat kapott

- Bagosi Sándor gyulai takarítócég-vezető

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) ügyvezető elnök­sége a vállalkozás területén elért kiemelkedő eredményeket és a meghatározó közéleti tevékenységet ismeri el a Príma-díjjal.

Tovább

Megnyitott a kelet-közép-európai gépfelújítási és bérlési központ!

- augusztus elsején nyitott meg a kelet-közép-európai piacot Kolozsvárról kiszolgáló takarítógép-felújítási és takarítógép-bérlési központ.

Hogy mi ebben az igazi újdonság, arról a Tennant takarítógépeket forgalmazó Tenrom ügyvezető igazgatóját, Gorbai Attilát kérdeztük.

Tovább

Nilfisk-Advance szilárd alapokon (x)

A Nilfisk-Advance több mint egy évszádos tapasztalattal szolgálja ki ügyfeleit, valamint 5000 alkalmazottat foglalkoztat világszerte.

Cégünk dániai központtal rendelkezik, és több mint 40 leányvállalattal büszkélked­het, mindezek mellett megközelítőleg 70 országban van jelen disztribúciós hálózatá­val.

Kevesen tudják, hogy a Nilfisk-Advance magyarországi jelenléte igen jelentős. Gyár­tóegységek találhatók Szigethalmon és Nagy­kanizsán is. Közel 600 főt foglalkoztatunk gyárainkban, ahol padlótisztítókat és porszí­vókat (Szigethalom), valamint magasnyomá­sú mosókat (Nagykanizsa) gyártunk a világ minden tájára.
A magyarországi Nilfisk-Advance Kereskedelmi Kft. a Nilfisk-Advance A/S 100 %-os tulaj­donú leányvállalata, több mint 20 éves tapasztalattal és töretlen dinamikával szolgálja ki a takarítási iparágat.

Tovább